Az egri közgyűlés a A Gárdonyi Géza Színház Nonprofit Kft.-vé válásának határidejét egy évvel későbbre, 2022-re módosította.

 

   Emlékezetes perceket idézek fel, zenést és prózait egyaránt. Nagy vitákat, indulatokat kiváltó produkció volt 2010-ben Claudel: A selyemcipő című darabja. (Lásd:!) Balogh Andrásnak volt két rövid monológja az előadásban, mindkettőt nagyon szépen oldotta meg. A második monológ videója a képre kattintva nyílik.

   Szabó Máté rendezett már egy Déjà vu előadást, 2005 tavaszán, Egerben, ahonnan járnak át színházba Miskolcra is. Ha közülük valaki megnézi az új produkciót, nem lesz „láttam már” érzése. Ahogyan a 2005-ös egri produkció óta a világ és nyilván a rendező maga is változott, úgy változott a Szabó Máté fémjelezte Déjà vu. Bővebben a blog Miskolci rovatában!
 

   Amint azt a blogon már korábban is olvashatták, az egri színház (ellentétben Miskolccal - lásd a blog miskolci rovatát!) ebben az évadban már nem nyit ki. A vissza nem váltott bérletek érvényesek lesznek 2021/22-re - gyakorlatilag az erre az évadra tevezett műsorral -, sőt a 20/21-re ígért öt előadás helyett hatot láthatnak velük a nézők (az ideit megelőző évadokban egyébként szintén mindig hat előadásra szóltak a bérletek - J.F.).
   A színház anyagi helyzetével kapcsolatban elhangzott, hogy a fenntartói szerződés a város részéről még nincs aláírva, így az állami támogatás sem érkezett meg, ugyanakkor még mindig nyitott annak kérdése is, hogy az állam teljesen átvállalja a színház működtetését, de ezt az önkormányzat csak ideiglenes megoldásnak tekintené.
 

   A ma már Londonban élő Zubornyák Zoltán színművész - rendező, színházigazgató - Facebook-sorozatban idézte fel életének emlékezetes eseményeit, "El nem mesélt történetek" címmel. A történetek időközben megjelentek könyv alakban, de a közösségi oldlalon folytatódnak is. A legújabb, 216. rész egri vendégszerepléséről szól. Megtalálható a blog Vendégszerzőktől című menüpontjában.
   A Liliomfi előadásról akkor a Heves Megyei Napban megjelent Szeressétek a vándorszínészeket! című írásom pedig olvasható.

 

   Ebben a sorozatban emlékezetes perceket idézek fel zenés és prózai produkciókból egyaránt. A video a képre kattintva nyílik.


 

Béres Attila igazgató elmondta, a Miskolci Nemzeti Színház a tervek szerint egy hónap múlva nyit és egész nyáron játszani fognak, a kőszínházban is és a nyári színházban is. Egyrészt olyan előadásokat, melyeket csak néhányszor sikerült a zárás előtt színre vinni, másrészt több, a zárlat alatt elkészült produkció bemutatóját is megtartják. Részletek a  blog miskolci rovatában (jobb oldali menüsor)! A Gárdonyi Géza Színház ebben az évadban már nem nyit ki.

 

   A sajnos már ősz óta zárva tartó színházak négymillió beoltott után nyithatnak. Megjelent a részleteket tartalmazó rendelet, amely szerint a kulturális intézmények munkatársainak nem kell védettnek lenniük, mindössze annyit írtak elő, hogy ha még nem kaptak oltást, maszkot kell viselniük. "A jegy megváltásával látogatható kulturális eseményen nézőként a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő 18. életévét be nem töltött személy vehet részt”, ami azt is jelenti, a fiatalabbak nem mehetnek egyedül színházba, hiszen csak most kezdődött a 16 és 18 éves kor közöttiek regisztrációja, a 16 év alattiak oltása pedig még szóba sem került. A védett nézőknek a színházban nem kötelező maszkot viselni. (De természetesen nem is tilos - J.F.) A rendelet szerint a védettség vagy az életkor igazolásának céljából elkérhetik a személyi és a védettségi igazolványunkat, de nem rögzíthetnek róla semmilyen adatot. Ha valaki nem tudja vagy akarja igazolni a védettségét vagy az életkorát, akkor a színháznak kötelessége megtagadni a beléptetését.
 

A blog új sorozatában emlékezetes perceket idézek fel zenés és prózai produkciókból egyaránt. Elsőnek az 1989-es Csókos asszonyt. Az előadásról Dimanopulu Afroditével olvashatnak beszélgetést, itt.  A video pedig a képre kattintva nyílik.



 

   A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet Közgyűlésének határozata alapján 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.

   Az idei világnapi üzenet szerzője Helen Mirren Oscar-díjas színésznő:

   Rendkívül nehéz időszak köszöntött az előadóművészetekre, rengeteg alkotó, technikus, színházi szakember küzd most egy olyan szakmában, amelyhez eleve hozzátartozik a bizonytalanság.
   Talán ez a mindig jelenlévő bizonytalanság még alkalmasabbá teszi őket arra, hogy bölcsességgel és bátorsággal vészeljék át a pandémiát.
  Képzelőerejük már a megváltozott körülmények közt is megmutatkozott, az internet segítségével újszerű, szórakoztató és megrendítő módokat találtak arra, hogy a közönséggel kapcsolatba lépjenek.
   Amióta létezünk ezen a bolygón, azóta mesélünk történeteket egymásnak. Gyönyörű színházi kultúránk is addig fog élni, amíg mi, emberek a Földön vagyunk.
   Az írók, tervezők, táncosok, énekesek, színészek, zenészek, rendezők kreativitását nem lehet elfojtani – az nemsokára ismét ki fog bontakozni, friss energiákat megmozgatva és újraértelmezve a világot, amin valamennyien osztozunk.
   Már alig várom!
 

   2020. március 11-én jelent meg itt először egy írás címében az, hogy "koronavírus járvány". Azután még sokszor, hiszen a blog a híreken kívül más kapcsolódó írásokat is folyamatosan közölt, egy sorozatban pedig lehetőséget biztosított az egri társulat tagjainak, hogy megszólaljanak, üzenjenek a közönségnek. Március 12-én jelentették be az intézkedést, hogy a színházak (is) bezárnak. Majd 16-án - éppen ma egy éve -, hogy már nem a publikum számára zárnak csak, hanem a próbákat sem folytathatják. Ősszel volt egy rövid feltámadás, néhány előadást sikerült megtartani, azután ismét függöny. Gyakorlatilag elmaradt a 2020/21-es évad. Nagyon remélem, hogy már nem sokszor kell leírni a járvány szót és ősszel újra megtelhetnek a színházak nézőterei.
  

   Az ezt megelőző posztban írtam az egri színházat érintő pénzügyi elvonásról és az online előadások hiányáról. A második témával kapcsolatban reagálást kaptam. Idézem:
   „A Gárdonyi Géza Színház a Pandémia első hulláma alatt kért és kapott engedélyt Facebook-os, ingyenes közvetítésre jogtulajdonosoktól régebbi előadásaink egyszeri lejátszását illetően (sajnos erre sem volt mindenki hajlandó). Több produkciónk esetében pedig a szerzők, rendező, szereplők, a veszélyhelyzetre való tekintettel lemondtak a jogdíjról, ami online közvetítés esetén igazság szerint az összes résztvevőnek, közreműködőnek, a hangosítótól a rendezőig járna! Nagyon sok köszönet érkezett határontúli magyarlakta területekről, de tengeren túlról is. A veszélyhelyzet végéig ingyenesen elérhetőek ezek a videók a színház Youtube oldalán.”
   Igaz, nem említettem az eredeti posztban, de persze sejtettem én is, hogy mint annyi mindenhol, itt is állhat pénzhiány a háttérben. Azt írtam, „korábbi felvételeket jó lenne bemutatni” – kiegészítem: bárcsak volna pénz rá! 
 

   Mirkóczki Ádám polgármester sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 2021-ben az adóelvonások és a járvány miatt a városnak le kell mondania egyes önként vállalt önkormányzati feladatok finanszírozásáról, részben vagy egészben. A Gárdonyi Géza Színház így 100 millió forinttal kevesebb önkormányzati támogatást kap, mint tavaly, tehát 150 millió forintból, plusz a szintén 150 milliós állami támogatásból gazdálkodhat. A polgármester kérte, hogy a kormány teljes egészében vállalja át legalább két évre a színház működtetését, de választ még nem kapott a minisztériumtól.
   A Színház közösségi oldalán ma megjelent közleményből arra lehet következtetni, hogy ebben az évadban már nem lesznek előadások – akkor sem, ha esetleg májusban feloldják a korlátozásokat és nyithatnak a színházak.
   „Tisztelt Közönségünk! A Gárdonyi Géza Színház társulata már nagyon várja, hogy újra játszhasson szeretett közönségének, de a koronavírus-járvány harmadik hulláma miatt sajnos a korábban betervezett bemutatóinkat el kellett halasztanunk. Mivel a korlátozások feloldásának időpontja bizonytalan, a tervezett bemutatókat várhatóan a következő, 2021/22-es évadban láthatja a közönség. A társulat eközben dolgozik, az előadások készülnek, és bízunk abban, hogy a következő évadban már tudunk Önökkel találkozni. Előadásaink többsége olyan komédia, vagy bohózat, amelynek bemutatásánál elengedhetetlen a közönség visszajelzése, reakciója. Mivel erre most nincs lehetőség, ezek a darabok közönség nélkül nem érik el a várva várt hatást, így ezeket az előadásokat nem tudjuk online közvetíteni. Azok a hűséges nézőink, akik megtartották bérletüket, felhasználhatják azokat. Nagy szeretettel várjuk vissza kedves közönségünket!”
   Való igaz, egy előadás – műfajtól függetlenül egyébként - akkor és csakis akkor él igazán, ha a valóságban is ott ülő közönség előtt zajlik), azonban valamiféle pótlékot mégis jelentenek az online előadások. Érthető, miért nincsenek élőben közvetített e-színházi produkciók Egerből (lásd erről a blog Szívszorító című írását, itt!), de korábbi felvételeket mégis jó lenne bemutatni. Ha csak az Egerhez legközelebb eső két színházat nézzük is, Miskolc és Salgótarján egyaránt így tesz.
 

   Premier volt január 15-én este. Online premier, addig is, amíg a produkció a maga igazi közegében, a színház nézőterén ülve lesz élvezhető.

   Alkotók és nézők egyaránt csak reménykedhetnek, hogy ez talán bekövetkezhet még ebben az évadban. Ültem a monitor előtt, vegyes érzelmekkel. Örültem, hogy ha csak így, ebben az igazi, a színházat igazából éltető fizikailag is egy térben tartózkodást nélkülöző formában is, de premier van, s közben nem tudtam szabadulni attól a gondolattól, mit éreztek a szereplők. Tudom jól, hogy megviseli őket ez a fajta előadás, hogy hiányzik az együtt lélegzés a nézőtérrel, a minden jó előadáson igenis fent a színpadon és lent a nézőtéren is érzékelhető titokzatos áramkör, amely összekapcsolja a két felet, hogy együtt teremthessék meg a színház csodáját estéről estére. Ők megtettek mindent, mi tőlük tellett. A hiányérzet nem az ő számlájukra írható, csak a fennálló helyzetére. Aki nem különösebben járatos a színház világában, talán el sem tudja képzelni, milyen érzés ott állni a színpadon, bolondozni, szomorkodni, örülni, énekelni, táncolni az üres nézőtér előtt, úgy téve, mintha minden a szokásos módon folyna. S aki nem szokott színházba járni, talán el sem tudja képzelni milyen nézőként figyelni egy online premiert. Furcsa, szinte szürreális érzés. Az ember pontosan tudja, itt most felcsattanna a taps, ha ott ülnénk a nézőtéren, de nem csattan, csak néhány másodperc néma csend és folytatódik az előadás. És ugyanígy néma csend a felvonások végén, s a tapsrend alatt is. Szívszorító volt nézni, ahogyan meghajoltak, mosolyogtak, az utolsó pillanatig igyekezve megteremteni a minél teljesebb illúziót. Jó, hogy amíg nem nyithatnak ki a színházak, vannak legalább online előadások, de a társulatnak, a közönségnek is csak azt kívánhatom, nagyon hamar ne legyen szükség többé erre az igazából pótcselekvésre.
 

   Ma este premier – sajnos csak online. Reménykedjünk, hogy már nincs nagyon távol az idő, amikor a kedves, fülbemászó dallamokat a nézőtéren ülve hallgathatjuk! A blog sorozatot szentelt Kálmán Imre operettje egri útjának. Az első két rész után (1. Ősbemutató / magyarországi premier / először Egerben: itt - 2. Eger 1961 & 1968: itt) végül az 1997-es produkciót idézzük. A képek az előadás VHS felvételéből valók.


  
Vókó János - Egri László - Tunyogi Péter
  

   A Heves Megyei Hírlap – fura, de nem tűnt fel senkinek – korabeli kritikájában értelemzavaró tévesztéssel idézte címként az operett talán legszebb melódiájának szövegét. Természetesen nem „Művész, ha gyötör a reménység, elhagy a szegénység, / Ne add el a lelkedet”, hanem épp fordítva. A Művészhimnusz ma is igen aktuális, mint korábban arról írtam is már.


  

Sata Árpád - Egri László - Szilágyi Olga - Vókó János - Tunyogi Péter az előadás fináléjában a Művészhimnuszt éneklik. A képre kattintva videó nyílik a blog Youtube csatornájáról.

A kritika szerint:
  „Az egri színházcsinálóknak nem volt több és nagyobb ambíciójuk: kellemes kikapcsolódást nyújtani egy teljes estére. Olyan játékos örömöket szerezni, amelyből lelkileg még lehet táplálkozni pár napig. … e muzsika fülbemászó, könnyed, kortalan. S ezt kezdik érteni azok a nézőtéren ülő tinédzserek, akik a musicaleken át érkeztek a zenés műfaj emez eredeti darabjaihoz.”
   Jámbor Ildikó elismeréssel ír a szereplőkről:


  

Szilágyi Olga

   "Szilágyi Olga már korábban is megmutatta, milyen muzikális, most színészi játéka is kiteljesedett. Violetta, azaz Ibolyaként könnyed, kedves primadonna és táncoskomika egyszerre. Egri Lászlónak remek hangja van, Raul szerepében többször van alkalma ezt megmutatni. …

Vókó János - Dimanopulu Afrodité - Tunyogi Péter

Dimanopulu Afrodité nemcsak mutatós, hanem sziporkázóan hisztériás Ninon szerepében. Vókó János (Florimond, a zeneszerző) és Tunyogi Péter (Henry, a költő) komikusi készségét kamatoztatja. … Akik viszont igazán lubickolnak a szerepben, azok Sata Árpád (Spagetti bácsi, a végrehajtó) és Bessenyei Zsófia (Jeanette, a szobalány), s természetesen Bakody József (mint Rotschild báró, a szponzor).” De dicséri Pálfi Zoltán színigazgatóját, Horváth Ferenc hadügyminiszterét, Réti Árpádot és Ivády Erikát is.

Pálfi Zoltán - Bessenyei Zsófia

Megállapítja, hogy „Moravetz Levente (m.v.) rutinosan instruálta színészeit.” A koreográfiról  - Dévényi Ildikó, m.v. – úgy véli: „… a mozgáselemek jók, de visszafogottak, a könnyebb megoldás irányába viszik az előadást.” … Pilinyi Márta jelmezeit „szépnek, könnyednek, rafináltnak” írja le. …
   Írását ezzel fejezi be: „… kellemes, könnyed levezetése ennek a társulat és a társadalom számára is nehéz évadnak.”
   Reménykedjünk, mondom még egyszer, hogy a ma esti online bemutató után legalább az évad végén már a nézőtéren ülve is találkozhatunk a Montmartre-i ibolyával és szóról-szóra elismételhetjük az 1997-es kritika zárómondatát! 
 

   Tudom, meghökkentő a cím most (bár alighanem békeidőben is), amikor nemhogy opera, egyáltalán színház sincs a koronavírus járványnak „köszönhetően” és a jövő is bizonytalan. De éppen mostanában került elém egy írás a Népújságból, 1958-ból, s ha most a színházakban sem élünk nyugodt időket, álmodozni azért lehet. Írtam már korábban arról, milyen jó volna Egerben néha operaelőadásokat látni. Sőt, hat évvel ezelőtt volt a blogon egy szavazás, a voksolók 93 százaléka mondta azt, hogy szeretné. Hatalmas színpadot, díszletet és zenekart igénylő produkciókat nyilván nem lehetne ide beszorítani, de az is biztos, hogy volnának lehetőségek. Ha erre gondolok, mindig eszembe jut a mezőkövesdi Művelődési Ház színpada, amely szélességében és mélységében talán nem is kisebb, mint az egri színházé, de nincs zsinórpadlás és sokkal szerényebbek a világítási lehetőségek. Mégis, ezen a színpadon gimnazista koromban még komoly drámákat - Német Lászlótól, Schillertől például -, operetteket, sőt nagyoperetteket - Hawaii rózsája -, operaelőadásokat – Bánk bán - is láttam (van zenekari árok is), a minden évben meghirdetett bérletrendszernek köszönhetően. Legtöbbet, azt hiszem, a miskolci színház játszott Mezőkövesden, de jöttek máshonnan is. És hogy a helyi közönség hogyan fogadta mindezt akkoriban, a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején? valahogy úgy, ahogyan az egri közönség a Carment, 1958-ban. A továbbiakban részleteket idézek a Népújságból, Buzás Endre írásából.
„…nemcsak Carmen szerepelt és vizsgázott Egerben, hanem a közönség is megmutatta alázatát és szeretetét Thália iránt. Carmen bevonulása Egerbe diadalmas volt és impozáns. A debreceni Csokonai Színház művészei kiforrott, kidolgozott és magaskultúrájú előadással ajándékoztak meg. … A széksorokban, a páholyokban (* ez még a régi, eredeti színházépület volt, lásd a leírást a blog Színháztörténeti sorozatának 49. fejezetében!) sötétruhájú férfiak, kisestélyiben pompázó, csillogó nők – s ünnepélyesek az arcok is. Sok-sok fiatal kinyílt, piros arccal, csillogó szemmel lesi a függönyt. Emlékszem, nem is olyan régen olvastam egy vitacikket. „Kell-e az egrieknek a kultúra?” – ez volt a címe. Csak körül kellett nézni tegnap a színházban, hallgatni az embereket, s máris könnyű a felelet, de mennyire kell! Aki látta, hogy egy operaelőadás milyen ünnep … aki látta, hogy az emberek szinte beszívták a zenét, csak így felelhet: Kell! … A felvonásközti szünetekben mindenütt hallani lehetett, hogy az egri közönségnek kevés ilyen élmény jut osztályrészül.”  
  

   1995. január 1., 19:00 – a Gárdonyi Géza Színházban megkezdődött az első, a bécsi mintájára rendezett újévi koncert. Szerencsém volt már ezen az elsőn is ott lenni. Valóban a szerencsén múlott, mert csak előző este, szilveszterkor láttam meg a plakátot, amely hirdette és azért is, mert ekkor még (de már a következő évben és attól kezdve sohasem) nem volt teljes teltház. A blogon több írásban is szó volt már ezekről a koncertekről, legutóbb a Kelemen Csabával, az egyik, majd később egyedüli főszervezővel 2019 elején közölt beszélgetésben, melyet itt olvashatnak. Az 1996-os koncertre már előre készültem, s azóta is mindig. Huszonhat éven keresztül volt ez a várva várt, felemelő, elegáns, mégis meghitt programom az év első napjának estéjén. Ma is január elseje van, de a 27. koncert elmarad. Kelemen Csabát sajnos a koronavírus járvány ezen az őszön elvitte és magát a rendezvényt is meghiúsította. Az Agria Játékok Kft. azonban ígéri, hogy egy év kihagyás után jövőre ismét lesz koncert Egerben és én biztos vagyok benne, hogy így kell lennie, nem csak azért, mert sokan vannak, akik évről-évre várták és várják, örömet, nagyszerű évkezdetet kapnak tőle, hanem azért is, mert a folytatás a méltó ahhoz nagy lelkesedéshez és szeretethez, amellyel Csaba szervezte. Ma kényszerűen itthon maradok és egy korábbi koncert felvételét – tőle kaptam – fogom megnézni (ebből videó-részletek a fentebb jelzett beszélgetésben!). Azt a hangulatot, azt az érzést, ami ott a helyszínen jár át mindenkit nem fogja pótolni, de mégsem maradok teljesen egri újévi koncert nélkül a 27. évben sem.