Színház Egerben 1884-től máig – Színháztörténeti sorozat 71. rész 2015.12.09.
©vejk - Prága - Eger, beszélgetés Kastner Péter cseh származású díszlettervezővel
M. Horváth József és Ribár Éva
Úgy igaz, hogy többször mondogattam, M. Horváth Józsefet szívesen megnézném ©vejk szerepében. Nagy örömömre – és biztos vagyok benne, hogy másokéra is – 1993-ban teljesült ez a vágyam! Szelíd derűvel, sok melegséggel formálta meg a prágai kisembert. Ezt szokták parádés alakításnak nevezni. De parádés volt az egész előadás! Nagyszerű összhang színészi alakítások, díszlet, jelmez, zene, koreográfia között. Mind a harminchárom szereplő kitett magáért, fő- és epizódszerepekben egyaránt, s hitelesen elevenítették meg a prágai kisembereket, környezetük atmoszféráját is. Magam akkor már húsznál több éve tértem vissza rendszeresen ebbe a kedves városba, az ott élő emberek közé, s a színpadon látott karaktereket tökéletesen közülük valónak éreztem. Sokat segített a prágai hangulat elénk varázsolásában Kastner Péter Kisoldali teret idéző díszlete. Ő maga így írt a műsorfüzetben: „Cseh nemzetiségem, prágai létem ellenére hazámban még nem volt alkalmam ©vejk történetét színpadon megjeleníteni. Épp ezért különös örömmel vállalkoztam az egri bemutató színpadképének megvalósítására. Bár a feladat - a 22 képből álló hadioperett megálmodása – nem jelentéktelen kihívás. A díszlet részben Prága városának hangulatát, költőiségét fejezi ki.”
A beszélgetés azután készült, amikor a ©vejk már lekerült a műsorról.
- Hogyan került Egerbe egy cseh színházi művész?
- Poros iparvidéken, Louny-ban születtem, de 16 éves koromtól prágai voltam. Ott jártam grafikai közép- majd színházi főiskolára, a szcenikus osztályba. Néhány évig a Barrandov-i filmgyárban dolgoztam. Érdekes volt, de színházi, tervezési szempontból szegényebb, mint amire én vágytam. Magyar kapcsolataimat (Prágában megismertem néhány magyart) is felhasználva megpróbálkoztam a debreceni Csokonai Színházzal. Jól éreztem ott magam, de miután az akkori igazgató, Gali László elkerült Egerbe, megváltozott a légkör. Két évet újra Csehországban töltöttem, a Teplicei Zenés Színházban, majd Gali László hívott Egerbe.
- Van-e azóta kapcsolata cseh színházakkal?
- Nemrég volt egy bemutatóm Most-ban, egy kamaradarab díszletét terveztem, s a következő szezonban talán feladatom lesz a prágai ABC Színházban is.
- Prága meghatározó élmény mindenkinek, aki csak egyszer is eltöltött ott néhány napot…
- Ott laktam, éltem, dolgoztam. Fiatal voltam és nagyon közel állt hozzám a város. Az Óváros akkor is mindig szép volt, de a kis, elhagyatott utcák szürkébbek, kopottabbak, mégis kedvesek. Kis borozókban megbújva sokszor beszéltünk arról, rendbehozva, felújítva milyen lehetne. Mára sok minden megváltozott. Rengeteg a turista, az íróemberek is kevesebbet járnak talán a régi helyeikre. Tudom, nincs más út, ezek a változások várhatóak voltak. Az én generációm nevében mégis sajnálom, hogy minden kicsit más lett. Persze Prága azért ma is gyönyörű és ma is a szívem egy darabja.
- Ez érezhető volt a ©vejk a hátországban egri díszlete láttán is.
- Országos hírű előadás volt. Nagyon sajnáltam, amikor már nem játszottuk tovább. Kicsit más volt, mint az eredeti mű, már azért is, mert ez zenés előadás volt, de az alapgondolat, a kisember csetlése-botlása a történelem forgatagában megmaradt. Azt akartam, hogy a díszlet legyen egyértelműen Prágában. A Kisoldallal, a háttérben a Vár körvonalaival igyekeztem kifejezni a város hangulatát, költőiségét, s közben lehetőséget adni a helyszínek gyors és folyamatos változtatására is.
- Visszatérve a beszélgetés kezdő gondolatához arról kérdezem, hogyan érzi ma magát Magyarországon.
- Mindig is úgy éreztem, hogy – ennek természetesen történelmi okai vannak – a magyarok és csehek közelebb állnak egymáshoz, mint csehek és morvák vagy magyarok és szlovákok. Magyon szimpatikus az, hogy itt sokan ismerik Csehországot, Prágát, kultúránkat és szerzőinket. Cseh részről ez a tudás nem ilyen mély és sajnos az utolsó pár év folyamatai még rontottak is ezen a helyzeten, messzebb kerültünk egymástól. De én azt mondom, ha a nyelvi határt nem tekintjük, az emberek nagyon hasonlítanak. A színház pedig itt, Európának ebben a részében mindenütt egyforma.
|