Egy jó óra volt 3-4 hete egy nap a Cigánykerék előadásáig. Kint álltam a színház előtt , amikor jött Szabó Emília a színészház felől sietve. Én nem is vettem észre, de ő rám köszönt, nagyon kedvesen, mosolyogva és annyit mondott: Köszönjük! - és sietett tovább. Szívesen, igazán nincs mit mondtam meglepve, de tulajdonképpen nem is tudom mit köszönt meg, azt, hogy ott ülök gyakran az első sorban, vagy amit erről az előadásról írtam itt a blogban. Akkor vajon honnan értesült róla? Mindenesetre jólesett.  

   1999/2000-es évad. Pam Gems: Piaf. Milyen emlékeid vannak a készülődésről, a  bemutatóról, illetve a fogadtatásról és hogyan él benned ma a tíz éve kísérő Piaf?

   - Az egyik meghatározó történet még korábbról való. A színház folyosóján Betti, az öltöztetőnk megállított, amikor először hallott zenés darabban: Erika, neked Piafot kellene énekelni. Aztán ezt minden nap elmondta, amíg telt-múlt az idő, s egyszer csak elém toppant egy rendező, aki rendezett Piafot nem is egyszer, és láss csodát, megszületett az egri Piaf előadás.
   Furcsa lesz, amit mondok, de egyetlen szép élményem nincs a munkáról. Nagyon zaklatott volt a próbafolyamat, ráadásul a darab rendezője – volt férjem – éppen beleszeretett egy kórista-lányba, aki szerepelt az előadásban. Ettől persze minden pillanatban be kellett bizonyítania, hogy én semmit nem tudok, ellenben az összes kislányok zseniálisak. Ma már mosolygok, de szörnyű két hónap volt. (Akkor bezzeg még sok idő volt próbálni.) A főpróba előtt meghalt M. Horváth Jozsó barátom. (Az Uram, uram kezdetű dal attól kezdve mindig neki szól!!!) A volt férjemet a nyilvános főpróba előtt bevitték a kórházba gyomorfekély miatt, a bemutatón nem is volt ott. Előadás után bementem hozzá, majd irány mulatni! Reggel ötig. Tízre megint kórház. Másnapos is voltam és rettenetesen kész volt az idegrendszerem, este előadás. És akkor kiderült, hogy a volt férjemet másik osztályra helyezték, intenzív, kardiológia, nem mehettem be, nem mondtak semmit… leültem a folyosón a radiátor mellé és csak sírtam. Azután már nem tudtam megállítani a történetet. Szépen felemeltek, betettek egy mentőbe és ki a Baktai útra. Élénken tiltakoztam ugyan, de minden bolond ezt teszi. Annyit elértem, hogy nem adtak injekciót és két óra leforgása alatt elintézték, hogy telefonálhassak. De kit hívjak? Fehér Pisti barátomat sikerült elérni, aki röhögő-görcsöt kapott a történettől. Azt hitte, viccelek. Végül kijött értem kis zöld Trabijával, azt megjegyezte, ha átverem, megöl. De én ott ugráltam a rács mögött, mint a kis majom. Így saját felelősségére kivitt engem, a veszélyes bolondot… (Emlékszem az arcokra, mikor mondtam, engedjenek el, énnekem este előadásom lesz! Persze, előadás, nyugszik a beteg…) És este 7-kor Piaf előadás. Jól ment.
   A fogadtatása az előadásnak elementáris volt. Azóta is csak szuperlatívuszokkal emlegetik, ami persze nagyon fontos nekem, hiszen ezért csinálom. És minél inkább dicsérik, annál többet próbálok kisajtolni magamból a következő előadáson.
   Biztosan sokban fedi Piaf élete, karrierje és személyisége az enyémet, mert nem kellett erőszakkal belebújni a szerepébe. A sorsán keresztül volt mit mondanom az én keserűségeimről és örömeimről, az én környezetemről, az én barátaimról és ellenségeimről.
   És ezt a közönség nagyon respektálta.

* Lásd még a Volt egyszer... 1999 rovatot!

    A Piaf tíz éve kíséri Erikát, de az élet azért nem állt meg, színházi és filmszerepek jöttek-mentek. Ez a kép a Pillangók című film forgatásán készült (2008)

   Megígértem, hogy megválaszolok egy kérdést...  Bár konkrét személyre szabottan szól, de azt gondolom elhelyezhetem itt a választ, hisz nyilvános fórumon hangzott el a kérdés és általános érvénye is van – lehet a válaszomnak.
    - “...a hitem hol veszett el??? …végül is mi lett a legvégem???”
   - Elveszett? Hányszor megtörténik, hogy folyik az előadás, korrekt rendezésben, mindenki hiba nélkül mondja szövegét, jók a díszletek, a jelmezek - mégis hiányérzetünk van. Több száz ember kész befogadni a szerző és a színművészek üzenetét, de csak szavakat és gesztusokat kap, amelyek sehogyan sem állnak össze az őt körülölelő megfoghatatlan, de tagadhatatlanul létező és titokzatos módon ható erővé. Nem jön létre az áhított közösség a nézőtér és színész között. A színház küldetésének pedig ugye éppen ez az igazi értelme: közösséget és sorsközösséget vállalni a nézőkkel, életük, múltjuk, jövőjük egészével, vagy egy-egy szeletével. Azokkal, akik a jegyvál­tással már azt is elhatározták, hogy hinni fognak a színésznek, s elvárják, hogy az teljes hittel azonosuljon az aznap estére rendelt figurával. Ha a színészből ez a hit nem sugárzik, akkor hamis minden. A hit lehet az egyedül hiteles kiindulópont, ha nem másoknak üzenni, divatokat követni akarunk, hanem egyes-egyedül a közönségnek szóló és kétséget kizáróan őszinte színházat akarunk csinálni. Ennek kell egy áramkörbe kapcsolnia mindenkit, aki akár csinálja, akár nézi, de szívügyének tartja a színházat. Ha ez a hit valódi, akkor megkapja a kellő visszaigazolást. S akkor gondolkozzunk el most ezen közösen! Érzed-e, hogy létrejön ez az áramkör? Sugárzik-e feléd a nézői szemekből ez a kellő visszaigazolás? Na ez viszont – nem úgy mint a tiéd – költői kérdés volt. Egyértelmű igen a válasz. De sugározhatna-e akkor, ha te nem hittel játszanál ott fenn? Ugye, hogy nem? Tehát hol veszett el a hited? Sehol! Megvan az, s szerintem a lelked mélyén ezt te is tudod. Megengedem, hogy ingott-inog időnként, tapasztalva és átélve ezt-azt – nem részletezem, tudod miről beszélek, s aki pedig olvassa ezt a választ, annak nem feltétlenül kellenek ezek az információk a lényeg megértéséhez. Inog, de a fák is inognak a nagy szélben – hát még a hegyektől, völgyektől nem védett szabadon álló alföldi fák! – mégsem dőlnek ki. Gyökereik kötik őket oda. Téged meg köt  minden a SZÍNHÁZHOZ. De ha a színpadon nem láthatna valaki, akkor is elég lenne mondjuk elolvasnia nyilatkozataidat, meghallgatni ahogyan beszélsz a színházról, böngészni kicsit (néha szarkasztikus, néha önironikus, de mindig élvezetes humorú) bejegyzéseidet itt-ott... Egy hite vesztett színművész, egy hite vesztett ember más hangon szól. Végül is kinek -kiért élsz te ott fent a színpadon? Magadnak, mert ezt tenni belső szükségszerűség számodra, meg a közönségnek. Akkor? Mindkét fél megérdemli és jogosan el is várhatja, hogy újra és újra erőre kapó hittel állj ott. A többit meg ott egye meg a fene! Mondom persze én a “kívülálló” könnyen, hiszen nem én éltem át a fájó dolgokat, s a sajátjaimon - vannak (s akadnak köztük  színházi szívfájdalmaim is) - ugyanúgy nem tudom örökre és végérvényesen túl tenni magam, mint te. Dehát van más megoldás, ha önbecsülésünket nem akarjuk elveszteni, mint megrázni magunkat és csakazért is legalább olyan, vagy ha tudjuk még magasabb színvonalon csinálni, tenni, álmodni ami az életünk?  Mi lett a legvéged? Nincs legvég. Hát nem emlékszel? “Tovább, tovább, az élet megy tovább. A sors útja végtelenbe ér. Feledd a bánatot, mindazt ki elhagyott, hidd el egyszer úgyis jó lesz a világ... Ha érzed már, hogy nem bírod tovább, hát hidd, hogy vannak még csodák! Lesz öröm, lesz  varázs, mindaz, mit várva vársz, és az élet mindig, mindig megy tovább.”
         

Nádasy Erika honlapján olvastam az alábbiakat - kommentálom!

  „Volt szerencsém az utóbbi időben külföldi előadásokat látni, sőt nemzetközi stábban dolgozni. Mondhatom, a színház mindenütt törekszik lefújni a port az előadásokról, nagyon izgalmas művek születnek határon kívül és belül. Némileg a színészi eszköztár is alakul ehhez. Én a "régi iskolában " nőttem fel. De egyáltalán nem volt az rossz iskola. Többet bízott az érzelmekre, az érzésekre. Most ebből kevesebb van, viszont a színész-növendékek sokkal jobban használják a gesztus-nyelvet. Sajnos a beszédet, hangot, hanglejtést ezzel egyenes arányban sokkal kevésbé. Ötletesen, izgalmasan játszanak, de kevésbé beszélnek szépen és érthetően. Sőt, egy időben direkt erény volt rontott beszédet használni az előadásokban. Részt vettem Jirži Menzel Oscar-díjas rendező és nagyszerű színész mesterkurzusán. Sok fiatal volt, csak két ilyen veterán, mint én. A Mester napokat beszélt a nyelv dallamáról, annak fontosságáról, arról, hogy a szövegből mi mindent ki lehet aknázni, ha tudja a színész kezelni a saját hangszerét, ami nem is olyan könnyű feladat. Azért szavaltam ennyit ezekről, mert szeretném valahogyan alátámasztani, hogy a színházi értékek nem változnak olyan mértékben, mint ahogy azt egyes előadások szeretnék sugallni. Nem akarok okoskodni, de ha jól láttam, a "Csörgess meg" c. előadás nagy sikerrel megy, pedig a "modern" vonulatba sorolják. A hagyományos vígjátéki, illetve kabaré elemeket használja, remek gegekkel és zenével. Mi benne a modern? Legfeljebb a környezet és a téma, főszerepben a mobil telefon. Amikor a vonalas telefon még újdonság volt, arról születtek hasonló tréfák.” (N.E.)
 

A merészen újra kevésbé fogékony réteg ha  azt hallja, hogy lefújják a port az előadásról, sokszor bekapcsol benne egy kis gyanakvás-generátor (hogy elég korszerű legyek). Mert vele, mint nézővel szembeni tiszteletlenségnek érzi, ha csak valami (számára) zagyva dolog jön ki az egészből. Nem feltétlenül megingathatatlan ellensége  bár minden újnak,  lehet, hogy még meg is kedvelhetné a kísérleti előadásokat, csak az Isten szerelmére értené is anélkül, hogy  külön elmagyaráznák neki. Kilépve pedig ennek a nézőnek a szerepéből én kedvelem az izgalmas kísérleteket, s ezekből Egerben akad néhány, de akkor is szimpatikus a Nádasy Erika által említett régi iskola. Rendben van, a színház kövesse az életet és tükrözze. De ne szolgai módon mindenben! Nem elég baj, hogy az érzelmek lassan kiveszni látszanak és lassan az tűnik csodabogárnak, aki még őrzi őket? Még a színpadról is tűnjenek el? A színpadról, ahol ugyebár példát adnak, katarzissal gazdagítanak (jó esetben) bennünket! Az legyen a példa, hogy érzelemmentes lényekként vegetálunk? (A katarzis meg egyáltalán hogyan képzelhető el érzelem nélkül?) Persze nem az ifjú művészek hibája - akik itt Egerben tényleg jók! -, ha a beszédet, hangot, hanglejtést  kevésbé használják,  nekik ezt tanították. De könyörgöm, miért? Az ötletes, izgalmas játékot az érzelmek csak gazdagíthatják! (A rontott beszéd direkt használatára meg inkább nem is nagyon térek ki. Az egyenesen bűn! "Mellesleg" pedig zavarja az előadás érthetőségét. Volt Egerben már olyan vendégjáték, amelyben egyes körökben legalábbis rendkívül népszerű művésznek alig értettem a szavát, noha megfeszítve figyeltem…) Jirži Menzelnek tökéletesen igaza van. Kár, hogy nem hallhatták sokan. Erika nem tolmácsolhatná egy mini-mesterkurzus keretében?
 

    Évekkel ezelőtt a Színház honlapjának Fórumában tűnt fel a név: A Színház Manója. Bejegyzéseivel azóta is találkozni - mostanában a honlap Vendégkönyvében. Sokan találgatják, ugyan ki lehet. Bevallom, én birtokában vagyok ennek az ismeretnek. Tudomásom szerint összesen vele magával együtt hárman vagyunk ilyenek, de természetesen megőrizzük a titkot. Még az is felmerült, hogy ezt a blogot együtt szerkesztjük, de végül másképp döntöttünk. Ami persze nem zárja ki azt, hogy ha kapok tőle anyagot, akkor azt közreadjam… De szóljunk a Fórumról! Miért is nincs? Volt és van rá igény – ezzel magam is egyetértek, s bizonyítandó idézek a Színház honlapjának Vendégkönyvéből:

Szerintem 2010.03.20. …ebben a fórum dologban nagyon igaza van - vissza kellene állítani. bárki 2010.03.20. A "negatív-népség" a fórumot sem tudná kellőképp használni, megbecsülni. Vagy mégis? Meg sem érdemelnék... Ügye milyen rossz gonosznak, önteltnek és butának lenni, maradni... Szerintem 2010.03.20. De a moderáció kitehetné, aki nem megfelelően használja! Másrészt meg elvonásával mindazokat büntetik, akik tudták! Rhiannon 2010.03.21. Kedves "A Színház Manója"! Ön esetleg tudna tenni valamit azért, hogy a Fórum újra elindulhasson? Vagy ez eleve egy hamvába holt ötlet? Ráadásul - ahogy az Ön is írta - az oda nem illő személyeket egyszerűen ki lehetett volna moderálni, nem pedig az egész  Fórumot egy gombnyomással megszüntetni. 

   Chicago - mai előadás (de máskor is megesik). Szünet. Megszólal a hívó: "Kedves közönségünk, kérjük, foglalják el helyüket a nézőtéren. Az előadást öt perc múlva folytatjuk." Nem telik el harminc másodperc legfeljebb, és: "Kedves közönségünk! Kérjük, foglalják el helyüket a nézőtéren. Az előadást azonnal folytatjuk." És már kapcsolják is le a világítást, és tényleg már folytatják is...
 

   A tavasz talán alkalom arra is, hogy végiggondoljuk, hányszor születik újjá a művész, aki estéről estére elénk áll, szórakoztat, gyönyörködtet, felemeli szívünket, lelkünket. Milyen különös, misztikus is ez a hivatás! Ki másnak adatik meg, hogy egy személyben lehessen emberi létformák végleteinek megformálója, átélője?  Igen ám – hallom szinte az ellenvetést -, de van egy nagy hátrány is, mégpedig az, hogy nem változtathat. A rosszat, a bűnt is ugyanúgy kell estéről estére elkövetnie, és nincs feloldozás, megtisztulás. Dehogyis nincs! A színész azzal, hogy megmutatja nekünk mi az, amit rosszul tett az adott figura segít, hogy magunk elkerüljük a hasonló életcsapdákat. Tanít okosabbnak lenni, emberhez méltó módon élni.  Itt a megtisztulás, katarzis! Közben pedig maga  is tiszta marad, hiszen jót cselekedett. Nem könnyű a színészi lét. Ezerféle ember jellemvonásait kell alaposan ismernie, azt is, amivel maga nem azonosul. Nagyfokú érzékenység, lelki gazdagság nélkül pedig hiteltelen volna mindaz, amit elénk tár. Nagy a felelőssége és ennek tudatában élnie nem hétköznapi teher. Így aztán időnként a színpadon kívül is játszhat kicsit, de hiszen számára színpad az egész világ… Ez az élete, hisz benne! Ezért vállalja nap mint nap a fárasztó, sokszor keserves és kínokkal teli újjászületést a színész – és ezért tart ki mellette hűségesen a néző. 

* Ez az írásom eredetileg a Heves Megyei Napban jelent meg.

 

    Sok éve már, de ma is érvényes tanulságokkal. A Miskolci Nemzeti Színház bemutatta Shakespeare Rómeó és Júlia című darabját, Mihályi Győzővel s Igó Évával a címszerepben, Szikora János rendezésében. Hatalmas siker volt, televízió- és rádiófelvétel is készült róla. Sokan és kimerítően méltatták az előadás erényeit, a színészi teljesítmények mellett kiemelten foglalkozva a  díszleteknek, jelmezeknek, kísérőzenének, azzal a ritka harmóniába forrott  egységével, ami az egészet olyan varázslatossá tette. Reneszánsz életöröm sugárzott az előadás  minden  pillanatából,  a  szerelem és az élet  igenlése volt  a meghatározó  érzés,  amit a tragikus végkifejlet sem nyomhatott el.
   Ismertem akkoriban egy nyolcadikos általános iskolai osztályt, amelynek diákjai nem éppen a meghatódásra való hajlamról, az érzelmek befogadására való nyitottságról voltak híresek. A tananyagban viszont éppen a dráma következett, itt volt a jó alkalom megnézni, rájuk hogyan fog hatni az előadás. Elkísértem őket én is. Odafelé a buszon vajmi kevés nyoma volt érdeklődésnek. Dráma… Shakespeare… Csakis olyan estének nézhetnek elébe – gondolták -, amit kénytelenek elviselni, azután majd sürgősen elfelejtenek.  Nem így történt.  Megfogta őket a játék és az azt körülvevő színpadi környezet. Voltak már így együtt színházi előadáson, de az kevésbé volt szerencsés alkalom. Most végre láttak is nemcsak néztek és erre az volt a  legfényesebb bizonyíték,  amikor a hazafelé tartó úton maguk  közt  és velünk  felnőttekkel is az átélt élményről beszélgettek.
   Ezért fontos, hogy a színház rendszeresen műsorra tűzzön előadásokat, amelyek a legkisebb korosztálytól kezdve fokozatosan megtanítanak jelképrendszereket, színpadi jelzéseket mindig magasabb és magasabb szinten érteni és érezni, azaz nézőnek lenni. És ezért fontos az, hogy legyenek olyan felnőttek, szülők, pedagógusok, akik elviszik gyermekeiket a színházba.
   Sokszor megesik velem, hogy valakivel beszélgetve szóba kerül, hogy ezt vagy azt az előadást már sokadszor fogom megnézni, s az illető csodálkozik, miért teszem, „ha egyszer már láttam”. Furcsa dolog ez… Senkinek sem jut eszébe azt kérdezni, miért nézünk meg újra mondjuk  egy szép festményt,  miért  hallgatunk meg ismét egy kedves dalt. Mindenki számára nyilvánvaló a válasz: azért, mert tetszik. Vajon miért  ne  lehetne  ugyanígy  színházi előadások esetében is?
   Újra elmegyünk, mert tetszett, mert a katarzist szeretnénk újra átélni, s erre nincs más mód, mint ez.
   Van azután még egy szempont, amiért érdemes többször is megnézni egy-egy előadást. Próbálják ki egyszer!  Mindig rá lehet csodálkozni olyan részleteire, szövegrészeire, finom megoldásaira a produkciónak, amit első ízben nem is vettünk észre, vagy csak felületes benyomásunk volt róla, s most fedezzük fel.  Különösen igaz mindez akkor, amikor a szövegkönyv  maga is  „bonyolult”,  teli utalásokkal,  rávezetésekkel,  de működik a dolog könnyebb darabok esetében is!
   Nézni és látni az életben sokszor nem egészen ugyanaz. A színházban sem. Ha Önök birtokában vannak mind a két képességnek, sokat segíthetnek azoknak, akik most tanulják. 

* Ez az írásom eredetileg a Heves Megyei Napban jelent meg.

Megnéztem Miskolcon a Hotel Mentholt. Gondolatban csináltam egy szereposztást az elképzelt egri előadásra.

Mike:Hagymási Sándor...HÜSE CSABA
Csacsacsa:Seres Ildikó...NÁDASY ERIKA
Zsilett:Chajnóczki Balázs...ÖTVÖS ANDRÁS
Frufru a húga:Pető Zsófia...MÉSZÁROS SÁRA
Bringa:Vida Péter...RÁCZ JÁNOS
Klipsz:Szirbik Bernadett...DÉR GABRIELLA
Oktán, benzinkutas / Cement, építésvezető / Prézly, miniszter:
Bakai László...SAFRANEK KÁROLY
a Csacska Macska vokál:
Jancsó Dóra, Pap Lívia, Szaksz Gabriella...
JÁRÓ ZSUZSA, NAGY ADRIENN, SZABÓ EMÍLIA
a Teddy Boys vokál:
Baj László, keresztesi László, Cselepák Balázs
...BÁNYAI MIKLÓS, NAGY ANDRÁS, SCHRUFF MILÁN
Vokál lányok
Vokál fiúk
Tánckar
 

Megjelent a Gárdonyi Napló új száma!

Egy hozzászóló 2010.03.20. 12:56:59 Kedves Fórumozók, talán  először  van, hogy ilyen fórumra írok, nem is szívesen teszem, mert látom, hogy szinte minden komment kivált valamilyen rosszindulatú megjegyzést az írója iránt. DE volt szabadidőm és figyelmesen végigolvastam a mások cseppet sem ,,rosszindulatú és szubjektív" (á. dehogy) írásait, és nem bírom magamban tartani az elkeseredésemet, amit ez a fórum okozott. Tisztelet a kivételnek  természetesen. Először is előre vetném, hogy teljesen igazat adok annak, aki a mai világban elégedetlen, ha a pénzéért nem azt kapja amit várt és amit szeretett volna. DE bizonyos kommentek mélységesen felháborítanak és itt most nem a buta egymondatos értelmetlen "beköpésekre” gondolok, amik nyilvánvalóan egy valakitől kölcsön jegyet kapott fásimulató imádó tollaiból származnak. Hanem azokra a hozzászólásokra gondolok, amik minden színházi háttér és tapasztalat nélkül pocskondiázni merik az egri színház előadásait. Először is az olvasottakból azt kell (persze) megint látni, hogy több részt csak akkor vagyunk hajlandóak tollat ragadni ha valami SZEMÉLY SZERINT nem tetszik nekünk, nem akarok felesleges okoskodásokba belebonyolódni, de egyszerűen elborzaszt hogy nem vagyunk képesek kilépni az évek sőt év tizedek óta tartó önsajnálatból és pesszimizmusból és csak ha valami negatívról hablatyolhatunk akkor ragadunk tollat kapát kaszát... Szégyellje magát mélységesen az, aki úgy kritizálni meri a Mayát, a Kaméliás hölgyet vagy bármelyik darabot, hogy szó szerint (már bocsánat) fingja sincs hogy micsoda megfeszített, kemény idegőrlő munka folyik a háttérben, ami sokszor csak azért nem sikerül tökéletesre, mert nincs kellő pénz és idő. Az alkotóknak (KOSSUTH-,HARANGOZÓ és ÉRDEMES díjas művészek érted!!!!!!!! nem a boltban vették ) szívvel lélekkel kell ugyanúgy alkotni pénz nélkül, elismerés nélkül ,néha a kollégák áskálódásai, rágalmazásai közepette, hogy a megálmodott színdarab tökéletes legyen. Én évek óta figyelemmel követem a színház előadásait és tökéletesen meg vagyok elégedve minden darabbal, hiszen tudok olvasni, és ha valami nem tetszik és tudom, hogy nem felel meg az ízlésemnek, arra nem megyek el. De sajnos köztudott, hogy kis városunkban sokan csak azért jelennek meg bizonyos jeles eseményeken, hogy az új ruhájukat megmutassák, hallottam olyat a színház soraiban ülve, hogy volt aki azt sem tudta, hogy mi a darab címe, de azt megtudtam, hogy a fodrásznál 10.000 forintot hagyott ott, és ezek után ki merik jelenteni hogy „egy operett legyen operett”… GYERTEK KI A BARLANGBÓL kérlek, itt vagyunk Európa szívében, Magyarország (szinte közepén) és nem vesszük észre hogy elhalad mellettünk a világ, kapcsoljátok fel a villanyt, Európa nem a Mnika sóról, Joshi baratról és a Fásy mulatóról szól… Én tudom, hogy nem tehetjük meg, hogy elmegyünk hétvégenként Szegedre, Pestre, Győrbe, Pécsre és végre meglátnánk, hogy Európában már miről is szól a színház, milyen csodálatos újítások lettek pár év alatt a színház művészetben, a különböző alkotók a művészeti ágazatokon belül egybefonódva a stílusokat keverve csodálatos új irányt alkotnak. Ne legyünk már pont mi itt középen mindennek a kerékkötői, én tudom hogy miről írtok én is szeretem ha a kikapcsolódás arról szól, hogy feltöltődjünk pozitív érzésekkel, és boldogan lépjünk ki a színházból, -páran akik még járunk-, de mégis hogy gondoljátok, hogy alkotók jelmeztervezők, zenészek, színészek, fénytechnikusok, és színpadépítők, kellékesek, táncosok lelkes és mélységesen megbecsülendő munkáját így leszóljátok, leköpitek, és felteszitek egy fórumra a SAJÁT buta közhelyes véleményeiteket… Az emberek, mint tudjuk befolyásolhatóak, adnak egymás véleményére, tapasztalataira TI pedig, akik ilyen átgondolatlan hozzászólásokat írnak, bele se gondolnak, hogy ezzel mástól veszik el az élmény lehetőségét, mert naivan elhiszik, hogy egy-egy darab nézhetelen?????? (sírnom kell) MIATTATOK, és nem mennek el a színházba a SZÍNHÁZBA érted, ami szinte az emberiséggel egy idős, nem mennek el, és szomorúan látom hogy számomra értékes színházi játék és mozdulat szépségét a megbotránkozás, undor, utálat, és szívbemarkoló fájdalom és jókedvű nevetés ÉRZÉSÉT kihagyják az életükből MIATTAD,…. Az üres székek, a megmaradt színházjegyek, alkotói csüggedést, alkotói válságot, és a közönségbe és az újító változásba vetett hitből való kiábrándultság és fásultság érzését hagyva maguk után a színház dolgozóiban. A színház nem arról szól, hogy egy idealizált rózsaszín felhőt mutasson be (persze ezt is), hanem hogy kibillentsen a mindennapokból, az sem baj ha nem tetszik vagy megbotránkoztat, csak legyen más mint amit otthon, a munkahelyen, vagy amit a tévében látsz, egyszerűen legyen más, egy más világ…, hogy az irigység érzését keltse benned, hogy nem lehetsz ott, mikor készül a darab, mikor jönnek a nehézségek, jönnek a pofonok és jön az elismerés és a MINDIG megérdemelt taps… Nagyon elvagyok keseredve a rossz magánéletben élő, munkahelyén elismertségért nem kapó, pénztelenség miatt frusztrációban szenvedő emberkék véleménye ahhoz vezetett, hogy a színház helyett (amit más országokhoz képest aprópénzért kapunk) vannak, akik a tévét választják, görcs van a gyomromban, mikor azt hallom hogy nem kelt el minden jegy egy-egy darabra (az utcán megejtett rosszindulatú megjegyzések miatt esetleg), de bizonyos tévés műsor körcsarnokban megrendezett kistestvéreire pedig tömött sorokban mennek a nézők és még a csilláron is lógnak. Ezt még véletlenül sem azért írom, mert mércét akarok állítani a két produktum között, számomra minden alkotó munkája ugyanannyit ér és majd akkor merem kritizálni bárki munkáját, ha hasonlót vagy többet teszek le az asztalra, egyszerűen csak azért írom le, hogy mikor azt mondják, hogy azért járnak kevesebben a színházba, mert drága, rájőjjek, hogy ez nem igaz… na tehát erről ennyit… Én hiszek a vélemény szabadságában, de a rosszindulatot utálom, és bizonyos kommentekből süt ez az érzés, - (és most őszintén egy-egy hozzászólás mögött még azt is sejtem, hogy valamilyen személyes megbántottság rejlik…..egy rosszul alakult személyes találkozás az érintettekkel, ) - az íróik nem foglalkozva azzal, hogy esetleg igazságtalanul becsmérelnek, megbántanak és elszomorítanak a buta barlanglakó véleményekkel másokat, akik úgy érzik, hogy erőfeszítéseik és munkájuk hiábavaló. Kijelentéseikkel leírják azokat a nézőket, akiknek tetszenek a darabok, és esetleg ezekből a visszajelzésekből arra következtetnek, hogy bennük a hiba, mert ők nyitottak az új felé… Valahonnan úgy rémlik ez, hmm… egy időben nem úgy volt, hogy azt hitték, hogy a Föld lapos? Nem baj, ha más a vélemény, az a lényeg hogy mit kaptál, sajnos az átlag ember hamarabb kapcsol a rosszra, de aki akarja, az mindenben meglátja a szépséget és a művészi mélységet, aki feláll és elmegy egy darab közben, ezzel magát fosztja meg bármilyen (akár rossz) érzéstől, hibát követ el magával szemben, mert csak él a mindennapokban és nem ismeri meg saját mélységeit, nekem talán erről szól a színház és az egyéb művészetek, olyat is átélhetek vele ami sosem fog megtörténni… Én - mondjuk így - a középkorú osztályt képviselem, tehát sorolhatom magam a még következők soraiba, kedves városi társaim elvagyunk temetve, egy mély kulturálatlan gödörbe, a kortársaim közül szinte senkit nem érdekelnek a kulturális programok, maximum ha valamilyen személyes kapcsolódása van, és ha érdekelne és kikéri egy ilyen ügybuzgó színházba járó véleményét, hogy érdemes-e megismerni a színház világát egyből letörik a szarvát, pedig a fiatalabb korosztály már nyitottabb az új felé, de mégis hagyatkozik az idősebb tapasztalataira. A színházat nem pocskondiázni kellene,hanem tűzzel vassal védeni és támogatni, lehetne még egy kapocs a személyes társas érintkezésben, mikor találkozunk és együtt érzünk… És most személyeskedjünk egy kicsit kedves ,,az egri színház nézők” írója, milyen alapon merészeled egy személyben kijelenteni, hogy ebbe a városba milyen előadás való, még jó hogy nem TE döntöd el milyen előadások legyenek egy évadban, a fiatalabb korosztálynak már nem elég a tingli-tangli, nem lehet talán az a probléma, hogy nem azzal van a baj, hogy nem tetszik hanem, hogy nem érted és nem is akarod befogadni a változást, a színház nem tévéfilm, hogy azt kapod ami van fogadd el, ne gondolkozz, edd meg…. I lovin it… Az az érzésem ,hogy lassan tönkreteszik a színházat, ami már elkezdett egy jó irányba haladni egy új európai irányba, pókháló lóg a kontyos kötöttpulcsis, rúzsszagú néniken, akik ezredjére nézik meg a csárdáskirálynőt, igaz is jujjdejó, nem kell gondolkozni…a fiatalok meg le vannak ejtve, álljanak be a fogyasztói társadalomba, olvadjanak be a szürke betonba…1984  Még szinte olyat is érzek a kommentből, hogy az írója valami fensőbb elit csoport tagjának képzeli magát, aki szörnyen művelt és mérceadó, aki megmondja, hogy mi kell a jónépnek. Hát gratulálok, tényleg pont így kell a hétköznapi embereket eltávolítani a színháztól, így is sokan csak azért nem jönnek el, mert ezen vélemények szerint, úgy ítélik meg, hogy á, ez nem az én világom, ezer kösz, hogy most tényleg alapot adsz az ilyen kijelentésekre. Más városokban, már a színház olyan, mint egy mozi, lezser öltözetben, fesztelenül mennek egy héten akár többször is, természetesen itt nem az Operára gondolok… És kedves író, had lebbentsek fel előtted egy varázsos fátylat, sokan a fiatalok közül igenis hogy járnának színházba, ha olyan lenne, mint pl. Pesten, laza, sokrétű, változatos. Sokakban a színházról még mindig az a kép van, amit az általános iskolában kapott matiné előadás hagyott, elnagyolt ripacskodás, ezzel szállt volna szembe a Csörgess meg vagy a Biffidus, a Maya (de jól is tették, hogy megrendezték)… és akkor pufff, nesze neked változás, jönnek ezek a borzasztó kommentek, nem akarok sértegetni, de talán legközelebb valamilyen bábszínházat kellene megcélozni azoknak akik csak együgyűen szeretnének bámulni ki a fejükből. Más városokban a színházra nem mondják azt, hogy kikapcsolódni mennek, hanem ismerkedni, élményeket szerezni akarnak, nem nagyítok, ez tényleg a tapasztalat. Aki kikapcsolódni akar a 21. században üljön be egy kád meleg vízbe és nézze a házibulit Atillával, szintén nagyon jó nem kell gondolkodni… Szintén személyeskedés  annak, aki szintén annyira megvan magával elégedve, hogy többes számban kijelenti, hogy „!!!!Vegyék már észre, hogy esik a színvonal” ez így is van - ahogy látom, a nézőknél.
Mivel az internet oldotta meg a nyelvüket a kommentelőknek, szeretnék egy új világot bemutatni…. Mégpedig a nemzetközi videó megosztó portálok világát, a nemzetközileg elismert színházak darabjai közül sok videó fel van ide téve, amikor (fujj még leírni is rémes) ilyet vetsz képernyőre, hogy nem az egrieknek való, akkor én azt mondom, hogy kikérem magamnak, hogy a nevemben ilyen kijelentéseket tegyél. Én sok ilyen nemzetközileg elismert színházi társulat videóit megnéztem a szabadidőmben és el voltam a mi kis egri színházunktól ájulva, hogy igen ez itt Európa, igen itt az új reneszánsz… elindultunk valahova köszönhetően Csizmadia Tibornak, Barta Dórának, Zsótér Sándornak, Ladányi Andreának, Almási-Tóth Andrásnak és mindenkinek aki segít ebben az újító irányban. És akkor jön a barlanglakó, aki szól a köz nevében és ítélkezik, hát ki kérte, én csak a magam nevében beszélek, de remélem hogy más is egyetért, elegem van az állott vízből, legyen már valami ebben a városban, ne csak a bor meg a törökök. Áldassék az, akinek a fejében elindul egy Agóra gondolata, aki elindította és támogatja az átalakulást a fejlődést ebben a városban, aki segíti a Líceum átalakulását, induljunk el valahová, mindegy, hogy milyen idők járnak, gondoljunk már egy kicsit tovább, munkahelyek, fellendülő idegenforgalom, mi kell még, igazán megmutathatnánk, hogy merünk újak lenni, legyen nekünk is valamink, 1552 óta itt az ideje, hogy valami más témakörben is megemlítsenek minket, ne csak az legyen rólunk a vélemény, hogy igen ebben a városkában vannak jó ötletek van újító szellem, de sajnos nem merik megvalósítani…,(bár ígysikerülhet elérnünk az Aggályoskodók városa címet.) És most már tényleg befejezem és ne haragudjon az akit megbántottam, akivel személyeskedtem, de amit leírtam, ez sem más mint egy vélemény a sok közül és hogy sokáig foglaltam a helyet a fórumon, de kikívánkozott… Köszönetet mondok TÖBBESSZÁMBAN most azoknak, akiknek egyszerűen megfelel ami van, megfelel a régi a mostani és a jövendőbeli színház, köszönetet a hűséges nézőknek, akik nem kritizálnak, nem „műértenek” okoskodnak, hanem elfogadják a munkát és az alkotást, a mozdulat és a színészi játék változatosságát, és azoknak is akik ennek hangot is adnak. És köszönetet mondok minden egyes színházi dolgozónak a takarítótól a színházigazgatóig, hogy egy ilyen nehéz helyzetben, egy ilyen igazságtalan és megbecsülés nélküli városban DOLGOZNAK, ALKOTNAK és VEZEKELNEK a színházba vetett hitükért. Köszönöm…
PS: eredetileg nem akartam ilyen borús hangvételű kommentet írni, de miközben lepötyögi az ember, közben formálódik a vélemény, alakul a kép, tisztázódnak az érzések, és igazat adok annak aki azt gondolja, hogy könnyű, mert itt a névtelenségbe lehet burkolózni, én pont ezért is ragadtam billentyűt, ugyanakkor nem látom ilyen sötéten a dolgokat de kikívánkozott… És tényleg egy utolsó gondolat, tegyük szívünkre a kezünket ,magunkkal legyünk őszinték, lássuk a hibákat,… én nagyon szeretem ezt a várost, akármilyen nehéz nem mennék el innen, de egy kis iróniával hadd jegyezzem meg: Eger szeretett volna lenni 2010 kulturális fővárosa… ezt ugye már szinte el is felejtettük, hát ez van… Mély hittel tekintek a jövő változó kulturált színházat szerető városa felé… Egy minden időben hűséges néző

Rhiannon 2010.03.20. Járva-kelve az országot egyet kell, hogy értsek az "Egy hozzászóló" kommentjével. Ahhoz azonban, hogy befogadjuk a változást, arra is szükség lenne, hogy a színház politikától totálisan mentes legyen. Ezt azonban én eddig – SAJNOS – csak a Bárka színház falain belül tapasztalhattam meg. Az kevés, ha csak a színház dolgozói tesznek valamit ezért, partner kell, hogy legyen ebben a néző is. Továbbá tudni kellene önkritikát is gyakorolni. Ahhoz azonban, hogy ezek a törekvések megvalósulhassanak, a rendezőknek kellene "érteni" a (helyi) nézők nyelvén azért, hogy nyitottabbá és befogadóbbá váljanak a színház újító törekvései iránt. Nem csak a néző hibás kizárólagosan, lehet, hogy a "nyelvhasználat" nem megfelelő, mert annak is volna több módja. Számomra az eddigi legtisztább viszonyt, ami eddig a színészek és a nézők között létrejött, itt, Egerben, csak az Emésztő tűzön és a Kerti mulatságon tapasztalhattam meg.

A Színház Manója 2010.03.20. Hűha! És ez nem pejoratív „hűházás”. Nagyra becsülöm ismeretlenül Önt, aki vette a fáradtságot és mindezt leírta. Nem minden mondatával értek egyet, de sok mindennel igen. Még azt is megkockáztatom, hogy szívesen folytatnék egy beszélgetést e-mail-ben… Úgy érzem, hogy most azonnal KELL reagálnom egy-két dologra, frissiben, egy olvasás után, nem kizárt, hogy később, lehiggadva  részletesebben is megteszem, mert hiszen én is nagyon szeretem a színházunkat! „…mástól veszik el az élmény lehetőségét, mert naivan elhiszik, hogy egy-egy darab nézhetetlen…” Igen, nagy hiba – nem is annyira a néző részéről, aki el meri mondani a negatív véleményét, hanem inkább annak részéről, aki ennyi alapján el is dönti, hogy dehogy nézi meg… ahelyett hogy saját véleménye kialakítására adná meg saját magának a lehetőséget – de még inkább nagy hiba és egyben súlyos felelőtlenség, amikor a színház saját emberei teszik ezt már jó előre, sokszor amikor még be sem mutatták a darabot… - mert bármennyire is sajnálatos dolog ez, van ilyesmire is néha példa… „…hallottam olyat a színház soraiban ülve, hogy volt aki azt sem tudta, hogy mi a darab címe…” Így igaz, nem egyszer voltam tanuja magam is ilyennek! „…tudok olvasni, és ha valami nem tetszik és tudom, hogy nem felel meg az ízlésemnek, arra nem megyek el…” – itt már vitatkoznék annyiban, hogy ez így nem igaz a bérletesekre, és ők vannak többen. Az a - pláne nem is egri néző -, aki eljön a kis pénzén megvett bérletre, nem fog válogatni. És lehet, hogy számára annak a bérletnek a megvásárlása áldozat (szívesen vállalt, de mégis anyagi áldozat)  volt! „…milyen alapon merészeled egy személyben kijelenteni, hogy ebbe a városba milyen előadás való, még jó hogy nem te döntöd el milyen előadások legyenek egy évadban, a fiatalabb korosztálynak már nem elég a tingli-tangli…” Igaz, senki sem döntse el egy személyben – mondom senki! Tehát abban az értelemben a színház illetékesei sem, hogy csak egyféle ízlést vesznek figyelembe. Én híve vagyok a színházunkban folyó műhelymunkának és szívesen látom a formabontó előadásokat is, de ismerjük el azt is, hogy ebben az évadban a bérletes előadások nézői még egyetlen mondjuk úgy, hogy hagyományos előadást sem kaptak. Márpedig Egerben egy színház van, nem válogathatnak ízlésük szerint, mint Pesten. És ami a „tingli-tanglit” illeti, a mögött is kemény, megfeszített, idegőrlő munka folyik a háttérben – higgye el, s én bizony megbecsülöm – sőt vállalom, hogy szeretem a hagyományos operettet is. Az egy másik világ, de a színház világa az is! „,,,sok ilyen nemzetközileg elismert színházi társulat videóit megnéztem a szabadidőmben és el voltam a mi kis egri színházunktól ájulva, hogy igen ez itt Európa, igen itt az új reneszánsz….. elindultunk valahova…” Az egri színháznak valóban jó a híre – sajnálatos, hogy nem Egerben. Ezért kellene kicsivel jobban ügyelnünk talán az egyensúlyra – a hagyományos színházi ízlés is kapjon azért valamit, s közben büszkék lehessünk az európai színvonalra is! Nota bene: a hagyományos ízlést kielégítő előadásokat is lehet és kell európai színvonalon csinálni…! „És köszönetet mondok minden egyes színházi dolgozónak a takarítótól a színházigazgatóig, hogy egy ilyen nehéz helyzetben, egy ilyen igazságtalan és megbecsülés nélküli városban, dolgoznak, alkotnak, és vezekelnek a színházba vetett hitükért.” Ez szép és nemes gesztus! Színházunkat valóban „nem pocskondiázni kellene, hanem tűzzel vassal védeni és támogatni, lehetne még egy kapocs a személyes társas érintkezésben, mikor találkozunk és együtt érzünk…” Tisztelettel: A(z egri) Színház Manója

Nos, kezdjük!
Mostantól itt igyekszem elmondani gondolataimat, érzéseimet, észrevételeimet, leggyakrabban (de nem csak) a Gárdonyi Géza Színházzal kapcsolatban. S hogy ki is vagyok? Erről  némi  információ a bal oldali oszlopban, a menüsor alatt! (2010. április 05. - J.F.)