HARLEKIN BÁBSZÍNHÁZ - A GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ TAGOZATA. FOLYTATÁS

  1985. január 1-jétől befogadó színház lett az egri, társulat nélkül, önálló bemutató joggal, Szikora János vezetésével, s ennek lett tagozata a Harlekin Bábszínház.
   A Lovasy házaspár a kezdetektől ott volt. A 18. részben korabeli újságcikkek részletei és képei mellett Lovasyné Stuth Erzsébet visszaemlékezéseit olvashatták, eseményekre, előadásokra, társulati életre, kollégákra.

2. Lovasy László – bábtervezésről, rendezésről, előadásokról

   Korábban mindig olyan kis „szegényházi” dolgokat csináltunk, ami kifelé jól nézett ki, de ha belülről megnézte az ember, esetleg azt láthatta, hogy otthoni  trikókból állt össze. Húsz évig működtünk nevetségesen kevésből. Volt olyan év, hogy az a pénz, amit kaptunk, arra nem volt elég, hogy a mikulási műsorba megvegyük a szaloncukrot, amit a gyerekeknek dobáltunk. Amikor amatőrök voltunk, azzal kellett kezdeni a gondolkodást, hogy mi a legolcsóbb, mert a papír mindent elbír, de azt még meg is kell valósítani. Később, amikor kicsivel jobban volt pénzünk, már vehettünk majd egy fél méter megfelelő anyagot is! Így mentek a dolgok.
   Hivatásosként szerencsénk volt azzal, hogy mi már ott „laktunk” az akkori Úttörőházban, már akkor beköltöztünk, amikor még tartott az építkezés. A felszerelésünk kevés volt még, de rögtön tudtunk dolgozni. És a lelkesedés rengeteg mindet megoldott. Például kiállítás-bontásokat vállaltunk – az anyagért, hogy legyen legalább egy kis alap, amit kiegészítve lehetett egy nagyobb stílű darabot előállítani.
   A munka ugyanúgy kezdődik, mint a nagyszínházakban. A rendező megtalálja a darabot. Jön a dramaturg, együtt megbeszélik, majd fog a rendező egy embert, aki tervez és elmondja, mit képzelt el. A tervező pedig elkezd erősen gondolkodni. Néha sikerül ugyanazt visszaadni, amit akartak tőle, de néha az ember fantáziája másfelé indul, s ha ott van a ceruza a kezében, azt rajzolja le. Sokszor olyasmi születik így, ami kicsit más, mint az eredeti kívánalom volt, de mégis elérheti vele az ember ugyanazt. Ismerni kell a bábjáték minden csínját-bínját a gyakorlatban is. A bábtechnikákat, az anyagokat. Leül az ember és rajzolgat valamit, amíg dereng, hogy na ez már kezd olyan lenni, mint az adott szereplő.
    Ha egy kézben van az előadás, akkor valósítható meg könnyebben a stílusegység. Nem szalad el az egyik kicsit erre a másik arra. Volt, hogy megterveztem a darabot, megvolt a maga stílusa, de „jött” egy figura, aki nekem rettenetesen megtetszett, mégsem lehetett beletenni, mert elütött a stílustól. Ez a lehető legnehezebb dolog. Volt, amikor más adta meg az igazi ötletet, az Égigérő fa tervezésben - a feleségem. Ő ajánlotta az erdélyi kopjafák világát.
   Amikor megszülettek a skiccek, akkor az ember azokat szépen kidolgozza. Részletrajzokat is készít és a legvége az, hogy egy az egyben kell jóformán műszaki rajzot csinálni a figuráról. Ha mondjuk a cipő más a szokottnál, akkor annak még a felülnézetét is meg kell rajzolni, vagy a pici részleteket. Menet közben még ezután is lehetnek változások, mert szerszámmal a kézben, az már más, mint amikor az ember ceruzát fog. De olyankor sem nagyon szidhattam magam, hiszen a rajzokat is általában én csináltam.
   A kisszínházaknak megvan az az előnye, hogy könnyebb átlátni az egészet. Még a legeslegelején egy alkalommal jártunk az Állami Bábszínházban, ott kérdezgettek minket és bevittek több helyre, ez a kárpitosműhely, ez az asztalosműhely, lakatos-, festőműhely… Nálatok kisebbek vannak vagy nagyobbak? Nálunk egy van! Hamarabb meg tudtunk tanulni mindet és azután már könnyebb belegondolni az embernek, ha tudom, hol, mit, hogyan lehet… Úgy, hogy szép is legyen, a rendezőnek is megfeleljen, nekem is tetsszen, de a darabnak is és elkészíthető is legyen. Mindössze ennyire kell figyelni!
   Nem volt kedvenc bábfajta, mindegyiket szerettük, de a legjobban azt, hogy mindig mást kellett csinálni, kesztyűsbáb, wayang, tárgyjáték…

A bűvös lámpa például hivatásos működésünk első árnyjátéka volt. Igyekeztünk benne alkalmazni az amatőr korunkban megtanultakat. Szerencsére sikerült több új megoldást és "trükköt" is kitalálni.

 A kisfiú meg az oroszlánok - ezt a darabot másodszor is színre vittük. Érdekessége, hogy a normál világítás és a fekete színház is helyet kapott benne, hogy könnyebben lehessen ábrázolni a valóság, a fantázia és az álom rétegeit. 

   Személyes érdekessége, hogy ebben játszottam először az akkor még Egri Bábegyüttes nevű társulatban.

   Óz, a nagy varázsló. A nagy klasszikus nem mesésen egyszerű. Itt is kavarog a valóság, a képzelet és az álom. A felújított színpad segített a megvalósításban. Most tudtunk először röptetőpályát használni. Most tényleg repült minden.

Az imént említett mindhárom előadást Demeter Zsuzsa rendezte.
   A tervezés mellett első hivatásos saját rendezésem a Dióbél királyfi volt, Hollós Róbert dramaturg bravúros munkája a szöveg. Nem véletlenül tartották igazi Móra szakértőnek. A választott megoldás előnye az volt, hogy könnyen mozgatható, kis helyen előadható. Ez is túlhaladta a 150 előadást.

   Egyik kedvenc munkám A kék csodatorta. A rendezés és a tervezés is öröm volt. Kedvelte az egész társulat.

Nagyon jó kapcsolatot sikerült kialakítani a Muszty-Dobay házaspárral, akik a darab írói és zeneszerzői. Azóta is szívesen hallgatjuk a darab dalait. Az egyik vidéki iskolától a szereplők igazi kék tortát kaptak ajándékba.
   Kippkopp karácsonya utolsó rendezésem volt a Harlekinben.




 

A munka nehézségét az adta, hogy az eredeti történetnek igen kevés szövege van. Így aztán a fő hangsúlyt a játékra kellett fektetni. A három rutinos színész, Boda Katalin, Daróczi Ilona és Lázár Attila munkája tetszett Marék Veronikának a szerzőnek, aki nagy örömünkre elfogadta meghívásunkat.

* Hozzászólás: Erzsikével, mesterségük nagymesterei !!! Varróné Tabódy Marika