Megkezdődött a 2020-21-es színházi évad.
Megkezdődött a koronavírus járvány második hulláma.
A két történés pedig sajnos időben éppen egybeesik.

   A színházak a márciusi kényszerű leállás után éppen csak elkezdtek újraéledni. A szünet mind a művészi munkára, mind a színházak anyagi helyzetére – a társulatok tagjainak anyagi helyzetére is – negatív hatással volt.

És a színházszerető közönségre is, aki csak a hiányérzetet kaphatta az előadások élménye helyett. Most pedig a két bevezető mondatban összefoglalt helyzetből következő dilemmával találja szemben magát.
   Mekkora a kockázat? Merjen-e színházba menni? Azt mindenképp szögezzük le, hogy nem szabad lesajnálni, kinevetni senkit, aki fél a vírustól, a betegségtől – horribile dictu még annál is rosszabb következménytől. Minden ember maga ismeri legjobban körülményeit, fizikai és mentális állapotát, alapvető – inkább félénk vagy inkább bátrabb irányba hajló – jellemvonásait. A döntés nyilván csakis szuverén lehet és nincs alapja másoknak kritizálni.
    De! Aki nem érez áthághatatlan korlátokat, az ne maradjon távol! Rendkívül fontos a színházak alkotóinak is, a nézőknek is, hogy végre újra létrejöhessen estéről-estére az a bizonyos áramkör e két külön és mégis egy tábor között, hogy megszülethessen minden este (jó esetben) a csoda, amit színháznak hívunk.
   Ne maradjon távol akkor sem, ha a járványügyi helyzet jár bizonyos kellemetlenségekkel, amelyeknek nyilván nem örülünk, akkor sem, ha tudjuk, hogy elkerülhetetlenek – de éppen ezért elfogadjuk őket. Konkrétan a Gárdonyi Géza Színházban is mindent megtesznek a biztonságért. A jelenlegi állapot szerint minden néző elfoglalhatja bérletes vagy jegyes helyét korlátozás nélkül, de kérik, hogy az előadásokat csak tünetmentes nézők látogassák. Az épületbe történő érkezéskor hőmérséklet ellenőrzésre is kell számítani. Kérik a nézőket, hogy mindenkinél legyen maszk és azt viseljék a színház egész területén! A Színház egyébként több ponton biztosít kézfertőtlenítési lehetőséget és fokozottan ügyel a közösségi területek, a székek, pultok, kilincsek, mosdók fertőtlenítésére, valamint a nézőtér átszellőztetésére.  Jegyezzük itt meg azt is, hogy aki bérletet, jegyet kíván vásárolni, a jegyirodát ne a megszokott Széchenyi utcai helyén keresse, mert onnan az épület felújítása miatt átköltöztek a Színház előcsarnokába, ahol változatlan időpontokban várják az érdeklődőket.
   Az évad első néhány hetében a kényszerűen elmaradt előadások (bérletes és bérleten kívüli is) pótlása folyik, majd az első új bemutató is egy tavasszal meghiúsult produkció lesz, október 9-én, Csiky Gergely romantikus vígjátéka: A nagymama.
  

Kedves Nézőink!

  Nagy öröm számunkra, s reméljük, az Önök számára is, hogy újra találkozhatunk – az online tér után végre a színházban is. Azért, hogy ez így is maradjon, kérjük, vigyázzunk egymásra! Színházunk több ponton is biztosít kézfertőtlenítési lehetőséget, s fokozottan ügyelünk a közösségi területek, székek, mosdók, pultok, kilincsek fertőtlenítésére és a nézőtér átszellőztetésére is. Az előadásokat, kérjük, tünetmentes nézők látogassák!Kérjük Nézőinket, hozzanak magukkal maszkot, és viseljék azt a színház egész területén!

   A XI. Bujtor István filmfesztiválon a versfilmek kategóriájában díjat kapott Tóth Karolina, a Gárdonyi Géza Színház táncművészének alkotása, Radnóti Miklós Két karodban című versének feldolgozása. Az indoklás szerint két egymástól látszólag távol álló műfaj, költészet és mozgásművészet tehetséges és érzékletes egybekapcsolásáért. A film a blogon is megtekinthető, mégpedig az eredetin kívül 3 dimenziós változatban is. Mindkettőt lásd az "Élő! Hangképek és videók" menüpontban! Gratulálunk!

 

    Most, amikor minden színházszerető ember várja és reméli, hogy a 2020/21-es évad megkezdődjön és újbóli leállás nélkül érkezhessünk el majd a végéig, egy 100 évvel ezelőtt, 1920 augusztusában Dr. T. Á. tollából az Egri Népújságban Színháznyitás előtt címmel megjelent írás részlete mondja el, miért is ez a várakozás:
   "Mindenféle látványos előadás között legnagyobb hatása van a színháznak. Mi ennek az oka? Az, hogy embereket látunk magunk előtt, amint leélnek egy darab életet, s az emberi élet igazsága mindenképp megkapó. Ha a tárgy a mi világunkból való, érdekel a hasonlóság miatt, ha a tárgy magasabb vagy alacsonyabb körből való, érdekel az újság miatt. Ha a színdarab tárgyához hozzávesszük a művészi alakítást, a színszerűsítés, előadás ezer rafinált eszközét: nem csodálkozunk, ha a néző megfeledkezik a való világról, s teljesen beleéli magát a festett világba. Feledi, hogy nem igazi élet, csak annak színe-mása pereg előtte s könnyesre sírja szemét vagy hangos hahotára fakad. De akár így, akár úgy, lelkében megilletődik."

 

  Valódi színháztörténeti kuriózum, meglepő, de tény, a múlt század húszas éveinek első felében egy borsodi községben jól felszerelt, zsinórpadlással, süllyesztővel, zenekari árokkal, öltözőkkel, páholyokkal ellátott, igazi, nagy sikereket megélt teátrumot épített és tartott fenn a község kultúrát kedvelő lakossága. Saját társulata volt, 5 év alatt 100 előadást játszott, de vendégtársulatokat is fogadott. Egerből és Miskolcról is jöttek nézők, hiába volt mindkét megyeszékhelynek saját színháza. Hét részes, két hetente jelentkező sorozatban mutattam be létrejöttének történetét, magát az épületet, a társulatot, az előadásokat, a megyei és országos visszhangot és a szomorú véghez vezető okokat.
   Sorsa hat év után megpecsételődött. Szomorú, méltatlan véget ért. Nem érdemelte sem ezt, sem, hogy bár még 100 éves sem volna, mára már elfeledték, noha egyedülálló volt a magyar színháztörténetben.
  A sorozat valamennyi fejezete megtalálható "Az elfeledett teátrum - igaz történet, a korabeli sajtóból rekonstruálva" menüpontban!
 

   Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése döntése értelmében kiírták a pályázatot a Gárdonyi Géza Színház igazgatói posztjára, miután a jelenlegi vezető, Blaskó Balázs ötéves megbizatása lejár. A pályázatok beadására egy hónap áll rendelkezésre. A jelentkezők meghallgatása után, a döntést követően az új direktor megbizatása 2021. február 1. napján kezdődik.
   Az önkormányzat 100 százalékos tulajdonú társaságaként 2021. augusztus elsejével megalapítja a Gárdonyi Géza Színház Nonprofit Kft-t. Felhatalmazták a polgármestert az Emberi Erőforrások Minisztériumával közösen történő folyamat lebonyolítására.

 

   Normális körülmények között ez önmagában természetesen nem volna hír a blogon, de színházban voltam. Végre - kilencvennégy nap után először. Nagyon hiányzott - nagyon hiányzik!

 

  Hat hete, hogy örökre elment… A szomorú hírt véve azonnal és napokon át elárasztották az online teret a reagálások. Néhány szavas üzenetektől hosszabb írásokig emlékeztek megrendülten, sokan-sokan, Pécsről, Budapestről, Egerből - ahol aktív munkásságának, majd életének utolsó éveit is töltötte. Személyes kapcsolatok, barátságok jelentek meg ezekben a reagálásokban és munkakapcsolatok, tisztelet az elismert színházi szakembernek. Halálának hírét a blog is közölte, „vallomás” című versével együtt, .
  Munkájáról és életéről kétszer beszélt a blog számára, mindkét beszélgetés linkjét megtalálhatják ezen írás végén.
   Személyes kapcsolatunkra szeretnék emlékezni, hogyan is kezdődött és hová fejlődött.
   Ő jött oda hozzám, ki a nézőtérre. „Kollégáktól a társulatban már sokat hallott rólam - mondta -, szeretne bemutatkozni”. Mindössze pár perc volt, mert egy általa rendezett előadás előtt történt ez, s már csak igen kevés idő volt a kezdésig. A személyes megismerkedés tehát megtörtént, de még jóideig nem volt folytatás. Amikor beszélgetéseink, ha nem is sűrűvé, de rendszeressé és időkorlát nélkülivé kezdtek válni, eleinte csak a szakmára, az előadásokra vonatkoztak. Nem volt még elég mély az ismeretség és – milyen furcsán hangzik utólag már magamnak is – eleinte tartottam kicsit tőle, mert engem úgy értesítettek, hogy „nehéz vele”. Nos, ez messze nem így volt! Eljött az az idő, amikor színházon kívül más témák is szóba kerültek, lassan kezdtem megismerni az életét, egyre többet mondott el magáról, már el-elhangzott a címben idézett mondat: „Neked el merem mondani”. Megosztotta velem személyes és szakmai létének szép és visszavágyott pillanatait, de ugyanúgy kudarcait, tévedéseit, utólag szégyellt eseményeit, döntéseit. És terveit is. Igyekeztem baráthoz illő empátiával fogadni, akár, ha az Aranypatkó Presszó kis belső udvarában-kertjében beszélgettünk, akár, ha kórházban látogattam meg.
   Nem volt szélesen kitárulkozó, de tudtam, hogy bántja valami, tudtam, mikor örül igazán valaminek, még ha ezt csak olyan „szemérmes” visszafogottsággal tette is. Mint például, amikor a blognak készült beszélgetés kapcsán írtam a Pécsi Nemzeti Színház titkárságának (az ő tudta nélkül), kérve, keressenek nekem illusztrációként felhasználható képeket. Amikor elküldték ezeket digitalizálva, én kinyomtattam fotópapírra és elé tettem. „Hoztam neked valamit!” Nagyon meglepődött. Nem mondta ki szavakkal, hogy örül, de rögtön mesélni kezdett a képekről, azokról az előadásokról, a kollégákról, s le nem tette a képeket sokáig.
   Néha még nagyokat is nevettünk – pedig ez egyikünkre sem jellemző.
   Terveit említettem fentebb, ilyen volt például (talán 5-6 éve) egy darab megírása. Az alapötletét, a cselekmény-vázlatát elmesélte nekem, sajnos később mégis letett róla. Az pedig már nem az akaratán múlt, hogy nem valósulhatott meg a nagy vágya, elmenni még egyszer szeretett Párizsába. Ez már nem is régen, nagyjából egy éve lett volna. Kérésére én állítottam össze, hogyan lehetne a legegyszerűbben vonattal eljutni oda, pontos menetrendekkel, közben egy szállással Münchenben. Csillogó szemmel beszélt róla, nagyon szerette volna, de több akadálya is volt, egyik közülük fájó lába.
  A karantén elmúltával újra személyesen is beszélgetni számítottunk. Már nem lehet. Örülök, hogy lehettem a barátja.


(Egri éveiről 2011-ben adott interjúja  olvasható,
az Azok a boldog pécsi évek című visszaemlékezés pedig .)

 

Miután a színházak március közepén bezártak, nagyon sokáig úgy tűnt, a megszokott nyári eseményekből sem lehet semmi. Szerencsére enyhült a helyzet annyira, hogy mégis megtarthatják Egerben az Agria Nyári Játékok és a Pinceszínház idei szabadtéri évadát. Az országban sok helyen lesz - ha megváltozott feltételekkel, a tervezett műsortól eltérve is - mégis nyári színház, de a kőszínházak egy jó része sem tétlenkedik. Egyrészt pótolni igyekszik elmaradt előadásait, másrészt az ínséges időszak után örömet szerezni közönségének azzal, hogy újra ott ülhetnek a nézőtéren. Így tesz például a Miskolci Nemzeti is, ahol már júniusban is voltak előadások (kezdetben néhány még a nyári színházukban, de azután visszatértek a produkciók eredeti helyükre, a kőszínházba) és így lesz júliusban is. Egerben a Gárdonyi Géza Színház csak szeptemberre tervezi a kezdést, az elmaradt bérletes előadások pótlásával. Addig azonban látogatható a két nyári színház, de kényszerű változások itt is vannak, köszönhetően nyilván annak, hogy későn derült ki, mégis lehet játszani valamint a járványhelyzet által befolyásolt anyagi körülményeknek is. Az Agria Nyári Játékok előadásaiból az eredetileg meghirdetettek közül elmarad a Sybill, a Tanulmány a nőkről és a Viktóra. A 10. évadát ünneplő Pineszínház - Érsekkerti Nyári Játékok - tervezett új bemutatója, a Tanulmány a nőkről most nem valósulhat meg. Személyes nagy bánatom (de egyáltalán nem vagyok vele egyedül), hogy bár kedves és rendkívül szórakoztató előadások lesznek az idén is, a tavalyi nagyon nagy siker, a Made in Hungária sem térhet vissza ezen a nyáron. Most elkezdem tehát az újabb egy éves várakozást rá. A produkcióról "A szemed ugye csillog még? (Made in Hungária az Érsekkertben)" címmel írtam részletesen a blogon, itt olvasható.)
    

  Az új, 3D menüpontban található, Anaglyph technikájú térhatású képek és videók szemléléséhez a képen látható, a bal szemre piros, a jobbra pedig kék lencséjű szemüveg szükséges! Jó szórakozást!


 

   A Múzeumok  Éjszakáját sajnos  a  járvány miatt az idén legnagyobb részt csak online formában lehetett megtartani. A blog azzal csatlakozott az eseményhez, hogy 18-22 óráig itt a főoldalon alkalmi fejlécképet és négy, az egri színházi élethez kapcsolódó fényképet láthattak.   
   Magyarországon két színészmúzeum van, Budapesten a Bajor Gizi nevét viselő intézmény és Miskolcon a Színháztörténeti- és Színészmúzeum. Mindkettő felidézi és őrzi kiállításain egykor szeretett és mindenki által ismert művészek emlékét. De hány olyan színész volt, akinek bár lehet, hogy tehetsége szerényebb, jelentősége a magyar színháztörténetben sokkal kisebb volt, ha volt egyáltalán, de a maga idején, a maga közönségének ő is sok örömet szerzett. A Színházi Élet fotói 1911-ben készültek olyan művészekről, akik az egri színházban rendszeresen felléptek. (A négy fénykép később elérhető lesz a Galériák / Anno - egri színészek 1911 menüpontban.)
 

A Szent István Rádió emlékműsort sugárzott Szegvári Menyhért Jászai Mari-díjas rendezőről, a Gárdonyi Géza Színház örökös tagjáról. A műsorban Nádasy Erika, Nagy András, Sata Árpád és Tóth Levente színművészek mellett én képviseltem a közönséget. A szerkesztő-riporter, Somosvári Eszter Anna engedélyével a velem készült rész a blog Youtube csatornájára is felkerült. Meghallgatható a képre kattintva.

 

Fogarassy Péter, a Gárdonyi Géza Színház társulata korábbi tagjának írása a Vendégszerzők menüpontban olvasható teljes terjedelmében.

"Thaleia és Melpomené szent maszkjainak templomában kong az oltár. A színház szentségével játszadozni nem szabad, mert azzal csakis játszani szabad, beavatottként, szentül."

Pécsi Nemzeti Színház - Shakespeare: Tévedések vígjátéka. Sík Ferenc rendezésében Győry Emil és Szegvári Menyhért

A blog alig két hónapja írt saját versével búcsúzik.
Nyugodj békében, Menyus!

vallomás

ki vagyok én
jó volna tudni
s ha én nem tudom
ki tudná más
miből mivé lett
és mi célból élt itt
közöttetek
az a kis iskolás

volt cél bizonyára
tán nemes és jó is
bár ezek dölyfös
kevély szavak
ki nem emlékezik
már apjára anyjára
mert a múlt belőle
örökre kiszakadt

hazugságokban
nőtt föl de ezzel
így voltak még
nagyon sokan
"előttünk az élet"
nevetve mondták
és tették ami
a dolguk boldogan

az én "dolgom"
a magyar szó lett
s a magyar színház
találhatsz-e
szebbet ennél
de mondhatod-e
hogy amit tudtál
érte mindent meg is tettél

most araszolok
lassan a vég felé
és lelkem nem lehet
elégedett nyugodt
kevesebbet
adtam én neki
mint amit ez a pálya
énnekem adott

2020 április

   Sajtótájékoztató keretében jelentették be a 2020/21-es évad produkcióit. Mint Blaskó Balázs, a színház direktora elmondta: vidámra, szórakoztatóra és reménykeltőre hangolták a műsortervet. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az eddigi évadokban is jelentős kisebbségben lévő komolyabb prózai produkcióval egyáltalán nem találkozhatnak az egri nézők. Hogy ez szükségszerű-e a járvány miatt drámaian megszakított évad után és az e pillanatban is még sok-sok bizonytalan tényező szorításában, ki-ki eldönti magának. Az bizonyos, hogy az évadot már szintén hirdetett teátrumok műsortervét nézve a tendencia eléggé általánosnak tűnik, de például a Miskolci Nemzeti nem ezt az utat követi, az elgondolkodtatóbb, a „csak” a szórakoztatáson túlmutató produkciók kedvelői ugyanúgy megtalálják a kedvükre valót továbbra is.
   Csiky Gergely: A nagymama című vígjátékával kezd a társulat október 9-én, ez a bemutató áprilisban maradt el a járvány miatt. Követi majd Kálmán Imre: Montmartre-i ibolya című operettje. Kíváncsian várjuk, nagyszerű a muzsikája és sokunkban él még az 1997-es előadás emléke is, szívesen látjuk újra a műsorrendben (a Művészhimnuszról itt olvashatnak, s meg is hallgathatják). Eisemann Mihály - Baróti Géza - Dalos László: Bástyasétány 77 című zenés játéka (A vén budai hársfák békésen suttognak – jut azonnal eszünkbe Ajtay Andor előadásában a dal) illeszkedik abba a sorba, amelyben kevésbé ismert darabokat ismerhetett meg az egri közönség (Csínom Palkó, Rigó Jancsi). Láthatjuk még Tóth-Máté Miklós: Aranyrandevú című romantikus retro-komédiáját és a Sissi című táncjátékot. A stúdióban szeptember 23-27. között rendezik meg a kilencedik Stúdiószínházi Táncfesztivált. Az évad folyamán Beethoven V. szimfóniájára készült táncjátékot mutatnak be, valamint a Páratlan páros című komédiát. Utóbbinak mindössze két előadását tarthatták meg márciusban, mielőtt a koronavírus-járvány miatt a színházak bezárni kényszerültek. A gyermekek részére a Gárdonyi Géza Színház és a Babszem Jankó Gyermekszínház koprodukciója a Rigócsőr király, Az Ezeregyéjszaka meséi és A rátóti csikótojás című mesejáték.
   Jó hír, hogy remélhetőleg valóban újra nyithatnak a színházak és ugyancsak remélhetőleg a következő évadban nem kényszerülnek ismét bezárni. Van azonban számtalan kérdés, ami felmerül a nézőkben és befolyásolhatja, mikor lesznek ők is hajlandók visszatérni. Elsősorban a biztonság (természetesen a színészek és a háttérben dolgozók egészségének védelme is alapvető fontosságú!) és a bérletek kérdése. Én is kapok kérdéseket ezekkel kapcsolatban a blog olvasóitól. Összefoglalom, mi az, ami e pillanatban publikusan tudható vagy ellenkezőleg, még nem tudható.
   Kezdjük a jegyekkel, bérletekkel! Miskolcon például a 2020/21-es évadban átmeneti időre nem lesznek bérletek. A bizonytalan tényezőkkel indokolják ezt a talán egyedülálló döntést, valamint azzal, hogy 130 bérletes előadásuk maradt el, ezeknek is helyet kell találni. A bérletes nézők viszont elővásárlási joggal fognak rendelkezni a megszokott napjukra szólóan. Ugyanakkor hetek óta folynak már (maszkban) próbák több várható produkcióból, sőt talán Európában elsőnek tart új bemutatót a Miskolci Nemzeti Színház június közepén, a Nyári Színházukban, csökkentett létszámú, 200 fős közönség előtt.  
   Egerben „bízva a nézők hűségében és támogatásában” június 15-től kezdődik a bérletárusítás. A nagyszínpadi bemutatók száma eggyel csökken. A véget ért évadban ugyan szintén öt bemutató volt, de meghirdetve hat - fentebb már említettem, hogy A nagymama elmaradt.
   Csökken-e esetleg a bérletek ára (mert csökken az előadásszám) vagy marad a tavalyi szinten (ha az új évadban emelkedett volna úgyis)? Hogyan kárpótolják azokat a bérleteseket, akiknek elmaradtak előadásai? Ez csak A nagymamát érinti – mindenki esetében -, mert a szintén elmaradt János vitéz, Bolero és Süsü, a sárkány előadásokat szeptemberben pótolni tervezik. Ha nem engedélyeznék addigra a teljes nézőteret megtöltő előadásokat, akkor ezt is csak valahogy úgy lehetne megoldani, ha egy bérletet kétfelé osztanának, s két időpontban jöhetnének – mondjuk egyszer a páratlan számú széken ülők, a másikon a páros számúak tulajdonosai. Ebből viszont az következne, hogy nem lenne elég az évadban rendelkezésre álló napok száma. Nem szólva még arról, milyen hatással lenne a nézőkre, a szereplőkre, az egész előadásra a félig üres nézőtér látványa (és milyen hatással a maszkokban ülő közönség, de erről  később).   
   A Színháznak nyilván az a jó, ha a bérletárakat nem csökkenti, így is nagyon nehéz lesz a leállás miatt elszenvedett anyagi veszteségekből és a várhatóan csökkenő finanszírozási lehetőségekből adódó gondok megoldása. Másrészt a nézők közül is valószínűleg sokan kerültek nehéz anyagi helyzetbe. Amint egy márciusi bejegyzésemben már megírtam, én nem fogom visszakövetelni az elmaradt előadásaim árát, de korántsem biztos, hogy mindenki akarja vagy tudja követni ezt az utat.
   És akkor itt a biztonság kérdése. Nem lehet vitás, hogy első helyen kell szerepelnie, s ha egészen fura (néhol még kicsit meg is alázó) körülmények elszenvedése árán lehet csak színházba járni, akkor el kell ezt fogadnia a színházrajongónak, de belegondolva a következő kérdésekbe, példákba, nagyon nem szeretném, ha ezek várnának ránk.
   Én továbbra is abban reménykedem - az a szívem vágya -, hogy (vagy nagyon, szinte gyermekien naiv vagy nagyon okos vagyok – mondta erre egy színházban dolgozó, hol közelebbi, hol távolabbi kedves ismerősöm) egyrészt nem lesz már nagyobb baj, mégiscsak lecseng teljesen a járvány, másrészt a közönség így örömmel fog visszatérni.
   Jelenleg azonban sajnos még minden színházban első helyen kell gondolkodni a biztonságos megoldásokról. Széjjel ültetett nézők, jobbra is, balra is 2 szék kihagyva, mögötted sem üljön senki – és akkor ez még a jobbik megoldás, de nézzék csak a Berliner Ensemble nézőterének fényképét (forrás a társulat Facebook oldala)! Elkeserítő…

   A Magyar Teátrumi Társaság ugyanakkor nem nagyon tudja elképzelni a kis létszámú előadásokat, elidegenítő hatásuk miatt. Mit mondjak? Én sem. Persze itt a nagyszínpadról van szó, stúdiókban eleve kis létszámú a közönség – még ha azt is még tovább kellene csökkenteni. A Teátrumi Társaság egyébként ajánlást készített, amiben viszont azt javasolja, hogy viseljünk a színházban sötét színű maszkot, azért sötétet, mert a világos a világítás miatt zavarhatja a színészeket. A maszkos nézőtér látványának szürreális képe borzongató.
   No, de a nézőtérre előbb még be is kell jutni és ez is felvet további biztonsági kérdéseket - sorbanállás, ruhatár, stb…
   A Magyar Színházi Társaság Jó kérdés című online beszélgetés-sorozatában legutóbb éppen ezekről (is) esett szó. Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója elmondta: „Tervezem, hogy lázat mérünk, tehát a jegyszedők kezében lázmérő lesz. Szerintem bizalmat gerjeszt a nézőkben, ha látják, hogy odafigyelünk rájuk, ha azt mondjuk a hőemelkedéses vendégünknek, hogy a jegyét beváltjuk egy hónappal későbbre, de így nem tudjuk beengedni.” Amire Béres Attila (Miskolci Nemzeti Színház) így reagált: „Gábor, ha megengeded, mi is használnánk ezt az ötletet.” Hát nem tudom… lehetséges, hogy kevesen értenek egyet velem, de bennem ez első hallásra inkább valami kényelmetlen érzést, félelmet gerjeszt.
   Mint ahogyan kényelmetlen érzést, félelmet gerjesztett mindaz, amit az elmúlt időszakban átéltünk életünkben általában véve és életünkben a színház világában, akár teátristaként, akár nézőként. Kívánom, hogy mielőbb csak rossz emlék maradhasson mindez és egyúttal köszönetet mondok a Gárdonyi Géza Színház azon tagjainak, akik úgy is tartották ezalatt a kapcsolatot a közönséggel, hogy írtak a „Koronavírus-járvány / társulati tagok üzennek a blog olvasóinak” sorozatba.

 

Színházi csillárok "360 fokos", az egér segítségével kicsinyíthető, nagyítható és minden irányba mozgatható képeken.



Narodní divadlo Praha



Semperoper Dresden



Stavovské divadlo Praha

 

  Nagyon nehéz időszak ez. Minden átértékelődött, biztos vagyok benne, hogy mindannyiunkat megváltoztatott.
   Március 10-én megtartottuk a „Páratlan páros” bemutatóját, majd a másnapi előadást, de ezután a nézők számára bezárt a színház. Furcsa, ijesztő állapot volt, noha mi még egy hétig bemehettünk, próbálhattunk a következő bemutatóra. Nem fogom elfelejteni, amikor 16-án, kedden eldőlt, hogy le kell állni „A nagymama” próbáival is - aminek én vagyok a súgója. Ültem a színpadon, néztem az üres nézőteret és potyogtak a könnyeim... Senkinek nem kívánom, amit abban a pillanatban megéltem. Igazából el sem hittem. A következő reggeleken rendre úgy keltem fel, hogy ez csak egy álom, egy rosszul megírt színdarab. Nem lehet igaz. Vannak, akik számára ugyanúgy megy az élet tovább, naponta bejárnak a munkahelyükre, mint korábban. De én nem tehetem!
   Nagyon hiányzik a Színház – egy nagy család, az én családom -, az illata, a próbák, az előadások, kollégák. A közönség tapsa és szeretete. Minden pillanatban gondolok arra, mikor telhet meg újra a nézőtér... Igyekeztünk megtenni, amit tudtunk, voltak online szöveg összemondó próbák, hetente egy-egy előadást közvetítettünk a színház közösségi oldalán, a művészek ugyanott videókat tettek közzé, Török Tamás élő szobakoncerteket tartott… de nagyon hiányoznak a személyes találkozások. A kollégákkal, a nézőkkel. Addig nem tudunk mást tenni, mint várni, és bízni, hogy minél hamarabb újra felgördül a függöny. 
Szecskó Andrea