1987 óta - amióta Egernek újra van önálló társulata - minden darabot láttam, többször is, akár huszonvalahányszor. Színházi tárgyú írásaim, kritikáim a Heves Megyei Nap színházi mellékletében 1995-96-ban jelentek meg rendszeresen, de a melléklet megszűnése óta is előfordultak különböző lapokban, ma pedig internetes portálokon. 2000 tavaszán egy előadás végén nagy meglepetésemre a színpadra szólítottak a darab szereplői, Örökös Néző címet kaptam tőlük. Természetesen nagyon meghatott, büszke vagyok rá. Mindenkit tisztelek, akár színpadon van, akár a háttérben dolgozik a színház csodálatos világában. Magamat is erős szállal ehhez a világhoz tartozónak érzem. 2010.04.05-én indítottam a blogot. Remélem, kiérdemli az Olvasó folyamatos érdeklődését. J.F.
A Ferences-udvar színpadán újra megkezdődtek a zenés nyári estek. Az intim, kellemes akusztikájú tér, a jó program már az elmúlt évben is megragadott. Most mégis valami másról írok. Az estek egyik látogatójáról, aki egyetlen alkalmat el nem mulasztott volna. Különc volt az illető, kedvesen fura egyéniség. Mindig koncerthez illő fekete öltözékben jelent meg, s áhítattal hallgatta a muzsikát. De voltak illetlen megnyilvánulásai is: minden alkalommal késett 15-20 percet. Amikor pedig a zene bűvkörébe vonta, kezdte változtatni a helyét. Az elragadtatottság tetőfokán aztán már bele is szólt a hangversenybe. Ő maga is rázendített. Mégsem zavart, nem haragudott rá senki.
Inkább vártuk minden este. Eljön-e ma is a feketerigó? (1995)
* Ez az írásom eredetileg a Heves Megyei Napban jelent meg.
Friss hozzászólások
Archívum
