ELVARÁZSOLT TESTVÉREK

   

Epres Attila és Bókai Mária

Epres Attila, Csonka Anikó, Fehér István

1988. február 20.
 

A ”visszamesélt” szabadság

   Jevgenyij Svarc szovjet író meséi nem csak a gyerekeknek szólnak. Valóban érdekes felnőtt fejjel végignézni az egri Gárdonyi Géza Színház Elvarázsolt testvérek című előadását, és megfigyelni, hogyan ábrázolta az alkotó a negyvenes-ötvenes évek személyi kultuszát, hogyan sürgette a szövetkezést, az összefogást ez ellen.
   A Zöldboszorka alakjában könnyűszerrel Sztálinra ismerhetünk. Dolgos Vaszilissza pedig a „haza anyja”, akinek férje elesett a Sárkánykirállyal vívott küzdelemben – azaz a II. világháborúban – népe legjobb tulajdonságait, a szorgalmat, bátorságot, kitartást és szeretetet egyesítve veszi fel a harcot fiai – a jövő nemzedékek – megmentéséért. A csatához segítőtársakat is talál, és végül győznek: az erdőben a „demokrácia erői” megtörik az egyeduralmat és átalakítják a „politikai viszonyokat”. Fontos fegyverük ebben a gonosz gyengéinek leleplezése. Ezt Svarc bölcsen már az ötvenes években felismerte és ábrázolta, de ítélete csak mesében rejtezhetett.  
   Gyermekszemmel persze ez a jelképi réteg nem érthető, ám az írás erejét mutatja, hogy e mesteri „képes beszédtől” eltekintve is teljes értékű marad a mese, amit a fiatal közönség élénk érdeklődése bizonyít.
  Hiszen elsősorban rájuk gondolva állította színpadra Gali László igazgató-főrendező a darabot, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a legifjabb nemzedék belekerüljön a színház bűvkörébe, és felnőttként is megőrizze érdeklődését.
   Pezsgő, akciókban gazdag előadás született a mesejátékból. A jó és a gonosz nagy energiákkal feszül egymásnak, és a közel két órás akadályfutásban, a mind nagyobb próbatételek közben az előbbi fokozatosan megerősödik, míg az utóbbi egyre veszít hatalmából. Az író számos klasszikus meseelemet épített a szövegkönyvbe, melyek támpontul szolgálnak a gyerekeknek a történet követésében. Akad itt gonosz boszorkány, ügyes legkisebb fiú, hatalmas erdő, különféle állatok, fontos szerepet játszik az élet vize, és a bűvös hármas szám is lépten-nyomon előfordul. A rendező ugyancsak ezekre a felénk is honos pillérekre támaszkodott, s az orosz folklórra inkább csak jelzésszerűen utal, ezzel is tágítva a darab érvényességét.
   Az egyenes vonalon haladó cselekmény szinte egy mondatban összefoglalható: Dolgos Vaszilissza elveszett gyermekei keresésére indul és a Zöldboszorkával vívott harcok után kiszabadítja őket annak fogságából. A végkifejletig számos próbát kell kiállni, melyek újra és újra feszültséget keltenek a nézőkben. A cselekvésben megnyilvánuló jellemek gondosan kidolgozott hálózatba kapcsolódnak össze, függéseik módosulása pontosan jelzi az erőviszonyok változását. A két pólus: a Zöldboszorka és Dolgos Vaszilissza. Az előbbi az erdő kegyetlen ura, aki igája alá hajtotta az állatokat, a betévedő idegeneket, és kénye-kedve szerint bánik velük. Hatalmától eltelve, mély imádattal csügg önmagán, ám lassanként kiderül, hogy nem igazi rémalak ő, csak afféle pitiáner csaló.  Attól nagy, hogy hisznek neki, s amint ez nyilvánvalóvá válik, megtörik és jelentéktelenné zsugorodik. Ellenfele, Vaszilissza a valódi értékeket képviseli, és ilyenekért harcol. Fiai visszaszerzéséért a legnehezebb erőpróbáktól sem riad vissza. Szeretettel bánik másokkal, ezért a boszorka sanyargatottai nála keresnek menedéket és őt támogatják. A medve, a kutya, a macska és az egerek segítségével, valamint Ivanuska megjelenésével olyan szövetség alakul, mely kiáll minden nehézséget és végül győzelmet arat.
  Gali László nagy figyelmet fordított a színészi munka kidolgozására. Az előadás fő erőssége éppen ebben rejlik. Szívvel-lélekkel játszik mindenki, az egri társulat most sem engedett az immár megszokottá váló nívós csapatmunkából. Külön is érdemes odafigyelni Tunyogi Péterre, aki a zöldboszorka szerepében valósággal brillírozik. A figura jellemének a színét és visszáját is megmutatja, egyszerre érzékeltetve ezzel gonoszságát, ugyanakkor nevetséges voltát. Az anya szerepében Bókai Mária erőt és tisztaságot sugározva játszik, ezért hisszük el neki, hogy a szeretet valóban csodákra képes. Fiacskáját, Ivanuskát, Csonka Anikó formálja meg, bájjal, lefegyverző természetességgel. Nem könnyű Szász Andrea és Bárdos Margit helyzete: ők az elvarázsolt testvérek, akik szinte végig jávorfaként állnak a színpad hátterében, „jutalmul”, lazításul ők alakíthatják a két kicsi egér kedves figuráját is. Nehéz, mégis hálás szerepet kapott Horváth Ferenc, Fehér István és Epres Attila is: ők bújtak a medve, a kutya, a macska maszkjai mögé, melyek a Harlekin Bábszínház tervezőinek profi munkái. Így a hangjukra és a gesztusaikra vannak utalva. A mozgások kidolgozásában Karsai János pantomím művész segített, és elérte, hogy időnként egészen tökéletes az illúzió. Így nem is csoda, hogy ez a trió nyomban a közönség kedvencévé válik. Különösen Epres Attila figyelemre méltó, aki Macsek Ivanovics szerepében macskább a macskánál.
   Piros Sándor a kosztümöket a jellemábrázolás szolgálatába állította. „Beszélő” ruhák ezek, elég, ha példaként a boszorkány áttekinthetetlen, zűrzavaros, burjánzó öltözékét és Vaszilissza nemesen egyszerű viseletét említjük. Piros Sándor tervezte a díszletet is, mellyel a helyőrségi klub zsebkendőnyi színpadát a duplájára növelték, a játékteret megnyitották és kitágították. A stilizált erdő nem vonja el a tekintetet a játékról, melyben végül minden jóra fordul. A sok-sok izgalom után kiegészül a család, az erdő megszabadul elvetemült uralkodójától, akit azzal büntetnek, hogy dolgoznia kell, mint bárki másnak, és ezután legfeljebb önmagának parancsolhat.
                                                                Koncz János         
 

 Az 1987//88-as évad előadásait a nézői visszaemlékezéseken túl bemutatásuk sorrendjében, a korabeli sajtó segítségével idézzük. Már olvashatták: Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja (27.rész), Nádas Péter: Takarítás (31.rész), Beumarchais: Figaro házassága (32.rész), Hašek - Aldobolyi Nagy - Szenes – Bodrogi: Charley nénje (33.rész)