Köszönöm szépen a blog címére érkezett ünnepi jókívánságokat! J.F.

   Murray Schisgal: Szerelem, oh című darabját a jövő héten mutatja be a Gárdonyi Géza Színház, Blaskó Balázs rendezésében. 1995-ben az Agria Kisszínpad előadásában ő, Saárossy Kinga és Kelemen Csaba játszották, rendezte Szikora János. A fenti írásom annak az előadásnak ürügyén született és a Heves Megyei Nap című, azóta megszűnt napilapban jelent meg.

* Elolvasható a Történetek a színház körül menüpontban!
 

2012. november 9.
KEPES INTÉZET
18.30 Megnyitó
A csendtől az operáig - 100 éve született John Cage - zenés megemlékezés
19.00 Tom Johnson: Négyhangú opera - fergeteges komédia négy zenei hangra
20.00 Kamarafalatok a'la Rossini, avagy zenéhez álmodott ízek - koncerttel egybekötött gasztronómiai kuriózum
November 10.
HARLEKIN BÁBSZÍNHÁZ
11.00 ÉS 15.00 Ránki György: Muzsikus Péter Hangszer-országban - gyermekopera
OPERA-PLÁZA - AGRIA PARK
16.30 Flashmob
17.00 Nonsense operakoktél - Mezítlábas Opera
18.00 Operafilm vetítés
November 11.
SZÉCHENYI UTCA
18.00 Operafilm vetítés
GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ
19.00 Nonsense operakoktél - Mezítlábas Opera
20.00 Puccini: Le Villi (Lidércek) - szcenikus koncert   

  A 2012/2013-as évad nyitóbemutatója a Gárdonyi Géza Színházban Zerkovitz Béla – Szilágyi László Csókos asszony című operettje volt. A darab Eger színházában - önálló egri társulat előadásában - harmadízben került színpadra.

ELSŐ RÉSZ - 1958:  olvasható (szereposztás és a korabeli kritika).
MÁSODIK RÉSZ - 1989:  olvasható (korabeli kritika és beszélgetés Dimanopulu Afroditével, az előadás primadonnájával).

HARMADIK RÉSZ - 2012

Lisztóczki Péterrel, az előadás táncos-komikusával (Ibolya Ede) beszélgettem.
 

   A rendező, Moravetz Levente gondolt rám és Nánási Ágira, úgy látta, kettőnkben megvan a szükséges készség és jó párost alkotnánk. Hozzájárult talán ehhez az is, hogy különleges arcberendezésű, különleges karakterek vagyunk. Szeretek Ágival játszani és úgy érzem, egymásra találtunk. Nagyon jó munka volt a próbafolyamat. Nehéz, kemény munka, de élvezetes. A néptáncos múlt segített a táncos részekben, és van zenei készségem, némi hangom is.
   Szeretem mindegyik dalt a darabban. Mind sláger. A Kár itt minden dumáért a legnehezebb, lendületes koreográfiájával, ami után alig kapunk levegőt, a takarásban lihegjük ki magunkat, de ha valóban igaz, hogy a nézőtérről az tűnik a legkönnyedebbnek, felszabadultabbnak, akkor azt mondom, jaj de jó!



   Az nagyon nagy baj, hogy nincs élő zenekar. A műfaj kötelező tartozéka lenne!  Sajnos a költségvetés egyszerűen nem engedte meg. Ez nagy szívfájdalmam.
   Imádom az operettet. Nézni is, játszani is. És lehet színvonalasan csinálni! Nyilván vannak fanyalgók, akik előítélettel viseltetnek a műfaj iránt, de szerintem ez például egy tisztességesen megcsinált előadás. És sokféle megvalósítása lehet egy operettnek. Például Mohácsi János híres Csárdáskirálynője természetesen a megírt darabból dolgozott és elhangzott minden dal, mégis tejesen más, igazán emberi, kitűnő színházi előadás volt.
   A Csókos asszony a bemutató óta talán már kicsit lazább lett. A premieren különösen izgulok, az egy különös, stresszes előadás, utána már kicsit lazul a dolog, ami lehet rossz is, de ez esetben az előadás feszes maradt. A közönségnek egyértelműen tetszik. Az egyik délutáni előadáson a négy gyermekem is megnézte, boldogan mutogattak: apa, apa!

*  Képek az előadásból a 2012/13-as évad rovatban, itt !

* Ez az írást átvette a gardonyiszinhaz.hu is.
 

   Ma 225 éve, 1787. október 29-én volt - Prágában - Mozart Don Giovanni című művének, az "operák operájának" ősbemutatója.
   Prágához fűződő különleges viszonyomról többször említést tettem már a blogon. A Prága – Színház – Szerelmek című menüpont szól erről, prágai színházi élményemről pedig az  Európa - színház menüpont.
   A Don Giovanni is egyértelműen oda kötődik számomra, aminek oka nem az a tény, hogy ott volt az ősbemutató, amelyet maga Mozart vezényelt, hanem az, hogy ezt az operát élőben mindig csak ott láttam. Többször, többféle felfogásban, modern díszlettel, korhűekkel, sőt olyan előadást, amely a fennmaradt dokumentumok, rajzok alapján rekonstruálta az ősbemutató díszleteit és jelmezeit.
   A zeneszerző a Bertramka villában vendégeskedett, egy ismerős házaspárnál, ahol a feleség operaénekes volt. A villa ma Mozart emlékmúzeum. Kertjében ott áll a szobra és gyakran tartanak ott hangversenyeket.



A komponálással azonban késésben volt, olyannyira, hogy a bemutató előtt néhány órával a nyitány még nem volt készen. Az egyik általam látott rendezés bele is szőtte a nyitányba azt a kis  - valóságon alapuló - történetet, hogy, a zenészek már játékra készen álltak és a  közönség elfoglalta helyét, amikor a tintától még meg sem száradt kottalapokat megkapták.
   A Don Giovanni Prágában három színházban látható időről-időre. Az egyik természetesen az Opera. A másik a Narodní Divadlo, a Nemzeti Színház, ahol a miénktől eltérően operát is játszanak.


 

   Az ősbemutató eredeti helyszíne a Stavovské Divadlo. Repertoárján prózai darabok és operák szerepelnek. (Miloš Forman Amadeus címmel Mozart életéről készült filmjében is látható.)


 

   Amikor pedig vége az évadnak és jön a nyári szezon, ami Prágában végig igen gazdag kulturális eseményekben, színházi előadásokban, akkor a Stavovské Divadloban a Don Giovannit játsszák minden este! Az előadás reklámja több éven át egy kivilágított, irányítható kis léghajó volt, amely esténként a Károly híd környékén úszott a levegőben. Videofelvételt is láthatnak róla  .   


 

   Végül megemlítem, hogy az opera bábváltozata pedig állandó repertoár darab a Nemzeti Marionettszínház műsorán.
 

   Október 24., Kálmán Imre születésének (és Lehár Ferenc halálának) napja 2002 óta a Magyar Operett Napja. A blog nem hanyagolja el ezt a műfajt sem, én azt vallom, hogy nincs értéktelen műfaj, csak jó vagy rossz előadás. Ma nem jelenik meg ehhez a naphoz kapcsolódó hosszabb írás, de hamarosan következik
- a Csókos asszony 1958-1989-2012 harmadik része,
- a Színháztörténeti sorozatban lesz majd beszélgetés Szilágyi Olgával, sok nagy sikerű egri operett előadás primadonnájával,
- és meg fogok emlékezni – szintén egri érdekességgel - arról is, hogy 80 éve mutatták be Ábrahám Pál Bál a Savoyban című revüoperettjét.

 

   Ötven éve van a pályán Péva Ibolya, a Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja. A művésznő öltözőjében beszélgettünk, nézegettük régi előadások képeit, melyekből néhányat illusztrációként rendelkezésemre is bocsátott. A színpadon zenés darab felújító próbája zajlott, időről-időre hallottuk az ügyelőt, a zenét, de hamarosan már észre sem vettem. Lenyűgözött a kedves előadásmód, amivel beszélt pályájáról, érzéseiről és még inkább a szavaiból érezhető felelősség, művészi alázat és elragadó életkedv.

* A beszélgetés a Miskolci Nemzeti Színház rovatban olvasható, átvette a szinhaz.hu, az eszakhirnok.com, a noifriss.hu, az oldal.info és az epoc.hu is.

             

 

   Első alkalommal rendezi meg az Egri Stúdiószínházi Táncfesztivált a Gárdonyi Géza Színház tánctagozata, a G.G.Tánc Eger. Az öt napos találkozón a hazai táncművészet legjobbjai vesznek részt.
   -Alapvető koncepciónk az volt, hogy minél színesebb legyen a fesztivál, ezért úgy állítottuk össze a programot, hogy mindenki találjon benne kedvére valót. Így szerepel a műsorban mesejáték, ifjúsági és felnőtteknek szóló produkció is – ajánlja a fesztivált Topolánszky Tamás, tagozatvezető.  

10.17. 19.00 Közép- Európa Táncszínház: Pyramidon
10.18. 10.00 GoBe Társulat: Mesejáték- Játsszunk színházat!
                   Gyerekelőadás és interaktív táncfoglalkozás
          19.00 Szegedi Kortárs Balett: Egyszemélyes tömeg
                   Ifjúsági előadás
10.19. 11.00 Bozsik Yvette Társulat: Az Ezeregy éjszaka legszebb
                   meséi Gyerekelőadás
            19.00 Bozsik Yvette Társulat: Az Ezeregyéjszaka virágai
10.20. 19.00 Frenák Pál Társulat: InTime
10.21. 19.00 Varidance: Fergeteges táncok
                   GG Tánc Eger: Táncfantáziák
 

   A 2012/2013-as évad nyitóbemutatója a Gárdonyi Géza Színházban Zerkovitz Béla – Szilágyi László Csókos asszony című operettje. A darab Eger színházában - önálló egri társulat előadásában - harmadízben kerül színpadra. Először 1958-ban játszották, másodszor 1989-ben. A blog sorozattal idézi a három Csókos asszonyt.

   1945 után az operett műfaját értéktelennek, sőt ártó szelleműnek bélyegezték, megvetették. A közönség azonban rendületlenül szerette a néha – de korántsem mindig! -  akár valóban bárgyú librettók ellenére is, nem elemezte, vitatta, nem mély társadalmi mondanivalót várt tőle, hanem mesét – és ezt megkapta, gyönyörű, fülbemászó és első hallásra is megjegyezhető dallamokkal. 
   A megbélyegzés igen lassan oldódott – tán még ma is hat –, holott egyszerűen helyén kellene kezelni a műfajt, azt várni tőle, ami, s különben sincs rossz műfaj, csak rossz vagy jó előadás.
   Az 1958-as egri előadás kritikája is és még az 1989-esé is „kötelezően” fanyalgással kezdődött. S mégis: mind az 1958-as, mind az 1989-es kritika elismeri a közönségsikert!

Népújság 1958. május 6.    

Csókos asszony
Bemutató az egri Gárdonyi Géza Színházban

   Tavasszal kell a szerelem, mondja a sláger. És a könnyű műfaj, teszik hozzá a színházak. A közönség kirándulni jár, örül, hogy kiszabadult a szobából, nehezebb 3-4 óra hosszára egy zárt terembe becsalogatni.
  Megbocsássanak az egri színház vezetői, de a mostani darabválasztásukat még a mindent jóvá tevő tavasz sem igazolhatja.
   Jó dolog a könnyű, modern zenéjű operett. Jó dolog hallgatni a kedves és ismert Zerkovitz dallamokat. De nehéz és néha szinte fájdalmas eltűrni a szövegkönyvből áradó értelmetlenségeket, ezt a „nesze semmi fogd meg jól” librettót. A nemeslelkű báró és a szerény kis árvalány története nem a szívünket, inkább az orrunkat facsarja. Tüsszenteni szeretnénk ugyanis a sok portól, ami a meséből árad. A történet avultságánál csak a cselekmény ostobasága kínosabb. Sajnos a Gárdonyi Géza Színház kollektívája nem tett annyit az előadáshoz, amennyi képességeiből telt volna. Nem kívánunk a rendező elgondolásával itt vitába szállni, de a számunkra elfogadhatatlan mondanivalóit, amit röviden körülbelül úgy summázhatnánk, hogy aki tiszta és ártatlan marad, selyemruhában is, azt a jó isten megáldja egy kis palotával – csak az tehette volna jóvá, ha nem veszik mindenáron komolyan, hanem bátrabban, ötletesebben, inkább paródiaként fogják fel. Hogy ez így van, azt igazolja az előadás egyik legjobb jelenetének, az Omnibusz számnak játékos, karikaturisztikus bája, kedvessége.
   (Népújság, 1989. december 19. – Jámbor Ildikó: Pontosan elemezhető, hogy a 45 után születettek generációja miért áll hadilábon ezzel az ártatlan, könnyűzenei műfajjal, az operettel.  Az elmúlt évtizedekben ugyanis divat volt fanyalogni felette, vagy éppen elandalodni dallamain úgy titokban, szégyenkezve. Vagy – és ezek voltak kevesebben – szembeszállva az előítéletekkel harcosan kiálltak mellette. ……. Megvan tehát az oka, hogy miért fogadjuk még ma is előítélettel azt a színházi műsortervet, amely operettet hirdet. Hiszen már eleve az igényeknek s gazdasági kényszernek tett engedményként értékeljük. S ezek után már nagyon-nagyon jónak kell lennie a produkciónak ahhoz, hogy elfogadjuk.)
   A díszletek közül a második felvonásé tetszett. Az első felvonás díszlete, véleményünk szerint, nem fejezi ki, nem segíti a szükséges hangulatot. Akár hányszor is mondják és éneklik, hogy: no ja, in der Jozefstadt, nem a XVIII. kerületben, inkább egy kisvárosi udvarban érezzük magunkat.
   (Ezzel szemben 1989-ben: Az egri bemutatón megmutatkozott még egy igen helyes törekvés: a díszletekkel, elmezekkel s a színészi játék kellő mértéktartásával a színpadra varázsolni valamit a századelő szecessziós, polgári világából)
   A színészek közül elsőnek a Katókát játszó Somorjai Évát kell megemlítenünk. Szépsége, bájos egyénisége, szépen csengő hangja teszi emlékezetessé alakítását, még ebben a nem éppen neki való szerepben is.
   Fontos Magda, Varga Gyula és Fekete Alajos alkotják az előadás humortrióját. Nem könnyű a dolguk, hiszen a megírt figurák meglehetősen vérszegények. A sok „tuli-hely” és ”ilyen klassz” stb. bemondás nem sokat segít ezen, de még a gyakori lábmutogatás sem.
   Hogy a közönség mégis jól szórakozik, kizárólag a színészek érdeme, tempósak, vidáman bolondoznak.
   Antal László nem elég színes. Nem támaszkodott a szerepben kiváló karakter színészi képességeire, és a bonviváni külső, kellemes hang önmagával nem segítik át a szerep nehézségein, zavarosságán. Herédi Gyula kitűnő megjelenésével, eleganciájával kárpótol a báró alakjának egyéb hiányosságaiért. Radó László formál – néha kicsit túlzott -, de emlékezetes alakítást a báró főkomornyikjaként.
   Érthető, ha a mellékszereplő gárda gyengébb a megszokottnál, hiszen tudomásunk szerint a színház még két másik produkcióra készül pillanatnyilag, ami ilyen kis létszámú társulatnál természetesen megérződik. Csak ezzel tudjuk magyarázni a hős Terka szám gyengeségét, és azt, hogy Hunyadiné szerepére nem akadt megfelelőbb szereplő.
   Külön meg kell említeni két kitűnő koreográfiát: a Jozefstadt számét és a Bajadérok „hastáncát”.
   A ruhák általában nagyon szépek. Különösen jól sikerült és elegáns Somorjai pettyes kartonruhája, de kitűnőek Fontos Magda jelmezei is. Az úri társaság hölgyei viszont kissé kopottak és szegényesek. Jó lenne, ha az Orfeumi lányok lábán legalább színben azonos lenne a cipő.
   Befejezésül: tudjuk – és reméljük is -, hogy a közönség jól mulat majd, élvezettel hallgatja a „Deborát”, a „Csókos asszony” keringőt, a „Van a Bajza utca sarkán”-t és a többi kedvelt melódiát.
   (Ugyanez a gondolat 1989-ben: „…elfogadta, szerette már az első előadást is a publikum.)
   De nem hisszük, hogy a színház műsorösszeállítói tiszta lelkiismerettel hajtják esténként álomra gazdasági problémákkal zsúfolt fejüket. Nem is tehetik! Ennél értékesebb operett is akadt volna a zeneirodalomban. Évad végére sok jó produkció után nem nívó csökkenést, hanem emelkedést várunk a színháztól. Reméljük, nem hiába.

                                                                                Bojár László                   

Az 1958-as előadás szereposztása:

Báró Tarpataky: Herédy Gyula
Katóka: Somorjai Éva
Dorozsmay István: Antal László
Ibolya Ede: Varga Gyula
Hunyadiné: Lenkey Edit
Rica-Maca: Fontos Magda
Kubanek, hentes: Fekete Alajos
Csipcsala János, házmester: Béres Károly
Ramazéder: Horváth Géza
Salvátor, főkomornyik: Radó László
Marcsa: Takács Judit
Hős Terka: Ágoston Edit
I. Sultána lány: Szirmai Otília
II. Sultána lány: Fógel Jutka
III. Sultána lány: Bogdány Mária
IV. Sultána lány: Kondor Klári
V. Sultána lány: Szabó Olga
VI. Sultána lány: Dénes Piroska

Rendező: Vitéz Tibor
Karmester: Valentin Kálmán
Jelmeztervező: Nyitray Mária

  Nagyon más hangulatban zajlott a Gárdonyi Géza Színház mai évadnyitó társulati ülése, mint a tegnapi a Miskolci Nemzeti Színházban (lásd a blog tudósítását).

* Részletesebben a 2012/13-as évad rovatban!


 

   A III. Kolozsvári Magyar Napok záróakkordjaként, 2012. augusztus 20-án Kolozsvár főterén került színre Moravetz-Balásy-Horváth: Zrínyi 1566 c. rock-musicalje, a létrehozók, közreműködők között számos egri illetőségű és egri kötődésű művésszel.

Hóbor Fruzsina színházi levele a Vendégszerzők írásai rovatban olvasható.

 Elhunyt Safranek Károly színművész

Augusztus 5-én este, hirtelen lefolyású betegség következtében, váratlanul elhunyt Safranek Károly színművész. 1989-ben Jászai Mari-díjat kapott, s színházi szerepei mellett rendszeresen filmezett és szinkronizált is. Dolgozott a Madách Színházban, a Szegedi Nemzeti Színházban, a Pécsi Nemzeti Színházban, a Móricz Zsigmond színházban Nyíregyházán, a székesfehérvári Vörösmarty Színházban., a Budapesti Kamaraszínházban, a József Attila Színházban, a Nemzeti Színházban. Az elmúlt tíz év során szeretett és elismert alakja volt a Gárdonyi Géza Színház társulatának. Legutóbb a Csíksomlyói passióban láthatta az egri közönség. Színészkollégái, s a színházszeretők körében nagy űrt hagy maga után. Temetéséről később történik intézkedés.
 

Hüse Csaba:

  Köszönjük, hogy itt elbúcsúzhatunk az egri nézőktől, mert ez fontos nekünk.
  Nehéz szívvel megyek el a városból, a környékről. Nagyon köszönöm a figyelmet és azt a szeretetet, amit kaptam a hosszú évek alatt. Először öt évet voltam itt, majd egy kitérő után újabb kilenc évadot - 2003 őszétől. Pályám nagy részét itt töltöttem és ez jó volt. Szerettem, és a visszajelzések azt mutatták, hogy a nézők is szerették. Maradnak itt barátaim, kollegáim, a szüleim. Nyilván minden igazgatónak, rendezőnek, színésznek van egy ízlésvilága… A művész, a saját lelkéből táplálkozik, s nehéz úgy színpadra állni, ha az ember nem tud azonosulni száz százalékosan. Optimális helyzetben is előfordulhat ilyesmi egy évad során, de ha ez többször előfordul és hívják máshová az embert, menni kell, muszáj menni, hogy érjenek új élmények, akkor is, ha változással jár együtt, ha fenekestül forgatja fel a már jól megszokott életünket.
   Kaposvárra már a tavalyi évadra hívtak bennünket, de maradtunk, többek közt azért is, mert mindenképp szerettük volna, hogy a fiunk ide szülessen, Egerbe.

Mészáros Sára:

  Hívtak minket, jó helyre hívtak, kíváncsiak vagyunk … A legtöbben elmentek, színészek, rendezők, akikkel akkor találkoztam, amikor még pécsi színésznő voltam és azt éreztem, „juj, én szeretnék közéjük tartozni” Üresség van bennem.
   Fontos, hogy mindenféle sértettség nélkül megyünk el. A mi döntésünk volt, itt is számítottak volna ránk a következő évadokban. Blaskó Balázs direktor úr szeretett minket, és ezt nem rejtette véka alá. Köszönjük neki. Ő nyíltan vállalta, hogy nem szerette az elmúlt időszakot. Számomra pedig ez a 6 év volt eddigi pályám csúcsa. Így hosszú távon nagyon nehéz lenne együtt dolgozni. Nagyon köszönjük a sok-sok szeretetet, a díjakat, amiket kaptunk, azt, hogy itt megállítottak az utcán – valaki, egy vadidegen és kifejezte az örömét, vagy csak úgy odaszólt valaki, jaj, maga az művésznő – hatalmas érzés, és ezt elveszíteni fájó. Itt hagyjuk szívünknek nem is kis részét. Most nekivágunk ennek a kalandnak, elmegyünk, és elölről építkezünk, de hisszük, hogy egyszer visszajövünk és jó érzés tudni, hogy pár ember szívében űr marad utánunk.

Hüse Csaba:

   Érezzük, látjuk, hogy szeretettel és szép feladatokkal várnak bennünket Kaposváron. A következő évadban három-három bemutatónk lesz. Én kezdek egy Offenbach operettel, a Szép Helénával - nagyon szép, komoly szerep, várom, mennyit tudok fejlődni majd általa, aztán benne leszek Móra Ferenc-Fábri Zoltán-Tasnádi István: Hannibál tanár úrjában és Szakonyi Károly darabjában, az Adáshibában
 

Mészáros Sára:

  Az Adáshibát együtt csináljuk Csabával, de én egy stúdió előadással kezdek, Martin McDonagh: Vaknyugat és a nagyszínpadon vár rám még Vörösmarty Csongor és Tündéje - már az évad második felében -, ahol Ledért fogom alakítani

* A blog 2011-es, hosszabb interjúja Hüse Csabával és Mészáros Sárával a Színművészek rovatban!

* Ezt az írást átvette a szinhaz.hu és a kaposvarinapilap.hu is.
 

  Egy közösségi oldalon így határozod meg magad: „művész emberke....kreatív lény!!! - test-antimozgás-koordinátor - ruha-jelmez-anyag manipulátor” Én ezt nagyon találó összefoglalásnak érzem. De vegyük sorra!

„művész emberke....kreatív lény!!!”

Számomra egyszerre idézi fel a benned meglévő jó értelemben vett vagányságot és a mellette hangsúlyosan élő szerénységet, művészi alázatot. Előbbire példának egri színpadi jelenléteid némelyike (például a Maya) jut eszembe, utóbbira egy televíziós beszélgetés egész estés koreográfiád kapcsán.

F.J.: Olyan emberek,  helyzetek vettek és vesznek körül, amik kialakították bennem ezt a kettősséget. Szerény vagyok, mert nem tartok még ott, hogy megengedjek magamnak bizonyos dolgokat, és egyébként is mire föl lennék nagyképű? Folyamatosan tanulok emberektől, emberekről, helyzetekről. Megtanultam az évek során csendben maradni és hallgatni azokat, akiktől igenis érdemes tanulni, közelükben lenni, dolgozni. A vagányságom szerintem ösztönből jön. A horoszkópom nyilas és annak fontos a szabadság és csibészség (mosolyog).

Az elmúlt évadban a blog olvasóinak szavazatai alapján te lettél az évad koreográfusa és legjobb táncosa. Míg folyt a szavazás, időnként megmutattam az aktuális állást és nekem is nagy élvezet volt, amilyen örömmel és izgalommal kísérted.  A közönség reakciói, véleménye, szeretete mennyit jelent, hogyan épül be a munkádba?

F.J.: Igen, nagyon örültem a szavazás eredményének. Vannak, akiknek a véleménye nekem nagyon számít és ki is kérem. A  kritikákat, esetleg kevésbé kedvező véleményeket nagyon a szívemre szoktam venni, amit nem kellene sok esetben, el kellene engednem, de nagyon lelkis típus vagyok.

Különbözik-e valamiben a civil Feledi János és a művész? 

F.J.: Alapvetően nem, ugyanolyan lelkis, komoly vagyok a munkában és magánéletben…  jó, néha el tudom engedni magam… de akkor is én vagyok (újabb mosoly).

„test-antimozgás-koordinátor”

Magyarázd ezt meg kérlek…

F.J.:Test-antimozgás- koordinátor - számomra ez a koreográfus, olyan mozgásokat találok ki, „kreatívoskodok”, hogy az már szinte antimozgás. Olyan mintha azt mondanánk, ilyen nincs - és mégis van! Legutóbbi darabom próbáin volt olyan helyzet, hogy azt mondták kollégáim, lehetetlenség megcsinálni, kígyó testű.

Győr után Budapest, majd Eger következett…

F.J.: Eger fontos állomás életemben. egyrészt itt készíthettem el első nagy darabomat, Idők folyamán címmel, másrészt olyan művészekkel ismerkedhettem meg akikre fel lehet nézni és rengeteget tanultam magáról a színházról, és színjátszásról, színpadi jelenlétről...

De ma már újra Budapesten élsz. A táncművészet számra fontos helyszíneken lépsz fel rendszeresen, Nemzeti Táncszínház, Müpa…, sokfelé látható nagy sikerrel az előbb említett egész estés önálló munkád és elkészült új darabod, a Physpacom is. Hol tartasz most a pályán?  

F.J.: Azt gondolom, rajta vagyok az úton, de még utam elején járok. Minden munka kihívás, tanulás, az egész utunk, életünk tanulás, tapasztalás. Vannak olyan emberek, akik nagyon komolyan mellettem állnak és segítenek, támogatnak, mind szakmailag mind emberileg, például Lisztóczky Hajnal, Jónás Zsuzsa, Bajári Levente, Lázár Eszter és persze a családom akikre mindig mindenben számíthatok... Az Idők folyamán pedig számomra egy megszületés, valaminek a kezdete, egy olyan fajta minőségi munkának, amit szeretnék és azt gondolom, az én utam, olyan művészekkel, akikkel az elmúlt évben dolgoztam.

„ruha-jelmez-anyag manipulátor”

Azaz nem csak tánccal foglalkozol, hanem ruhatervezéssel is.

F.J.: Kreatív lénynek tartom magam... rengeteg ötleten pörög az agyam. Ennek egyik szegmense a ruhatervezés, amit  soha nem kerestem, valahogy mégis mindig megtalált. Soha nem tanultam, inkább agyaltam, papírra vetettem és nagyon ügyes varrónőm segítségével megvalósítottuk „kreatívkodásomat”.  Így született meg műanyagból készült mini kollekcióm, amit legközelebb  most június 16-án,  a Múzeumok éjszakáján, a Nemzeti Táncszínházban láthat a közönség.
 

  Közvetlenül a  Gárdonyi Géza Színház mögött áll egy 1753-ban épült, "U" alaprajzú, egyemeletes épület, amelyet akkori lakója után Orlandini háznak neveznek. A színházra néző nyugati oldalhomlokzat emeleti fülkéiben szobrokat látunk. A földszinti ablakok az 1987/88-as évadtól a Miskolccal történő kényszerű összevonás után újra önálló társulattal rendelkező színház belső életében fontos szerepet játszó helyiségekből nyílnak. Ott volt ugyanis a nevezetes „Bika”. A színház épületén belül nem volt színészbüfé, ahol előadás után összegyűlhettek volna, feszültséget levezetni, beszélgetni, egymás között lenni. Az általuk Bikának elkeresztelt külső (bár csak néhány méterre lévő) helyszín töltötte be ezt a szerepet. E szárny déli oldalán most, az önálló társulat megalakulásának 25. évfordulóján felirat hirdeti: Színháztörténeti Gyűjtemény.
  A csöppnyi helyiségekből kialakított, a rendelkezésre álló tér korlátozott voltából adódóan csak minimális mértékben kiállító, inkább ismerkedésre, akár kutatásra is alkalmas helyen kincstárát találjuk az egri színjátszás múltjának - a kezdetektől, de egészen napjainkig. A tárlóban található dokumentum-másolatok, a falakon művészek és előadások képei, egy-egy kellék, jelmez – ezek jelentik a kiállítóhely jelleget, de valójában csak hangulati elemek, abból adnak ízelítőt, mi mindennel kapcsolatban böngészhet a látogató. A könyvesszekrényben csupa olyan kiadvány, amely színházunkkal foglalkozik részben vagy esetleg teljes egészében, mint Az egri színház anno és ma című, az újjáépített színház 2000-ben történő megnyitására megjelent könyv. Ezek egyelőre csak helyben olvashatók, ha sikerül belőlük több példányt is beszerezni, akkor tervezik kölcsönözhetőségüket is, a könyvtárakban szokásos rendszer szerint. A szekrény melletti szabadpolcon színházi folyóiratok számai. "Lapozható" tartóállványon előadás-plakátok. A számítógépes asztaloknál a digitalizált emlékekhez férhetünk hozzá. Alapos és részletes multimédiás program meséli el az egri színjátszás történetét. Kereshetünk a képanyagban, amelyet, hogy könnyebb dolgunk legyen, nagyobb egységekre bontottak. Egerben játszottak – elsősorban az állandó egri társulati tagokra koncentrál, de feldolgozza a vendégként itt szerepeltek listáját is. Előadások – a név magáért beszél. A harmadik egységben minden más, az egri színjátszással kapcsolatos fotó, például magáról a színház épületéről a korok folyamán. Digitalizált formában megtaláljuk a plakátokat, műsorfüzeteket (bár ezek fizikai mivoltukban is nézegethetők), minden fellelhető előadás-kritikát, az előadások előkészületeiről szóló írást, színész-portrét, más, a színházzal, színházi élettel kapcsolatos írásokat. De audio-vizuális élményekhez is juthatunk. Ahol volt rá mód, hang- és videofelvétel részletekből kapunk ízelítőt egy-egy produkcióból. Kereshetünk a Városi TV és országos médiumok felvételei között. Megtekinthetjük a Színház centenáriumára megjelent DVD-t is. A gyűjtemény láthatóan törekszik az elérhető legnagyobb teljességre, emléket, de nem holt, hanem eleven, velünk élő emléket állítva Eger teátrumi hagyományainak, múltjának miközben a mának is szerves része. Az egyik sarokban parányi pódium – elfér rajta két kényelmes ülő alkalmatosság, más nemigen, de remek meghitt beszélgetésekre, élő színészportrék megrajzolására, sőt még egy vagy kétszemélyes kamara műsorokra is alkalmas, ha a nézők száma ugyancsak korlátozott is (de ez csak még vonzóbbá teszi ezeket az alkalmakat). A tervek közt szerepel egy-egy színházi háttérszakma (ügyelő, súgó, színpadmester, öltöztető…) beszélgetés keretében történő bemutatása is. Ezeket az esteket majd felveszik és máris a digitális archívumot fogják gyarapítani. Apró meglepetésként felelevenítettek egy régi szokást. A hatvanas-hetvenes években még árultak a trafikokban fényképeket a legkedveltebb színművészek portréival. Nos, itt megvehetők a társulat tagjainak fényképei. (Akár lehet visszahozni azt a régi időt is, amikor előadás után a művészbejárónál ezekkel várták őket, hogy autogramot kapjanak rá. Ne tessék azt hinni, hogy ma már nem létezik ilyesfajta rajongás – én ismerek fiatalokat, akik körében ez nagyon is jelen van!) Igyekeznek minden igényt kielégíteni. Ha valaki nem talál információt arról, amit keres, felírják a kérést és megpróbálnak utánanézni. De természetesen nem kell konkrét kérdéssel, „kutatási tárggyal” jönni a gyűjteménybe – bárki betérhet, aki „csak” éppen kíváncsiskodni akar egy kicsit Eger színjátszásának múltja felől.
  A gyűjtemény jelenleg csak bizonyos napokon és csak néhány órát látogatható, ha lehetőség lesz (ez azonban távolabbi jövő) a hely bővítésére és ezzel a kiállító-jelleg erősítésére is, akkor lehet majd gondolkodni bővített nyitva tartáson. Így is sok-sok érdekességet kínál azonban és így is nagy eredmény, hogy a budapesti Bajor Gizi Színészmúzeum és a miskolci Színháztörténeti és Színészmúzeum után Egerben jöhetett létre az ország harmadik hasonló jellegű intézménye. 
  Ha valaki nem fogott volna gyanút, elmondom, hogy mindez csak fikció. A Gyűjtemény nem létezik és a jelenlegi gazdasági helyzetben nem is sok esélye lenne megvalósítani (a Bika valóság, most üresen áll). Én azonban nagyon szeretném, ha létezhetne, s amit pénz nélkül meg lehet tenni (elsősorban gyűjtés), azt talán elkezdhetné egy kis team. Eger színjátszása megérdemelné! Nem új, 2004-ben született egyébként az ötlet, amikor 100 éves évfordulóját ünnepelte az egri színjátszás (pontosabban az első helyi kőszínház). Akiknek akkor megemlítettem, mindenkinek tetszett. Aztán mégis úgy alakult, hogy nem hoztam elő többet mostanáig, de mindvégig bennem motoszkált. Talán most is lesznek, akik szívesen fogadják, talán elindulhat valami…