110 éves az egri színház. 10/7.

Vasárnapi Ujság - Az első színi szezon műsora - Képeslap az átadás évéből

Az átadásról a Budapesten megjelenő Vasárnapi Ujság is tudósított (1904. augusztus 28-i szám - * az eredeti helyesírással)

Augusztus 20-ikán avatták föl Egerben az új színházat, mely a Hunyadi téren épült, a régi aréna helyén. A fölemeléséhez hozzájárult a város, Heves megye és az állam. A színház Légmán Imre és Bárány Géza mérnökök tervei szerint épült,elfér benne 600 néző, s villamos világítással van ellátva. Az ünnepi előadást Balla Kálmán miskolczi színigazgató jó erőkből álló társulata Gárdonyi Géza prológjával nyitotta meg. A prológban Dobó István, Eger hős védője a főalak,mellette a kovácsmester, egy honvéd s négy szinész szerepel. A prológ után Dobsa Lajos "István király" czimű öt felvonásos drámáját adták elő. A megnyitó előadáson gróf Festetich Andor országos szinészeti felügyelő is jelen volt.



Képeslap 1904-ből

Az első színi szezonban a következő előadásokat láthatták az egri nézők:

Dumas: A három testőr
Gárdonyi Géza: A bor
Herczeg Ferenc: Balatoni rege
Huszka Jenő: Bob herceg
Jókai Mór: Aranyember
Kacsóh Pongrác: János vitéz
Katona József: Bánk bán
Moliere: A fösvény
Shakespeare: A makrancos hölgy
Shakespeare: Rómeó es Júlia.             

110 éves az egri színház. 10/6.
 

És odabent? Mi várt arra, aki belépett a 110 évvel ezelőtt átadott épületbe? Az Egri Ujság - 1904. augusztus 24-i szám - részletesen leírta (* az eredeti helyesírással):

   

A városi szinház átadása

   Régen-régen, még a 60-as években történt, hogy valakinek eszébe jutott az a csak most testet öltött eszme, hogy Egernek szüksége volna egy állandó szinházra. Azóta ez a gondolat sokszor felébredt és ugyanannyiszor elszunnyadt, mig végre az utolsó esztendőkben akadtak önzetlenül müködő férfiak, kik elhatározták, hogy az állandó szinház eszméjét többé elaludni nem hagyják.
   A husz éven keresztül állott arénára ma már semmi jel sem mutat, legfeljebb gondolatunkba tudjuk visszaidézni azokat a kellemes estéket, melyeket ott eltöltöttünk. Az aréna helyét ma egy diszes csarnok foglalja el, amelyet jól esik szemlélni mindannak, ki a kultura eme fontos tényezőjét tényleg annak ismeri és jól esik szemlélni azoknak is, akik elmondhatják, hogy annak létrehozásában nekik is volt részük. A szinház átvétele csütörtök délután történt, s ezzel a szinház, melynek tervezői Légmán Imre és Bárány Géza mérnökök voltak, a város tulajdonába ment át.
   Tekintettel arra, hogy a terv elkészitésénél a szinházépitésre álló meglehetősen csekély 100-110000 korona mindig kisértett, s igy valami monumentális palotára gondolni sem lehetett, elismerőleg kell kiemelnünk, hogy állandó szinházunk mégis modern, tetszetős hajléka lett a magyar szinészetnek, ami az említett két mérnöknek érdeme.
   A szinház átvételére a szinügyi bizottság egy szükebbkörű bizottságot küldött ki, melynek tagjai Jankovics Dezső polgármester elnöklete alatt Bárány Géza, Bayer Henrik, dr. Pátz Ferenc és dr. Setét Sándor voltak. Ezenkivül az át adásnál jelen volt Balla Kálmán szinigazgató is. A bizottság általában mindent rendben talált s csupán kisebb igazitásokat rendelt el, melyek a most folyó szini saison után fognak végbemenni.
   A szinház 920 méternyi területet foglal el, mely parkkal van körülkeritve. Ha a szinházba belépünk, az u. n. hideg foyerbe jutunk, mely jó szolgálatot tesz nyáron a léghuzam ellen,  télen pedig mintegy átmeneti helyiséget képez a szabadból a fűtött előcsarnokba, ahova a pénztár és a ruhatárak helyeztettek el. Az előcsarnokból léphetünk be a földszinti ülő és állóhelyekre, továbbá a földszinten fekvő páholyokra. A földszinti ülőhelyek száma 160; földszinti páholy pedig van 16. Az előcsarnokból egy lépcső vezet az emeleti páholyokba, számuk 21 és a buffetbe. A karzatra és erkélyre az utcáról vezet fel külön lépcső.
   A szinházba lépőre kellemes hatással van a bordó alapszin; a páholyok bordó tapétával vannak befedve, a földszinti ülések pedig csinos kivitelű karosszékek. A szinház menyezetét csinos freskók diszitik, melyek az ihletet adó muzsát, a dráma allegoriáját, a költészetet és táncot ábrázolják. A szinház összes helyiségébe villamvilágitás és légfűtés van bevezetve és a közlekedés egyik helyiségből a másikba – tekintve a jó ajtókat és a széles folyosókat – teljesen kielégitő.
   A szinházba körülbelül 650-en férnek el; páholy van benne 37, földszinti ülőhely 160, erkély ülőhely 119, vagyis összesen van 427 ülőhely; hozzászámitva ehhez a karzati ülő és álló, továbbá a földszinti állóhelyeket mintegy 650-en férnek a szinházba, kik a szinház minden helyéről jól láthatják a szinpadot.
   A tüzbiztonság szempontjából teljesen megnyugtathat bennünket az, hogy számos kijáró vezet ki a szinházból, melyek egyenesen a szabadba visznek és igy a közönség – bármily nagyszámu legyen is – össze nem torlódhatik, hanem esetleges pánik esetén hamarosan kijuthat a szabadba.
   A szinpad és a zenekar elhelyezését semmiféle kifogás nem érheti. Az akusztika jó, ami pedig szinháznál elengedhetetlen feltételt képez. A zenekar kissé mély s igy a földszinten ülők a zenészeket nem láthatják, ez azonban nem esik a hallás rovására, mert még inkább jó, hogy a katonazenében előforduló erős hangszerek arra a fokra redukáltatnak – a mélység által – amely hallási szempontból a legmegfelelőbb.
   A mellékhelyiségek ugy vannak rendezve, hogy azok a legkényesebb izlést is kielégithetik. Az igazgató irodája mellett balra sorakoznak a könyvtár, kellékes szobája és négy női öltöző; jobbra pedig a társalgó, zeneterem és három férfi öltöző van. Az épület hátsó részében lakik a szinházi felügyelő, azon kivül itt vannak elhelyezve a különböző kellékek, ruhatár, stb.
   A szinház összes helyiségeinél szükséges ipari munkákat egri iparosok végezték, miáltal a szinház épitésével a helybeli ipar támogatása is eléretett. A diszleteket Burghardt és Kéry budapesti festők festették.
   Egyszóval Eger város egy szép és minden tekintetben modern szinházhoz jutott. A közönség érdeklődését a szinház után már ismerjük és szeretjük remélni, hogy az uj, diszes csarnokot még fokozottabb mértékben fogja megjelenésével kitüntetni. Ezzel egyébként tartozik a közönség magának s tartozik a városnak, amely nem tekintve az anyagi áldozatot, létrehozta az állandó szinházat, melynek virágzását mindnyájan ohajtjuk. (B-s.)   
 

110 éves az egri színház. 10/5.
 

Az éppen ma 110 évvel ezelőtti nap, 1904. augusztus 20. történéseit a legközelebb 4 nap múlva, 24-én megjelenő Egri Ujság tudósítása (* az eredeti helyesírással) és Gárdonyi Géza erre az alkalomra írt Előjátéka segítségével idézzük fel.

   A Színház megnyitása
 

Eger város közönsége diszes uj hajlékot emelt a magyar szinészetnek a Hunyady-téren, egy körvonalaiban már is szépnek mutatkozó park közepén.
   A magyar szinművészet e legujabb temploma augusztus 20-án, Szent István király ünnepén avattatott fel ünnepi hangulattal, de minden külső fény és csillogás mellőzésével. Szivében ünnepelt a közönség s az ilyen ünnep a legméltóbb a Múzsák ünnepéhez, kik a szivekhez szólnak, szivekben élnek s nyomukban bőségesen áradozik a kedély éltető forrása.
   Este ½ 8 órakór kigyúlt a szinház összes villany lámpája s a közönség sűrű tömegekben vonult az igazán szép és modern berendezésű nézőtérre, melynek minden legkisebb helyét a szorongásig betöltötte.
   A zenekarban felcsendült a Rákócy örökszép szinfoniája s a közönség ünnepies hangulata hazafias mámorban ringatózott. Egyszerre csak felrebben a szinpad függönye s az igazán szép diszletek elénk varázsolják az egri vár „Sötét kapuját” az ismert, kegyeletes Dobó-emlékkel. A hatás leirhatatlan. Jobbról felvonulnak a szinészek a szinpadra. Balla Kálmán társulatának egész személyzete együtt van s kezdetét veszi a prológ, melyet a nagy nevű író, Gárdonyi Géza írt erre az ünnepi alkalomra hazafias lelkülete, irói ihlete egész melegével. Egy-két szó bevezetőnek s a szintársulat a zenekar kisérete mellett a Hymnuszt énekli. A közönség óriási sokadalma feláll az ülőhelyekről s igy hallgatja a szivek mélyeig járó nemzeti imát. Ezután folytatódik az előjáték. Dobó felkel rideg kőágyáról s elmondja azokat a lelkes szavakat, melyeket Gárdonyi nagy lelke sugalt s melyeket lapunk tárcájában olvashatnak olvasóink. A gyönyörü jelenetet a Szózat éneklése zárta be, melyet szintén a szintársulat összes személyzete adott elő a zenekar kiséretében.
   Ez ünnepi előjátékot 10 percnyi szünet követte, mely idő alatt a szinpadon felállitották a diszleteket az ünnepi előadáshoz, a közönség pedig szemlét tartott az uj szinház belső berendezése felett.
   Az ünnepi darab Dobsa Lajos: István, első magyar király cimű 5 felvonásos szomorujátéka volt. Régi darab, de alkalomszerünek gondolta a szinügyi bizottság, mely ezt a megnyitó előadást rendezte s előkeresték e történelmi drámát a feledékenység homályából.

GÁRDONYI GÉZA:

ELŐJÁTÉK

AZ EGRI SZÍNHÁZ MEGNYITÁSÁRA
1904 AUGUSZTUS 20-ÁN.

SZEMÉLYEK:

DOBÓ
EGY KOVÁCS
EGY MÁSIK IPAROS
EGY HONVÉD
SZINÉSZEK

(A szín a Sötétkaput ábrázolja. Éj van, holdfénytől kissé világos. A szín közepén a rácsozat mögött Dobó síremléke éppugy mint a várban, de a homályban alig látszik.)
Oldalt a padon honvéd ül és alszik.
(Lent valahol igen távol cigánybanda játszik, eleinte csak egyes hangok verődnek a szinházba igen halkan.)

KOVÁCS: E! Nézd mán ezt a honvédet: elaludt.
MÁSIK IPAROS: Ezt bizony elnyomta az álom. De költsük fel, mert vasba teszik, ha reggel megy haza. (Megérinti.) Hé, vitéz ur!
HONVÉD (fölretten) : Ki az?
KOVÁCS (a honvédhez) : E! Te vagy itt Marci?
HONVÉD: Én vónék. Tyű, de elaludtam! (Az ébredő inas mozdulatai.) Hát téged mi szél hordoz itten ilyen későn?
KOVÁCS: Idelent mulattunk a komámmal a vendéglőbe, oszt színészek is vótak ottan a szomszéd asztalnál. Oszt azt beszélték, hogy aszongya az egyik: Szép hódvilágos este van fiúk, gyerünk fel a várba.
MÁSIK IPAROS: Már jönnek is.
KOVÁCS (a honvédhez) : Tudod, az ilyen színésznép vagy szaval, vagy danol, de mindig csinál valami szépet, oszt itt ingyen is hallhatjuk.
HONVÉD (teljesen föleszmélve. Megnézi a zsebóráját) : Tyű a rézből vert Ponciusát!
SZINÉSZEK (a lejtőn erszkednek le balról) .
KOVÁCS: Nem erre kellett volna urak.
ELSŐ SZÍNÉSZ: Most már mindegy.
MÁSODIK SZINÉSZ: Kár, hogy jobban nem láthatjuk. Nem lehet bemenni? (A kapu kilincsét nyomogatja.) HONVÉD: Be lehet. Éppen én vagyok ennek a kapunak a Szent Pétere itten. Mer ez olyan bagazin-féle is, tetszik tudni. (Kinyitja és széttárja a kaput. A kovácshoz) : Te, koma, csak hagyjátok benn a kulcsot. Majd reggel megtalálom. (El balra sietve.)
A Holdfény rásüt a Dobó-emlékre. A színészek leveszik a kalapjokat és az emlékre mélázva, csendben állnak egy szinpadi percig.
ELSŐ SZINÉSZ (elmerengve) :
Az elmult századok lehellette
érinti arcomat, úgy érezem.
Köszöntlek téged, porladó oroszlán!
MÁSODIK SZINÉSZ:
Koszorút kellett volna hoznunk.
HARMADIK SZINÉSZ:
Ha ő nem állott volna kemény lábbal,
ezeken a megbarnult köveken,
ma nem beszélnénk itten magyarul.
NEGYEDIK SZINÉSZ:
Fiúk, ha már nem hoztunk néki koszorút,
tiszteljük meg emlékét egy dallal.
Hisz voltaképp a dal is koszorú.
Eléneklik a Himnuszt (ismétlés nélkül) . A dal befejező részét, (Megbünhödte) halkan, hogy a toronyóra távoli kongása hallható legyen.
DOBÓ (fölül) :
Egy percnyi csend. A toronyóra halk kongásai még hangzanak. A távoli cigánybanda alig hallhatóan ismétli a himnusz második felét.
DOBÓ (maga elé) :
Óh mily szép ébredés! De micsoda
bűbájos dal költ fel ez éjszakán?
(A színészekhez) :
Mi dal ez, mondjátok, hogy
erejétől a porrá vált szív is életre kél?!
ELSő SZINÉSZ (szent rémülettől dermedt arccal) :
A magyar Himnusz, kapitány uram.
DOBÓ:
Magyar Himnusz? Hát él még a magyar?
Kezét a homlokán lassú mozdulattal átsimítja, mint mikor még nem tiszta az ember feje az álomtól. Lábát leeresztve ül a kövön, kezében lándzsa.
Hát hogyne élne - mit is kérdezek!
Ezer év óta feni a kardot és a tőrt
a magyar ellen Kelet és Nyugot.
De a magyart sohse találják szíven:
mert az Isten keze takarja azt! (Leáll.)
Miféle szerzet vagytok ti, barátim?
A banda mihelyt elvégezte a Himnuszt, a Szózatban folytatja, de csak halk zümmögéssel mindvégig, migcsak a kárpit le nem gördül.
ELSŐ SZINÉSZ:
Színészek vagyunk, kapitány uram.
DOBÓ:
Színész? Mi az? Az én időmben
nem ismertünk ilyen foglalkozást.
ELSŐ SZINÉSZ:
Azon időben, kapitány uram,
komédiás volt a színész neve.
DOBÓ:
Így már tudom.
ELSŐ SZINÉSZ:
A színészet kijött
a klastromiskolák fala közül,
S külön házakban és templomszerű
szép palotákban játssza, tükrözi
a tarka élet változásait.
A könyvekben aluvó gondolat
kiszáll és testet ölt a színpadon.
Amit a költő álmodott csupán,
élő, beszélő valósággá válik.
DOBÓ:
Értem. És szívem szinte fölhevül.
A művészet a békesség virága:
romok kövén felzöldülő borostyán.
S most a fennuralkodó planéta
hazám egén a Béke csillaga.
Nem tapossák a mezőt harci mének,
s nem veri fel az éjszakáknak csendjét
az ellenséges kürtök szózata.
Kiállok olykor holdvilágos éjjel
a várfokra, és elmerengve nézem,
miként épül és terjed lent a város.
Hajdan a vár volt nagy, és a város kicsiny.
A köveket alulról ide hordták:
s magasodott a vár, fogyott a város.
Aztán hogy elmultak a viharok,
a kövek innen visszatértek ismét,
s fogyott a vár, emelkedett a város.
Így szép, így jó. Te kovács vagy, ugy-e?
KOVÁCS:
Az vagyok uram.
DOBÓ:
Én mellettem is
voltak kovácsok, derék hős fiuk,
kiknek üllőjén kardok vasa csengett.
Verj te kapát most a kardok vasából
s ekét a páncélból az egri földnek.
S amíg körül az Isten-áldás zöldül
a hegyeken s az almagyari rónán
ti szinészek, a nyugvó egri népnek
emeljétek fel gondolatait.
Emeljétek fel érzésben őket
a művészetnek hattyuszárnyain
egy magasztosabb lelki tartományba,
ahol a földi pornak nyoma sincs.
Játszátok el a nagy küzdelmeket,
amik minékünk igaziak voltak!
játszatok harcot, hogy lássák a békét!
játszatok gyászt, hogy tudják mi az élet!
s játszatok örömet, hogy gondjaikra
égi sugár derítsen szép szivárványt.
Elmult időknek szellemképe, én
nyugodni térek. S tovább álmodom,
hogy a vérből, mely e falakra omla,
rózsák fakadnak az újult századokra,
s én porladozva márványágyamon,
Eger virágzásáról álmodom!
(Kárpit. )       



Képeslap

* Ezt a részt a gardonyiszinhaz.hu-n, a theater.hu-n és a zsambekinyariszinhaz.hu-n (amelyek a sorozatot teljes egészében átveszik) kívül a mindenamieger.blogspot.hu is közölte.
 

110 éves az egri színház. 10/4.
 

Az 1904. augusztus 20-i megnyitó előtt 3 nappal, a 17-i számban az Egri Ujság a hamarosan fellendülő színházi életnek a városra és lakóira nézve kedvező erkölcsi és anyagi hatásáról is értekezett.

A városi színház (* az eredeti helyesírással)

   Ha valaki ezelőtt csak néhány évvel is arról beszélt, hogy Egerben kőszinházat fognak építeni, azt egyszerűen álmodozónak nevezték. Amiként ugyancsak utopistának mondották volna azt a bátor férfiut, aki ugyancsak néhány évvel ezelőtt megjósolta volna, hogy Egernek utcái, már t. i. a kocsiutak elsőrangu aszfalt burkolattal lesznek ellátva. Ma pedig már a kőszinház áll és az angol aszfalt burkolat is munkában van.
   Ebből pedig, amint sok másból is, az a tanuság, hogy elavult, ócska gondolkodás mód az, amely mindig megelőző példákat keres és azt tartja, hogy ami még nem volt, az nem is lehet tehát
   Ami különösen a szinházat illeti, ez egy olyan régi vágyódása volt Eger városának, hogy azt kell mondanunk, hogy valóban csodálatos, hogy csak ily hosszu idő után öltött teste az az ige, amelyet a ma már fehér hajú emberek már akkor hirdettek, amikor még holló fekete hajfürteikben volt alkalmuk duskálni.
   Ha megondoljuk, hogy az egri állandó szinház gondolatának felébredése a mult század 60-as éveinek végére esik, tehát mintegy 40 esztendős az egri állandó szinház épitési szükségének a gondolata, mondom,ha ezt meggondoljuk, ugy igazán csodálkozni kell azon, hoyg a szinházépités oly sokáig késett. És ha e felett rezignálunk, nem lehet elmellőznünk azt a kérdést, hogy vajjon azzal, hogy a szinház csak ily hosszu idő után épült fel nálunk, vajjon azzal szenvedett-e a város anyagi vagy erkölcsi károsodást? Mert ennek a kérdésnek az eldöntése állapitja meg azt, vajjon a jövőben a kőszinház azzal az erkölcsi és anyagi sikerrel jár-e, amiként ezt hirdették és hirdettük különösen mi, akik az első sorban harcoltunk azok csapatában, akik a szinház épitését akarták kivivni. S ha a dolgokat nem csupán felületesen, hanem igazán alapjukból vizsgáljuk, ugy arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy igenis debuisset pridem (*) – az állandó szinházat már régen fel kellett volna épiteni, mert a negyvenesztendős késedelem igenis erkölcsi és anyagi visszamaradást okozott. Ha ugyanis mi már évtizedekkel ezelőtt felépitettük volna a kőszinházat, akkor ma már ott tartanánk, hogy rendes téli szinházi szezonra neveltünk volna publikumot s ma már rendes téli szinházi szezont élvezhetne egy erre előkészitett generáció. Mert számos példa mutatja – és nálunk is meg fogja mutatni – hogy a szinház maga teremt és maga nevel magának közönséget s ha ezen közönséghóditást a kőszinház már régen megkezdte volna – ma már mindenesetre messzebb tartanánk.
   Hogy pedig mit jelent az állandó téli szinházi szezon egy város társadalmi életére, de sőt gazdasági életére is, arra nem nehéz reámutatni. Tekintsük csak azon vidéki városokat, ahol a szinművészetnek már hosszabb idő óta állandó hajléka van s azt fogjuk tapasztalni, hogy ezekben a városokban télen is eleven, pezsgő társadalmi élet van. Azt fogjuk tapasztalni, hogy a szinház esti életet teremt, az esti élet pedig a gazdasági élet fellendítője. Látjuk, hogy a nagyvárosok esti élete az ipari és gazdasági forgalom mily óriási mennyiségét abszorbeálja (**), látjuk, hogy az esti élet a ruházati és élelmicikkek egész garmadáját hozza forgalomba s tapasztaljuk, hogy a szinházak által teremtett esti élet az ipari, kereskedelmi és gazdasági cikkek fogyasztása számára a forgalomra amugy is rövid téli napokat jól jövedelmezően meghosszabitja s amellett ezen forgalom részére új területeket hődit. Ott, ahol szinház s ez által teremtett esti élet van, ott a nap lementével nem buvik mindenki odujába, hanem siet a napi fáraszó munkát a szinház nyujtotta kellemes szórakozásban kipihenni, a közönségnek ilyen rendes összejövetele azután az iparim cikkek egész légióját hozza mozgásba.
   Szóval, a szinház nem csak a lélek művelésére szolgáló erkölcsi hatással van, hanem városfejlesztő és számokban mérlegelhető anyagi eredményekkel is jár. S ezért az a negyvenesztendős késedelem bizony ugy erkölcs,i mint anyagi károsodást okozott a városnak.
   De most már áll a szinház. Áll, ha szerény keretekben is. Felépült anélkül, hogy e város polgárainak jelentékenyebb megterhelését igényelte volna. Felépült és Szent István napján már belé is költöznek Thália papjai, hogy felszenteljék a Muzsák ez uj templomát. S mi azzal a szeretettel nyitjuk meg számukra ezen uj kulturpalota csarnokait, amily szeretettel ápoltuk, gondoztuk és propagáltuk az eszmét, amely most testet öltött ezen ékes épületben.

*   korábban kellett volna

** szívja fel, nyeli el

* Hozzászólás a Facebook-ról:



 

1955-ben Eger önálló társulatot kapott. A Népújság október 23-i száma így írt:

Kezdődjék a játék!

Ma nyitja kapuit az Egri Gárdonyi Géza Színház és stílszerűen, szép és nemes érzésektől vezérelve Gárdonyi: Annuska című színművével örvendezteti meg közönségét. A megnyitó s az azt követő előadások közönsége, a város, megyénk dolgozói egyszerű, nemes gráciával - amilyen egyszerű és nemes csak a dolgozó ember tud lenni - ül le a helyére, örvendezik a színészek játékán, sír és nevet, lelkesedik és tapsol - egyszóval birtokába veszi a színházat. Hetek, hónapok óta készülődtek a színészek, s a közönség egyaránt erre a bemutatóra. A város. a megye közügyévé vált, hogy Eger állandó színházat kap, de rögtön tegyük hozzá: magánüggyé is. Azelőtt is volt Egernek színháza, ezt bizonyítják a régi újságcikkek is: az „Eger" című lap például 1930. július 6-án a következőket írja a „Szökik az asszony" című operettről: „Tegnap este Balázs István vendégfelléptével mutatta be a Városi Színház Kardos és Harmath slágeroperettét. Nyári operettrevű, látványosság, vagy amit akarsz. Sokat adott a nemnek, tarka volt, muzsikája sok helyt bájos és vidám." Átlapozva az említett újság lapjait 1930. júniusában s júliusában az Egerben tartózkodó debreceni társulat a következő darabokat adta: „Miss Amerika, Tomi és Társa, Két lány az utcán, Szökik az asszony, Rézágy, Matyika színésznő szeretne lenni" stb. Ugye, ehhez nem kell kommentár. S ez megkímél bennünket attól, hogy mindezt mi mondjuk el. ... S most nagyon örülünk, s nagyon büszkék vagyunk új, állandó színházunkra. Nem apátlan-anyátlan árvák már a színház dolgozói sem, együtt fejlődtek, nőttek az egész dolgozó néppel. Munkájuk most lett igazán hivatás, mert érzik: most érdemes Magyarországon színésznek, embernek lenni. Érzik, mert anyjuk helyett anyjuk lett a nép, a közönség, amely máris barátságot kötött velük itt a városban, s velük együtt élte át a megnyitót megelőző kellemes izgalmakat, s tapsol ma önfeledten, egybeforrva a művészek játékával. De érzik hivatásuk nagyszerűségét azért is, mert tudják, s látják, hogy államunk, mely apjuk helyett apjukká vált, igazi apai büszkeséggel s jósággal támogatja őket. A párt javaslatára, s segítségével szervezték a színházat, újították fel az épületet egymilliós költséggel, s talán prózainak tűnik, de mi egriek tudjuk, milyen nagy dolog: a tanács lakást biztosított a színészek számára. A multban Völker József színigazgató Egerbe akart jönni társulatával, Eger város tanácsa a következő levéllel válaszolt: „Mivel Eger városában... a nemesek tavasszal birtokaikon vannak, nem tanácsos, hogy egy színigazgató a városba jöjjön, mert vállalkozása kudarcot vallana. Ezért a tanács, sajnálattal bár, de mégis kénytelen az engedély megadását megtagadni." Hát most „tanácsos" volt, hogy ide jöjjenek Egerbe. Igaz, a nemesek 1945 tavaszán ismét elköltözködtek, de nem a birtokaikra, hanem a birtokairól. Most a dolgozó  nép a közönség. S mi, télen-nyáron s tavasszal is színházba akarunk járni, jó darabokat látva, szórakozva tanulni. A vállalkozás most nem vall kudarcot. De ehhez komolyan hozzá kell járulniuk a színház dolgozóinak is. Soha sem felejtsék: a dolgozó nép gyermekei, de egyben nevelői is. Munkájukkal az ember fejlődését, országunk építését segítik. Mi szép, mi szép, mi szép - A mi föladatunk! Legyünk büszkék reá, Hogy színészek vagyunk. De amit színpadon - A népnek hirdetünk, - Ne hazudtolja meg - A cselekedetünk. (Petőfi.) Mi eddig is szerető, féltő, de ugyanakkor büszke érzéssel figyeltük a Miskolci Déryné Színház szereplését a vidéki színházak ünnepi hetén. Nagyon örültünk, ha kitüntettek közülük valakit. Lelkesedéssel tapsoltunk előadásaikon, mert úgy éreztük, ők egy kicsit a mieink, egrieké is. S most, hogy igazán a mi színházunk, az Egri Gárdonyi Géza Színház életéről, munkájáról. fejlődéséről lesz szó, ami tőlünk, a közönségtől telik, mindent megteszünk. Ma este kőművesek, villanyszerelők, festők, lakatosok, orvosok, tanárok, tsz-tagok, szőlősgazdák, iparosok, SZTK tisztviselők elegánsan, ünneplőbe öltözve, feleségeikbe karolva bemennek a színházba megnézni, meghallgatni benneteket. Kezdődjék hát elvtársak, mondjátok el messze csengő, szép hangotokon, milyen szép a mi életünk, s hogy még szebb legyen, még több üzem, lakás, kenyér. s színház legyen hazánkban, érdemes élni, dolgozni, harcolni.
                                                    Sima Andor
              

Az 1904-ben felavatott színházban az 1960/61-es évadban tartottak utoljára előadásokat, majd elkezdődött az átépítés, amelynek "eredménye" képpen (az idézőjellel személyes sajnálkozásomat szerettem volna érzékeltetni) olyan modern épület jött létre, amelyben nem volt nyoma már a hagyományos és hangulatos páholysornak - s ez már a későbbi átépítések után is, máig így maradt. A Népújságban Hevesy Sándor írta meg a régi épület - és elődei - történetét. A sorozat 2. részében elolvashatják ezt az írást, majd néhány évet átugorva az 1965/66-os évad terveit beharangozó cikk első bekezdését, utalással az új épületre. Azért is érdekes ez az évad, mert - bár a cikk megszületésekor még nem tudták, legalábbis teljes bizonyossággal még biztosan nem -, de az utolsó volt az önálló társulat megszüntetése előtt. 1966/67 már a miskolci színházzal történt összevonás kezdete. Amint a bevezetőben jeleztem is, a 2. rész után a 3. is korabeli újságcikken fog alapulni, Lendvai Ferenc egri direktor, az összevonás nagy híve (majd az összevont színház igazgatója) nyilatkozik arról, miért nem kell tartania az egri közönségnek ettől a tervtől. Hogy a gyakorlatban mit jelentett ez Eger számára, arra nemsokára a Miskolci Nemzeti Színház ma is aktív művésznője fog emlékezni, felidézve az egri próbákat, előadásokat, a várossal való kapcsolatukat, az egri közönséget... 
      

1961. augusztus 16.

BÚCSÚ AZ EGRI SZÍNHÁZTÓL

   A Gárdonyi Színház művészei – a színi évad utolsó előadásaként – 1961. június 30-án a Denevér című operettet adták elő. A darab végén, amikor összecsapódott a bársonyfüggöny, a hálás közönség nagy tapssal köszöntötte az ismerős színészeket. Azután lassan kiürült a nézőtér, eloltották a villanyokat – csend borult az épületre.   
   Az öreg színház magára maradt.
  Akkor még nem gondolta senki, hogy ez az előadás volt az utolsó, amelyik elhangzott a több mint fél évszázados falak között. Azóta megjött az Országos Tervhivatal hozzájárulása,hogy átalakíthatjuk, bővíthetjük az egri színházat. Megváltozik itt minden. Ezek után talán illik is, talán jól is esik elbúcsúzni attól az épülettől, amelyik olyan sokáig Eger kultúrájának egyik kedvelt központja volt. 

    A múlt század hetvenes éveinek elején vetődött fel Egerben az állandó színház gondolata. Azelőtt a hozzánk jött színtársulatok a legkülönfélébb helyeken voltak kénytelenek előadásokat tartani, így játszottak az egykori Szarvas-vendéglő nagytermében, a „város házának” (ma Széchenyi utca 12.) udvarán felállított Arénában, az „Ó-Casino” (ma Szakszervezeti Székház) „szálájában” és talán fel sem tudnánk sorolni, még merre mindenütt. Igy nem csoda, hogy állandó a panasz: a kicsi termekben csak kevés közönség fér el, ezért a belépődíjak nem fedezik a nagyobb társulatok fenntartási költségeit, a szabadban az előadások gyakran elmaradnak az eső, a rossz időjárás miatt. Ezeket a bajokat látva lelkes egri emberek már 1878. április 14-én megtartották az „Egri színkör részvénytársulat” alakuló ülését, majd ennek céljaira „egyesek és intézmények 501 részvényt jegyeztek 10 frtjával”. A társaság elnöke az Egerben jól ismert és nagyrabecsült Csíky Sándor képviselő volt.
   Megindult a tervezgetés; Kovách Kálmán államépítészeti főmérnök egy nagyobb színház terveit készítette el. Amikor azonban a pontosabb számítások megmutatták, hogy a rendelkezésre álló pénzösszeg nem elegendő a megvalósításhoz, letettek a tervezett színház építéséről, és mindinkább előtérbe került egy kisebb „színkör” létesítésének gondolata. A színházépítő bizottság kérelmére 1881 tavaszán a város képviselőtestülete először az un. „Hosszú pince” épületét (ma Dózsa György tér 2.) adta oda színház céljaira, de ezt a határozatot a belügyminiszter formai okokból megsemmisítette.
   A színház végleges helyének  a kérdése az 1882. évben dőlt el.  Az 1882. április 30-án tartott „képviselő ülés” Krecsányi Ignác színigazgatónak engedélyt adott, hogy az akkori Hunyadi téren (a mai színház helyén) színkört építhessen. A munka gyorsan haladt és 1882. július 8-án megtarthatták az első előadást. A megnyitó prológot Somló Sándor (a Nemzeti Színház későbbi igazgatója) írta. „Ez egy egyfelvonásos drámai mű, tárgya Eger város történetéből, Dobó István idejéből  való, amidőn az egri hős nők  annyira kitűntek.”
   Az ezer forint költséggel felépített első nagyobb méretű egri színkört (16 öl hosszú volt és 18 páholyt is kialakítottak benne…) a következő évben: 1883 őszén lebontották. Indokolás: „mivel minden szilárdabb építkezés nélkül emeltetett, semmi biztonságot nem nyújt arra nézve, hogy a szél viharát több időre is kiállja vagy hogy télen át magasabb hóréteg alatt… esetleg össze ne zúzatnék de mert anyaga könnyen gyúlékony… végre semmi külcsínnel nem bír… következőleg szépészeti szempontból sem engedélyezhető”.
   A második egri színkör már hosszabb életű és komolyabb volt. A közönség addigra úgy megszokta a színkör helyét, hogy szóba sem jött a kivitelezés céljára más mint a Hunyadi tér. Az építkezést 14 tagú bizottság irányította. A terveket az Egerben azután sokat szereplő építész-család egyik tagja: Wind István készítette. A színkör nagyobb részt most is fából épült – és így végeredményben csak nyáron lehetett használni, de már 500 személy befogadására volt alkalmas.
  A második színkört 1884. augusztus 6-án Zalár Józsefnek, Heves vármegye „aranytollú alispánjának” (ma utca van róla elnevezve) erre az alkalomra írt megnyitójával adták át hivatásának.
   Ez a színkör közel húsz éven át szolgálta Eger kultúráját.
   Mégis az egriek úgy érezték: a város többet érdemel, és megmaradt a törekvés, hogy egy végleges kőszínház legyen itt is a színművészet otthona. A fentiekben már említett - azóta persze átalakult és tagjaiban változott – színházépítő bizottság a második színkör működése idején is folytatta tevékenységét a „nagy” színház biztosítása érdekében.
   1903-ban végre siker koronázta a kitartó igyekezetet: lehetővé vált az új színház megépítése. Amikor Németh József színtársulata 1903. szeptember 27-én a Rákóczi-ünnep díszelőadásával befejezte a színi-szezont, másnap már megkezdték a húszéves színkör (vagy amint itt még mindig nevezték: „aréna”) szétbontását és pár nap múlva üres lett a Hunyadi tér, hogy lassanként mind magasabbra emelkedjenek rajta a mai meglevő színház falai!
   Az új épületet Légmann Imre állami főmérnök és Bárány Géza városi mérnök (Bárány István híres úszónk édesapja) tervezték. Az építési összeg közel 100000 koronát tett ki, ami bizony akkor igen tekintélyes összeg volt. A kivitelezést Mátray Sándor egri építőmesterre bízták.
   A színház eredetileg közel 600 néző befogadására volt alkalmas, ezeket a 37 földszinti és emeleti páholyban, valamint  a földszinti és karzati ülő, illetve állóhelyeken lehetett elhelyezni. „Jól fűthető és kitűnő akusztikájú” állapította meg az egykori méltatás.   
   Ma már időszerűtlen volna az épület felett kritikát gyakorolni. „Az elhúnytakról vagy jót vagy semmit”- állapítja a régi mondás, és valóban, az egykori tervezők: gyerekkorom kedves Légmann Imre és Bárány Géza bácsija nyugodjanak békességben! Nem akarom bírálni őket: fő az, hogy volt „a színház” és jelentős bázisává válhatott Eger kultúréletének.
   Az új színházat 1904. augusztus 20-án nyitották meg ünnepélyesen, Gárdonyi Gézának „Dobó István szelleme” című hatásos prológjával, utána pedig az „István, első magyar király” című színdarabot adták elő.
    Ötvenhét év futott el a megnyitó óta a színház felett. Itt-ott napsütéses idők, majd a két világháború viharai túnnek elő a múlt ködéből. Az első híres színtársulatra: Palágyi Lajos művészeire emlékezünk,  Thália műkedvelő-társulat és Kardos Géza színészei hangját véljük hallani.
  1955 augusztus 1-től állandó színtársulat működik a falak között: megalakult a Gárdonyi Géza Színház…

   Még néhány hét és a csákányok bontani kezdik a tetőt, az öreg köveket. Eltűnik Eger egy jellegzetes, több mint fél évszázadig fennállott épülete. Tudjuk, hogy szebb,  jobb színház létesül helyette, és ennek szívből örülünk is, de a régi kis színháznak is tartozunk annyival, hogy legalább most elmondottuk történetét.
                                                                                                                                                                                                      Hevesy Sándor     

1965. június 20.

KÉSZÜL AZ ÚJ SZÍNHÁZI ÉVADRA AZ EGRI GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ

   Még nem volt meg az évadzáró társulati ülés, s bár a tábla kint van Egerben, hogy „Nyári szünet”, - a tájelődások utolsó programjai most zajlottak, illetve zajlanak le. Néhány nap azonban és az egri Gárdonyi Géza Színház befejezi az 1964-65-ös ünnepi esztendőt. Az ü n n e p alatt az új színházat, a Thália új és rendkívül korszerű hajlékát értjük elsősorban, bár a csonka év műsorprogramja – az adott lehetőségeket figyelembe véve -  azon belül is néhány kiemelkedő rendezés, alakítás és dráma méltán járult hozzá, hogy az épület mellett a műsor is aláhúzza az ünnep fogalmát.  (-)

                 
 

…25…26…29…
  Ezzel a bevezető résszel – amelyben az előbbi számsornak is magyarázatát adom – elkezdem a sorozatot, amelynek előkészítésével hónapokat töltöttem, s a munka még nem is ért véget…
   Gárdonyi Géza Színház... Vissza...! Vissza...! Hogy volt! (És hogy van...) Visszaemlékezések, gondolatok, vélemények, kritikák, fotók…
   Sok embert kerestem meg az elmúlt időszakban, s vannak, akikhez – nem a tiszteletlenség vagy kevésbé fontosság, csak a véges idő okán - még ezután próbálok eljutni. Mindenkit arra kértem, akár gondolatainak leírásával, akár személyes beszélgetés során idézze fel emlékeit. Most, amikor belevágok és az olvasók számára is elérhetővé teszem ezeket a gondolatokat, mégis azt kell mondanom, magam sem tudom teljes bizonyossággal, mivel és kikkel találkozhatnak, akik mindezt figyelemmel fogják kísérni. A megkeresések során mindössze két elutasítással találkoztam. Néhány helyről pedig – még? - nem kaptam választ. A többség vagy némi gondolkodás után vagy azonnal, örömmel elvállalta a felkérést. Így nagyon komoly, érdekes, meglepetéseket is tartalmazó névsor állt össze. A beszélgetések egy része megtörtént, az írásokat többektől megkaptam, de még korántsem mindenkitől, aki ígérte. Ezeknek sorsát e pillanatban magam sem tudom. Egyelőre bízom az ígéretekben...
   Köszönöm azoknak, akiknek gondolatai már itt vannak, várják, hogy sorra kerüljenek – és külön köszönöm, hogy színházszervezőtől alapító tagig, primadonnától nézőig, direktortól a Színművészeti Egyetemre járó ifjú tehetségig komolyan vették a „feladatot”, nem csak visszatekintettek, hanem a hivatásról, a színházról megfogalmazott gondolataikat is megfogalmazták, vagy éppen érdekességeket, kulisszatitkokat is elárultak. Remélem, érdeklődve és örömmel olvassák majd!
   Próbálom újságcikkekkel és képekkel is felidézni az elmúlt időt.
   Az egyes részek terveim szerint néhány hetente követik egymást. Ha mégis hosszabb idő telne el, annak bizonyára oka lesz – kérem az Olvasó megértését. A színháztörténeti sorozat egy-egy új fejezete mindig a főoldalon olvasható először, de amikor új rész jelenik meg, akkor az előző átkerül a sorozat saját menüpontjába (baloldali menüsor). Ott tehát mindig megtalálható lesz együtt minden korábbi fejezet.
   Mit szeretnék a sorozattal kifejezni, támogatni? Talán azt, hogy a színháznak Eger városában élnie kell! Ezt alapnak tekintve, abba itt és most nem szeretnék belemenni, hogy milyen színháznak. Egy tény: Eger volt az a város, ahol - az országban egyedüliként - már egyszer megszüntették az önálló társulatot, összevonva a Miskolci Nemzeti Színházzal. Nagyszerű időszak volt, amikor újra megalakulhatott és sok-sok emlékezetes estét szerezhetett Eger és környéke nézőinek „a mi színházunk” – amint arról majd olvashatnak.
   Szeretném azt is megjegyezni, óhatatlanul elő fog fordulni, hogy ugyanarról az eseményről, előadásról, művészről több részben is szó esik, hiszen a visszaemlékezők többször ugyanazokat a pillanatokat tekintik emlékezeteseknek.
   Miért éppen most, és mire utal a 25-26-29? Olvasni mostanában több helyen a „már 25 éve ismét önálló társulattal rendelkező” Gárdonyi Géza Színházról. Ez azonban így nem pontos. Nézzük csak meg a kronológiát, kezdve – kihasználva az alkalmat - egy a távoli kezdetektől induló, de legkevésbé sem a teljességre törekvő, csak nagyon nagy vonalakban vázolt áttekintéssel!                 
1754 - az első magyar nyelvű színielőadás a városban a jezsuita gimnázium diákjaihoz fűződik.
1815 – az első magyar nyelvű, immár színészek (vándortársulat) által játszott előadás Egerben.
1884 – felépül az Aréna, fából készült színházépület.
1904 – megnyílik az egri Városi Színház, de nincs a városnak saját társulata. (* Utólagos megjegyzés: Ezzel az eseménnyel a 44-53. fejezetek foglalkoznak részletesen, amelyek a sorozat 2. és 3. évada között, 2014-ben jelentek meg, amikor a megnyitás 110. évfordulóját ünnepeltük)
1945 – a város képviselő-testülete állandó színtársulat létesítésére kér engedélyt, de ez csak tíz évvel később valósul meg.
1955 – önálló társulat.
1965–66-os évad a Miskolccal történő összevonás előtti utolsó évad.
1985-ben megszüntették az összevonást. Január 1-jétől befogadó színház lett az egri, társulat nélkül, önálló bemutató joggal, Szikora János vezetésével. De a színházakban két naptári évet érintő évadokban gondolkodnak, tehát ennek az évnek az első fele egy (bár csonka) évad volt. Ha innen számolunk, akkor a 2012/13-as a 29. évad az összevonás megszűnte után. Ebben az évadban indul a sorozat.
1985/86 – az első teljes évad Szikora János igazgatósága alatt.
1986/87-  Gali László a direktor – de még mindig csak befogadó színház.
1987/88 – Már önálló társulat, de még vannak befogadott produkciók is. Innen kezdve a számolást, a 2012/13-as a 26. évad.



Perl Márton fotója - 1987

1988/89 – az első teljes önálló évad. A számolást innen kezdve mondhatjuk, hogy a 2012-13-as évad a 25.
  Hajdanán, a vándorszínészet korában egy-egy játszási helyre megérkezvén a színi direktorok magukat és társulatukat a közönség kegyes pártfogásába ajánlották. Én is ezt teszem ezzel a sorozattal.
                                                  
                                                             Juhász Ferenc