A v�roska a  vil�g egy eldugott szeglet�ben fek�dt,  ahov� csak a napf�ny �s a holdsug�r tudott behatolni, m�sok el�tt pedig �r�kre rejtve maradt – de �gy volt ez j�l. Melegsz�v�, kedves, n�ha kicsit furcsa,  �rz�keny emberek �ltek itt,  valamikori sz�n�szek �s sz�n�szn�k mindannyian, akik jutalmul ker�ltek ide,  ami�rt oly sok �r�met szereztek az embereknek. Nem hatolt be hozz�juk a nagyvil�g l�rm�ja, nem voltak itt rendbont�sok, nem l�tezett betegs�g, semmi sem zavarta itteni l�t�ket. Mindenki boldog volt, m�g akkor is, ha n�ha  s�rtak  egy  kicsit,  n�ha f�jt  nekik  is valami,  hiszen erre is  sz�ks�g van ahhoz, hogy az �r�met igaz�n  �rt�kelni tudjuk. Az  eg�sz  v�ros, amelynek  macskak�ves utc�csk�i, k�l�n�s, �don  h�zai az �reg ablakokkal �s kilincsekkel a sz�nh�z k�r� �p�ltek, teh�t az eg�sz v�ros, minden �s mindenki �lland�an �lmodozni l�tszott. A leveg� is �lmokkal �s v�gyakkal volt teli, ott hanc�roztak, lebegtek a csipk�s h�ztet�k felett. A lak�k itt sohasem aludtak. Nappal az �j  �lmokat gondolt�k ki.  Ezek, amikor a napf�ny �tadta hely�t a hold ez�stj�nek megelevenedtek, �s a sz�nh�zban – minden este d�szel�ad�s volt! – mutatkoztak be a k�z�ns�gnek. Ha siker volt, akkor m�lt�v� v�ltak arra, hogy a nagyvil�gba is kijussanak, r�tal�ljanak az emberekre,  �r�met  vagy �pp  szomor�  sz�ps�get  hozva  nekik. Reggelig m�g meg�lmod�jukkal t�ncoltak – mert el�ad�s ut�n minden �jjel t�nccal b�cs�ztatt�k  �ket -, azt�n sz�tr�ppentek, s ha egy fi�ba vagy egy l�nyba b�jtak bele,  akkor  mindj�rt meg is sz�letett egy �j szerelem.
   A v�roska lak�i valaha vagy nagyon boldogok vagy nagyon  boldogtalanok voltak, de m�r lecsendesedtek benn�k a valamikori nagy viharok. Elrakt�roz�dtak az �rzelmek, de er�sebben, el nem m�l�bban,  mint m�s k�z�ns�ges haland�kban – hiszen �k m�v�szek voltak. Fesz�tett�k �ket, nem hagytak nyugtot nekik, mintha azt suttogt�k volna:  A ti�d vagyok ugyan, de  m�gis mindenki�.  Gyer�nk, �lmodj �jra, engedj sz�npadra, mutass meg! Ezt kellett tenni�k, �s �k boldogan engedelmeskedtek.
   Minden �vben ker�ltek ide �j lak�k is, hogy milyen �ton-m�don, azt senki sem tudta, de nem is volt fontos.  Ott voltak, j� sz�vvel befogadt�k �ket �s vel�k az �j szerelmeket. Mert tulajdonk�ppen err�l sz�lt itt az �let.  Szerelemr�l. Mesebeli d�szletekbe, emberfigur�kba, sz�nh�zba, m�v�szetbe. Minden �s mindenki szerelmes volt, m�g a Nap �s a Hold is, �s miel�tt hely�ket a m�siknak  �tadt�k volna, sugaraik egy pillanatra �sszefon�dtak, s az �lmok ezen a f�ny�ton indultak az �jszaka �s a reggel a hat�r�n a nagyvil�gba.
   A v�roska l�tezik ma is. Var�zsa, lak�inak �zenete beleb�jik lelk�nk minden zug�ba, halk heged�hangon z�mm�g, selymesen simogat.
   Hallhatod… ha j�rsz sz�nh�zba.

* Ez az �r�som eredetileg a Heves Megyei Napban jelent meg.