A Heves Megyei Napban megjelent kritikákból - II.

1994. március 15. és 1999. január 31. között jelent meg Eger és a megye másik napilapja, párhuzamosan a Heves Megyei Hírlappal. 1995-től színházi melléklete is volt, csaknem másfél évig, amikor a Színház saját  (a bemutatók előtt megjelenő) lapot indított. A mellékletben létezése alatt végig rendszeresen jelentek meg kritikáim, egyéb színházi témájú írásaim, 1995. április 12-én az első, 1996. szeptember 28-án az utolsó. Valamennyi megtalálható ugyan a blogon, a Heves Megyei Nap menüpontban, egy részüket azonban ide, a Színháztörténeti sorozatba is átemelem.

BOLDOGTALAN BOLDOGSÁG
Carlo Gozzi: Turandot - bemutató 1995.10.13.

    Néhány néző arcán zavar, tanácstalanság látszott. Megtéveszthette őket a műfaji meghatározás: „mesejáték”, előtte a „tragikus” jelző elkerülhette figyelmüket.
   Meglepetést okozhatott, hogy az előadás erre helyezi a hangsúlyt.  Férfi és nő  egymás birtoklása iránti vágyából fakadó  ellentétének  és  az  odaadás  vágyának  konfliktusa mellett itt fontosabb a  figyelmeztetés a gonoszság jelenlétére, még olyankor, amikor nem várnánk. Egy angyalarcú fiatal hölgynél például.  Mindvégig szorongva nézzük az előadást, és nem jön el a várt megkönnyebbülés, a végén sem felhőtlen örömünk, mert nem feledhetjük, hogy addig mennyi szörnyűség történt, mennyi szenvedés és emberélet volt a boldog vég ára. Nem hihetjük igazán, hogy a gonosz megtisztult és angyallá változott, a szerelem a jellem felett is győzelmet aratott.  Maguk a szereplők sem látszanak boldognak, holott minden számítás szerint ujjonganiuk  kellene, mégis mintha inkább töprengenének, fürkészve vizsgálják egymás szemét, igyekezvén kiolvasni belőle, mindezek után mi vár rájuk. Tartós lesz-e örömük, megszabadulhatnak-e a múlttól, vagy közéjük furakodik és mindent újra összekuszál.  A boldog vég inkább csak vég.
  Horgas Péter díszletének fontos eleme a háttérben Peking városfala, s rajta a korábbi kérők karóra tűzött feje. Bármilyen jelenet zajlik, nem szabadulhatunk a levágott emberfejek látványától. Kalmár Katalin jelmezei inkább a meseszerű jelleget erősítik, viszont segítenek is ezzel az ellentmondást nyilvánvalóbbá tenni.
   A nyílt szín sarkaiban ütőhangszeresek foglalnak helyet.  Igen fontos részei az előadásnak. Látszólag  tán nem sok közük van az eseményekhez, hangszereik  izgató, feszültségkeltő ritmusa mégis szervesen kapcsolódik a darab belső ritmusához, illetve nagy segítség a helyszín atmoszférájának megteremtésében.
   A leginkább szokatlan a mozgások koreográfiája.  A kínai és a névről talán ismerős japán kabuki  színjátszás a tánc, ének és színjáték keveréke.  Minden mozgás gondosan és a hagyományokra támaszkodva koreografált. Az éneklő hanglejtéssel elmondott szöveg, a valóságot karikírozó mozdulatok, maszkok jellemzik. Lengyel Pál rendezése megkísérel mindebből annyit használni, ami elegendő ahhoz,  hogy megismertesse  a nézőt e távoli színjátszás hagyományaival és kifejezésvilágával. Mégis ez a törekvés lehet másik lehetséges oka a tanácstalanságnak, hiszen mindez gyökeresen más, mint amit az európai színjátszáshoz szokott ízlés megkíván. Noha vannak hasonlóságai a commedia dell’arte-val, sőt egy-egy pillanatra még a mi vásári bábjátékaink is eszünkbe jutottak. Gőz István, a mozgástervező érdekes egységét teremti meg testtartásnak, fejmozdulatoknak, gesztusoknak, szereplőkként eltérően hol gazdagabban, hol visszafogottabban. Mindez akár külön elemzés tárgya is lehetne.
   A Turandot mindenképpen értékes előadás, de elsősorban azoknak ajánlanám, akik nem idegenkednek meghökkentő, szokatlan megoldásoktól sem.  

SZERESSÉTEK A VÁNDORSZÍNÉSZEKET!
Szigligeti Ede: Liliomfi - bemutató 1995.11.03.

Zsúfolásig megtelt a nagyszála a nevezetes Liliomfi úr történetének bemutatásán, ahol ráadásul maga a nevezett aktor is a deszkákra lépett. A helybéli uraságok, asszonyok és kisasszonyok igen óhajtván látni őt, az alkalomhoz illő toalettjeiket felöltve minden helyet jó időben elfoglaltak ...  várva a szerencsére városunkban most hosszabb ideje tartózkodó társulat újabb szem- és fülgyönyörködtető felléptét.

Ez az írásom a Színháztörténeti sorozat 73. fejezetében olvasható teljes egészében.

FIATALOS ÜDESÉG ÉS MEGALKUVÁS - BRÓDY-BEMUTATÓ A SZÍNHÁZBAN
Bródy Sándor: A medikus - bemutató 1995.12.15.
 

   Diákok sivár, rendetlen, közösen bérelt szobája az a helyszín, amit először meglá­tunk, de minden nyomorúsá­ga ellenére vonz benne az ifjúság érintése, ami nyomot hagyott maga körül mindenen. Tejil­latot emlegetnek többször a darabban, s valóban érezzük valami jószagú, üde tisztaság jelenlétét még a megalkuvás­ban, látszólagos nemtörődömségben felelőtlenül hirtelen pillanatokban is. A címszereplő János például szó szerint és átvitt értelemben is zsebre dugott kézzel, “miért is ne?” attitűddel hazudik szerelmet, házasságot, s szobatársa azzal asszisztál, hogy önnön testéből formál élő feszületet, előrevetítve ezzel, hogy a meggondolatlanságot majd egyfajta keresztre feszítés követi. “Maga is itt van?” – kérdi János csakúgy melles­leg feleségétől, de bár szólt hozzá, igazából nem is látja,  nem őt látja. Nádasy Erika pe­dig csak ül és néz várakozóan, mint aki nem igazán érti, mi köze ehhez az emberhez, s miért nem az történik meg vele, amire lelke mélyén vá­gyik. János azonban minden ellenkező előjelű cselekedete ellenére becsületes ember. Nádházy Péter megformálásá­ban különösen az. Vívódása, önmarcangolása nagyon hiteles, s így azzá teszi a darab logikájából ugyan már kikövetkeztethetően várt, de mégsem a leggondosabban előkészített, hirtelennek tűnő végső fordula­tot is. Két család, más-más módon létező és mást jelentő kapcsolatai, másként felfogott érdekek és kötelességek áll­nak előttünk, de a maga mód­ján mindkét családban van szeretet. A két atya is szereti gyermekét, mégis fájdalmat és kínlódást okoz neki, egyik a túlzott gondoskodás­sal, másik azzal, hogy hasz­not akar húzni fia ,,eladásá­ból”. Csendes László és M. Horváth József ala­kítják őket. Riza az a lány, akit Jánosnak a tanuláshoz nyújtott anyagi segítség fejében nőül kellene vennie. A sánta lány — emlegetik maguk   között, de a színpad­ra lépő Dimanopulu Afrodité sohasem sántít. Talán mert a rendező úgy érezte - és igaza volt -, hogy naiv becsületessége, hiszékenysége, érzelmei fontosabbak annál hogy e testi hiba realista megjelenítése elvonja róluk a figyelmet. A diákbarátok közül Tunyogi Péter magába fojtottan epedő papnövendékét és Venczel Valentin baráti segítségből igazi példát adó filozofikus orvosnövendékét emelném ki - na­gyobb lehetőségeket a szö­vegkönyv is nekik juttat.
   Gonddal tervezett a díszlet, Csík György munkája. A háttérben hó hull, jótékony leplet borít­va a fájdalmakra, gyógyítva szívet és lelket.
   A szeretetről és ezzel járó felelősségről gondolkodni sohasem lehet késő. Ha be­ülnek A medikus előa­dására, visszalophatnak szívükbe valamit a karácsonyi meghittségből.