Van néhány írás, amely már megjelent itt a blogon, akkor, amikor a színháztörténeti sorozat ötlete még nem fogant meg, de mindenképp illenek a sorozatba. Ezért a megfelelő helyeken ide is átemelem őket.  Sorukban ez a második. A beszélgetés 2001-ben történt.
 

Rábl Róbert ügyelő már színpadra szólította a kezdőkép szereplőit. A monitor segítségével vet még egy pillantást az előtérre. Nem érkezik már közönség. Hamarosan megnyom egy gombot, felgördül a függöny, indul az előadás... Munkája persze ma este is előbb kezdődött. Sokfelé kell figyelnie. Azt mondja, olyan ez, mint egy nagy pókháló közepén lenni, ahol a háló minden rezdülését lehet és kell is érezni. De azt is mondhatnánk, úgy kapcsolódik és van itt egymásra utalva minden, mint egy precíz óramű fogaskerekei. Nem véletlenül kívánkozik ez a másik hasonlat, hiszen órásmester volt huszonöt évig. Az a tanult szakmája, annak ellenére, hogy szülei hivatása a színház felé orientálhatta volna. Édesapja a régi Nemzeti Színház főügyelôje volt, édesanyja a Madách Színház súgója. Sokat forgott tehát már gyermekként is a színház világában, mégsem gondolt arra, hogy édesapja nyomába lépjen. Ifjúkorában statisztált is, Rátonyi Róberttel, Rozsos Istvánnal, Kovács Károllyal egy színpadon. Mégis órásnak ment, s tulajdonképpen csak gazdasági kényszer ,,segítette” az új választáshoz. Egerben akkoriban épp ügyelőt kerestek a Gali László-szervezte társulathoz. A feladat nem volt ismeretlen számára, úgy döntött, megpróbálja. Barócsi Diana, Ludányi Andrea és ő- hárman vanak. Felelôsek a próbák, az elôadások fegyelméért, természetesen nem a művészi, hanem a technikai oldalért. A balesetek elkerüléséért, a váratlan helyzetek lehetőleg zökkenő- és feltűnésmentes megoldásáért. Azt gondolhatnánk, az ügyelő nem túl népszerű ember, hiszen - épp a felelősség miatt - a szigor képviselôje. Kétféle jellem létezik ezen a poszton, aki a katonai drillt alkalmazza és - ahogyan őt itt nevezik - a nagy olajozó. Az alárendeltségi viszonyok szorítását emberi hanggal oldja. Számít munkatársaira, bízik bennük és meggyőződéssel állítja: itt a legjobbak dolgoznak. ,,Azért van jó dolgom, mert profi kollégákkal dolgozhatom együtt, akik valamennyien magas fokon végzik feladatukat”. Napi munkájához tartozik figyelemmel kísérni, megérkezett-e az előadás minden szereplője, megfelelő időben szólítani őket a színpadra, ,,levezényelni a változások szabatos lebonyolítását”, állandó kapcsolatot tartva a színpadmesterrel, műszakkal, nézőtéri ügyelővel. Segíti munkáját az ügyelőpult. Mikrofon, kapcsolók, képernyő, amelyen négy kamera képét tudja váltani. Kettő a földszinti, illetve emeleti előteret, egy a teljes színpadot a nézőtér felől, egy pedig ugyanazt felülnézetből mutatja. Utóbbi kettô segítségével láthatja azt is, amit pultja mellől - ami az egri színházban a jobb oldali kulisszák között helyezkedik el - nem. A felújított színházban új ez a pult is. Egyszerűbb a réginél, kezelése könnyebb, de továbbra sem mindenható. A személyes kapcsolat nélkülönözhetetlen egy-egy váratlan helyzet során. Például amikor minden gondos előkészület ellenére sincs ott a színpadon álló színésznél az a gyűrű, amelynek mérgét mindjárt magához kellene vennie, vagy ha egy pisztoly nem akar elsülni. Pillanatok alatt kell ilyenkor megoldást találnia, s hamar megugrik bizony a vérnyomás. A mai ügyelőpultok azért már nem hasonlíthatóak a régiekhez. Édesapja még olyannal dolgozott, amellyel csak csengőjelet tudott adni az öltözőkbe. Máig él azokból az időkből az ,,első csengetés” kifejezés... Akkor jó, ha a közönség nem is tudja, bogy van ügyelő - vallja. Mégis ismerősnek tűnhet. Rövidebb szerepekben a színpadon is előfordul. Nem a személyes ambíció okán, inkább azért, hogy a színháznak ne kelljen arra a néhány mondatra egy külön színészt felkérnie. Igazán otthon a pultjánál érzi magát. Nyugalma, embersége mindenkinek biztonságérzetet ad. Szeretik a színházban, bárkivel beszélgettem, mindenkitől így hallottam.