110 éves az egri színház. 10/5.
 

Az éppen ma 110 évvel ezelőtti nap, 1904. augusztus 20. történéseit a legközelebb 4 nap múlva, 24-én megjelenő Egri Ujság tudósítása (* az eredeti helyesírással) és Gárdonyi Géza erre az alkalomra írt Előjátéka segítségével idézzük fel.

   A Színház megnyitása
 

Eger város közönsége diszes uj hajlékot emelt a magyar szinészetnek a Hunyady-téren, egy körvonalaiban már is szépnek mutatkozó park közepén.
   A magyar szinművészet e legujabb temploma augusztus 20-án, Szent István király ünnepén avattatott fel ünnepi hangulattal, de minden külső fény és csillogás mellőzésével. Szivében ünnepelt a közönség s az ilyen ünnep a legméltóbb a Múzsák ünnepéhez, kik a szivekhez szólnak, szivekben élnek s nyomukban bőségesen áradozik a kedély éltető forrása.
   Este ½ 8 órakór kigyúlt a szinház összes villany lámpája s a közönség sűrű tömegekben vonult az igazán szép és modern berendezésű nézőtérre, melynek minden legkisebb helyét a szorongásig betöltötte.
   A zenekarban felcsendült a Rákócy örökszép szinfoniája s a közönség ünnepies hangulata hazafias mámorban ringatózott. Egyszerre csak felrebben a szinpad függönye s az igazán szép diszletek elénk varázsolják az egri vár „Sötét kapuját” az ismert, kegyeletes Dobó-emlékkel. A hatás leirhatatlan. Jobbról felvonulnak a szinészek a szinpadra. Balla Kálmán társulatának egész személyzete együtt van s kezdetét veszi a prológ, melyet a nagy nevű író, Gárdonyi Géza írt erre az ünnepi alkalomra hazafias lelkülete, irói ihlete egész melegével. Egy-két szó bevezetőnek s a szintársulat a zenekar kisérete mellett a Hymnuszt énekli. A közönség óriási sokadalma feláll az ülőhelyekről s igy hallgatja a szivek mélyeig járó nemzeti imát. Ezután folytatódik az előjáték. Dobó felkel rideg kőágyáról s elmondja azokat a lelkes szavakat, melyeket Gárdonyi nagy lelke sugalt s melyeket lapunk tárcájában olvashatnak olvasóink. A gyönyörü jelenetet a Szózat éneklése zárta be, melyet szintén a szintársulat összes személyzete adott elő a zenekar kiséretében.
   Ez ünnepi előjátékot 10 percnyi szünet követte, mely idő alatt a szinpadon felállitották a diszleteket az ünnepi előadáshoz, a közönség pedig szemlét tartott az uj szinház belső berendezése felett.
   Az ünnepi darab Dobsa Lajos: István, első magyar király cimű 5 felvonásos szomorujátéka volt. Régi darab, de alkalomszerünek gondolta a szinügyi bizottság, mely ezt a megnyitó előadást rendezte s előkeresték e történelmi drámát a feledékenység homályából.

GÁRDONYI GÉZA:

ELŐJÁTÉK

AZ EGRI SZÍNHÁZ MEGNYITÁSÁRA
1904 AUGUSZTUS 20-ÁN.

SZEMÉLYEK:

DOBÓ
EGY KOVÁCS
EGY MÁSIK IPAROS
EGY HONVÉD
SZINÉSZEK

(A szín a Sötétkaput ábrázolja. Éj van, holdfénytől kissé világos. A szín közepén a rácsozat mögött Dobó síremléke éppugy mint a várban, de a homályban alig látszik.)
Oldalt a padon honvéd ül és alszik.
(Lent valahol igen távol cigánybanda játszik, eleinte csak egyes hangok verődnek a szinházba igen halkan.)

KOVÁCS: E! Nézd mán ezt a honvédet: elaludt.
MÁSIK IPAROS: Ezt bizony elnyomta az álom. De költsük fel, mert vasba teszik, ha reggel megy haza. (Megérinti.) Hé, vitéz ur!
HONVÉD (fölretten) : Ki az?
KOVÁCS (a honvédhez) : E! Te vagy itt Marci?
HONVÉD: Én vónék. Tyű, de elaludtam! (Az ébredő inas mozdulatai.) Hát téged mi szél hordoz itten ilyen későn?
KOVÁCS: Idelent mulattunk a komámmal a vendéglőbe, oszt színészek is vótak ottan a szomszéd asztalnál. Oszt azt beszélték, hogy aszongya az egyik: Szép hódvilágos este van fiúk, gyerünk fel a várba.
MÁSIK IPAROS: Már jönnek is.
KOVÁCS (a honvédhez) : Tudod, az ilyen színésznép vagy szaval, vagy danol, de mindig csinál valami szépet, oszt itt ingyen is hallhatjuk.
HONVÉD (teljesen föleszmélve. Megnézi a zsebóráját) : Tyű a rézből vert Ponciusát!
SZINÉSZEK (a lejtőn erszkednek le balról) .
KOVÁCS: Nem erre kellett volna urak.
ELSŐ SZÍNÉSZ: Most már mindegy.
MÁSODIK SZINÉSZ: Kár, hogy jobban nem láthatjuk. Nem lehet bemenni? (A kapu kilincsét nyomogatja.) HONVÉD: Be lehet. Éppen én vagyok ennek a kapunak a Szent Pétere itten. Mer ez olyan bagazin-féle is, tetszik tudni. (Kinyitja és széttárja a kaput. A kovácshoz) : Te, koma, csak hagyjátok benn a kulcsot. Majd reggel megtalálom. (El balra sietve.)
A Holdfény rásüt a Dobó-emlékre. A színészek leveszik a kalapjokat és az emlékre mélázva, csendben állnak egy szinpadi percig.
ELSŐ SZINÉSZ (elmerengve) :
Az elmult századok lehellette
érinti arcomat, úgy érezem.
Köszöntlek téged, porladó oroszlán!
MÁSODIK SZINÉSZ:
Koszorút kellett volna hoznunk.
HARMADIK SZINÉSZ:
Ha ő nem állott volna kemény lábbal,
ezeken a megbarnult köveken,
ma nem beszélnénk itten magyarul.
NEGYEDIK SZINÉSZ:
Fiúk, ha már nem hoztunk néki koszorút,
tiszteljük meg emlékét egy dallal.
Hisz voltaképp a dal is koszorú.
Eléneklik a Himnuszt (ismétlés nélkül) . A dal befejező részét, (Megbünhödte) halkan, hogy a toronyóra távoli kongása hallható legyen.
DOBÓ (fölül) :
Egy percnyi csend. A toronyóra halk kongásai még hangzanak. A távoli cigánybanda alig hallhatóan ismétli a himnusz második felét.
DOBÓ (maga elé) :
Óh mily szép ébredés! De micsoda
bűbájos dal költ fel ez éjszakán?
(A színészekhez) :
Mi dal ez, mondjátok, hogy
erejétől a porrá vált szív is életre kél?!
ELSő SZINÉSZ (szent rémülettől dermedt arccal) :
A magyar Himnusz, kapitány uram.
DOBÓ:
Magyar Himnusz? Hát él még a magyar?
Kezét a homlokán lassú mozdulattal átsimítja, mint mikor még nem tiszta az ember feje az álomtól. Lábát leeresztve ül a kövön, kezében lándzsa.
Hát hogyne élne - mit is kérdezek!
Ezer év óta feni a kardot és a tőrt
a magyar ellen Kelet és Nyugot.
De a magyart sohse találják szíven:
mert az Isten keze takarja azt! (Leáll.)
Miféle szerzet vagytok ti, barátim?
A banda mihelyt elvégezte a Himnuszt, a Szózatban folytatja, de csak halk zümmögéssel mindvégig, migcsak a kárpit le nem gördül.
ELSŐ SZINÉSZ:
Színészek vagyunk, kapitány uram.
DOBÓ:
Színész? Mi az? Az én időmben
nem ismertünk ilyen foglalkozást.
ELSŐ SZINÉSZ:
Azon időben, kapitány uram,
komédiás volt a színész neve.
DOBÓ:
Így már tudom.
ELSŐ SZINÉSZ:
A színészet kijött
a klastromiskolák fala közül,
S külön házakban és templomszerű
szép palotákban játssza, tükrözi
a tarka élet változásait.
A könyvekben aluvó gondolat
kiszáll és testet ölt a színpadon.
Amit a költő álmodott csupán,
élő, beszélő valósággá válik.
DOBÓ:
Értem. És szívem szinte fölhevül.
A művészet a békesség virága:
romok kövén felzöldülő borostyán.
S most a fennuralkodó planéta
hazám egén a Béke csillaga.
Nem tapossák a mezőt harci mének,
s nem veri fel az éjszakáknak csendjét
az ellenséges kürtök szózata.
Kiállok olykor holdvilágos éjjel
a várfokra, és elmerengve nézem,
miként épül és terjed lent a város.
Hajdan a vár volt nagy, és a város kicsiny.
A köveket alulról ide hordták:
s magasodott a vár, fogyott a város.
Aztán hogy elmultak a viharok,
a kövek innen visszatértek ismét,
s fogyott a vár, emelkedett a város.
Így szép, így jó. Te kovács vagy, ugy-e?
KOVÁCS:
Az vagyok uram.
DOBÓ:
Én mellettem is
voltak kovácsok, derék hős fiuk,
kiknek üllőjén kardok vasa csengett.
Verj te kapát most a kardok vasából
s ekét a páncélból az egri földnek.
S amíg körül az Isten-áldás zöldül
a hegyeken s az almagyari rónán
ti szinészek, a nyugvó egri népnek
emeljétek fel gondolatait.
Emeljétek fel érzésben őket
a művészetnek hattyuszárnyain
egy magasztosabb lelki tartományba,
ahol a földi pornak nyoma sincs.
Játszátok el a nagy küzdelmeket,
amik minékünk igaziak voltak!
játszatok harcot, hogy lássák a békét!
játszatok gyászt, hogy tudják mi az élet!
s játszatok örömet, hogy gondjaikra
égi sugár derítsen szép szivárványt.
Elmult időknek szellemképe, én
nyugodni térek. S tovább álmodom,
hogy a vérből, mely e falakra omla,
rózsák fakadnak az újult századokra,
s én porladozva márványágyamon,
Eger virágzásáról álmodom!
(Kárpit. )       



Képeslap

* Ezt a részt a gardonyiszinhaz.hu-n, a theater.hu-n és a zsambekinyariszinhaz.hu-n (amelyek a sorozatot teljes egészében átveszik) kívül a mindenamieger.blogspot.hu is közölte.
 

110 éves az egri színház. 10/4.
 

Az 1904. augusztus 20-i megnyitó előtt 3 nappal, a 17-i számban az Egri Ujság a hamarosan fellendülő színházi életnek a városra és lakóira nézve kedvező erkölcsi és anyagi hatásáról is értekezett.

A városi színház (* az eredeti helyesírással)

   Ha valaki ezelőtt csak néhány évvel is arról beszélt, hogy Egerben kőszinházat fognak építeni, azt egyszerűen álmodozónak nevezték. Amiként ugyancsak utopistának mondották volna azt a bátor férfiut, aki ugyancsak néhány évvel ezelőtt megjósolta volna, hogy Egernek utcái, már t. i. a kocsiutak elsőrangu aszfalt burkolattal lesznek ellátva. Ma pedig már a kőszinház áll és az angol aszfalt burkolat is munkában van.
   Ebből pedig, amint sok másból is, az a tanuság, hogy elavult, ócska gondolkodás mód az, amely mindig megelőző példákat keres és azt tartja, hogy ami még nem volt, az nem is lehet tehát
   Ami különösen a szinházat illeti, ez egy olyan régi vágyódása volt Eger városának, hogy azt kell mondanunk, hogy valóban csodálatos, hogy csak ily hosszu idő után öltött teste az az ige, amelyet a ma már fehér hajú emberek már akkor hirdettek, amikor még holló fekete hajfürteikben volt alkalmuk duskálni.
   Ha megondoljuk, hogy az egri állandó szinház gondolatának felébredése a mult század 60-as éveinek végére esik, tehát mintegy 40 esztendős az egri állandó szinház épitési szükségének a gondolata, mondom,ha ezt meggondoljuk, ugy igazán csodálkozni kell azon, hoyg a szinházépités oly sokáig késett. És ha e felett rezignálunk, nem lehet elmellőznünk azt a kérdést, hogy vajjon azzal, hogy a szinház csak ily hosszu idő után épült fel nálunk, vajjon azzal szenvedett-e a város anyagi vagy erkölcsi károsodást? Mert ennek a kérdésnek az eldöntése állapitja meg azt, vajjon a jövőben a kőszinház azzal az erkölcsi és anyagi sikerrel jár-e, amiként ezt hirdették és hirdettük különösen mi, akik az első sorban harcoltunk azok csapatában, akik a szinház épitését akarták kivivni. S ha a dolgokat nem csupán felületesen, hanem igazán alapjukból vizsgáljuk, ugy arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy igenis debuisset pridem (*) – az állandó szinházat már régen fel kellett volna épiteni, mert a negyvenesztendős késedelem igenis erkölcsi és anyagi visszamaradást okozott. Ha ugyanis mi már évtizedekkel ezelőtt felépitettük volna a kőszinházat, akkor ma már ott tartanánk, hogy rendes téli szinházi szezonra neveltünk volna publikumot s ma már rendes téli szinházi szezont élvezhetne egy erre előkészitett generáció. Mert számos példa mutatja – és nálunk is meg fogja mutatni – hogy a szinház maga teremt és maga nevel magának közönséget s ha ezen közönséghóditást a kőszinház már régen megkezdte volna – ma már mindenesetre messzebb tartanánk.
   Hogy pedig mit jelent az állandó téli szinházi szezon egy város társadalmi életére, de sőt gazdasági életére is, arra nem nehéz reámutatni. Tekintsük csak azon vidéki városokat, ahol a szinművészetnek már hosszabb idő óta állandó hajléka van s azt fogjuk tapasztalni, hogy ezekben a városokban télen is eleven, pezsgő társadalmi élet van. Azt fogjuk tapasztalni, hogy a szinház esti életet teremt, az esti élet pedig a gazdasági élet fellendítője. Látjuk, hogy a nagyvárosok esti élete az ipari és gazdasági forgalom mily óriási mennyiségét abszorbeálja (**), látjuk, hogy az esti élet a ruházati és élelmicikkek egész garmadáját hozza forgalomba s tapasztaljuk, hogy a szinházak által teremtett esti élet az ipari, kereskedelmi és gazdasági cikkek fogyasztása számára a forgalomra amugy is rövid téli napokat jól jövedelmezően meghosszabitja s amellett ezen forgalom részére új területeket hődit. Ott, ahol szinház s ez által teremtett esti élet van, ott a nap lementével nem buvik mindenki odujába, hanem siet a napi fáraszó munkát a szinház nyujtotta kellemes szórakozásban kipihenni, a közönségnek ilyen rendes összejövetele azután az iparim cikkek egész légióját hozza mozgásba.
   Szóval, a szinház nem csak a lélek művelésére szolgáló erkölcsi hatással van, hanem városfejlesztő és számokban mérlegelhető anyagi eredményekkel is jár. S ezért az a negyvenesztendős késedelem bizony ugy erkölcs,i mint anyagi károsodást okozott a városnak.
   De most már áll a szinház. Áll, ha szerény keretekben is. Felépült anélkül, hogy e város polgárainak jelentékenyebb megterhelését igényelte volna. Felépült és Szent István napján már belé is költöznek Thália papjai, hogy felszenteljék a Muzsák ez uj templomát. S mi azzal a szeretettel nyitjuk meg számukra ezen uj kulturpalota csarnokait, amily szeretettel ápoltuk, gondoztuk és propagáltuk az eszmét, amely most testet öltött ezen ékes épületben.

*   korábban kellett volna

** szívja fel, nyeli el

* Hozzászólás a Facebook-ról: