KARÁCSONYI DÍSZLETTERVEK 1934-BŐL2017.12.23. 11:31
"Hálás, de nehéz feladatot adtunk a legismertebb pesti díszlettervezőknek: megkértük őket, hogy rajzoljanak olyan karácsonyi díszletet, amely legjobban kifejezi az emberiség legszebb ünnepének áhítatos mesehangulatát. Hiszen a színpad maga is gyakran felhasználja ezt a szívhezszóló motívumot, amely örök forrása marad a vallásos érzésnek és a tiszta poézisnak. Díszlettervezőink szívesen vállalták a szép házidolgozatot, amelynek eredményeivel úgy lehet, a pesti színpadokon is találkozhatunk még." (Forrás: Színházi Élet)
Oláh Gusztáv: Karácsony a faluban
Eric: Karácsony kunyhóban és palotában
Gara Zoltán: Az utca karácsonya
CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ MIKROPORT NÉLKÜL2017.11.19. 16:29
Kedves barátommal beszélgettem a Csárdáskirálynő bemutatója előtt. Valamivel idősebb tőlem, sok mindent láttunk már különböző színházakban ő is, én is, emlékszünk arra az időre, amikor még nem volt oly gyakori szokás már nyitott függönyű nézőtérre beengedni a közönséget. Bár rákérdezésre sorolja (és igaza van), mi mindent lehet kifogásolni az utóbbi évtizedek megfogalmazás módjának, kifejező eszközeinek változásaiból, amikor belemerül a színházról való beszélgetésbe, hamarosan csillogni kezd a szeme és sugárzik belőle, mennyire szereti mégis ezt a világot. Az a legszebb, mondta egyszerre csak, amikor kihunynak a fények, csak a vörös bársonyfüggöny megvilágítása él, a zenekari árokban a karmester emeli pálcáját, s felcsendül a nyitány. Valóban így van, Kálmán Imre halhatatlan muzsikája pedig méltó ehhez a szépséghez. És az este kínált egy olyan meglepetést is, amit én igazán örömmel fogadtam, a mikroportok nélküli éneklést. Szinte teljesen elszokott már ettől a közönség, legyen az musical vagy operett (az előbbinél valóban indokoltabb), ott van a színészeken a kis mikrofon, az erősíti fel éneküket, de egyben ad is hozzá egy kis „gépi” érzést is. Igazán csak leheletnyit, mégis picit más, mint a természetes énekhang. A célja persze az, hogy a zenekar ne nyomjon el semmit, minden szót tisztán lehessen hallani a nézőtér minden pontján. Csakhogy azokban a már emlegetett régi időkben (igazából nem is volt az olyan régen) is játszottak a színházak nagyoperetteket és akkor is „át kellett énekelnie” a primadonnának, a bonvivánnak, a szubrettnek és a táncoskomikusnak – az egri színház méreténél sokszor jóval nagyobb! – nézőteret. Nem minden pillanatban sikerült ez most, de valóban ritkán fordult csak elő, hogy a zenéhez képest elhalkult az ének, nem volt igazán zavaró. Jó, hogy vállalták a művészek, vállalta a színház!
TÓTÉK A PORONDON2017.10.23. 12:27
„A cirkusz világa nagyon hasonló akusztikai megjelenésében, látványvilágában a Tótékban ábrázolt groteszk élethelyzethez.” Blaskó Balázs rendező szavait hallva az a gondolatom támadt, kíséreljük meg akkor az előadást többé-kevésbé megfeleltetni egy cirkuszi produkciónak...
Bővebben a 2017/18-as évad rovatban!
AZ ÉVAD ELSŐ BEMUTATÓJA ELŐTT 2017.10.13. 12:50
Ma este mutatja be a Gárdonyi Géza Színház Örkény István: Tóték című darabját. A bemutató előtt néhány rövid részlet emlékezésül az 1993-as előadásra. A videó a blog YouTube csatornájáról a képre kattintva indul.
Az akkori szereposztás:
Az őrnagy - Áts Gyula
Tót - Csendes László
Tótné - Bessenyei Zsófia
Ágika - Csonka Anikó
A postás - M. Horváth József
Tomaji plébános - Kiss László
Cipriáni professzor - Venczel Valentin
Dr.Eggenberger Alfred hétéves kisfiú - Venczel Valentin
Gizi Gézáné, egy rosszhírű nő - Saárossy Kinga
A lajt tulajdonosa - Altorjai Attila
Lőrincke, szomszéd - Ittes József
Elegáns őrnagy - Győrvári János
A BLOG BEMUTATJA... 1.2017.09.21. 17:08
A Gárdonyi Géza Színház társulatának új tagja:
Nagy Fruzsina Lilla
Nyíregyházán születtem, 1995. május 19-én. A volt osztályom jóvoltából sokan hívnak Fruzsillának is, ez egyfajta becenévvé vált. Nyíregyházán végeztem az általános és középfokú tanulmányaimat. 9 éves koromtól foglalkozom színházzal és énekléssel. 2014-ben nyertem felvételt a Pesti Magyar Színiakadémiára, ahol Gémes Antos és Király Attila osztályába jártam. 2017 júniusában végeztem itt, ezután kerültem az egri Gárdonyi Géza Színházhoz, ahol ez év szeptemberével kezdtem meg első évadomat. Bár még csak ismerkedem a várossal és a színházzal, mindkettő gyönyörű, a társulat tagjai, a színház dolgozói pedig nagyon kedvesek és segítőkészek. Először Örkény István Tóték című darabjában leszek látható Ágika szerepében, melynek bemutatója október 13-án lesz, mindenkit sok szeretettel várok!
STÍLUS2017.09.17. 14:24
Az egyik televízió rendszeresen jelentkező műsorában ismert kritikus beszélget élőben a közönség által kedvelt, szeretett emberekkel. Nem tudom közvetlenül nézni ezt a csatornát, de az internetre felkerülnek utólag az adások, megnéztem sokat, hiszen a vendégek valóban kedvesen, érdekesen mesélnek életükről, pályájukról, gondolataikról. Intelligens emberek, tiszteletre méltó művészek - többnyire, de nem kizárólagosan művészek - ők. Nem értem, hogyan engedheti meg magának a kérdező, hogy az egyik Kossuth-díjas színésznőnkkel beszélgetve valakiről azt mondja, az illetőnek f...ja sincs valamiről, a másik Kossuth-díjas színésznőnek meg úgy fogalmaz, hogy a színészek egy bizonyos helyzettől már előre f...nak a színpadon. Lehet, hogy a kérdező és a kérdezett a magánéletben közvetlen viszonyban, hangnemben szokott társalogni (de én az említett művésznőkről nem tételezem fel ezt a stílust), a képernyőn akkor is mindenképp tiszteletlenség, oda a legkevésbé sem való ez a beszéd.
KÉPTELENSÉG...2017.09.02. 13:02
A blogon található fotókat - eltekintve a legutóbb feltöltöttektől, amelyeknél már más módszert alkalmaztam - egy bizonyos képfeltöltő oldal tárolja. Ezt az oldalt most nem lehet elérni és a blogon is csak a képek helye látszik, sajnos. (Már egy ideje adódtak gondok, azért is tértem át más módszerre.) Nem tudom, a probléma mennyi ideig tart, átmeneti marad-e egyáltalán vagy véglegesül. Utóbbi esetben tudom ugyan pótolni-helyreállítani a blog már 7 éve alatt feltöltött fotókat, de az bizony hosszabb időt fog igénybe venni. Egyelőre reménykedem még... J.F.
* Úgy tűnik, helyreállt a rend, de mivel a hiba több napon át jelentkezett és nem is először, a bejegyzést nem törlöm.
NEM ÉRTEM2017.08.30. 12:50
Elhunyt egy valamikor igen kedvelt magyar színésznő, az Operettszínház tagja. Hosszú ideig Amerikában élt azután, majd haza költözött, s most örökre elment. Tegnap a Facebook-on nehezményezte valaki, aki nekem nem személyes és még csak nem is Facebook ismerősöm, de posztjait nagyon szeretem, értékelem, hogy a Magyar Televízió a 90-es évek eleji visszaköltözés óta soha nem tartotta érdemesnek – vagy soha nem volt ott senki, aki figyelt volna erre -, hogy csináljon a művésznővel egy portrét. Én kommentben megírtam, hogy de szerencsére igen, határozottan emlékszem, nem is olyan régen láttam az M3 műsorán ezt a filmet. Meg is találtam a neten a műsor eredeti adatait is, elkészültének évét, rendezőjét, időtartamát, s ezeket is mellékeltem a hozzászólásban. Mi történt ezután? Nem az, hogy jaj, de jó, akkor mégis volt ilyen, hanem ma azt látom, hogy hozzászólásom törölve, s a konkrét adatok ellenére továbbra is maradt a nehezményezés… Nem értem.
MADE IN HUNGARIA 2017.08.12. 15:38
A Magyarock Dalszínház előadása Miskolc-Tapolcán, az Akropolisz Szabadtéri Színpadon
* Video a blog Élő! rovatában
OZSGYÁNI MIHÁLY: A FÁTYLAM KICSIT OLDALRA BILLENT (REGÉNY)2017.07.19. 17:04
Tartozom némi indoklással, hogyan kerül ez az írás a blogra, hiszen a címben jelzett mű a legkevésbé sem színházi témájú. Szerzője viszont színész, több évig volt tagja a Gárdonyi Géza Színház társulatának. Tőle kaptam elolvasásra a kéziratot.
Én tragikomikus családregénynek nevezném, ezzel kis eligazítást is adva a leendő olvasónak mind a témát, mind a könyv hangulatát illetően.
Remekül megírt karakterek tetteinek és gondolkodásmódjának rendkívül olvasmányos, valójában a téma ellenére vonzó leírása a könyv, az a fajta mű, amire azt szokták mondani, nem lehet letenni, s ez most itt meglehetősen szó szerint értendő. Az olvasó úgy érzi, nem szakíthatja meg, nem akarja abbahagyni kis időre sem az olvasást, annyira gördülékeny, magával ragadó a váratlan fordulatokban gazdag cselekmény és a stílus, nyelvezet, írói eszközök profi egysége. A téma ellenére vonzó – írtam az imént, joggal, hiszen van itt minden, ami megkeserítheti az együtt – vagy, még ha egy család tagjairól van is szó, mégis inkább csak egymás mellett – élők gondolatait, testét-lelkét. Italozás, fizikai erőszak, sőt szexuális abúzus, mind részei mindennapjaiknak, s ráadásul azoknak, akik nem elszenvedői az erőszaknak, hanem tettesei, lelkiismeretük sem igen szólal meg, illetve igen ritkán (akkor viszont elrettentő, amit a „saját lelkiismeretként ismert Sátán” művel.)
Groteszk módon (a groteszk vagy szarkasztikus hangnem jellemző csaknem végig a regényre) egy gyermek szemével láttat ugyan minden szörnyűséget az író, de ez a kis ember miközben játszik és próbál normális gyermekkort megélni, felnőtteket megszégyenítő és korát meghazudtolóan érett gondolatokra, együttérzésre, megértésre, máskor megvetésre képes. Elidegenítve, mégis együttérzéssel szemléli az őt körülvevő mikrovilág történéseit, borzalmait, ritkábban örömeit, s eszmél fokozatosan életük valóságára, árny- és jó oldalaira. A címben leírt esemény, a fátyolnak kicsit oldalra billenése is vele történik meg, egy szürreális jelenetsor végén (fiúgyermekről van egyébként szó, aki fátyolt sem éppen önakaratából visel, ráadásul a nyílt utcán), szimbolikusan jelezve azt is, hogy könnyen oldalra billenhet egész élete ebben a környezetben, s nem is kicsit. Eljut azonban a következtetésig: „Az átélt borzalmakat csakis egy módon tudom túlélni, ha úgy teszek, mintha nem velem történne. Persze ez iszonyatosan nehéz játék. De gyorsan megtanultam, hogy ettől a játéktól függ az életem.” Azt hiszem, ez a néhány mondat kulcs az egész regényhez.
Az idősíkok váltogatásán alapuló szerkesztési technikában van egy írói fogás. „Gyönyörű júniusi délután volt. Az utcán akkoriban még alig jártak autók. Hallani lehetett a csöndet, meg az utcafronton álló három akác susogását.” – így indul a történet, s itt még azt vélheti a gyanútlan olvasó, hogy ez a nyugalom járja majd át valamennyi oldalt. Hamar rá kell azonban jönnie, hogy tévedett, sokkal inkább emlegethetnénk nyugtalanságot, vibrálást, feszültséget, tehetetlen dühöt akár, de mindezeket oldani igyekszik azért a szerző - két módon. Egyrészt azzal, hogy amikor már túl nagy a feszültség, visszatér, szó szerint ismétlődik az imént idézett mondat (s van másik ilyen ismétlődő rész is), mintegy nyugtatva, pillanatokra bár, de visszarepítve az olvasás kezdeti idilli hangulatba. Másrészt a humorral, ami legnagyobb részt átsző mindent. Van igencsak bőven helyzetkomikum, s bár a testi-lelki nyomorral látszólag ez szöges ellentétben áll, mégis képesek vagyunk jól mulatni olvasás közben, anélkül, hogy azt a szereplők kárára tennék, de ugyanolyan bőven jelen van a jellemkomikum is, s a kettő együtt remek rajzot, sőt korrajzot ad a család életén túl egy kisváros lakóiról, a városka mindennapi életéről is. (Gondolkodtam, mire is emlékeztet ez a kisemberek életét, gondjaikat szórakoztató formában ábrázoló technika. A cseh filmművészet remek, már szinte klasszikussá vált alkotásaira, realista bájára!)
Hol lehet megvenni a könyvet? – kérdezheti az olvasó, s a bevezető indoklás után most tartozom egy vallomással is. Egyelőre sehol. Még (remélhetőleg nem sokáig marad így) nem jelent meg. Ha nekem kiadóm volna, habozás nélkül kiadnám ezt az élvezetes, fordulatos, súlyos és elrettentő kérdésekről rendkívül szórakoztatva szóló, mégis mélyen elgondolkodtatni képes regényt. J.F.
VÉGET ÉRT AZ ÖTÖDIK...2017.06.09. 20:37
A blog Színháztörténeti sorozata ősszel folytatódik, a 6. évaddal. Valamennyi már megjelent rész megtalálható a Színház Egerben 1884-től máig menüpontban.
A VÁD TANÚJA2017.06.04. 19:22
 |
|
Agatha Christie bűnügyi játékát láttam tegnap a MASZK (Mezőkövesdi Amatőr Színjátszó Kör) Egyesület előadásában, a Közösségi Ház színháztermében.
Az még egy hivatásos színházban is úgy van, hogy a szereplőknek sem képességei, sem gyakorlata nincsenek alapból azonos szinten, s egy amatőr társulat bizony még inkább küzd ezzel a problémával, amikor egyrészt minden tagjának kell lehetőségeket biztosítania, másrészt figyelnie kell az előadás színvonalára is – már ha ad magára az a társulat. A másik gond, hogy a technikai lehetőségek (színpad, világítás, stb…) sem állnak rendelkezésre úgy, ahogyan a professzionális játszóhelyeken.
A színházba rendszeresen és gyakran járó, a színház világával más módon is szoros kapcsolatban lévő ember pedig két attitűd közt választhat, amikor rászánja magát egy amatőr előadás megtekintésére. Vagy eleve visszafogott igényekkel megy el vagy ellenkezőleg, a lehető legkomolyabban veszi őket, akik szabadidejüket áldozzák Tháliáért, s megérdemlik a komoly odafigyelést.
Az előadást Kinczel Brigitta rendezte. Krimi – s ráadásul ilyen neves szerző műve! - lévén egyáltalán nem mindegy, sikerül-e az eleve meglévő titokzatosságot, feszültséget színpadi eszközökkel alátámasztani, adott esetben talán még fokozni is. Nos, hogy sikerült, azt az előadás közben a hátam mögötti sorokból (ez persze igen helytelen!) és a szünetekben hallható kommentárok is bizonyítják („Nem tudjuk mi sem, mi lesz a vége, de nagyon izgulunk.” … „Na, most akkor ki ölte meg a nőt?!” … stb) A színlapról konkrétan nem derül ki, a világítás kinek a munkája, de „Technika: ifj. Barna György”. felteszem, hogy ő és a rendező közösen alakították ki a fényeffektusok rendszerét, általában a cselekményhez illően adekvát módon, némely pillanatban drámai hatást keltően.
Szabó István díszletének megtervezésekor nyilván a már említett technikai lehetőségeket kellett szem előtt tartani, egyszerű, de jól használható, ugyanakkor a cselekmény helyszínének hangulatát sikeresen megidéző eredmény született.
Az előadás szereplői közt korban is elég markáns az eltérés, a rendező azonban megtalálta azt a szereposztást, amely segít erről elfeledkezni.
 |
|
Takács Norbert (Sir Wilfrid Robarts, peres ügyvéd) gyakorlatilag végig színen van a három felvonás alatt (az előadás a két szünettel 3 és fél órás). Ez nem kis megterhelés hivatásos színésznek sem, nem beszélve arról a szövegmennyiségről, amelyet meg kellett tanulnia. Értékelésekor ez a fizikai s szellemi megterhelés is elismerést érdemel! Játéka egyébként számomra abban a jelenetben érte el a csúcspontot, amikor a vádlottat szenvedélyesen és könyörtelenül figyelmezteti arra, hogy eskü alatt vall.
 |
|
Leonard Vole szerepében Pethe Ákos. Amint szintén a hátam mögüli sorokból hallottam, „még csak 18 éves és itt az érettségi is, nem volt könnyű dolga” (mármint a betanulással és színpadi jellemformálással). Valóban nem volt az, hiszen olyan indulatokat és érzelmeket kellett ábrázolnia, amihez természetszerűleg nem lehet meg már csak koránál fogva sem az élettapasztalata. Ha néha volt is némi hiányérzet, ez az indoka. Azonban összességében nagyon rokonszenves volt színpadi jelenléte, hihető volt játéka.
Pázmándi-Guba Viktória (Romaine) az első pillanattól az utolsóig úgy formálta meg alakját, hogy én úgy vélem, az valószínűleg nagymértékben hű lehet az eredeti Agatha Christie regényben (nem olvastam, bevallom) ábrázolt nőhöz. Az olvasók ilyennek képzelhették. S ez nem kevés!
 |
|
Bár többen is érdemelnének még legalább egy-egy mondatot, mégis csak Janet MacKenzie szerepére szeretnék még kitérni. Kissné Dudás Mária egészen remek ebben a karakterfigurában, sötét, elvakult, gyűlölködő és humoros egyszerre, az illúzió tökéletes!
„Komolyabb” kritikai észrevételem a magam részéről kettő volna – vagy még inkább tanácsom, ha engem kérdeznének. A tárgyaláson az esküdtek a színpad szélén ülnek, háttal a közönségnek, s közben az azon a szélen ülő nézők elől sajnos hosszasan takarják a színpadot. Mivel úgyis csak az előadás végén van igen rövid megszólalásuk (az is ugyanúgy háttal nekünk), nem lenne célszerűbb úgy megoldani, hogy az első sor közepén 2 széket fenntartani nekik, ott ülnének, ott állnának fel, amikor beszélni kell? A másik, hogy az előadás legvégén a – gondolom, nagyrészt nem állandó színházba járó – közönséget megzavarja, hogy kialszik a fény, úgy tűnik vége a darabnak, már tapsolnak, de újra kigyullad, s akkor hangzik el Romaine szájából a zárómondat. Ha az összes többi fény kialvásával pontosan azonos időben őrá viszont rávetődne egy reflektor vagy fejgép fénye, akkor ez a zavar feloldható volna (* amint utólag megtudtam, az eredeti elképzelés éppen ez volt, csak egy sajnálatos technikai hiba következtében történt másképp a bemutatón).
A Mezőkövesdi Amatőr Színjátszó Kör egyébként sokéves múltra tekint vissza, sokféle előadás, sokféle műfajban áll már mögöttük. Tegnap még érződött az első alkalom, a bemutató izgalma, s ez természetes, de nyilván lesznek még újabb előadásai ennek az izgalmas kriminek, s a hivatásos színházak világában is úgy tartják, hogy egy-egy előadás sohasem a premierre van kész igazán, hanem néhány előadással utána. Én ajánlhatom A vád tanúja megtekintését!
Középen a virágcsokorral Kinczel Brigitta, az előadás rendezője. A fotókat Tóth Balázs készítette.
* Ezt az írást átvette a Mezőkövesdi Újság XXIX. évf. 12. számának nyomtatott és online kiadása is.
TÁNC VILÁGNAPJA 20172017.04.30. 09:27
A Magyar Táncművészek Szövetsége, Az évad legjobb férfi táncművésze szakmai díját kapta Modern-kortárstánc kategóriában Emődi Attila, a GG Tánc Eger művésze. Gratulálunk!
SZÍNHÁZI VILÁGNAP 20172017.03.27. 21:08
Március 27-én, a Színházi világnap alkalmából az átriumban a 30 évvel ezelőtti alapító tagok, művészek és színházi dolgozók, valamint e blog tulajdonosa emlékeztek az újra saját társulattal rendelkező Gárdonyi Géza Színház első önálló évadára.
Huszár Márk fotóján: Saárossy Kinga felolvassa a 2017-es Színházi világnapi üzenetet (alább olvasható). Szemben Ebner Béla, a beszélgetés moderátora, Fehér István színművész, Rábl Róbert ügyelő, Mészáros Sándor színpadmester, Agyagos Judit színházi titkár, Eged Zoltánné fodrász, Fülöp Edit nézőtéri ügyelő és Juhász Ferenc, a Gárdonyi Géza Színház Örökös nézője.
Isabelle Huppert francia színésznő Színházi világnapi üzenete:
55 év óta minden tavasszal megünnepeljük a Színházi Világnapot. Mintha 24 óra alatt bejárnánk a színházi univerzumot, kezdve a NO-val és a Kathakalival, folytatva a Pekingi Operával és a Kathakalival, elidőzünk Görögországban, Aiszkhülosztól, Szophoklésztől Skandináviába látogatunk Ibsenhez és Strindberghez, majd Angliában Sarah Kane-től Itáliába száguldunk Pirandellóhoz, azután Franciaországba, Párizsba, ahol talán a legtöbb külföldi társulatot látjuk vendégül.
Azután innen, Racine-tól és Molière-től átsuhanunk Oroszországba Csehovhoz, majd átrepülünk az Atlanti óceánon, hogy a napot egy kaliforniai egyetemi kampuszon fejezzük be, ahol fiatalemberek értelmezik újra a színházat. Mert a színház mindig újjászületik. A színházi konvenciókat újra és újra le kell rombolni. Mert a színház csak így maradhat eleven. A színház gazdag, átível téren és időn, a kortárs művek az elmúlt századok alkotásaiból is inspirálódnak, ha egy klasszikus színdarabot napjainkban mutatnak be, az mai és modern lesz.
A Színházi Világnap különleges alkalom. Időn és téren átívelő ünnep. Jean Tardieu (1903-1995) francia költő, író, drámaírót idézem: „Ami a teret illeti, azt kell tudni, hogy melyik a leghosszabb út két pont között… Ami pedig az időt, tized másodperc pontossággal mérjük meg, hogy mennyi idő kell az «örökkévalóság» szó kimondásához.” A tér-idő kapcsán így fogalmaz: „Elalvás előtt összpontosítsunk a tér két pontjára, és számítsuk ki, hogy (vágy)álmunkban mennyi idő szükséges ahhoz, hogy egyikből a másikba jussunk.” Itt az álom szót szeretném kiemelni. Az az érzésem, mintha Jean Tardieu és Bob Wilson találkozott volna egymással. A Színházi Világnap lényegét nagyszerűen foglalja össze Samuel Beckett, aki Winnie-vel mondatja ki: Ó, milyen szép ez a mai nap! Megint egy szép nap!
Amikor a világnapi üzenet megírásán gondolkodtam, felidéztem azokat a jeleneteket, amelyekben játszottam. Így tehát nem egyedül érkezem erre az ünnepségre, az UNESCO székházának színháztermébe. Elkísérnek azok, akiket a színpadon életre keltettem, pedig azt hinné az ember, hogy az utolsó előadással megválik a szerepeitől. De ez nem így van. Tovább élik bennünk titkos életük, készen arra, hogy segítséget nyújtsanak egy új szerep eljátszásában, vagy megnehezítsék azt. Így él bennem Phedra, Araminte, Orlando, Hedda Gabler, Médea, Merteuil, Blanche Dubois… De azok is itt vannak velem, akiket nézőként szerettem és megtapsoltam. Ezáltal enyém az egész világ. Görög vagyok és afrikai, szír, velencei, orosz, brazil, perzsa, római, japán, marseille-i, New York-i, filippino, argentin, norvég, koreai, német, osztrák, angol vagyok. Ez az igazi globalizáció.
1964-ben a színházi világnap alkalmából Laurence Olivier bejelentette, hogy egy századig tartó harc után végre megnyílik Angliában a Nemzeti Színház, amely szándékai szerint nemzetközivé válik, repertoárjában mindenképp. Tudta jól, hogy Shakespeare mindenkié, az egész világé.
Az első Színházi Világnapi üzenetet 1962-ben Jean Cocteau – Az első utazásom szerzője – írta. Ő 80 nap alatt kerülte meg a Földet, én másként tettem meg ezt az utat: 80 filmmel és előadással. Mindig meglepetést okozok azzal, hogy nem teszek különbséget a színházi és filmes színészi játék között. Higgyék el, nincs különbség.
Én itt nem színésznőként szólalok meg, hanem mindazoknak a nevében, akiknek köszönhetően a színház tovább él. Ez a feladatunk és kötelességünk. Nem mi adunk életet a színháznak, hanem általa létezünk. A színház erős, mindent túlél, háborút, cenzúrát, pénzhiányt. Elég egy üres tér és a színész. Vagy színésznő. Mit csinál, mit mond? A közönség figyeli, és soha ne feledjük, közönség nélkül nincs színház. Egyetlen néző közönség. De azért ne legyen túl sok üres szék a nézőtéren. Kivéve Ionescónál. A székek című darab végén az Öregasszony azt mondja: „Igen, igen, haljunk meg dicsőségünk teljében… Haljunk meg, hogy nevünket legendába szőjék… Legalább egy utcát neveznek el rólunk…”
A Színházi Világnap tehát 55 éve létezik. Én vagyok a nyolcadik nő, akit felkértek az üzenet megírására. Nem is tudom, hogy az üzenet a megfelelő szó. Elődeim, (beleértve a férfiakat is) a színházról szólva szabadságról, eredetiségről beszéltek, felidézték a multikulturalitást, a szépséget. 2013-ban Dario Fo azt mondta: „.. abban reménykedhetünk, hogy üldözni kezdenek bennünket és főleg azokat a fiatalokat, akik színházzal akarnak foglalkozni: így kialakul majd a komédiások és színházcsinálók új diaszpórája, amely a tiltásokból minden képzeletet felülmúló erényt farag, és új színházat hoz létre.” Szép megfogalmazás, méltó arra, hogy egy politikai program része legyen. Franciaországban nemsokára választások lesznek, így azt javasolom a bennünket kormányozni vágyóknak, figyeljenek arra, hogy a színház milyen fontos és hasznos. Ne legyen boszorkányüldözés!
A színház számomra a másik embert jelenti, a dialógust, a gyűlölet hiányát. Nem tudom mit jelent a népek közötti barátság, de hiszek a közösségben, a nézők és a színészek barátságában, azoknak az együttműködésében, akiket a színház összehoz: az írókban, fordítókban, világosítókban, az öltöztetőkben, a díszlettervezőkben és díszítőkben, színészekben, mindazokban, akik csinálják és akik nézik az előadást.
A színház védelmez és menedéket nyújt. Hiszem, hogy szeret minket…. ahogy mi is szeretjük őt. Emlékszem egy öreg ügyelőre, aki mielőtt felment a függöny, minden este a kulisszák mögött női hangot imitálva mondta „Helyet a színháznak!”
Fordította: Lakos Anna
ITI Magyar Központ
ELHUNYT CSENDES LÁSZLÓ, A GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ ÖRÖKÖS TAGJA2017.03.24. 22:26
 |
|
A blog a későbbiek folyamán a Színháztörténeti sorozat egyik részét neki szenteli.
* Az itt látható portré képre kattintva videó nyílik meg a blog Youtube csatornájáról, amely felidézi vidám és komoly arcát egyaránt. |
Hozzászólások
Kalló Zsolt:
Október óta próbáltuk. A Heltai-estet. Nálam, a lakásomon. Mert .... zenei kísérettel akarta. Tisztán, kiválóan énekelt. Minden alkalommal többet akart. Magából kihozni. Megbeszélt időre jött mindig. A feleségem nem hitte el, amikor először bejelentkezett, hogy: "Pont ő? Nálunk? Mit szeret? Kávé? Tea?" - nagyon szerette a színpadon. Egy alkalommal Laci a feleségével jött. Gondolták, ha segítség kell a kislányunk pesztrálásában ...Anna azonban, a két éves - úgy 40-45 percet próbáltunk Lacival - szó nélkül, a nagy szobánk sarkából hallgatta végig, ahogy "Laci bácsi" énekelt. Szavalt. Végszavazott. Beszélt. Beszélgetett. Ma egy hete, hogy nem hív Laci. Csütörtökön próbáltunk volna. Anna a kádban - minden felkonf. nélkül - azt mondta ma: "Laci bácsi elment. Messzire...." Laci! Emberséged, színészi mesterséged, szíved itt marad. Nyugodj békében!
Agyagos Judit:
Drága Laci! Isten Veled! Nyugodj békében!
Sata Árpád:
Álmodtunk terveztünk szépet , nagyot ! Elsietted ezt Lacikám! Óvjon az Ég és Buddha!
Gróf Judit:
Ha van ott "fenn" valami, remélem, találkoztok Gyulával...nagyon tisztelt és szeretett Téged. Nyugodj békében!
Medveczki Tünde:
Vigyázzák álmodat az Angyalok!
Báder Jenő:
Több volt mint kollégám, a barátom volt.
Szegvári Menyhért:
LACI!
Menkó Terézia:
Értetlenül ültem tegnap a hír hallatán! Remélem megnyugszik! Őszinte együttérzés a családnak!
Majzik Edit:
Viszlát drága "Mérges gazdám"!
Kakuk Évi:
Jaj! Nyugodjon békében!
Lovasy Erzsi:
Kedves Laci, nyugodj békében!
Szegedi Dezső és Dezsőné:
Nyugodjon békében!
Szarvasné Nagy Hajnalka:
R.I.P.
Nádasi Erika:
Szia, Laci, majd jövünk!
Hídvégi Márta:
Nagy színész, örömet szerzett sok-sok alakításával.
Csonka Anikó:
Nincs rá szó! Drága Laci, nyugodj békében!
Botár Endre:
Nyugodj békében, Laci!
Kakó Zsolt:
Ő is elment... (Majd máshol lovaglunk együtt, ha már megígértem...)
Baranyi Péter:
Isten nyugosztalja!
Gál Éva:
Csodáltam, született színész volt.
Szeredi Attila:
Ó, ne! Pont a múlt héten emlegettük a színházban! Nagyon sajnálom őt! Nyugodjon Békében!
BETELJESÜLT ÁLOM2017.03.15. 16:46
Beszélgetés Vadász Zsolttal, az Operettszínház művészével, pályájáról s benne az egri évekről.
 |
|
|
Jacobi: Sybill - Szilágyi Olgával, Gárdonyi Géza Színház, 1998 |
|
- Egyházi iskolában tanult, mi volt az, ami egészen más irányba, a színház világa felé indította?
- Már gyermekkoromban is nagyon szerettem a klasszikus zenét, az operetteket. A melódiákat dúdoltam és énekeltem. A civil pályára való készülés volt az átmeneti időszak az életemben. Tehát nem történt váltás, csupán egy kis kitérő. De a színpad, a zene mágnesként vonzott magához. Azóta sem engedett el. Szerencsére.
Johann Straussal kezdtem. Nem könnyű kezdés. Az Operettvilág Együttesnél az Ottokárt énekeltem a Cigánybáróból. Ez volt az első szólista szerepem. Aztán következő évben a Denvérben Alfrédot játszottam a Miskolci Nemzeti Színházban. Strauss azóta is kíséri a pályámat. Szinte minden évben éneklem valamelyik művét. Ebben az évben Eisensteint énekeltem Debrecenben és Ravennában, most pedig éppen az Egy éj velencébent próbálom Kassán. Magyar és német nyelv után most szlovákul. Fő a változatosság!
- Hogyan került kapcsolatba a Gárdonyi Géza Színházzal?
- Ez egy különös történet. Meseszerű, már már kicsit giccses. Akkoriban a Színház és Filmművészeti Főiskolára jártam be énekelni, Gencsy Sárikához. Ő fedezett fel, ő volt az első énektanárom, neki köszönhetem, hogy a pályára kerültem. Beke Sándor igazgató pedig éppen a főiskolán volt, vizsgaelőadásokat nézett, fiatal bonvivánt szeretett volna szerződtetni Egerbe. Nem talált. Már éppen hazafelé készült, amikor Sárika szobája előtt elhaladva meghallotta, hogy benn valaki énekel. Az a valaki én voltam, persze. Benyitott, meghallgatott tőlem egy dalt és csak annyit mondott, hogy ha valamennyire játszani is tudok, akkor azonnal leszerződtet. Ennyi a történet. Mint egy ponyvaregény! A művészek mindig gyanakodva fogadják az új fiatal, rutintalan kollégát. Ez így helyes. Bizonyítani kell! Ki kell érdemelni a kollégák szeretetét és elismerését! Azt hiszem sikerült. Csak néhány név az akkori társulatból, akikkel megszerettük egymást és sokat tanultam tőlük. Szilágyi Olga, Pálfy Zoli, Vókó János, Moravetz Levente, Zám Andi. Felsorolhatnám az egész társulatot, de a műszakot, öltöztetőket egyaránt.
- A beszélgetésre készülve végiggondoltam, mely előadásokban játszott és magam is meglepve jöttem rá, hogy viszonylag kevés egri bemutatója, összesen öt volt. Az emlékezetem, s tudom, hogy másoké is, úgy őrzi ezt az időszakot, mintha több produkcióban láttuk volna. Ennek nyilván az az oka, hogy az egri operett játszásnak az a korszaka – Szilágyi Olgával már 1994-től, Önnel 1997-től kezdődően, s mindkettőjükkel 2001-ig - kedves volt a közönségnek, emlékezetes.
- Igen, 5 darabban játszottam, évente egy zenés darabot mutattunk be. Az egri közönség nagyon fontos és meghatározó volt számomra. Hogy miért? Azért, mert bizalmat szavazott nekem a pályám kezdetén. Akkor, amikor még csak bontogattam a szárnyaimat. Tapsukkal és szeretetükkel biztattak! Tartották bennem a lelket, hogy ne adjam fel! Ez nagyon sok erőt adott!
- Három operett (1997 - Marica grófnő, 1998 – Sybill, 2001 – Viktória) és két musical (2000 – Cherbourgi esernyők, 2000 – Anna Karenina). Melyik állt Önhöz a legközelebb?
- Erre a kérdésre mindig nagyon nehezen tudok válaszolni! Mindig az a szerep áll hozzám legközelebb, amit éppen csinálok! Minden szerepemmel önkéntelenül a legteljesebb mértékben megpróbálok azonosulni. Nincs olyan szerep, aminek ne szerettem volna minden pillanatát. Persze, mindegyiket valami másért. Ezért nincs is szerepálmom! Minden szerep, amit megkapok, az egy beteljesült álom! Maga az egész pálya az! Minden örömével és bánatával!
- Mit gondol az operett – musical műfajpárról, egyáltalán egyetért-e a párba állításukkal, rokonságukkal?
 |
|
|
Cherbourgi esernyők - stábfotó, Gárdonyi Géza Színház, 2000 |
|
- Hát, talán abban az értelemben rokon műfajok, hogy mindkettő zenés színpadi műfaj. Amennyire az opera is. De inkább az operettet és az operát állítanám egymás mellé, hiszen mindkettő a bel cantó énekstílust kívánja meg. A musicalra inkább az angolszász éneklési stílus jellemző, zeneiségében pedig szerintem közelebb áll a könnyűzenéhez. De mindegyik műfaj egyformán értékes és magas szívonalon kell csinálni
- Valamennyi egri előadásban Szilágyi Olga volt a partnere…
- Igen, Olga nem csak a színpadi partnerem volt, nem csak kollégám, hanem színésztanárom, énektanárom és persze egy kicsit pszichológusom is. Nagyon jó primadonna volt és a mai napig is az. Hatalmas szeretettel, odaadással és érzékenységgel játszotta minden szerepét. Tőle tanultam meg, hogy lélekkel kell játszani, az előadásnak minden pillanatát meg kell élni, mert csak akkor tudunk hitelesek lenni. Sokat köszönhetek neki!
Anna Karenina - Szilágyi Olgával, Gárdonyi Géza Színház, 2000
* A képre kattintva video nyílik meg a blog Youtube csatornájáról.
- Hogyan érintette, amikor az igazgató váltás más koncepciót hozott, az operettek helyett másféle zenés előadásokkal, s így megváltak a színház primadonnájától és bonvivánjától?
- Úgy gondolom, hogy az életben minden változás jó. Ezt nagyon komolyan gondolom. Bármennyire fájdalmasnak tűnik is az adott pillanatban egy változás, ha tudatosan állunk hozzá, akkor a magunk javára tudjuk fordítani! A változás újjávarázsol, új utakat nyit meg előttünk. Egy kicsit persze elkeseredtem, de nem annyira magam miatt, hanem mert egy nagyon jól működő zenés társulatot eresztettek szélnek. A magam részéről viszont erőt gyűjtöttem és új utakra indultam. Új színházak, külföldi vendégszereplések és persze főleg az Operettszínház.
Nagyon boldog voltam, hogy bekerültem az operett műfajának első számú színházába, a Budapesti Operettszínház tagja lettem. Csodálatos szerepek találtak meg. Azóta is nagyon jól érzem itt magam. De nagyon szeretek más színházakban is játszani, akár itthon akár külföldön. Új kollégákkal, rendezőkkel dolgozni. Képtelen vagyok egy helyben megülni! Sokszor előfordul, mint például mostanában is, hogy mondjuk délelőtt Kassán próbálok, este az Operettszínházban játszom, másnap pedig már például Németországba megyek. Tudom, kicsit meredeken hangzik, de nagyon élvezem a pörgést! Szükségem van az állandó változatosságra.
 |
|
A Csárdáskirálynő - Muscati Operaház, Omán - Vadász Zsolt, Lukács Anita, Szendi Szilvi,
Szabó Dávid |
|
Az operett csodálatos műfaj, bejártam vele szinte az egész világot. Voltam Kinában, Németország szinte minden nagy és kis városában, Ausztráliában, Dél-Amerikában, Olaszországban, Japánban Oroszországban, Izraelben, Katarban, Csehországban, Kanada és az USA nagyvárosaiban, a Chichagoi Filharmonikusokkal is énekeltem már, illetve Los Angelesben a Walt Disney Concert Hallban is. Nem is tudok felsorolni minden országot. Az Operettszínházzal is rendszeresen turnézunk külföldön, de vannak állandó magán meghívásaim is. Szívesen játszom idegen nyelveken, németül, szlovákul rendszeresen, most például Kassán próbálom az Egy éj Velencébent, de oroszul is játszom a Mosoly országát Szentpéterváron.
 |
|
|
A Csárdáskirálynőben Lukács Anitával |
|
És persze az Operettszínházban történt meg velem a legszebb dolog, ami egy emberrel megtörténhet. Rám talált a szerelem! Történt ugyanis, hogy a színház primadonnájával, Lukács Anitával olyan sokat játszottunk a színpadon szerelmespárt, hogy az életben is beleszerettünk egymásba. Igazi színházi esküvőt tartottunk, a szó szoros értelmében. A Csárdáskirálynő előadás végén mondtuk ki a boldogító igent az anyakönnyvvezető, a kollégák és a nézők előtt. Ez egy külön kis felvonás volt, a nézők megtudhatták, hogyan folytatódik Szilvia és Edwin szerelme a finálé után. Mint a mesében!
- Érez-e valami különbséget más országok közönsége és a magyar között?
- Nos, nagy különbséget nem érzek magyar vagy bármely más nemzet közönsége között. Nyilván a kulturális sokszínűség miatt vannak ízlésbeli eltérések, de a zene segít áthidalni a különbözőségeket és összeköti az embereket.
A denevérben - Ravenna - Vermes Tímeával
- Az operett és a musical mellé csatlakozott művészi pályáján az opera is.
 |
|
Puccini: Pillangókisasszony - Pinkerton
|
|
- Nagyon szerencsés vagyok, hogy az opera műfajában is rendszeresen kipróbálhatom magam. Az ismertebb operák mellett, mint például a Traviata, Pillangókisasszony, Köpeny, Hoffmann meséi, olyan operák főszerepeit is éneklem, amiket ritkábban láthat a közönség. Ilyen például Janáček: Jenúfa című operája, amiben Steva szerepét játszom Kassán és Ostravában is, vagy Poulenc-től a Karmelitánok, amiben a Lovag szerepét éneklem. A Jenúfához kapcsolódik egy érdekes történet. Ez az opera cseh nyelven íródott, lévén, hogy cseh nemzeti műről van szó. A szerepet egyetemi nyelvtanárral tanultam meg. A kritikusok pedig azt írták, hogy az előadásban engem lehetett a legjobban érteni! Pont, mivel hogy nem beszélem a nyelvet, nagyon ügyeltem az érthetőségre és az artikulációra.
Janáček: Jenůfa - ©teva
De az is nagyon sokszor előfordul velem, hogy egy kassai Marica előadás után, ami szlovákul megy, a közönségből a művészbejárónál szlovákul szólítanak meg, aztán nagyon csodálkoznak hogy nem beszélek szlovákul, hiszen a színpadon még úgy hallottak. De bármilyen nyelven éneklek, németül, franciául vagy szlovákul, a hangképzés mellett nagy gondot fordítok a szöveg érthetőségére is!
- Visszanézi néha a régi egri előadásait vagy egy-egy részletüket? Az elmúlt nyáron újra fellépett – ha nem is a színházban – Egerben, a Víg özvegyben. Megszámlálhatatlan magyarországi és külföldi siker után van-e Önben nosztalgia az egri évek iránt?
- Igen, néha megnézem. Ha nem is pont magam miatt, de a kollégák, a hangulat miatt. Jó visszaemlékezni pályámnak erre a nagyon meghatározó időszakára, amikor kezdő voltam. Az út eleje az egyik legfontosabb szakasz egy művész életében. Nem mindegy, hogy milyen impulzusok érik ekkor. Én hála Istennek elmondhatom, hogy csupa jó dolgot kaptam Egerben a kollégáktól és a közönségtől útravalóul!
* Ezt az írást Vadász Zsolt hivatalos Facebook oldala is átvette.
JÁSZAI MARI-DÍJ 20172017.03.14. 16:38
Március 15-e alkalmából Jászai Mari-díjat vehetett át Saárossy Kinga, a Gárdonyi Géza Színház színművésze.
|
Archívum - 2017.
Friss hozzászólások
