gardonyiszinhazblog
Útmutatók

 
Színháztörténet

 
Menü
 
Kereső
 
search engine by freefind
 
Magamról

 

1987 óta - amióta Egernek újra van önálló társulata - minden darabot láttam, többször is, akár huszonvalahányszor. Színházi tárgyú írásaim, kritikáim a Heves Megyei Nap színházi mellékletében 1995-96-ban jelentek meg rendszeresen, de a melléklet megszűnése óta is előfordultak különböző lapokban, ma pedig internetes portálokon. 2000 tavaszán egy előadás végén nagy meglepetésemre a színpadra szólítottak a darab szereplői, Örökös Néző címet kaptam tőlük. Természetesen nagyon meghatott, büszke vagyok rá. Mindenkit tisztelek, akár színpadon van, akár a háttérben dolgozik a színház csodálatos világában. Magamat is erős szállal ehhez a világhoz tartozónak érzem. 2010.04.05-én indítottam a blogot. Remélem, kiérdemli az Olvasó folyamatos érdeklődését. J.F.

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Volt egyszer... 1996

MŰSORFÜZET-BÚCSÚZTATÓ

Sokakat ismerek, akik évekre visszamenőleg őrzik az előadások műsorfüzeteit. Milyen nagyszerű dolog is időnként elővenni, lapozgatni őket, felidézni elmúlt előadások hangulatát!
   Ez többé nem lehetséges.
   A Gárdonyi Géza Színház a Heves Megyei Nappal közösen havonta megjelenő mellékletben tájékoztat az új bemutatókról, a színház történéseiről.   
   A műsorfüzetek sajátos hangulatát ez nem pótolhatja. A lapban eddig hetente jelentkező Színész-mellékletnek pedig frissességével, aktualitásával nem versenyezhet.

A TÖBBI NÉMA CSEND

  Az új évadban két új bérletet is bevezetett a Színház. Egyiket vállalkozók, másikat pedagógusok számára. A vállalkozói bérlet első előadása előtt külön köszöntötték a közönséget. A pedagógusokat nem. Igaz, tőlük pénz nemigen várható. Ők „csak” közönséget hoznak a színháznak. Azért talán az is valami…

PUBINKÓK - BARTA LAJOS: SZERELEM

  Holmicska, kávécska… A mama szereti becézni, kicsinyíteni a dolgokat. Tehetetlenül nézi felnőtté váló leányai küzdelmét élettel, sorssal, jövendővel. Fiút szeretett volna mindig, de hiába. A fűszeres fiát tekintette sajátjának, pubinkónak hívta. Azután amikor a pubinkó végleg elszakadt tőlük, átvitte szeretetét a rokon adótisztre – a becenévvel együtt. Lányait nem is szereti talán? Természetesen igen. Kínokat okoz neki fájdalmuk, de segíteni nem tud rajtuk. Kicsinek érzi magát a feladathoz. Azok kitörni igyekeznek az ő kis zárt világából és ez már túl sok neki. Az ő tehetetlenségénél talán csak a papáé a nagyobb, aki szinte tökéletesen kívülállóként él a családban, csak a látszat szintjén őrizve családfői szerepét.
   Egyáltalán nem vidám ez a történet.
   A látszólagos boldog vég – Nelli házassága – is keserű lemondás valójában, a másik két lánynak pedig még ennyi sem adatik. Kedvesük elhagyja őket, illetve elesik a háborúban. Sírnak a darabban, nem is keveset! A szerző érdeme, hogy ennek ellenére a közönség sokat nevet. A szellemes párbeszédek, a poentírozás el-elfeledteti, hogy milyen keserű is a valóság. Tán jól is esik mások lelki nyomorán mosolyogni.
   Csík György díszlete (ő a jelmeztervező is) zárt utcarészlet valahol a város végén, ahol a lakókon kívül nem fordul meg más, esély sincs ismerkedésre, kitörésre. A jelmezek és a világítás nagyon szép harmóniában állnak ezzel a térrel. A forgószínpaddal megoldott színváltáskor mintha mindent vérvörös fény öntene el, baljós, de legalábbis reménytelen hangulatot előrevetítve már az előadás elején is, amikor még bármi lehetne a kimenetel. Az utca végi fény felé induló három lány a befejező pillanatokban egyformán feketében van. Nelli is, aki pedig ténylegesen a legkevésbé sem gyászol, inkább örömre volna oka, hiszen végül csak megfogta magának az adótisztet, de hát pótcselekvés csak az a győzelem. Önáltatás – vagy még annyi sem, csak a lehetőségek és vágyak köztv feszülő ellentét egyetlen lehetséges feloldásába és az ifjúság visszavonhatatlan elmúlásába való beletörődés.
   A papa M. Horváth József. Mintha a Hagyd a nagypapát világából sétált volna át ide, a megírt figurák rokonságából természetszerűleg következve, de új színekkel gazdagítva az egyébként itt is meglehetősen szűkszavú szerepet. Kedves, mindenkihez lojálisnak lenni igyekvő, lelke mélyén bohém atyuska.
   A mama Ribár Éva. A családot összetartani akarás és a kezéből kicsúszó, általa befolyásolhatatlan történések közti bátortalan, legfeljebb egy-egy sírásban kitörni merő őrlődés nagyon szép megformálója.
   Nelli: Dimanopulu Afrodité. Kemény, határozott, eltökélt akkor is, ha  közben ott bujkál szemében a lágyság, szeretetreméltóság, gyengédség – de esélye sincs rá, hogy megtalálja azt a férfit, aki mindezt megérzi benne. Okos nő, réges-régen tudatában annak, hogy reményei remények is maradnak.  Ettől megkeseredett, ezért gyűlöli még saját magát is.
   Lujza, a középső lány Tatár Gabi. Színészi eszközök széles skáláját használja!
   Húga, Böske: Nádasy Erika.  A 18 éves bakfis-félig felnőtt szertelenségével, áradó érzelmeivel ellenpontja nővérei habitusának. Szökell, vibrál, kacag, táncol, felforrósodik körülötte a tér.
   Ifjú Biky, a költő és egyben Lujza hűtlen kedvese Hüse Csaba. Böske ideálja, a hadnagy Bácsatyai Gergely. Mindkettőjüknek csak egyetlen jelenet jut, de a lányok sorsának, szemléletének alakulásában döntő szerepet visznek. Hüse Csaba költője sohasem volt igazán szerelmes a lányba, csak költészete ihletőjeként volt rá szüksége. Bácsatyai Gergely félénk és elfogódott ifjú hadnagya pedig eleve érzi a lehetetlenségét ennek a kapcsolatnak.
   Nelli zsákmánya, Komoróczy igazi balek. Horogra akad és azt hiszi, a Szerelmet találta meg, pedig már mindkét kisebb lánynál ezt hitte, de kudarcot vallott. Tunyogi Péter a szöveg lehetőségeit felnagyítja, kiemeli és a közönség ezt hálásan fogadja.
   Biky bácsi - Dánffy Sándor megrendítően keresi a Szalay családnál annak a fiúi szeretetnek a nyomait, amit az ifjú Biky őnáluk inkább tanúsított, mint saját otthonában.
   A temetkezési vállalkozó epizódjában Bakody József most is saját, külön kis drámát formál.
   Jenő háziasszonyaként Váli Zitát láttuk. Ismert típust jelenít meg hitelesen, harsány és kárörvendő, a részvét teljes hiányára utaló magatartása mégis valahogyan kívül marad az általános hangulaton.  
   Szegvári Menyhért rendező mesterien bontja ki az ellentéteket és finoman sejteti a párhuzamokat. Nosztalgikusan borzongató estét kapunk, amelyen visszavedlünk egy kis időre pubinkóvá, gyermekkorunk és ifjúságunk érzelmekkel, külvilággal, sorssal küzdő, magunkért harcoló hajdanvolt lényévé.

KÖSZÖNJÜK, DIREKTOR ÚR!

   Augusztus elsejétől új igazgatója lesz az egri Gárdonyi Géza Színháznak. A miértre, az előzményekre nem áll szándékomban kitérni. Akit igazán érdekeltek az események, megtalálhatta módját a figyelemmel kísérésnek és kialakíthatta saját véleményét az egész ügyről. Legfeljebb annyit kérdek meg – de azt is csak magamtól – vajon mennyire ismerték a döntéshozók (és itt elsősorban az első fordulóra gondolok!) saját tapasztalásból a színház működését, mennyire vették figyelembe a sorozatos teltházakat, a minden igényt kielégítő műsorrendet, az országos viszonylatban is emelt fővel vállalható látogatottsági mutatókat? Magam nem lakom Eger városában, de így is minden héten legalább egyszer ott voltam az előadásokon, láttam, tapasztaltam a közönség elégedettségét. Mindez persze már nem számít, a kérdés eldőlt. Amit én tehetek, az annyi, hogy köszönetemet fejezem ki mindenért és a személyes jó viszonyért is. Remélem, hogy legalább rendezéseit – régieket és újakat – sokat láthatjuk még! Köszönjük szépen, Gali László direktor úr!

JÓZSEF - ÖTVENEDSZER!

  Minden jegy elkelt. A pótszékek is. És voltak, akiknek állniuk kellett. A szereplők népes csapata már a finálét énekelte, amikor megjelentek köztük a közönség számára egyébként láthatatlan alkotók is.
   Az elmúlt nyári bemutató óta hatalmas siker kíséri a Gali László rendezte produkciót, s ez a darabválasztáson túl mindannyiuk érdeme. Akik a budapesti és az egri előadást is látták, azok mondják, hogy az utóbbi közelebb áll hozzájuk. A miértre adhat választ talán az alábbi kis epizód. Hazafelé tartottunk az egyik előadásról egy baráti házaspárral. A férj vezetett. Eleinte dudorászta a fülében zsongó dallamokat, azután elcsendesedett, de egyszercsak felkiáltott: Olyan emberi volt! Olyan jólesett! Ez az „emberi” a kulcsszó. Mivel a történet maga is egyszerű, mindenki által megélt, ismert érzelmekre apellál, a játék pedig miközben nagyon látványos, nem akar ezek fölé kerekedni, mindenki úgy érezheti, hogy személyesen hozzá, neki szólt az az este. Május huszonötödikén ötvenedszer volt műsoron a József és a színes, szélesvásznú álomkabát. Ötven telt házas előadás egy Eger méretű városban valóban tiszteletreméltó és ünnepelendő teljesítmény. Tombolt a közönség és amikor a villanyégőkből megformált ötvenes szám is feltűnt a színpadon, akkor az ünneplés, ha lehet, még fokozódott. Az egri József megunhatatlan. Nekem tizenötször sikerült megnéznem – remélem hozzátehetem: eddig!   
     
* Az új vezetés levette műsorról az előadást - holott még évekkel később is kereste és emlegette a közönség…

HASONLÓSÁG

  Eleinte nem is vettem észre, hogy nekem szólnak: “A színpadon is egy, a nézőtéren is egy...” Amikor azonban a szünetben is odajöttek hozzám és érdeklődtek a rokonság felől, akkor elkezdtem figyelni én is a dolgot, és valóban – jelmeztől, frizurától függően hasonlítunk egymásra. Már nem lep meg, ha ismét észre veszi valaki. Legfeljebb itt és most megírom, hogy a színház szeretetén kívül más nem köt össze Sata Árpád színművésszel – ez viszont erős kapocs!  

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

 

Kommentek & évek
Friss hozzászólások
 
A blog közösségi csatornái


  
 

 

 
Lezárt szavazások