Csiky Gergely darabját november 5-étől láthatja a közönség, de már korábban is bemutatták Egerben, mégpedig 1990. május 11-én,  Ingyenélők címen. Az akkori szereplők: Agárdy Ilona (a képen), Román Judit, Epres Attila (a képen), Kocsis György, Fésűs Tamás, Czvetkó Sándor, Csuja Imre, Pasqualetti Ilona, M. Horváth József, Ribár Éva, Bárdos Margit, Kelemen Csaba, Losonczy Ariel, Nemesházy Beatrix, Szatmári György, Varga Dávid, Csathó Csaba, rendező Valló Péter m.v.
 

Mit szólsz hozzá?

  Égi társulat – mondják egy-egy színház örökre eltávozott művészeiről, munkatársairól. Találóan, hiszen ha van lét valahol a földin túl, akkor ők ott sem lehetnek meg a Játék nélkül, aki egyszer a színház világába tartozott, nem tud, nem is akar szabadulni tőle többé. Tudják ők is, mint mi mindannyian, hogy elkövetkezik az idő, de addig szeretnének adni – minél többet – nekünk, s fájdalmuk, hogy a színház illékony műfaj.
   "A színész műve a hang és a mozdulat, ezek pedig múlandóak, mint a pillanat. A jelennek él, mohón nyitja rá a száját, hogy legalább a taps és dicsőség jutalmát elnyerje, mert ezek olyat hazudnak, ami nincs, sóvárgó ajka tehát mindig epedőn nyitva van, kitárt karja örökké arra készül, hogy megragadja a megfoghatatlan árnyékot. Ez a színész fájdalma, ez rejlik a mögött, amit a világ becsvágynak, hiúságnak, féltékenységnek nevez. Pedig a szívét, amelyet az állandó várakozás oly érzékennyé tesz, bárkinél jobban izgalomba hozza a művészet. Megmámorosodik tőle, hálás érte, s arra a pillanatra, amely számára az életet jelenti, hajlandó egészen átadni magát annak, akinek játszik." Olbracht cseh író regényéből idéztem.
   Nem is oly rég még ott álltak a színpadon, s ma ki tudja, ismerik-e még a nevüket. M. Horváth József, az egri színház szeretett és nagyon népszerű művésze mondta mindig a társulat egy másik, már szintén eltávozott tagjának: belőlem előbb lesz bérlet. Ott lehetett ebben a bolondozásban a félelem is, hogy elfelejtik őket. S bizony, a fiatal közönség ma tartok tőle, hogy alig tud már róluk, de szerencsére sokunk emlékezete, s képek, előadás-felvételek azért őrzik az arcokat, neveket, színpadon és azon túl elhangzott mondatokat is. Őrzik Agárdy Ilona emlékét is, Bessenyei Zsófiáét, Győrváry Jánosét, Kiss Lászlóét, Ribár Éváét,  Váli Zitáét,  s azokét, akik e percben talán nem jutnak eszembe – bocsássanak meg nekem érte, és őrzik Beksi Balázsét, akit a nagyközönség színpadmester lévén, nem színész, nem ismerhetett.
   Ha fentről lenéznek ránk az égi társulat tagjai, szeretném, ha tudnák, hogy vagyunk még sokan, akik - máskor is, de ezen a napon különösen – gondolunk rájuk.
 

Mit szólsz hozzá?

   Október 28-án a lengyelországi ŁódĽ városában lép fel a Gárdonyi Géza színház társulata Visky András: Alkoholisták című darabjával, Szegvári Menyhért rendezésében. A Teatr Nowy idén hatodszor rendezi meg azt a fesztivált, amelynek díszvendége ebben az évben  a világhírű litván Dráma Színház Vilniusból, valamint rajtuk és rajtunk kívül az újvidéki Szerb Nemzeti Színház és Lengyelországból Lwów és Wroczlaw egy-egy társulata látható. 

* Képek a Galéria menüpontban!
 

Hozzászólások (2)

   1967-ben az egri színház önálló társulata megszűnt - befogadó színház lett. A város és környéke lakói azonban ebbe a veszteségbe nem akartak belenyugodni, s 1980-ban elkezdődött a folyamat, amelynek köszönhetjük, hogy ma ismét van egri társulat. A sikerhez kellettek olyan emberek, akik vállalták ennek az ügynek a képvisele­tét. Egyikük Kiss Sándor, később a színház ügyvezető igazgatója.
  - Úgy éreztem, ha semmi mást nem hagyok magam után az életben, csak elérem, hogy a színházunk újra önálló lesz, akkor nem dolgoztam hiába – mondta egy korábbi beszélgetésünkkor.
   Gazdasági oka volt, hogy 1985-től, tehát éppen 25 évvel ezelőttől az első két évben még egyszerre befogadó és bemutató jelleggel működött a színház, Szikora János vezetésével. Az ő rendezésében 1985. december 12-én bemutatták Vörösmarty Csongor és Tündéjét, nagy országos visszhanggal.
   1986 őszén Gali László került a színház élére, megnyerve a kiírt pályázatot. Az 1987/88-as évad elején már egy új egri társulat mutatta be Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja című darabját.
   - A közönség érezte: ez a mi társulatunk, ami színészeink! Nekem ma is meggyőződésem, hogy ahol csak befogadnak előadásokat, az nem igazi alkotóműhely. Nemigen különbözik egy művelődési háztól, ahol többéle szakkör és szórakozási lehető­ség között a színjátszásnak is helyet biztosíta­nak. Ez a mi “Nemzeti Színházunk" – idézek ismét egy korábbi beszélgetést.
   Mostanában ismét el-elhangzik, leírják netes fórumokon, hogy mennyire nem lenne jó, ha megint befogadó színházzá válna. Az évadnyitó társulati ülésen Homa János, Eger Kulturális Bizottságának (akkori) elnöke azt mondta, értékekben kell gondolkodniuk a politikusoknak és fontosnak tartja, hogy Egernek önálló színháza és társulata legyen.
   Mi is annak tartjuk!
 

 * Ezt az írást átvette az  egriszin.hu és az  agria.hu is.

 

Mit szólsz hozzá?

   Kálmán Imre születésének és Lehár Ferenc halálának napja, október 24. a Magyar Operett Napja.

   Divat lenézni ezt a műfajt, de én nem állok be a sorba, s hogy miért, arra három érvet sorakoztatok fel. 1. Ez is a színházi kultúra szerves része, nem rossz műfajok vannak, hanem  jó vagy rossz előadások. 2. Mondják, s én egyetértek ezzel, hogy a látszattal ellentétben ez a „könnyű” műfaj nehéz csak igazán, hiszen prózai színészként, énekesként és táncosként egyként kell helytállni. 3. Emlékszem sikeres és színvonalas egri előadásokra.
   Egy olyan városban, ahol csak egyetlen színház van, minden műfajjal ki kell szolgálni a közönséget. Budapesten lehet szakosodni, a néző talál másik színházat, itt nem.
   Az újra induló önálló társulat Gali László direktorsága idején minden évadban mutatott be operettet, kezdve mondjuk a Csókos asszonytól (Zerkovitz) a Nebáncsvirágon (Hervé) át a Csárdáskirálynőig (Kálmán Imre). És ezek igenis jó előadások voltak, a Csárdáskirálynő például egyenesen drámai mélységeket mutatott fel, köszönhetően elsősorban Edvin szerepében László Boldizsárnak.
   Gali Lászlót Beke Sándor követte az igazgatói székben, s bár az előzetes hírek és az első évad másról szóltak, újra kerültek műsorra operettek.
   Ez történt Csizmadia Tibor direktor úr idejében is, kezdeti nyilatkozataiban elmondta, hogy másfajta zenés darabok lesznek (meg is váltak Szilágyi Olgától és Vadász Zsolttól, a színház nagyon népszerű primadonnájától és bonvivánjától). Később azonban csak megjelent a Mágnás Miska és követték mások is… A legutóbbi  évadzárón – a Maya kapcsán – maga is utalt rá, hogy az a híre, nem szereti ezt a műfajt, de ez nem így van - mondta…
   Fényes Szabolcs Maya című darabját az elmúlt évadban Zsótér Sándor rendezésében mutatták be. Utoljára most szeptemberben Budapesten, a Thália Színházban játszotta a Gárdonyi Géza Színház társulata. A meghívást még a POSZT-on kapták. Akkor, a szakmai megbeszélésen csupa jót hallottam: „Gyönyörűséges volt - színészileg nagyon magas szinten megoldva - koherens jelrendszer (képzőművészet, koreográfia, hangszerelés) – az operett apoteózisa - nagyságot, erőt prezentált…”
   Az előadást jelölték a Színikritikusok idei díjára is.
   Nos, igen, egy másik szintre emelte a darabot, de az is igaz, hogy ezt a magasságot nem minden néző tudta követni. Aki hagyományos előadásra vágyott, nézhetett bizony nagyot. Tagadhatatlan, hogy sok néző csalódott volt.
   Magamnak nincsenek ellenemre rendhagyó produkciók sem, de egyáltalán nem restellem, hogy szeretem a hagyományos operettet, s hogy miért, arra három érvet sorakoztatnék fel…    
   Ebben az évadban Huszka Jenő Gül baba című operettje-daljátéka lesz műsoron, Szegvári Menyhért rendezésében.

Mit szólsz hozzá?

 Október 23-a alkalmából a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemrend kitüntetést kapta Bókai Mária színművész.
1987 és 1997 közt volt tagja – alapító tagja - az egri Gárdonyi Géza Színház társulatának (bár már a 60-as években is játszott itt). Láthatták többek között az Egy lócsiszár virágvasárnapjában, a Tévedések vígjátékában, a Görkorcsolyapályában,  a Svejkben, a Csárdáskirálynőben… A társulat örökös tagja.
   Szeretettel gratulálunk.

 

 

Mit szólsz hozzá?

   Jónás Pétert, a Gárdonyi Géza Színház dramaturgját sok éve ismerem. Ifjúkori verseiből egy különszáma is készült annak a lapnak, amelyről az És… rovatban olvashatnak (Mezőkövesdi Szivárvány). A felnőtt-versekből most íme három, amelyek mindegyike kapcsolatba hozható valamiképp a színház világával. A dramaturgi munkájáról tervezett interjú pedig néhány hét múlva várható.
 

„Dalszöveg egy lányról, aki egy kicsit megkattant attól, hogy nem lett belőle színésznő, szegény...” Hosszú utcák (Brechti ballada egy színésznőről, aki soha nem lett színésznő, de mégis) Hosszú utcák és lámpaoszlopok. A lány mindig magában motyog. Langyos szavakat rejteget a sál, a buszmegálló s a koszlott sarki bár.   Monológok a nedves sál mögött, a buszmegálló s a sarki bár között. Hajtja egy hang, hogy mondja még tovább szép szavaknak meleg gyöngysorát.   (Áll a lány, a sál két szára leng. Függöny zizzen és szétgördül a csend. A csend mögött egy néző kuporog. Sálában gyűrött leheletnyomok.)   A sarki bárból patakzik a zaj. Virágszirmok, vizen lengő haj, lámpafényben fuldokló szavak. Ophélia az utcán áthalad.   A Sirály a busszal Moszkvába megy. Szárnya alatt mondatnyi meleg. Párás szavak, gőzölgõ magány. A megállóból hazamegy a lány.   (Száll a lány, a sál két szára leng. Függöny zizzen és szétgördül a csend.)    „Ars poetica, aminek köze van a művészetről való gondolkodásomhoz is.” Az én könyvtáram Az én könyvtáramban nincsenek fontos dolgok. Csak középen egy ártatlan, bolond ember, háttal a tűznek. A barlang falán lilás-bíbor árnyéktánc, sörgető röptető forgató, altató, elnyelő emelő leejtő megejtő ringató, rígató, elvesztő teremtő vétető, létező nemlét-emlék   (Csak parázs a nyelv alatt Isten a kalapban véren vett mátkaság Hosszú utcák és lámpaoszlopok. ördög száz alakban mellbimbó fogak közt utak a tenyérben szájban az anyanyelv napfény a kenyérben esőcsík ablakon hiányzó létrafok eltörött szemüveg elkurvult angyalok sárral telt szemgödör virágos földverem homu por világa siralom szerelem)   Az én könyvtáramban nincsenek fontos dolgok. Csak középen egy ártatlan, bolond ember, háttal a tűznek.

„Arról, hogy a könyvek, fikció, történetek által megnyitott másik világ mit jelent nekem."

FÜSTBEBURKOLTSÁG

 Mindig azt kereste.  A füstbeburkoltságot.

Amikor mindegy, hogy hol van. Amikor nincs

sehol. Amikor ott van mindenütt. Felhúzott

térd, egy könyvnyi hely, égboltbúra, csillagáramlás,

körhintarepülés, fejes egy hídról, és a pillanat

gyönyöre, mikor a fej a végtelen víztömeg időtlen

puhaságába csusszan, a vonat az alagútból a

mélykék tengeri szélbe robban, a felkelő nap

aranyló mézet zúdít az alvó folyóra.

 

Gondolatkocsonyában rezeg a test, mint harmat

a virágkehelyben, és jönnek a hangok, a színek,

a szagok, az ízek, narancszöld lombkupola, csupasz

comb alatt ránduló musztángizom, tenyérben szitált

forró homok, arcbőrön száradó agyag, meztelen

felsőtesten a napmeleg, hajnaltól táguló tüdő,

földszagú istenek visszhangja a hullámzó prérin

a szél, mint a szavak képpé nyílása a fejben, mint

a medvetalp ízének szétáramlása a nyelv alól.

 

A porhanyós medvetalp íze mindig ott bújkált

nyelve alatt, mikor az indiánregényeket olvasta

megszámlálhatatlan délutánokon, és nem hallotta

meg apu huszadik felszólítását sem, hogy kész a

vacsi, és nem hallotta az öccse kiabálását sem a

szomszéd szobából, aki kétségbeesve kereste az

egész lakásban terjengő sűrű füst forrását, csak

olvasott egy párnával a radiátornak támasztva hátát,

a párna már parázslott, háta mögül ömlött a füst, és ő

azóta is ezt keresi, ezt a füstbeburkoltságot, amikor

mindegy, hogy hol van, amikor nincs sehol, amikor

egy könyvnyi helyen ott van mindenütt.

 

Mit szólsz hozzá?

       Az mr1 - Kossuth rádió október 10-én 21.04-kor közvetíti az előadás rádióváltozatát.

   A péntek esti előadás (A selyemcipő) egyik élet-írta epizódja abba is illene. Bár minden este elhangzik a kérés a telefonok kikapcsolására, az első felvonás alatt három is megszólalt (tiszteltetem a tulajdonosaikat). Az egyik ráadásul kétszer... Először hosszabban és kedves gazdája nyilván még ekkor sem kapcsolta ki, mert kis idő után megint kezdte. A színpadon Mészáros Sára pedig éppen ekkor ért ehhez a mondathoz: "Mi ez az ellenállhatatlan hívás?" A nézőtéren persze kitört a nevetés, ami az előadás azon pontján ugyan nagyon visszás volt, a történtekre viszont nagyon természetes reakció.
   A rádióváltozat elhangzása után felhívott egy ismerősöm, aki színpadon nem látta az előadást. Nem érti, miért ez került a Vidor fesztiválra. Igaza van, ezt meghallgatva én sem érteném. Amivel nem azt mondom, hogy ez rossz volt, csak azt, hogy annyira gyökeresen más, aminek alapján tényleg nehéz elképzelni, hogy az előadásokon gyakorlatilag végig nevetett a közönség.   

 

Mit szólsz hozzá?

   Átadták tegnap este a Színikritikusok díjait.
  A legígéretesebb pályakezdő: Ötvös András - Gárdonyi Géza Színház, Eger ("Szeretek mindent, csak lehessen játszani" - nyár eleji beszélgetés a Színművészek retro és ma rovatban!)
   A legjobb jelmez kategória győztese Benedek Mari - Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése, Örkény Színház / Maya, Gárdonyi Géza Színház, Eger / Lorenzaccio, Maladype Társulat
   A legjobb gyermekelőadás az egri Harlekin bábszínház Keresztanya című előadása lett.

(Előzetesen jelölést kapott még a legjobb zenés/szórakoztató előadásra a Maya, Zsótér Sándor rendezésében.)

Mit szólsz hozzá?

 Ettől az évadtól már nem tagja a Gárdonyi Géza Színház társulatának. Legutóbb például a Szentivánéji álomban és a Csörgess meg! című előadásban láthatták. Legnagyobb feladatát az Equus-ban kapta. Egy héttel ezelőtt még ő is képviselte ezt a színházat a csehországi Plzeň Nemzetközi Színházi Fesztiválján. A vendégjáték során  a blog számára készített fotóit a Galéria menüpontban nézhetik meg! (Lásd hozzá a KUPEC BENÁTSKÝ című bejegyzést - 2010.09.16.!)
   Most itt üzen búcsúzóul – nagyon szimpatikus gondolatokkal - az egri közönségnek:
  Kicsit zavarban vagyok, mit is mondhatnék a nézőknek… Nagyon fontos része volt az életemnek Eger, amiért hálás vagyok, és köszönök mindent azoknak, akikkel dolgoztam, akik segítettek színpadon és a mögött, és azt üzenném, hogy nézzék és szeressék a színházat, mert nagyon jó barátaim erőn felül dolgoznak azon, hogy minőséget hozzanak a városba. Engem most nem nagyon tudom, hogy láthatnak-e egy darabig a nézők bárhol, most utazással töltöm az életem - ami önmagában egy nagy utazás, és nem tudom mikor, milyen állomáson állok meg és mikor állok színpadon legközelebb...

Üdvözlettel: Bányai Miklós

* Ezt az írást átvette az egriszin.hu és az agria.hu is.

 

Hozzászólások (2)

   A rangos belgrádi Bitef Fesztiválon, szeptember 17-én egy négy ország - Szerbia, Franciaország, Csehország, Magyarország – művészeivel létrejött, Európa Hotel című kísérleti produkcióban lépett fel Nádasy Erika (Sata Árpáddal, és az előadás létrejöttében Jónás Péter dramaturg is közreműködött). Ennek kapcsán olvashatják gondolatait külhoni és hazai színjátszásról.
   „Előző este, még az újvidéki színházban, nagy siker volt, isteni volt a hangulat és meghívták az Alkoholisták című előadást őszre a szerb színházba. Ha láttak még élhető várost, kedves embereket, akkor ez az. Esténként megtelnek a teraszok, mindenféle zene az utcákon egymást érő helyeken, ki mit akar, megtalálja. Olyan érzésem volt, hogy amit mi elfelejtettünk az életről, azt ők meg tudták őrizni! Hogy még van kedvük és idejük délután leülni egy kávéra a főtéren, este egy sörre a presszóban, vagy folk-kocsmában, vagy diszkóban, Járnak étterembe, pedig nincs több pénzük. Csak érzéseik és azokra nagyon vigyáznak...
   Belgrádban mi a prezentáció kategóriában szerepeltünk (benne vagyunk a fesztivál évkönyvében is). A Bitef templomban játszottunk. Workshop-nak hirdették, ezért viszonylag kevesen voltak, de szerették a produkciót. Októberben lesz a megbeszélés, értékelés, de mindenképpen együtt akarják tartani a csapatot, a csehek nélkül, lengyelek és spanyolok, olaszok egészítenék ki a képletet. Persze igyekeztünk látni is valamit, nem csak játszani. Láttam egy belga előadást, lenyűgöző tánc és mozgás, énektudás, párhuzamosan két nyelven – franciául és angolul – mondták a színészek a szöveget, akik főképp profi és nagyszerű táncosok voltak. Óriási színházban, „eszelős” mennyiségű ember előtt ők voltak a nyitó előadás. Maga a darab nem volt értelmezhető szöveg nélkül és sok helyen ismételte önmagát, két óra egyben rengeteg és azt igazán nem tudták kitölteni, de nagy élmény volt látni egy ilyen magas színvonalú játékot. Ehhez mindenre egyaránt alkalmas szereplők szükségesek – és még akkor sem lesz belőle igazi előadás…
   Részt vettem korábban egy mesterkurzuson, amelyet a világhírű cseh rendező és színész, Jiří Menzel vezetett. Ő az az ember, aki a hagyományos színházat világszínvonalon csinálja, de csinálta színészként  is, harminc éve. A csoportban nagyon fiatalok voltak, akiknek a beszéd is nehezükre esett és voltak  féltehetségek is, akiket meg rossz volt nézni. De a Mester színházképe engem megnyugtatott. Érthetően beszélni, a közönségnek játszani és nem a természetes felé rontani a nyelvet a színpadon, mert nem jelent semmit, ha a színpadon úgy jelensz meg, mintha illemhelyen vagy az aluljáróban lennél. A szöveg fontosságát és az azzal való játékot feszegette,  mindig hangsúlyozva, hogy a szöveg egy eszköz, de a színpadon mindenképpen csak színházi beszédet szabad használni. A nyelv öncélú rongálását szigorúan tiltja. Sok érdekes gyakorlatot mutatott a jelentek kapcsán, milyen izgalmas helyzeteket ad, ha valaki eltalálja a helyzetnek  és a karakternek éppen megfelelő szövegmondást, stílust, ritmust, mögöttes tartalmakat. Láttunk  egy előadás-felvételt is, amelyen egy komédiában  részeget játszik, sírtunk a nevetéstől, világszínvonalú bohóctréfa volt - véres komolysággal.
   Szerencsésen találtam néhány olyan dolgot, amitől felteszem a kérdést: Mi történik a magyar színjátszással? Lassan olyan szintre sikerül rántani, mint a focit (csak az kevésbé zavar, mert nemigen van hozzá közöm)."

* Ezt az írást átvette az egriszin.hu, az agria.hu és a hellocity.hu is.

 

Hozzászólások (1)

   Nem is értem, hogyhogy nem írtam erről eddig, pedig még karácsony előtt történt…
   Prágából utaztam haza. Néhány héttel korábban sajnos nagy bánat ért, Édesapám után most Édesanyám is elment örökre. Azért is voltam otthon (én így nevezem Prágát), a színház mellett másik nagy szerelmemet jelentő városomban, hogy segítsen egy kicsit a lelkemen. Az EuroCity vonat kényelmes, helyjegyem is volt, de télen a fogasra akasztott kabát azért jelentős helyet elvesz. A velem szembeni ülés üresen maradt, ott helyeztem el. Csakhogy felszállt egy hölgy, sok csomaggal és nagyon kezdte nézni azt a helyet. Nem akartam, hogy bejöjjön a fülkébe – magamban szuggeráltam: Ne… ne! De éreztem, hogy hiába, s valóban, néhány pillanat múlva már ott ült, ráadásul annyi csomagja volt, hogy egyet már csak a lábunknál tudott elhelyezni, kisebb kényelmetlenséget okozva vele. Ha jól meggondolom, haragudtam rá.
   Megszólított. Nem volt kedvem beszélgetni, de nem akartam udvariatlan lenni, gondoltam pár szót kibírok. Kiderült, hogy beszél magyarul, Pozsonyban él egyébként, s most rokonokhoz utazik, Pestre. De ami ennél sokkal fontosabb, hasonlóan Prága-bolond, mint én és ráadásul a színház világához tartozik…!

   Mária sok évet élt Prágában, és dolgozott különböző ottani színházakban, például a Divadlo ABC-ben, éppen találkozásunk előtt nem sokkal láttam egy 1960-as előadásuk felvételét, nagyon híres színészekkel - jó témát adott, s azon túl is képzeletbeli ping-pong labdaként adtuk egymásnak a szót, idéztünk fel prágai helyszíneket, eseményeket, embereket, egy-egy „félszóra” már jött is a folytatás, a válasz a másiktól, mindketten elemünkben éreztük magunkat és nagyon jó volt ez a beszélgetés, tényleg nem is vettük észre, hogy órák múltak el közben!
   Prága és a színház - valóban végigkísérik egész életemet, áthatják napjaimat és felbukkannak akkor is, amikor nem is gondolnám…

  

Mit szólsz hozzá?

   A szerdán délben a Színház honlapjáról eltűnt Vendégkönyv tegnap késő délutántól ismét megtalálható, a Rólunk írták menüpont almenüjében.
 

Hozzászólások (1)

   A csehországi Plzeň Nemzetközi Színházi Fesztiválján szerepel a Gárdonyi Géza Színház Shakespeare Velencei kalmár című darabjával. Útjukat, az előadás fogadtatását tegnaptól figyelemmel kísérhetik a 2010/11-es évad rovatban.

 

Hozzászólások (1)

   Észrevettem, csak… nem akartam éppen én külön felhívni a figyelmét annak, akinek esetleg elkerülte, de most, hogy a Színház honlapjának vendégkönyvébe már valaki úgyis beírta... Bulgakov világhírű, remek regényének színpadi változatát bemutatja ebben az évadban a Gárdonyi Géza Színház. Alig várom, nagyon kíváncsi vagyok rá!  A Mester és Margarita – Mester nagy kezdőbetűvel és Margarita nagy kezdőbetűvel! De bizony a Színház honlapján többször szerepel helytelenül, kicsivel, mint helyesen – mert van olyan is. Például Rólunk írták rovat Színlap alrovat: Újra várja nézőit a Gárdonyi Géza Színház 2010. augusztus 12. – itt helyes. De azonos helyen: 2010/2011: Játéköröm és gondolatgazdagság június 3. – itt már nem! Főoldal: Vett már bérletet? Itt sem. Gondolom, a kétféle - helyes és helytelen – írásmód a cikkek különböző szerzőinek köszönhető (egyik írásnál sincs feltüntetve). De ha már valaki, akinek írása megjelenik a Színház honlapján nem ismeri (?) a világirodalomnak ezt a remekművét, akkor nincs is senki, aki javítaná? Arról már csak mellékesen szólva, hogy több egri hírportál átvette betű szerint az írást, s ott sem vette észre senki… így azokon az oldalaikon is kis kezdőbetűs szegény Mester és szegény Margarita… (Egyébként hasonló eset volt a nyár elején,  amikor a Kecskeméti Országos Zenés Színházi Találkozó: KOZSZT ezen a honlapon és onnan átvéve a portálokon is csak KOSZT volt mindenhol...)  

* E bejegyzés megjelenés után néhány nappal kijavították...

 

Mit szólsz hozzá?

 A legjobb nagyszínpadi előadás díját (Dottore-díj) a Csörgess meg! kapta Nyíregyházán, a Vidor Fesztiválon. Gratulálunk!

 

Hozzászólások (1)

   Kérdezte tőlem valaki, hogy lettem én ilyen – ennyire – színházrajongó. Nem tudtam mást felelni – most sem tudok – így születtem. Szüleim kicsi koromtól mindent igyekeztek megadni, hogy művelt és a művészetekre fogékony ember válhasson belőlem, noha saját neveltetésükből ez nem feltétlenül következett, mert mindketten olyan körülmények között nőttek fel, ahol mindenre inkább kellett a pénz mint erre. (Emlékeztetek itt a Történetek a színház körül rovatban az Egy kosár és egy bőrönd című írásra…) Mégis fontosnak tartották, megvolt bennük az igény és késztetés, hogy ha ők nem is kaphatták meg mindezt, nekem próbálják megadni. Én pedig – és ennek nagyon örülök – kezdettől fogva fogékony voltam rá, hogy mennyire, az talán meg is lepte eleinte őket.
   Színház azonban lakóhelyünkön nem volt, s akkor még nem volt olyan egyszerű és magától értetődő dolog elutazni ezért valahova.
  Szerencsére az elsők között volt televíziónk, a legendás Munkácsy. Igen, hozzánk is jártak a szomszédok tévézni, na nem színházat nézni, de mondjuk a műkorcsolya közvetítések (több órán át!) vagy a Ki Mit Tud? alatt tele volt a szoba.  A  Magyar Televízió akkor és még sokáig – ez európai kuriózum és elismerés tárgya volt – sok színházi közvetítést adott. És én lenyűgözve néztem. Akkor is, ha nyilván nem értettem a darabot. Nem tudom megmagyarázni, csak éreztem - és most, amikor írok róla, ugyan azt az érzést élem át mint akkor gyermekkoromban -, hogy valami csodát látok, valami varázslatos dolgot. Mindig megnéztem a Váradi György vezette Színház Naplót is – ez mai szóval magazinműsor volt a színház világáról, bemutatókról, színészekről. Látom magam előtt az arcát és hallom a hangját. Próbáltam ehhez az íráshoz keríteni egy fényképet róla, de sajnos nem sikerült.
   Emlékszem sok előadásra. Nem is gondoltam, mennyire megragadtak bennem, olyankor derül ki a legjobban, amikor valami retro műsorban előkerül egy akkori előadás-részlet és teljesen élesen emlékszem, sőt tudom előre mi következik, merre fog lépni a színész, hogy fogja emelni a kezét, milyen hanghordozással fog beszélni – emlékszem!
   Manapság alig fordul elő színházi közvetítés – nincs rá pénz, meg állítólag igény sem. Utóbbit nem hiszem. Ám legyen, mondjuk, hogy nincs igény. De miért? Mert elszoktak tőle, mert már nem is tudják mi az, milyen az. Vissza kell hozni az igényt. Igaz, nem helyettesíti tökéletesen az igazi színházi estét, nem olyan, mint a helyszínen, de tud szórakoztatni, felemelni, élményt adni – s mellesleg sok tehetséges színésznek országos teret biztosítani.
   Ismertették a Magyar Televízió őszi műsorrendjét. A színházat kedvelők szempontjából fontos részt idézem:
m1
A vasárnapi műsort koncert- és színházi közvetítések zárják.
m2
A nyolcas Híradó után dramatikus filmsorozatokat, tévéjátékokat, opera-, operett- és színházi felvételeket…..mutat be a csatorna.
   Az őszi műsorrenden tehát ismét lesz színház – feltételezem, hogy az archívumból elővett felvételek, de azok rengeteg nagyszerű alakítást, rendezést örökítettek meg. Örülök neki! 
 

Mit szólsz hozzá?

   A fenti kérdést szegezte nekem a Vendégkönyv egyik beírása. Íme a válaszom!
   Hogy van-e egyáltalán kapcsolat, fel sem merül. Legfeljebb csak az, hogy mit is értsünk itt most légkörön. A fizikai válasz egyértelmű, van azonban egy átvitt értelmezés – és tudom, hogy a kérdés megfogalmazója ebben egy hullámhosszon van velem -, ami körülvesz bennünket, ahogyan, amiben, akik között élünk. Életminőségünkben pedig fontos szerepe lehet a színháznak is, tehát a kérdést ennyivel akár majdnem megválaszoltnak tekinthetnénk. De miért fontos a színház? Mert nemcsak szórakoztat, de megnyugtat, feldúl, elgondolkodtat, elvarázsol – mikor mit (esetleg többet is egyszerre) és ezzel érzelmi és gondolati létünk egyik formálója, befolyásolója. Ha színházba megyek, várok valamit attól az estétől és ha megkaptam, azért, ha nem, akkor azért nem hagy nyugton, azért mocorog, alakul, érlelődik bennem, vált ki örömet vagy haragot. És máris hatott a pszichikus klímámra, azaz a magán-légkörömre.  Na és az illat? Mindnyájan ismerjük azt az érzést, amikor egy-egy személyhez, szituációhoz vagy helyhez egy-egy illatot is társítunk, ha rá gondolunk. Természetesen van saját illata a színháznak – minden színháznak is. Összetevői maga az épület, a közönség és a legfontosabb az előadás szó szerinti - díszletek, a használt smink és egyéb anyagok - illata (de beszélhetnénk átvitt értelmű illatáról, aromájáról is!), a varázslat egyik eleme, amit megérzünk, amint felmegy a függöny.

* Földi Kitty, akinek két írása már olvasható volt a blogon, szintén válaszolt a kérdésre. Lásd a Vendégszerzők írásai rovatban!
 

Hozzászólások (1)

   Pénteken este mutatta be a Kis-Dobó téren („Petit place du Dobó”) a Tatár Gabi kezdeményezésére létrejött Pinceszínház a SzeLaVi című műfaji meghatározása szerint „zenés parfét”, Gregg Opelka műve nyomán. Két kiszolgáltatott sorsú nő, egy táncos és egy színész történetét látjuk, akik egy lokálban lépnek fel, s szeretnének kitörni, azt megmutatni, ami igazán a szívükből jön.
   Nézve és hallgatva őket elsődleges élményünk a kellemes, könnyed nyáresti szórakozás. Azután persze bevillan emlékezetünkbe egy-egy részlet, arc, szem, szó – és rájövünk, hogy tudat alatt azért érzékeltük, milyen komoly gondolatokba, küzdelmes emberi sorsokba avattattunk be…
   Másik gondolatunk pedig emlékek felidézése, szerepek, figurák a Gárdonyi Géza Színház sok évvel ezelőtti előadásaiból, azokkal a művészekkel, akiket most itt látunk. Tatár Gabi néhány éve nem tagja a társulatnak. Örülök, hogy megtalálta, megteremtette a lehetőségét annak, hogy ne szakadjon el az egri közönségtől. Dimanopulu Afrodité és Pálfi Zoltán ma is tagok, de ha megpróbáljuk felidézni közelmúltban játszott szerepeiket, nincs könnyű dolgunk – s erről nem ők tehetnek. 
   A nagyjából egy és negyedórás előadásban Pálfi Zoltánnak (a bár tulajdonosa) kevesebb feladat jut, de ő oldja meg végül a helyzetet, megteremtve a happy endet. A két dizőz szerepében azonban lubickol Tatár Gabi és Dimanopulu Afrodité. Lelkesedésük, jókedvük, sokszínűségük tényleg magával ragadó, csak a vak nem látja, mennyire élvezik az egészet. Segíti őket Bóbis László a tenyérnyi színpad lehetőségeihez képest meglepően gazdag koreográfiája, Húros Annamária kedvesen bohém jelmezei és persze Gonda László, aki a zenei kíséretet biztosítja (www.gondamusic.hu - milyen szívesen hallgatnám bárzenét játszani…) Nem az ő érdemeit csökkentve mondom, hogy azért más hangulata lenne az előadásnak, ha zenekar kísérhetne – hogy nem így van, annak nyilván anyagi okai vannak, mint némi reklám becsempészésének is - c'est la vie… 
   Szegvári Menyhért rendezése - mint mindig – most is nagyon kedvére van az embernek. Ismét a Gárdonyi Géza Színház jut eszembe, ahol sok remekét láthattam és szerencsére ez napjainkban is folytatódik.
   S hogy mi is maga a Pinceszínház? A Vitkovics ház pincéjében otthonra lelt 40 fős nézőterű játszóhelyen olyan egri színészek csinálnak színházat, akiket a Gárdonyi Géza Színházban mellőznek, vagy érdemtelenül keveset használnak. Ennek az írásnak ez nem témája, de figyelmükbe ajánlom itt a blogon a 2010.06.29-i bejegyzést: "Az ország legjobb színháza" címmel!
 

Mit szólsz hozzá?

 

   „A Babszem Jankó Gyermekszínház 1998-ban alakult négy állandó taggal, de produkcióink során gyakran kérünk fel társulatunkon kívüli művészeket is…Szőke Andrea szövegíró és Kalló Zsolt zenepedagógus színházunk “háziszerzői”, mindketten igen jól ismerik a gyerekek életkori sajátosságait, érdeklődési körét…Az előadásokon arra törekszünk, a klasszikus gyermekszínházi hagyományokat figyelembe véve, hogy apró nézőink, (amennyiben az előadás keretei közé szervesen beilleszthető) résztvevőivé váljanak a színpadi eseményeknek.” Részletek a gyermekszínház honlapjáról
   Tegnap megnéztem Az állatok nyelvén tudó juhász című előadásukat az Érsek udvarban. Magával ragadó volt felnőttként is, ahogyan egyszerű, tiszta eszközökkel igazi színházi varázslat jött létre. Gratulálok!
 

Mit szólsz hozzá?