Régi szép televíziós idők...


    A Magyar Televízió rendszeresen és gyakran közvetített élőben is és felvételről is színházi előadásokat. Már a televíziózás korai éveiben ott voltak az egri Gárdonyi Géza Színházban is.

  
1963                                     1965

     
   1988-ban a Magyar Színházi Intézetben szakmai tanácskozást rendeztek A video és a színházművészet címmel, melyről a Színház című folyóirat 1988/10. száma közölt beszámolót. Részletek Gali László egri direktor gondolataiból,  az előadások rögzítésének szakmai hasznáról, színház és televízió viszonyáról, egri televíziós felvételekről:
   

   ... a televíziós felvétel vagy egy videorögzítés, mondjuk a Színházi Intézet számára elsősorban erkölcsi elismertetést jelent. Olyan fokú elismertetést, amely művészi törekvéseket, színházi irányítási és alkotói szándékokat tud segíteni, s hozzá tud járulni ahhoz, hogy a műhelyek kialakuljanak és stabilak maradjanak. ... .
   A színház számára a dokumentum értéke a belső értékrend szempontjából igen nagy, még egy évadon belül is. A Művészeti Tanács számára például meg lehet könnyíteni és objektívabbá lehet tenni az évadértékeléseket, ha módjában áll visszatekinteni, az előadásokat viszszapörgetni. Néha meglepetéssel szolgál egy ilyen visszanézés: kellemessel vagy kellemetlennel. ... A belső műhelymunka szempontjából a videofelvétel ma már nélkülözhetetlen eszköze a próbafolyamatnak. Nélkülözhetetlen eszköze abból a szempontból - mert körülbelül eddig jutottunk el -, hogy hogyan látja a rendező, illetve a néző a próbafolyamatot. Ezért rendkívül fontos az, hogy a színész számára az is kiderüljön: hogyan működnek a színpadon a partnerek, hogyan működik az egész színházi gépezet. Ezt a folyamatot az előkészület bizonyos fázisaiban bemutatni nagyon fontos lenne az előadás minden alkotója számára, de sajnos nincs rá példa.
  Tapasztalatból mondom, hogy nagyon sokat segítenek - ha vannak - a helyi tévéstúdió számára készült előzetesek a próbafolyamatokról. Ezek kifejezetten szervezési és propagandacélokat szolgálnak, tehát hasznosak. A szájpropaganda ugyanis - amit mi olyan fontosnak tartunk - legtöbbször nem objektív, és általában nem is a készülő produkció lényegét érinti. Nagyon sokat segít tehát, ha már a próbafolyamatokból objektív benyomásokat szerezhet a néző, vagy a már elkészült előadást is láthatja a helyi televízióban. (A Miskolci Városi Televízió munkatársai - akik a tavalyi Agria Játékokon bemutatott Tamási művet, az Énekes madár című alkotást sugározták Miskolcon nagyon jó fogadtatásról számoltak be nekem. Miskolcon ennek már hagyománya van, hogy a színház előadásait a városi tv sugározza.) ...
  A Filmmúzeumban például ismerős élmény, hogy valamire úgy emlékeztünk, mint remekműre, és szomorúan kellett tapasztalnunk, hogy az illető filmet akkor remeknek tartottuk, de mára már valami egészen mást jelent. Vagy éppen az értékeket fedeztük fel újra. Gondolom, hogy a múlt emlékeivel való szembesülés színházi területen épp ily fontos lehet, és ezért a hozzáférhetőséget meg kell oldani a Filmmúzeum mintájára, egy Színházi Videomozi létesítésével. Ki lehetne próbálni, mondjuk úgy, hogy egyes mozikban a meglévő felvételekből vetítenénk a színházi előadásokat. Annak idején elterjedt, hogy nem lehet Az ügynök halálát látni, mert letörölték; mennyire megörültünk, mikor kiderült, hogy megvan. Kiváló, nagy színészeink főszereplésével sok olyan előadás van birtokunkban, amelyet – úgy gondolom - nemcsak a szakma nézne meg, és ezekből egy repertoárt lehetne összeállítani, olyasformán, ahogy a tévében van rendező  sorozat. Az ilyen vetítések kereskedelmi forgalmából talán egy kis pénzhez juthatna a Színházi Intézet. Aki ezekre beül, az eleve tudná, hogy színházi előadást lát majd, és biztos vagyok benne, hogy lenne érdeklődés, hiszen nem a felvételek minősége érdekelné, hanem Tőkés Anna, Ladányi, Pécsi Sándor, Uray, Páger vagy Ruttkai Éva játéka.
   Fontos, hogy a felvételek körülményei javuljanak. ... De vannak kiemelkedően jó példák is, így legutóbbi felvételünk, a Figaro házassága esetében (* az előadásról a sorozat 32. részében, itt): ezt az előadást a stáb többször megnézte, felkészült, s a felvétel nem egynapos volt; a világítás teljes átkomponálására került sor, mert olyan speciális effektusok voltak az előadásban, amelyeket a film vagy  a tévé nyelvére kellett adaptálni, s ehhez természetesen egy felvételi nappal többre volt szükség.

   Wisinger István vezette be a közvetítést.

 



 

Úgy gondolom, legalább három felvételi nap kellene ahhoz, hogy egy kamerapróbás, világítási napot is meg lehessen szervezni. A rádióban, amelyiknél sokkal kevesebb a technikai nehézség vagy a hibaforrás, eleve kétszer veszik fel az előadásokat. Azt hiszem, nekünk is el kellene jutni odáig, hogy az egyszerű felvételek esetében is - nem az élő adásokra gondolok természetesen – legalább kétszer kellene felvenni az előadásokat, időt hagyva az utómunkálatok, montírozás stb. számára. A legjobb változat valóban az, amikor koprodukcióra kerül sor, s a beérett színházi előadást, a helyszínen stúdióvá átalakítva a színpadot, s mondjuk egyhetes felvételi programban, valamilyen plusz belső igénnyel veszik fel. Ez egyaránt többletmunkát jelent a színház számára s a tévé számára is; a célnak megfelelően át kell alakítani a díszletet, mintegy több nézetre megszervezni a színpadi látványt, valósággal „stúdiósítani" a színpadot, ami több költséggel és több idővel jár, de nyilvánvaló, hogy összehangolt együttműködése a legjobb módja annak, hogy egy színházi előadás a maga teljességében tudjon megjelenni. Gyakorlatból tudom persze, hogy erre van a legkevesebb kapacitás, de mindenkinek, aki ezen a területen dolgozik, azon kellene gondolkoznia, miképpen fejlődhetne a színházi videózás ebben az irányban. (Talán nemcsak a televízióval koprodukcióban!)
   Alapvető kérdés, hogy ilyenkor ki legyen a közvetítés és a felvétel vezetője. Úgy gondolom, kevés színházi rendező rendelkezik olyan televíziós rendezői gyakorlattal, hogy az említett stúdiókörülmények között egyedül meg tudja ezt oldani. ... Másfelől arra kell törekednünk, és ezt végeredményben mégis nagyon fontosnak tartom, hogy a néző számára minél jobban megközelítsük az előadás nézőtéri aspektusát. Így maradjon meg az előadás teljessége, melyet a néző számára létrehozott felvételben igenis meg kell kísérelnünk helyreállítani az összes lehetséges technikai hátrányával együtt. Ma már azért nem ott tartunk, ahol ezelőtt tizenöt-húsz évvel, amikor sok olyan durva baki előfordult, hogy nem találtuk meg kamerával az akcióban lévő színészt, és közben egy biztonsági rutinkameraállással beadtuk a nagytotált. Ezen régen túl vagyunk. Sokkal több belső igényesség, sokkal több szeretet és eredmény kíséri ezt a munkát. ...
   A videózás az intézményekben, az iskolákban és hovatovább a magánháztartásban egyaránt gyakorivá válik. Sokat beszélünk a házi videózás erkölcsi és ízlésromboló veszélyeiről. A kínálatot, a választékot ezen a téren is bővíteni kellene: értéket, felbecsülhetetlen értéket adni az emberek kezébe, egy-egy régebbi vagy újabb színházi előadás kazettájával.