1955-ben Eger önálló társulatot kapott. A Népújság október 23-i száma így írt:

Kezdődjék a játék!

Ma nyitja kapuit az Egri Gárdonyi Géza Színház és stílszerűen, szép és nemes érzésektől vezérelve Gárdonyi: Annuska című színművével örvendezteti meg közönségét. A megnyitó s az azt követő előadások közönsége, a város, megyénk dolgozói egyszerű, nemes gráciával - amilyen egyszerű és nemes csak a dolgozó ember tud lenni - ül le a helyére, örvendezik a színészek játékán, sír és nevet, lelkesedik és tapsol - egyszóval birtokába veszi a színházat. Hetek, hónapok óta készülődtek a színészek, s a közönség egyaránt erre a bemutatóra. A város. a megye közügyévé vált, hogy Eger állandó színházat kap, de rögtön tegyük hozzá: magánüggyé is. Azelőtt is volt Egernek színháza, ezt bizonyítják a régi újságcikkek is: az „Eger" című lap például 1930. július 6-án a következőket írja a „Szökik az asszony" című operettről: „Tegnap este Balázs István vendégfelléptével mutatta be a Városi Színház Kardos és Harmath slágeroperettét. Nyári operettrevű, látványosság, vagy amit akarsz. Sokat adott a nemnek, tarka volt, muzsikája sok helyt bájos és vidám." Átlapozva az említett újság lapjait 1930. júniusában s júliusában az Egerben tartózkodó debreceni társulat a következő darabokat adta: „Miss Amerika, Tomi és Társa, Két lány az utcán, Szökik az asszony, Rézágy, Matyika színésznő szeretne lenni" stb. Ugye, ehhez nem kell kommentár. S ez megkímél bennünket attól, hogy mindezt mi mondjuk el. ... S most nagyon örülünk, s nagyon büszkék vagyunk új, állandó színházunkra. Nem apátlan-anyátlan árvák már a színház dolgozói sem, együtt fejlődtek, nőttek az egész dolgozó néppel. Munkájuk most lett igazán hivatás, mert érzik: most érdemes Magyarországon színésznek, embernek lenni. Érzik, mert anyjuk helyett anyjuk lett a nép, a közönség, amely máris barátságot kötött velük itt a városban, s velük együtt élte át a megnyitót megelőző kellemes izgalmakat, s tapsol ma önfeledten, egybeforrva a művészek játékával. De érzik hivatásuk nagyszerűségét azért is, mert tudják, s látják, hogy államunk, mely apjuk helyett apjukká vált, igazi apai büszkeséggel s jósággal támogatja őket. A párt javaslatára, s segítségével szervezték a színházat, újították fel az épületet egymilliós költséggel, s talán prózainak tűnik, de mi egriek tudjuk, milyen nagy dolog: a tanács lakást biztosított a színészek számára. A multban Völker József színigazgató Egerbe akart jönni társulatával, Eger város tanácsa a következő levéllel válaszolt: „Mivel Eger városában... a nemesek tavasszal birtokaikon vannak, nem tanácsos, hogy egy színigazgató a városba jöjjön, mert vállalkozása kudarcot vallana. Ezért a tanács, sajnálattal bár, de mégis kénytelen az engedély megadását megtagadni." Hát most „tanácsos" volt, hogy ide jöjjenek Egerbe. Igaz, a nemesek 1945 tavaszán ismét elköltözködtek, de nem a birtokaikra, hanem a birtokairól. Most a dolgozó  nép a közönség. S mi, télen-nyáron s tavasszal is színházba akarunk járni, jó darabokat látva, szórakozva tanulni. A vállalkozás most nem vall kudarcot. De ehhez komolyan hozzá kell járulniuk a színház dolgozóinak is. Soha sem felejtsék: a dolgozó nép gyermekei, de egyben nevelői is. Munkájukkal az ember fejlődését, országunk építését segítik. Mi szép, mi szép, mi szép - A mi föladatunk! Legyünk büszkék reá, Hogy színészek vagyunk. De amit színpadon - A népnek hirdetünk, - Ne hazudtolja meg - A cselekedetünk. (Petőfi.) Mi eddig is szerető, féltő, de ugyanakkor büszke érzéssel figyeltük a Miskolci Déryné Színház szereplését a vidéki színházak ünnepi hetén. Nagyon örültünk, ha kitüntettek közülük valakit. Lelkesedéssel tapsoltunk előadásaikon, mert úgy éreztük, ők egy kicsit a mieink, egrieké is. S most, hogy igazán a mi színházunk, az Egri Gárdonyi Géza Színház életéről, munkájáról. fejlődéséről lesz szó, ami tőlünk, a közönségtől telik, mindent megteszünk. Ma este kőművesek, villanyszerelők, festők, lakatosok, orvosok, tanárok, tsz-tagok, szőlősgazdák, iparosok, SZTK tisztviselők elegánsan, ünneplőbe öltözve, feleségeikbe karolva bemennek a színházba megnézni, meghallgatni benneteket. Kezdődjék hát elvtársak, mondjátok el messze csengő, szép hangotokon, milyen szép a mi életünk, s hogy még szebb legyen, még több üzem, lakás, kenyér. s színház legyen hazánkban, érdemes élni, dolgozni, harcolni.
                                                    Sima Andor
              

Az 1904-ben felavatott színházban az 1960/61-es évadban tartottak utoljára előadásokat, majd elkezdődött az átépítés, amelynek "eredménye" képpen (az idézőjellel személyes sajnálkozásomat szerettem volna érzékeltetni) olyan modern épület jött létre, amelyben nem volt nyoma már a hagyományos és hangulatos páholysornak - s ez már a későbbi átépítések után is, máig így maradt. A Népújságban Hevesy Sándor írta meg a régi épület - és elődei - történetét. A sorozat 2. részében elolvashatják ezt az írást, majd néhány évet átugorva az 1965/66-os évad terveit beharangozó cikk első bekezdését, utalással az új épületre. Azért is érdekes ez az évad, mert - bár a cikk megszületésekor még nem tudták, legalábbis teljes bizonyossággal még biztosan nem -, de az utolsó volt az önálló társulat megszüntetése előtt. 1966/67 már a miskolci színházzal történt összevonás kezdete. Amint a bevezetőben jeleztem is, a 2. rész után a 3. is korabeli újságcikken fog alapulni, Lendvai Ferenc egri direktor, az összevonás nagy híve (majd az összevont színház igazgatója) nyilatkozik arról, miért nem kell tartania az egri közönségnek ettől a tervtől. Hogy a gyakorlatban mit jelentett ez Eger számára, arra nemsokára a Miskolci Nemzeti Színház ma is aktív művésznője fog emlékezni, felidézve az egri próbákat, előadásokat, a várossal való kapcsolatukat, az egri közönséget... 
      

1961. augusztus 16.

BÚCSÚ AZ EGRI SZÍNHÁZTÓL

   A Gárdonyi Színház művészei – a színi évad utolsó előadásaként – 1961. június 30-án a Denevér című operettet adták elő. A darab végén, amikor összecsapódott a bársonyfüggöny, a hálás közönség nagy tapssal köszöntötte az ismerős színészeket. Azután lassan kiürült a nézőtér, eloltották a villanyokat – csend borult az épületre.   
   Az öreg színház magára maradt.
  Akkor még nem gondolta senki, hogy ez az előadás volt az utolsó, amelyik elhangzott a több mint fél évszázados falak között. Azóta megjött az Országos Tervhivatal hozzájárulása,hogy átalakíthatjuk, bővíthetjük az egri színházat. Megváltozik itt minden. Ezek után talán illik is, talán jól is esik elbúcsúzni attól az épülettől, amelyik olyan sokáig Eger kultúrájának egyik kedvelt központja volt. 

    A múlt század hetvenes éveinek elején vetődött fel Egerben az állandó színház gondolata. Azelőtt a hozzánk jött színtársulatok a legkülönfélébb helyeken voltak kénytelenek előadásokat tartani, így játszottak az egykori Szarvas-vendéglő nagytermében, a „város házának” (ma Széchenyi utca 12.) udvarán felállított Arénában, az „Ó-Casino” (ma Szakszervezeti Székház) „szálájában” és talán fel sem tudnánk sorolni, még merre mindenütt. Igy nem csoda, hogy állandó a panasz: a kicsi termekben csak kevés közönség fér el, ezért a belépődíjak nem fedezik a nagyobb társulatok fenntartási költségeit, a szabadban az előadások gyakran elmaradnak az eső, a rossz időjárás miatt. Ezeket a bajokat látva lelkes egri emberek már 1878. április 14-én megtartották az „Egri színkör részvénytársulat” alakuló ülését, majd ennek céljaira „egyesek és intézmények 501 részvényt jegyeztek 10 frtjával”. A társaság elnöke az Egerben jól ismert és nagyrabecsült Csíky Sándor képviselő volt.
   Megindult a tervezgetés; Kovách Kálmán államépítészeti főmérnök egy nagyobb színház terveit készítette el. Amikor azonban a pontosabb számítások megmutatták, hogy a rendelkezésre álló pénzösszeg nem elegendő a megvalósításhoz, letettek a tervezett színház építéséről, és mindinkább előtérbe került egy kisebb „színkör” létesítésének gondolata. A színházépítő bizottság kérelmére 1881 tavaszán a város képviselőtestülete először az un. „Hosszú pince” épületét (ma Dózsa György tér 2.) adta oda színház céljaira, de ezt a határozatot a belügyminiszter formai okokból megsemmisítette.
   A színház végleges helyének  a kérdése az 1882. évben dőlt el.  Az 1882. április 30-án tartott „képviselő ülés” Krecsányi Ignác színigazgatónak engedélyt adott, hogy az akkori Hunyadi téren (a mai színház helyén) színkört építhessen. A munka gyorsan haladt és 1882. július 8-án megtarthatták az első előadást. A megnyitó prológot Somló Sándor (a Nemzeti Színház későbbi igazgatója) írta. „Ez egy egyfelvonásos drámai mű, tárgya Eger város történetéből, Dobó István idejéből  való, amidőn az egri hős nők  annyira kitűntek.”
   Az ezer forint költséggel felépített első nagyobb méretű egri színkört (16 öl hosszú volt és 18 páholyt is kialakítottak benne…) a következő évben: 1883 őszén lebontották. Indokolás: „mivel minden szilárdabb építkezés nélkül emeltetett, semmi biztonságot nem nyújt arra nézve, hogy a szél viharát több időre is kiállja vagy hogy télen át magasabb hóréteg alatt… esetleg össze ne zúzatnék de mert anyaga könnyen gyúlékony… végre semmi külcsínnel nem bír… következőleg szépészeti szempontból sem engedélyezhető”.
   A második egri színkör már hosszabb életű és komolyabb volt. A közönség addigra úgy megszokta a színkör helyét, hogy szóba sem jött a kivitelezés céljára más mint a Hunyadi tér. Az építkezést 14 tagú bizottság irányította. A terveket az Egerben azután sokat szereplő építész-család egyik tagja: Wind István készítette. A színkör nagyobb részt most is fából épült – és így végeredményben csak nyáron lehetett használni, de már 500 személy befogadására volt alkalmas.
  A második színkört 1884. augusztus 6-án Zalár Józsefnek, Heves vármegye „aranytollú alispánjának” (ma utca van róla elnevezve) erre az alkalomra írt megnyitójával adták át hivatásának.
   Ez a színkör közel húsz éven át szolgálta Eger kultúráját.
   Mégis az egriek úgy érezték: a város többet érdemel, és megmaradt a törekvés, hogy egy végleges kőszínház legyen itt is a színművészet otthona. A fentiekben már említett - azóta persze átalakult és tagjaiban változott – színházépítő bizottság a második színkör működése idején is folytatta tevékenységét a „nagy” színház biztosítása érdekében.
   1903-ban végre siker koronázta a kitartó igyekezetet: lehetővé vált az új színház megépítése. Amikor Németh József színtársulata 1903. szeptember 27-én a Rákóczi-ünnep díszelőadásával befejezte a színi-szezont, másnap már megkezdték a húszéves színkör (vagy amint itt még mindig nevezték: „aréna”) szétbontását és pár nap múlva üres lett a Hunyadi tér, hogy lassanként mind magasabbra emelkedjenek rajta a mai meglevő színház falai!
   Az új épületet Légmann Imre állami főmérnök és Bárány Géza városi mérnök (Bárány István híres úszónk édesapja) tervezték. Az építési összeg közel 100000 koronát tett ki, ami bizony akkor igen tekintélyes összeg volt. A kivitelezést Mátray Sándor egri építőmesterre bízták.
   A színház eredetileg közel 600 néző befogadására volt alkalmas, ezeket a 37 földszinti és emeleti páholyban, valamint  a földszinti és karzati ülő, illetve állóhelyeken lehetett elhelyezni. „Jól fűthető és kitűnő akusztikájú” állapította meg az egykori méltatás.   
   Ma már időszerűtlen volna az épület felett kritikát gyakorolni. „Az elhúnytakról vagy jót vagy semmit”- állapítja a régi mondás, és valóban, az egykori tervezők: gyerekkorom kedves Légmann Imre és Bárány Géza bácsija nyugodjanak békességben! Nem akarom bírálni őket: fő az, hogy volt „a színház” és jelentős bázisává válhatott Eger kultúréletének.
   Az új színházat 1904. augusztus 20-án nyitották meg ünnepélyesen, Gárdonyi Gézának „Dobó István szelleme” című hatásos prológjával, utána pedig az „István, első magyar király” című színdarabot adták elő.
    Ötvenhét év futott el a megnyitó óta a színház felett. Itt-ott napsütéses idők, majd a két világháború viharai túnnek elő a múlt ködéből. Az első híres színtársulatra: Palágyi Lajos művészeire emlékezünk,  Thália műkedvelő-társulat és Kardos Géza színészei hangját véljük hallani.
  1955 augusztus 1-től állandó színtársulat működik a falak között: megalakult a Gárdonyi Géza Színház…

   Még néhány hét és a csákányok bontani kezdik a tetőt, az öreg köveket. Eltűnik Eger egy jellegzetes, több mint fél évszázadig fennállott épülete. Tudjuk, hogy szebb,  jobb színház létesül helyette, és ennek szívből örülünk is, de a régi kis színháznak is tartozunk annyival, hogy legalább most elmondottuk történetét.
                                                                                                                                                                                                      Hevesy Sándor     

1965. június 20.

KÉSZÜL AZ ÚJ SZÍNHÁZI ÉVADRA AZ EGRI GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ

   Még nem volt meg az évadzáró társulati ülés, s bár a tábla kint van Egerben, hogy „Nyári szünet”, - a tájelődások utolsó programjai most zajlottak, illetve zajlanak le. Néhány nap azonban és az egri Gárdonyi Géza Színház befejezi az 1964-65-ös ünnepi esztendőt. Az ü n n e p alatt az új színházat, a Thália új és rendkívül korszerű hajlékát értjük elsősorban, bár a csonka év műsorprogramja – az adott lehetőségeket figyelembe véve -  azon belül is néhány kiemelkedő rendezés, alakítás és dráma méltán járult hozzá, hogy az épület mellett a műsor is aláhúzza az ünnep fogalmát.  (-)

                 
 

…25…26…29…
  Ezzel a bevezető résszel – amelyben az előbbi számsornak is magyarázatát adom – elkezdem a sorozatot, amelynek előkészítésével hónapokat töltöttem, s a munka még nem is ért véget…
   Gárdonyi Géza Színház... Vissza...! Vissza...! Hogy volt! (És hogy van...) Visszaemlékezések, gondolatok, vélemények, kritikák, fotók…
   Sok embert kerestem meg az elmúlt időszakban, s vannak, akikhez – nem a tiszteletlenség vagy kevésbé fontosság, csak a véges idő okán - még ezután próbálok eljutni. Mindenkit arra kértem, akár gondolatainak leírásával, akár személyes beszélgetés során idézze fel emlékeit. Most, amikor belevágok és az olvasók számára is elérhetővé teszem ezeket a gondolatokat, mégis azt kell mondanom, magam sem tudom teljes bizonyossággal, mivel és kikkel találkozhatnak, akik mindezt figyelemmel fogják kísérni. A megkeresések során mindössze két elutasítással találkoztam. Néhány helyről pedig – még? - nem kaptam választ. A többség vagy némi gondolkodás után vagy azonnal, örömmel elvállalta a felkérést. Így nagyon komoly, érdekes, meglepetéseket is tartalmazó névsor állt össze. A beszélgetések egy része megtörtént, az írásokat többektől megkaptam, de még korántsem mindenkitől, aki ígérte. Ezeknek sorsát e pillanatban magam sem tudom. Egyelőre bízom az ígéretekben...
   Köszönöm azoknak, akiknek gondolatai már itt vannak, várják, hogy sorra kerüljenek – és külön köszönöm, hogy színházszervezőtől alapító tagig, primadonnától nézőig, direktortól a Színművészeti Egyetemre járó ifjú tehetségig komolyan vették a „feladatot”, nem csak visszatekintettek, hanem a hivatásról, a színházról megfogalmazott gondolataikat is megfogalmazták, vagy éppen érdekességeket, kulisszatitkokat is elárultak. Remélem, érdeklődve és örömmel olvassák majd!
   Próbálom újságcikkekkel és képekkel is felidézni az elmúlt időt.
   Az egyes részek terveim szerint néhány hetente követik egymást. Ha mégis hosszabb idő telne el, annak bizonyára oka lesz – kérem az Olvasó megértését. A színháztörténeti sorozat egy-egy új fejezete mindig a főoldalon olvasható először, de amikor új rész jelenik meg, akkor az előző átkerül a sorozat saját menüpontjába (baloldali menüsor). Ott tehát mindig megtalálható lesz együtt minden korábbi fejezet.
   Mit szeretnék a sorozattal kifejezni, támogatni? Talán azt, hogy a színháznak Eger városában élnie kell! Ezt alapnak tekintve, abba itt és most nem szeretnék belemenni, hogy milyen színháznak. Egy tény: Eger volt az a város, ahol - az országban egyedüliként - már egyszer megszüntették az önálló társulatot, összevonva a Miskolci Nemzeti Színházzal. Nagyszerű időszak volt, amikor újra megalakulhatott és sok-sok emlékezetes estét szerezhetett Eger és környéke nézőinek „a mi színházunk” – amint arról majd olvashatnak.
   Szeretném azt is megjegyezni, óhatatlanul elő fog fordulni, hogy ugyanarról az eseményről, előadásról, művészről több részben is szó esik, hiszen a visszaemlékezők többször ugyanazokat a pillanatokat tekintik emlékezeteseknek.
   Miért éppen most, és mire utal a 25-26-29? Olvasni mostanában több helyen a „már 25 éve ismét önálló társulattal rendelkező” Gárdonyi Géza Színházról. Ez azonban így nem pontos. Nézzük csak meg a kronológiát, kezdve – kihasználva az alkalmat - egy a távoli kezdetektől induló, de legkevésbé sem a teljességre törekvő, csak nagyon nagy vonalakban vázolt áttekintéssel!                 
1754 - az első magyar nyelvű színielőadás a városban a jezsuita gimnázium diákjaihoz fűződik.
1815 – az első magyar nyelvű, immár színészek (vándortársulat) által játszott előadás Egerben.
1884 – felépül az Aréna, fából készült színházépület.
1904 – megnyílik az egri Városi Színház, de nincs a városnak saját társulata. (* Utólagos megjegyzés: Ezzel az eseménnyel a 44-53. fejezetek foglalkoznak részletesen, amelyek a sorozat 2. és 3. évada között, 2014-ben jelentek meg, amikor a megnyitás 110. évfordulóját ünnepeltük)
1945 – a város képviselő-testülete állandó színtársulat létesítésére kér engedélyt, de ez csak tíz évvel később valósul meg.
1955 – önálló társulat.
1965–66-os évad a Miskolccal történő összevonás előtti utolsó évad.
1985-ben megszüntették az összevonást. Január 1-jétől befogadó színház lett az egri, társulat nélkül, önálló bemutató joggal, Szikora János vezetésével. De a színházakban két naptári évet érintő évadokban gondolkodnak, tehát ennek az évnek az első fele egy (bár csonka) évad volt. Ha innen számolunk, akkor a 2012/13-as a 29. évad az összevonás megszűnte után. Ebben az évadban indul a sorozat.
1985/86 – az első teljes évad Szikora János igazgatósága alatt.
1986/87-  Gali László a direktor – de még mindig csak befogadó színház.
1987/88 – Már önálló társulat, de még vannak befogadott produkciók is. Innen kezdve a számolást, a 2012/13-as a 26. évad.



Perl Márton fotója - 1987

1988/89 – az első teljes önálló évad. A számolást innen kezdve mondhatjuk, hogy a 2012-13-as évad a 25.
  Hajdanán, a vándorszínészet korában egy-egy játszási helyre megérkezvén a színi direktorok magukat és társulatukat a közönség kegyes pártfogásába ajánlották. Én is ezt teszem ezzel a sorozattal.
                                                  
                                                             Juhász Ferenc