December 23. Itt állok az utcán, szemben az épülettel, amely úgy a szívemhez nőtt. Miért is? Hiszen szépnek, hangulatosnak, hívogatónak nevezni nemigen lehet. Nekem mégis kedves, mert én nézőként és kicsit azon túl is jól ismerem. Láttam itt számtalan előadást az évek során (többször is), bejártam már az épület szinte minden zugát és mindegyikhez fűz valami emlék. Megengedem most magamnak, hogy soroljak ezekből – ha úgy véled, untatna, hát ugord át Olvasó!
   A színpad, a szent színház legszentebb szentélye, ahol a csoda minden este megszületik! Mennyi felejthetetlen este, a Salemi boszorkányoktól, La Mancha lovagjától és Charlie nénjétől át a Fehér házasságon, A vágy villamosán, Csárdáskirálynőn Liliomig, vagy a stúdió „tenyérnyi” termében a Vadkacsáig. És a nézőtér! Valamennyi részén ültem a sok év alatt, míg végleg meg nem állapodtam az első sor szélső székében, ahonnét szeretem közelről nézni az arcokat. De ismerem a mélységeket és magasságokat is. Jártam a zenekari árokban, a színpad alatt, a forgón, a világosító- és hangtechnikai helyiségben, voltam öltözőkben, a lenti büfében, a Titkárságon és adtam interjút televíziós műsornak az igazgatói irodában. Nézegettem az előcsarnok fotóit, elbeszélgettem Gárdonyi szobrával.
   Én itt itthon voltam. Ezért fáj, hogy most lebontják és átépítik a színházat. Tudom én, hogy korszerűbb, praktikusabb, sokkal szebb lesz, örülök is ennek a változásnak, de el is vesztek most valamit, ami már csak bennem él majd tovább. De ott élni fog!

  Ez a karácsony a Vadkacsa bemutatójának napján kezdődött. Régen látott hatalmas hóeséssel. Délutánra már járhatatlanná váltak az utak. Az Egerbe menő buszközlekedés leállt. Nagy merészség volt gépkocsiba ülni és mégis útnak indulni. Végződhetett volna rosszul is a kaland, a szokásosnál jóval hosszabbra sikeredett menetidő alatt árokba borult kocsikkal is találkoztunk. De minden izgalomért kárpótolt a megrendítően szép előadás. Miközben érezni véltük a friss hó tiszta illatát, és a díszlet padlásra nyíló ablakán át kitekintve (* a régi stúdióban) valóban láttuk is az „élő”, igazi havat, olyan alakítások ajándékát kaptuk, amelyek előadás után a hótól fehér városban hosszasan sétálva és gyönyörködve is a szívünkben sajogtak. Az ég is kegyeibe fogadta ezt az előadást, karácsonyi ajándéknak szánva minden színházszerető embernek.         
   Ki győzött, s ki vesztett? Hedvig meghal és mégis nyertes, mert le tudta győzni a rajta is uralkodni akaró másik akaratot, ha rettenetes áron is, de önmaga tudott maradni, naiv, ártatlan, végtelenségig tiszta kislány. Gregers pedig – bár célját, ideálját, vakon vallott hitéből következő küldetéses családrombolását már megvalósulni hitte, ő maradt egyedül, mindenki által megtagadva, kiközösítve. Szomorú történet, szomorú előadás ez, de katartikus élmény, valahogy úgy, mint Andersen fájó, mégis újra olvasott meséje a kis gyufaárus lányról!
   Kacsák Dóra: rendkívül érzékeny, megható. Bregyán Péter: férfias szemérmesség, önkínzó vívódás, végül önmaga szilárd, elkésetten is büszke vállalása. Saárossy Kinga: a család megtartó ereje akar lenni, vállal meg nem értést, megaláztatást, tűri asszonyi sorsát, fogcsikorgatva küzd. Horváth Ferenc: fanatikus, megszállottan égő szemek, félelmet, gyűlöletet, de közben tiszteletet is kelt. Kelemen Csaba: nem tudja, hogyan térítse el fiát szándékától, hogyan akadályozhatná meg a botrány kirobbanását. Réti Árpád: szánalomra méltó megtört öregember. Korrekt, színvonalas alakítás a többieké is: Lehoczky Andrea, Várhelyi Dénes, Lamanda László. Rendezte Beke Sándor.

Hull a hó és betakar utakat, Oroszország végtelen tájait, jótékonyan fedi és hűsíti a kielégítetlenül maradt érzelmeket, vágyott de meg nem kapott vagy elveszítetni kényszerült szerelmek sajgó sebhelyeit. A Sybill nem olyan mint a többi operett. Kicsit fordítva építkezik, vidám, mozgalmas első felvonást követően csendes, szinte kamara-jellegű befejezés felé haladunk. A primadonna egyedül áll a színpadon, elhal a zene, a hang, valami megszakad. S hogy mi lesz azután, azt csak sejthetjük.
   Moravetz Levente rendezésében a fő hangsúly magánéleti és hivatásbeli sikerek és boldogság konfliktusán van. Mit válasszon szegény Sybill? Petrovot vagy Párizst?
   A címszerepben Szilágyi Olga, biztos tudás, maximális koncentráció, de könnyed, kedves, vonzó játék! Pomlényi Péter (m.v.) partnereként elfogódottabb, kevésbé könnyed. Blaskó Balázs elemében van a kormányzó szerepében. A helyzetkomikum legapróbb lehetőségeit is kihasználja, nagyon sok vidám percet köszönhet neki a közönség. Kincses Károly nagyhercege méltóságot sugároz, emberségét megtartott, a hatalomtól meg nem részegült. Partnere Almássy Erzsébet (m.v.), aki egyébként énekművész. Zökkenő nélkül illeszkedik a szereplőgárdába, a prózai részeknél is. Zám Andrea a szubrett – nagyon szép énekhangja most is figyelmet kelt. Pille Tamás a komikus. Gesztusai, arcjátéka az elmúlt évadban látott Marica grófnőhöz képest kicsit visszafogottabban kellemes szórakozásaink egyik biztosítékául szolgálnak, csakúgy mint Fráter Kata a külvilág gúnyolódását magát is kinevető humorral megelőző vénlánya és Bácsatyai Gergely elszánt kadétja.

   Polgárpukkasztó, prüdériát riasztó fergeteges komédia. Leleplez álerkölcsöt, kifiguráz bizalomhiányt. Hálás szerepek. SataÁrpád megtartja a megszokott és talán már el is várt megoldásokat,  de gazdagítja is őket, továbbfejleszti más minőséggé. Tunyogi Péter precíz, megbízható. Venczel Valentin kaján, távolságtartóan hűvös, de máskor meg nagyon is kíváncsi és együttérző. Pálfi Zoltán temperamentumos spanyol amorozo. Balogh András az egyszerűbb, alantasabb társadalmi helyzetben lévő embereken uralkodást zsarnokian élvező, de a bonyolultabb helyzetekben együgyüségét titkolni képtelen alakot formál. Horváth Ferenc már a Monmartre-i ibolyában és most is megmutatja, hogy vidám szerepekben is tud újat adni. Bakody József a színház nagy epizodistája, aki bármilyen kisebb-nagyobb lehetőséget kapott, mindig alázattal, teljes odaadással valósította meg.  Nádasy Erika feltárja az asszonyi lélek minden rezdülését, vívódását, szégyenlős huncutságát. Dimanopolu Afrodité társa ebben, kettőjük figuráját gondolatban összegyúrva megtudhatjuk mi férfiak – ha még nem tudnánk -, hogyan is gondolkodnak, éreznek hölgyeink. Fekete Györgyi: viruló nőiesség és minden férfit megszerezni vágyó ravaszság.  Baranyi Péter először Shakespeare darabban lépett az egri közönség elé, most a vígjátékban is sikeres bemutatkozása, öntetszelgő, fanyar, közben kisfiúsan riadó és félénk férfiként. Szegvári Menyhért rendezése színvonalas előadás létrejöttét alapozta meg!

   Bolha a fülbe – Feydeau bohózata.  A szünetekben  pikáns kuplék a színház előcsarnokában. De az első felvonás előtt még csak egy zongora. Emelvény, kis asztalkák, hangulatlámpa s a zene – meghitt, álmodó. Ez az, ami hiányzik ma a szórakozási lehetőségek közül. Mindenhol gépzene, vagy ha mégis zenekar, akkor harsány, mindent elnyomó. És nincs sehol egy hely, ahol nem szólna más, csak egy zongora, finoman, nem tolakodóan, ahol beszélgetni is lehetne, miközben Irving Berlin, Cole Porter, Gershwin örökre kedves dallamait hallgatnánk.
   A színház előcsarnokában egyébként Nagy Zoltán (m.v.) játszik. Menjenek kicsit előbb és hallgassák őt…!

   Volt egyszer egy országos visszhangot kiváltó miskolci előadás, amit az idő megkoptatni azóta sem tudott, Mihályi Győzővel és Igó Évával a címszerepben, csodálatos reneszánsz mese Szikora János rendezésében. Már a díszlet hangulata megfogott; s ma is látom magam előtt a Mab-monológ rejtélyt, misztikumot, borzongó vágyakozást elegyítő megoldását.

No nézd, a Mab királyné járt tenálad,
A tündérek bábája, oly parányi
Alakban jön, mint városi szenátor
Mutatóujján a gyűrűs agátkő.
Aprócska, kis könnyű fogatba hajt át
Az emberek orrán, mikor alusznak.
A kerekek küllője nyurga pókláb,
A hintó födele egy szöcskeszárny,
A hámja finom pókháló-fonál,
Gyeplője a hold lucskos sugara.
Ostornyele tücsökcomb, rost a szíja.
Csöpp, szürkementés szúnyog a kocsis,
Félakkora, mint a kövér kukac,
Mit rest cseléd az ujjából vakar ki.
A kocsiváz egy üres mogyoró,
A mókus eszkábálta, vagy a vén szú,
Kik ősidőktől tündér-kocsigyártók.
Így robban át a szeretők agyán
Éjente, és az álmuk szerelem,
Udvarló térdén, s udvarlás az álma,
Fiskális ujján, és az álma pördíj,
Nők ajkain, s álmukban csókolódznak.
De Mab ha mérges, szájuk hólyagos lesz,
Mivel a habcsók nékik is megárt.
Nem egyszer udvaronc orrába vágtat,
S az erre már kitüntetést szagol,
Máskor dézsmás malacka farkhegyével
Csiklandja az alvó papocska orrát
És az plébániáról álmodik.
Majd átrobog a katona agyán
És álma sok-sok nyakszelés, spanyoltőr,
Les és roham, aztán öt ölnyi mély,
Jó-nagy ivászat; hirtelen a dobszó
Pörög fülében, fölriad, ocsúdik,
Kicsit szedi a szenteket az égből
S megint elalszik. Ő, a Mab királyné,
Lovak sörényét éjjel egybefonja,
Csombókos hajba süt varázsgubancot
S hogy szertebontod, az babonaság.
Boszorka ő, a lányt, ha háton alszik,
Megnyomja, terhet bírni így tanítja,
Hogy jól feküdjön majd asszony-korában.
Ő az, ki...

ROMEO                                                 
        Hallgass, Mercutio, hallgass.
Semmit beszélsz.

MERCUTIO
                Hisz álomról beszélek,
Amit csupán a henye agyvelő szült
És semmiből a képzelet koholt.
Matériája vékony, mint a lég
És csapodárabb, mint a szél, mi mostan
Észak fagyott keblén kacérkodik,
De nyomba megharagszik, délre rebben
S csorgó harmatba fürdeti az arcát.

   Ma is hallom fülemben csengeni a bál zenéjét, érzem, ott vagyok a kertben, amikor Júlia az erkélyre kilép. Ezekkel kellett versenyeznie egy egészen más felfogású előadásnak.
   A fel-felcsillanó költőiség és humor ellenére realistább, komolyabb, sőt komorabb itt minden. S ha díszlettel és zenével kezdtem, hadd tegyem ezt újra! A kecses építészeti elemeket formázó részek itt is azonnal teremtenek bizonyos hangulatot, de az egész játéktérre rátelepedésük és méginkább színük miatt nyomasztanak, előrevetítik a baljós eseményeket. A zene pedig siratja szomorúan a veronai szerelmeseket már akkor, amikor azok még boldogok. Kifejezetten nyugtalan, vibráló az előadás, mintha korunk minden elhatalmasodó tünete megmutatkozna a rendezésben (Beke Sándor), s ilyesféle gondolatokat kelt a fejekben: Tényleg így kell lennie? Én is ilyen vagyok? Hogyan cselekednék én a helyükben?
   Az én szívemhez közelebb állt a miskolci előadás, ha el is fogadom és meg is értem ezt a koncepciót is.

* Az egyik előadásra elvittem az osztályomat, s utána beszélgethettek a szereplőkkel. Közvetlenül, türelmesen válaszolgattak, nagyon komolyan véve a gyerekek könnyedebb és komolyabb kérdéseit egyaránt. Köszönjük Balogh Csilla, Bessenyei Zsófia, Kalmár Zsuzsa, Kascsák Dóra, Kelemen Csaba, Nagy András, Podlovics Lajos, Réti Árpád, Tóth Levente, Tunyogi Péter, Tűzkő Sándor kedvességét! S hogy mit mondtak mindezek után a gyerekek? Íme:
   - Nagyon jó dolognak tartom, hogy a színészek igazi énjét is megismerhettük.
  - Feri bácsi elintézte nekünk, hogy feltehessük a bennünk felmerült kérdéseket. Kedvesek voltak, néhány dolgon még együtt is nevettek velünk, sőt, ők is kérdeztek bennünket, közvetlenül, nem úgy vettek minket, mint gyerekek, hanem mint embert. Ez nagyon jólesett.

  „Száll az ének, minta könnyű nyári fellegek…” bizony elszállt (gyorsan) az a néhány nap is. Az idei nyári produkció – Gárdonyi regényének musical változata – siker minden este! De ha nyári, akkor eső is lehet… volt is! Zuhogott, ahogyan csak bírta az országszerte híressé vált nagy egri vihar estéjén. A rádiók egyre ismételgették, hogy a városban teljesen lehetetlen a közlekedés. És mi vártunk reménykedve a Liceum épületében – hátha mégis eláll és lehet előadás. Egyszerre víg zeneszó csendült, a délutáni városjáró produkció zenészei zendítettek rá és pillanatok alatt remek hangulatú rögtönzött táncház kerekedett. Végre elállt. Megszületett a döntés: kezdünk! Újra beállították a mikroportokat, szárították a színpadot. Az első felvonás közepén sajnos újra eleredt  minden egyre csúszósabbá, veszélyesebbé vált, mígnem baleset is történt és félbe kellett szakítani az előadást.

   Karácsonyest a gyermekkorból, amikor először láttad meg a tengert, a pillantás, ahogyan Ő rád nézett, bolyongás kedves városod utcáin egy titokzatos éjjel… Elmúlt, mégis benned él. Felidézi egy illat, egy forma, egy szó, s kicsit boldog vagy újra. Felnőttél, már tudod – megmutatták kívánt vagy csak tehetetlenül elszenvedett tapasztalatok -, hogy örökre tiéd sohasem lehet a kék madár, de érted azt is: jól van így. A fájdalmak, testi-lelki nélkülözések, hiányok tanítanak igazán becsülni a boldogságot, akarni, küzdeni érte. Az előadás a gyermekeknek segít elmagyarázni, a mi számunkra már szomorúan nyilvánvalót. Okosan tapintatos mese, amelyből ajánlható előadás született. A kék madár a testvérpártól ugyan itt is tovaszáll, de kedvesen sután, tétovázva, mintha nem akarna elszakadni tőlük. Hiheted, hogy visszatér hozzájuk – de közben talán téged is meglátogat. Várd nyitott szívvel!