A Gárdonyi Géza Színház bemutatóinak
egyike-másika után előkerül egy
nem csak finom, de látványnak sem utolsó,
fantáziadús, az adott darabot idéző torta.
Készítőjük Siska Roland.
Megkértem, mondja el történetüket a blog olvasóinak.

Mohács - Az öreg hölgy látogatása - Pumukli - Rómeó és Júlia

   A 2000-es évek elején kezdtünk páran, lelkes Heves megyei fiatalok - amatőr szinten - színjátszani Mezőtárkányban, Arcok álruhában néven. Ezt követően Egerbe keveredtem, Balogh András Adáshiba nevű színjátszó csapatába, egy beugró szerep erejéig, majd ott is ragadtam, kisebb nagyobb megszakításokkal, közel 7 évre. Így történhetett meg az is, hogy Andris beajánlott a Gárdonyi Géza Színházba, statiszta szerepre. Azóta további statisztálásokon kívül volt szerencsém a Gyöngyösi Játékszínben és a közelmúltban újjáéledt Egri Színműhelyben is megmutatni magam egy-egy szerep erejéig.

   A sütijeim és színház kapcsolata a 2012-es Mohács című darabbal kezdődtek. Ebben statisztáltam először. Fantasztikus és felemelő élmény volt, büszkén gondolok vissza rá. Úgy gondoltam, hogy ha külön-külön nem is tudok mindenkit premier ajándékkal megajándékozni (mert elég nagy volt a szereplő gárda), ebben a formában fogom megtenni. És hála Istennek, ízlett mindenkinek. A következő „kedvességgel” (amit Passió szelet formájában, kifejezetten erre az alkalomra találtam ki és azóta sem készítettem) még ugyanebben az évadban sikerült megörvendeztetnem a Csíksomlyói Passió szereplőit (ők sem voltak kevesen). Szimplán kedvesség és a köszönetnyilvánítás édes formái ezek, amiért részese lehetettem egy-egy, a színpadon megelevenedő csodának.
   Nem gondoltam volna, hogy ennyire elnyerik az emberek tetszését a munkáim, egy soha nem használt (de megszerzett) szakma későn beért, hobbi szinten megragadt szüleményei. 2003-ban ugyanis sikeres pék-cukrász szakmunkásvizsgát tettem, ám a szakmában soha nem dolgoztam. Jelenleg gyermek- és ifjúságvédelmi asszisztens vagyok a Mónosbéli Gyermekotthonban.    

*  A Harlekin Bábszínház történetével részletesen foglalkozik a blog Színháztörténeti sorozatának 18. és 19. része.

  "Melegen gratulálok nagyszerű munkájához! Gajdó Tamás színháztörténész * A színvonalas blogjához szeretettel gratulálok, mindig örömmel olvasom, másoknak is többször ajánlottam. Bámulom és tisztelem, hogy ilyen kitartóan írja, szerkeszti ezt a színháztörténeti különlegességet - remélem, a szakembereknek is föltűnik! Lőkös Ildikó dramaturg, a Színházi Dramaturgok Céhe társelnöke * Köszönetet mondok Juhász Ferencnek, a blog tulajdonosának azért a szeretetért, amivel a kezdetek óta figyeli a Gárdonyi Géza Színház munkáját, s töretlen kitartással népszerűsíti a megalkotott értékeket! Feri! A Társulat és a magam nevében tisztelettel köszönöm! Menkó Terézia"

- 67.000 látogatás
- 498 olvasó a leglátogatottabb napon
- 963 voks a legnagyobb érdeklődést kiváltott szavazáson
- 17 internetes portál vett át innen írást
- főiskolai szakdolgozat forrásanyagául is szolgált a blog

* A bevezető idézetek mellett továbbiak az Olvasói visszajelzések menüpontban.

 

Április 27-én, a Színházi Világnapon az előadások előtt felolvassák a világnapi üzenetet. A Gárdonyi Géza színházban ezen az estén ősbemutatót tartanak, a stúdiószínpadon láthatja a közönség Görgey Gábor: Görgey című drámáját.
 

Színházi világnapi üzenet 2015

   A színház igaz mestereit a színpadtól távol a legkönnyebb megtalálni. Őket nem érdekli az olyan színház, ami gépiesen másolja a konvenciókat és termeli újra a kliséket. Ők inkább az impulzusok forrását keresik, az élő áramlatokat, amelyek gyakran elkerülik a színháztermeket és azokat, akik valamiféle világok utánzásával bajlódnak. Utánzunk, ahelyett, hogy saját elmélyült világot teremtenénk, ami a közönséggel folytatott párbeszédre és a felszín alatt áramló érzelmekre épül, sőt, mindez létezésének feltétele. Hiszen a színháznál semmi sem képes jobban megmutatni a szenvedélyeket.
   Gyakran a próza mutat irányt nekem. Nap nap után olyan írókon tűnődöm, akik mintegy száz évvel ezelőtt leírták, megjósolták az európai istenek hanyatlását, az enyészetet, ami civilizációnkat időtlen sötétségbe taszította. Franz Kafkára gondolok, Thomas Mannra és Marcel Proustra. De közéjük sorolom kortársunkat, John Maxwell Coetzeet is.
   Közös bennük a világvége elkerülhetetlen érzése – és itt nem bolygónk megszűnésére gondolok, hanem az emberek közötti kapcsolatok és társadalmi rendszer felbomlására, ami fájdalmas kísérőjelensége életünknek. Mindnyájunk életének, akik a világvégét követően létezünk. Bűntények és konfliktusok kereszttüzében, amik gyorsabban robbannak ki, minthogy a mindenütt jelenlévő média tudósításaiból értesülhetnénk róluk. Ezek a tűzvészek amúgy gyorsan unalmassá válnak, és örökre eltűnnek a sajtóhírekből, mi pedig tehetetlennek, rémültnek, sarokba szorítottnak érezzük magunkat.
   Nem vagyunk már képesek tornyokat építeni, a falak pedig – amelyeket megrögzött makacssággal húzunk fel -, már nem védenek meg semmitől, éppen ellenkezőleg, maguk is védelemre és gondoskodásra szorulnak. És mindez életenergiánk nagy részét felemészti. Már nincs erőnk, hogy észrevegyük, mi van a kapuk, a falak mögött. És éppen ezért kell a színháznak léteznie, éppen ebből kellene merítenie az erejét. Hogy belessen oda, ahová nem szabadna.
   „A monda a megmagyarázhatatlant próbálja magyarázni. Mivel a valóságra épül, újra megmagyarázhatatlanságban kell végződnie” − e szavakat, amelyeket Kafka a Prométheuszról szóló mondák kapcsán fogalmazott meg, én erősen arra vonatkoztatom, milyennek kellene lennie a színháznak. Valóságra épülő és újra a megmagyarázhatatlanságban végződő színházat kívánok minden munkatársnak – a színpadon lévőknek és a nézőtéren ülőknek egyaránt – teljes szívemből.

                                              Krzysztof Warlikowski, rendező

Fordította: dr. Pászt Patrícia - Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központja
(Az utolsó bekezdésben szereplő idézet Tandori Dezső fordítása)
 

   Azonnali hatállyal felmentették a Miskolci Nemzeti Színház igazgatóját, Kiss Csabát. A színház irányítását ideiglenesen Szabó Máté veszi át, aki Egerben több előadást is rendezett: A mumus - 2003/2004-es évad, Dezsavü - 2004/2005-ös évad, Etherion (Kapaszkodók) - 2004/2005-ös évad.

 

   A miskolci Színháztörténeti és Színészmúzeum Kelemen László és kora - Kelemen László, a magyar nyelvű színjátszás intézményesítője és a kassai magyar színjátszás a reformkorban című időszaki kiállításának részlete. "Kis korabeli színművész körkép Magyarországról. A színpadon Rehákné Moór Anna, Kántorné Engelhardt Anna, Déryné Széppataki Róza, Egressy Gábor, László József"
 

   A Magyar Kultúra Napja alkalmából Kiváló Munkáért kitüntetést kapott Vozáry Dénes, a Gárdonyi Géza Színház hangtárának vezetője. Gratulálunk!
 

„Minden művészetek fején a korona: a mi művészetünk”
Kelemen László és az első magyar színtársulat
 

  2014-ben emlékeztünk Kelemen László halálának 200. évfordulójára, 2015-ben pedig arra, hogy 225 éve kezdődött el a hivatásos, magyar nyelvű színjátszás Magyarországon. Kelemen László (1762-1814) színész a társulat egyik vezetőjeként szimbolikus alakja lett a magyar színháztörténetnek, neve egybeforrott a magyar hivatásos színjátszás megszületésével.
   A Gárdonyi Géza Színház 1990-ben az akkor 200 éves magyar színjátszás tiszteletére mutatta be Jókai Mór: Thália szekerén (Thespis kordéja) című színjátékát. Abban az előadásban a színház mai direktora, Blaskó Balázs játszotta Kelemen László szerepét.
   A most megnyitott kiállítás a színlapok mellett bemutatja a fennmaradt képeket, hivatalos dokumentumokat, leveleket és kérvényeket, a társulat díszlet- és jelmezleltárát. Az anyagot a korabeli sajtó híreiből készített válogatás egészíti ki. Megtekinthető február 10-ig. Az alábbiakban a január 9-i megnyitón elhangzottakat olvashatják. Elmondta Gajdó Tamás színháztörténész.

Hölgyeim és Uraim!

 Ha nemzeti színjátszásunk kezdeteit kutatjuk, elszomorító azzal szembesülnünk, hogy a magyar színjátszás apostoláról, az első magyar színházigazgatóként tisztelt férfiúról, Kelemen Lászlóról alig tudunk valamit.
   Kelemen László alakja úgy töltött meg több kötetet, hogy színjátszó tehetségéről, jelleméről, műveltségéről, olvasmányairól – források hiányában – nem írtak semmit a szerzők. Életrajzában több a következtetés, mint a tény. Arcképét egyetlen egyszerű ceruzarajz örökítette meg. De ez sem hiteles.
   Pukánszkyné Kádár Jolán volt az első, aki szűkszavú utalást talált Kelemen színészi tehetségéről. A társulat első előadásának sikeréről Ráday Gedeon levélben számolt be Kazinczy Ferencnek: „a Férfiak közül pedig jól játtzott a Polgár mester, a’ Nótárius és a’ Káplár”.
   Pukánszkyné fellelte a Ráday-gyűjteményben az 1790. október 25-én a Várszínházban Igazházi címmel előadott Simai Kristóf-darab kéziratos színlapját. Eszerint Kővári Verbunkos Káplárt Kelemen Úr játszotta. (Igaz-házi, a város polgármestere – Ráth Úr, Halaburdi, a város Al’-Notariusja – Szomor Úr volt.)
   De Pukánszkyné Kádár Jolán sem tudta kivonni magát a legendák hatása alól, és így írt Kelemen színészetéről: „Hajlamai a komikum felé vonták. […] Epizódszerepekre azonban nemcsak komikai hajlama utalta, hanem kötelességérzete is: nincs az a kis szerep, melyet az összesség javáért elvállalni hajlandó ne volna.”
   Ez a kiállítás, mely Pintér Márta Zsuzsanna munkája, mintaszerűen összesíti azokat a forrásokat, melyek Kelemen László életéről, működéséről, az első magyar hivatásos színjátszótársaság életéről fennmaradtak. Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy mindaz a dokumentum látható itt, melyekből tájékozódni lehet a magyar színjátszás kezdeteiről.
   Pintér Márta Zsuzsanna válogatása arra az ellentmondásra is felhívja a figyelmet, hogy Kelemen László fő riválisa, Sehy Ferenc volt a társulat legkiválóbb színésze. Ráadásul Sehy nemcsak a színpadon kapott hősszerepeket, a Martinovics-féle összeesküvésben is jelentős – kortársai még nem tudták, hogy dicstelen – szerepet vállalt. A szervezkedés résztvevőivel együtt letartóztatták, de mivel a mozgalom besúgója volt, a kivégzések estéjén elengedték. A társulat bizonyára ekkor tartotta fennállásának egyik legforróbb hangulatú előadását. Ahogyan a feljegyzésekből kiderül, a közönség, mely nem tudott Sehy árulásáról, riadó tapssal fogadta a szabadon bocsátott színészt. Ez volt a mozgalom melletti egyetlen nyilvános rokonszenv-megnyilvánulás.
   Ám Sehy a színház szent ügyét is elárulta, hiszen ő irányította 1794 októberében Moór Anna és Liptay Mária nyílt vetélkedését, mely csúnya színházi botrányba fulladt. Ezt soha sem bocsátották meg neki: s ha Kelemen László nagyszerűségéről beszélnek, azonnal elítélik Sehy aljasságát.
   A hivatásos magyar színjátszás centenáriumán Váli Béla színháztörténet-író jó érzékkel vette észre, hogy Kelemen László személyében adva van egy nemesi származású, de mégis polgári pályát választó fiatalember, aki a magyar nyelvért, a magyar színjátszásért minden követ megmozgatott, s a levéltári források segítségével meg lehet tenni a magyar színjátszás apostolává, aki erre a szerepre azért is alkalmas, mert a német kultúrával szemben a magyart támogatta. Az 1867-es kiegyezést követő nacionalista korszak ilyen hőst követelt a színháztörténésztől. S ennek messzemenően eleget tett Kelemen alakja.
   Pukánszkyné Kádár Jolán 1940-ben írt tanulmányában így jellemezte Váli eljárását: „Minden mondának jellegzetes sajátossága, hogy egy hős köré csoportosítja az eseményeket, s hősének mindenben döntő szerepet tulajdonít. [...] Nemzeti színészeink öntudatra ébredésük idején ősök után kutattak, és így jutottak el Kelemen Lászlóhoz, kiről az úttörők közül még aránylag legtöbbet őrzött meg az emlékezés; társai teljesen elvesztek a személytelenség homályában. [...] Színészetünk története […] Kelemen Lászlót megteszi vezérnek, ami nem volt soha, s ami nem is akart lenni.”
   Az itt látható kiállítás mottóját, Pukánszkyné Kádár Jolán szavait kell újra és újra idézni: „Kelemen László nem vezér, több ennél: tiszteletet keltő jelkép. Neve az összes névteleneket, személyteleneket is magába rejti; a magyar színészetnek nagy Ismeretlen Katonája ő, s ha emlékének áldozunk, valamennyit értjük vele.”
   Hölgyeim és Uraim! Ebben a fényesen kivilágított, gondosan felszerelt és berendezett egri teátrumban, Kelemen László halálának kettőszázadik évfordulóján emlékezzünk egy pillanatra a magyar nyelvű színjátszás úttörőire, akik alkalmi játszóhelyeken, mostoha körülmények között, közönség és mecenatúra nélkül, de annál nagyobb elszántsággal színházat játszottak. Nélkülük nem kerülhetne sor a mai premierre sem!
   Köszönöm türelmüket.

* A miskolci Színháztörténeti és Színészmúzeumban - Déryné utca 3. - is kiállítás nyílik január 15-én, délután öt órakor, Kelemen László és kora - Kelemen László, a magyar nyelvű színjátszás intézményesítője és a kassai magyar színjátszás a reformkorban címmel, a kassai Divadlo Thália Színház és a Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria rendezésében. Megtekinthető 2015. február 28-ig, keddtől szombatig, 9-17 óra között. (Bővebben a blog Miskolci Nemzeti Színház rovatában.)

 

   1932 óta tart rendületlenül a Bál a Savoyban című Ábrahám Pál revüoperett sikere - a Gárdonyi Géza Színházban jelenleg is telt házzal minden este - köszönhetően elsősorban a nagyszerű, máig friss, sziporkázó muzsikának. A blogon már olvashattak az 1962-es egri bemutatóról és a mostaniról is . Berlini ősbemutatójáról - a budapesti ezt követte - mutatok most két fényképet a Színházi Élet 1932-es karácsonyi számából (fotók: Keystone). Bársony Rózsi és Dénes Oszkár, valamint a 2. felvonás fináléja.



 

1.  
Én vagyok a te urad, publikumod; idegen kupléid ne legyenek én előttem, rögtönzéseket ne csinálj magadnak, hogy karzatod imádjon.
2.  
A művészet nevét hiába ne vegyed ajkaidra.
3.  
Megemlékezzél róla, hogy szerepet tanulj.
4.  
Orgánumodat kíméld, hogy hosszú életű lehess a színpadokon, melyet nem korcsmákban állítottak fel neked.
5.  
Ne játssz mindig a súgólyuk előtt.
6.  
Ne intrikálj.
7.  
Ne túlozz.
8.  
Hamis szöveget ne kövess el ten szerződ ellen.
9.  
Felebarátodnak feleségét bűnre ne kívánjad.
10.
Ne kívánd se szerepkörét se szerepét , se festékét, se tapsát, se toilettjét, se kritikáját, se egyébnemű jószágát.