Beke Sándor Rendező és Bátonyi György díszlettervező (m.v.) az új stúdió teljes rendelkezésre álló terét kihasználja, „szélesvásznú” technikát alkalmazva, de még magassági irányban is kiterjesztve. Az alkalmazott építmények, formák, tárgyak egyszerűek, hangulatot teremtők. Igaz ez Harák Judit jelmezeire is.
   Idilli igenis ez a világ, a bajjal-pénztelenséggel, lelki-érzelmi konfliktussal (szerelem vagy apácaság) együtt is. Kedves és vonzó vidéki idill, ahol magától értetődően drukkolunk, az Isten szerelmére nehogy valahogyan mégis apácának álljon ez a leány, szomorúságba döntve magát is, azt a szegény fiút is, na meg bennünket is. Kascsák Dóra a címszerepben érdekes, színes. A szerelmespár másik fele Tűzkő Sándor. Első nagy lehetősége a társulatnál.  Ifjúi rajongás és érett férfi  villanásainak elegye, megtűzdelve a mai kor emberének gesztusaival. Annuska barátnője Kalmár Zsuzsa, precizitás, kidolgozottság jellemzi, csakúgy mint partnerét, Tunyogi Pétert. A szülők: Bogdán István és Jónás Gabriella. Sok szeretettel eltelve aggódnak lányukért. Külön érték Jónás Gabriella szépen beszélt magyar nyelve. Pálfi Zoltán tetszetősen szemérmesen szerető atya. Sata Árpád kolduló barátja is e vidéki idill szerves része, sok humorral, ahogyan e tájról fakad Balogh András plébánosa is. Emlékezetes – ha csak villanásnyi szerep is – Venczel Valentin és Tóth Levente, Fehér István hitelezője pedig nagymellényű, de lelkében kisszerű figura. A két cseléd Fekete Márton, akit a Légy jó mindhalálig kapcsán már méltattunk és Varga Orsolya- vidám, kedves, színes.
   Annuska és társai „beperdültek” az életünkbe. Nem maradtak sokáig, de szerettük, hogy itt voltak.
 

   Aki látta az eredeti helyszínen, annak van hiányérzete, természetesen, hiszen az előadást oda tervezték, s a változás kompromisszumokat követel. Mitsem von ez le azonban a művészi alakítások értékéből. A Piaf továbbra is nagy siker. „Amikor a lábunk előtt kuporogva énekelt, szerettem volna odabújni mellé és együtt sírni vele” – hallottam Nádasy Erika Piafjáról az egyik nézőtől. Van egy olyan jelenet, amelyben viszont ez a helyszín többet adott. A Padam éneklése közben Piaf a falra vetülő árnyékával pöröl, vitatkozik, bújik előle és  mégis vállalja a szembenézést feje fölé tornyosuló múltjával. Nagyon nagy hatású kép.

 

A város legjobb kávéja         

   A város legjobb kávéja kapható talán a Gárdonyi Géza Színház új büféjében – igaz, az árát is megkérik. A kiszolgálók fiatalok, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Iskola tanulói. Nem egészen egyforma lelkesedéssel, de többnyire udvariasan végzik munkájukat. Van köztük, akit a színház világa mélyebben is érdekel, korábban is gyakran járt előadásokra, statisztált is már. Régi színházba járó embereknek azért kicsit hiányozik még az átépítés előtti időszakban megszokott két kedves hölgy. Annyit mindenképp érdemelnek, hogy legalább ezzel a két mondattal megemlékezzünk róluk.

Snassz kitelepülés…

    Az új büfé szorosan vett kiszolgáló része nagyjából olyan alapterületű mint a régi, de az átriummal még jelentősen meg is növekedett. Igaz, a pult valamivel rövidebb lett. Ezzel indokolják, hogy legújabban egy terítővel leterített asztalt állítanak az előcsarnok másik oldalán a Gárdonyi szobor elé, s ott is árusítanak. Elég pedig csak egyetlen pillantást vetni erre a megoldásra, s nyilvánvaló, mennyire nem illik az elegáns terekhez, mennyire úgy hat, mint valami vidéki, lepusztult kultúrház színvonala, mennyire snassz… Annyival azért nem rövidebb az a pult, de ha mégis gondot okoz, igenis a közönség szokjon inkább hozzá ahhoz, hogy aki már vásárolt, nem ácsoroghat középen, másokat is a pulthoz kell engednie! Van hová arrébb menni, van hová leülni, bárszékre, asztalokhoz. A színvonalból – abból nem kellene engedni!    

   Anna Karenina - az előadás iránt nagy volt az érdeklődés budapesti művészek körében is. Láttuk itt például Gyurkovics Zsuzsát, Oszvald Marikát, Lalklóth Aladárt, Forgács Gábort… Belesimultak a közönség egészébe, nem akartak „főszerepelni”. Volt azonban egy kivétel, amikor nagy hangon mesélt nem igazán szalonképes viccektől visszhangzott az átrium. Ez nem volt rokonszenves a közönségnek…

 

   Önmagában semleges karakterű alig-díszlet, de korhű és nagyon kellemes jelmezek. Ötletgazdag világítás – talán ízelítőül is az átépítéssel meg növekedett technikai lehetőségekből. A zenei inspirációt komolyan vevő, simuló, de a szereplőknek a lehető legtöbb kibontakozási alkalmat nyújtó rendezés (Szerednyei Béla). Mindezt már legfeljebb a  művészek ellenállása vagy közönye ronthatná el, Egerben azonban mindig csodálattal nézem ennek az ellenkezőjét, amikor a legkisebb szerepeket is főszerephez illő intenzitással, átéléssel interpretálják. Ennek a rendezésnek két „vesztese” például Ivády Erika és Szarvassy Csaba Zsolt (balett-táncos és olasz énekes), egészen hátul, takarva láthatjuk őket, és nem is igazán rájuk koncentrálunk – valljuk be, pedig mindketten figyelemre lennének méltóak rövid jelenetükben.
   A zene meglehetősen eklektikus, opera, operett, musical olyan elegye, amely végül leginkább mégis operához hasonlít, lenyűgöző varázslatot űzve a nézővel. Megkapó melódiákból és disszonáns hangokból fonódó teljes harmónia, a dallamokban jellem- és érzelem ábrázolás – és nem könnyű énekesi feladatok! Ez csak növeli a teljesítmények értékét.
   Szilágyi Olga törékenysége erőt sugároz, elszánt konveciók ellenei lázadása, önmaga vállalása rokonszenvet ébreszt. Csodáljuk az asszonyt, aki gyengeségében is határozott, s bár a végén elbukik, erkölcsi győztes. Hasonlóan szuverén egyéniség a Kincses Károly megformálta Karenin, sértett büszkesége mögött meglapuló szerelmével. Nem ilyen határozott és egyenes jellem Vronszkij. Vadász Zsolt érzékeny megformálásában ő szégyelli, hogy nem állt ki úgy Anna mellett, ahogyan annak tiszte szerelme megkövetelné, s talán ez az önmarcangolás készteti önmaga elől menedéket találni a nagyobb önállóságra való törekvésben. A másik páros Levin és Kitty. Egri József a társulat új tagja. Őszinte játékát szívesen nézzük. Zám Andrea egri pályáján új ez a szín. Vókó János (pap) fenséges nyugalmat áraszt. Érdekes és vonzó a szintén új tag Varga Lívia. Ivanovna szerepében báj és rosszindulat, kacérság és talán valamiféle prüdéria érdekes ötvözete. Sok a humor Horváth Ferenc, Kakó Zsolt, Lisztóczki Péter és Podlovics Lajos alakításában.
 

   A művész úr, az Anna Karenina (nagyon szeretem az előadást!) rendezője oda nyilatkozott az egri városi televízióban, hogy nem. Nem is várható el, hogy nehéz darabok egyáltalán színre kerüljenek. Csak ezek musical változatait kell adni, legalább szegény diákoknak sem kell elolvasni, elég ha azt megnézik…
   Igen, menjenek a diákok színházba, de ne csak ezért, hogy e elkerülhessék az elolvasást! És NE csak a zenés változatból ismerjék és ismerhessék meg például a Tolsztoj regényt! Már csak azért sem, mert a kettő természetesen egyáltalán nem ugyanaz! És mi legyen azokkal a „nehéz” művekkel, amelyek elkerülték a megzenésítést? Többé talán ne is kerüljenek színre? Felejtsük is el a drámairodalom számtalan klasszikusát? Nagyon NEM szimpatikus ez a nézet. Nem szeretnénk, ha az egri színház ezt az utat követné – szerencsére nem is teszi.  

  Bornemissza Péter, Balassi Bálint nevelője 1558-ban – diáktársai kérésére – megírta Tragoedia magyar nyelven az Sophocles Elektrájából című művét, s ezzel megteremtette a magyar drámairodalom igazi kezdetét. A Gárdonyi Géza Színház a 2000. évben bemutatta ezt a drámát s megnyitotta vele a gyönyörűen felújított és átépített színházat. Az alkalomhoz méltó darabválasztás és méltó előadás dukál. Lássuk, sikerült-e megfelelni a várakozásoknak!
   Bár a dráma központi kérdése többé-kevésbé mindig aktuális és mindenkit foglalkoztat (zsarnokság és szabadság viszonya és az egyén szerepe, nevezetesen ellenállás és megalkuvás), a befogadáshoz a régies nyelvezet okán lankadatlan odafigyelés szükségeltetett. Az előadás egy óra negyven perc – szünet nélkül. De ha jó, akkor az erős koncentráció sem fáraszt. A történet követését irodalmi ismereteink is segítik (hiszen tanultunk az eredeti műről), s az olyan kapaszkodók is, mint a Bornemissza által alkalmazott beszélő nevek. Hogy mégsem csak fordításról, hanem végső soron új drámáról van szó, alátámasztja a szerző két változtatása, Parazitus – az udvari talpnyaló – figurája és a kórus helyett egy vénasszony (neve azonban Chorus) szerepeltetése.  
   Kiemelésre elsősorban Saárossy Kinga – Clytemnestra, a királyné asszony – és a címszereplő, a Agamemnon király lánya – Kalmár Zsuzsa kívánkozik. Játékukban ott a lélek minden rezdülése és tombolása. Különösen izgalmas, ahogyan a tökéletesen más úton járás, más morális értékrend és motiváció, valamint egymás gyűlölete, a totális szembenállás mellett kiolvasható kettősükből az a tény is, hogy anyáról és leányáról lévén szó egy vérből valók.
 

   1905-ben felépült Egerben az első állandó kőszínház. De addig és azóta is sok érdekes dolog történt a város színházi életében. Ez a könyv a XVII. századi iskolai színjátszástól egészen az újjáépített színház 2000 nyarán történő megnyitásáig követi nyomon az eseményeket, rengeteg érdekes információval látva el a téma iránt érdeklődő közönséget. Tények, adatok, visszaemlékezések, műsortervek, kritikák.
   (* Utóbbival kapcsolatos hiányérzetem, hogy egyoldalúan, csak  egy egri napilap írásait idézi, holott éveken át létezett és a Gárdonyi Géza Színházzal rendszeresen és szeretettel foglalkozott a Heves Megyei Nap színházi melléklete - igen, sok írásommal. Ha közlésre méltónak találták őket, talán nem kell szégyenkeznem miattuk. Nekem nagy öröm lett volna, ha ebben a kötetben idéztek volna ezekből is.)
   A tartalom mellett a sok fekete-fehér és színes fotó, igényes topográfia és borító, jól megválasztott formátum is a könyvespolcok értékes és szívesen forgatott díszévé teszik a kötetet.
 

   A legfontosabb maga a játék és játszani szinte mindenhol lehet. Az elmúlt évadban is szü­Iettek emlékezetes, nagyszerű előadások, mégis nagyon vártuk hogy elkészüljön a Gárdonyi Géza Színház átépítése. A barokk Eger hangulatához illeszkedő  és az első itteni kőszínház homlokzatát megidéző külsőt kapott az épület.
   Lépjünk be!
   A névadó szobra átkerült az eddigivel ellentétes oldalra, onnan vigyázza az előcsarnok terét és nézi örömmel, hogy a közönség nemcsak nagy számban és szívesen jön az új színházba, hanem mintha az új környezethez alkalmazkodva elegánsabban, az alkalomhoz és a helyhez méltóbban is öltözködne.
   Első benyomásunk a sok tükör és a fény! Nem csak a tükrök tért tágító hatásának köszönhető ez, hanem a különleges, hálókból megkomponált félgömbökből alkotott világítótesteknek és a rejtett világításnak is. A belső terek színvilága egyébként sötétek és világosak ellentétére épül. A bejárattal szemben régi helyén találjuk a ruhatárat, de az is megújult. Balra helyezték el a pénztárat. A büfé nagyjából szintén a régi helyén van, de olyan ügyesen elhelyezve, hogy ez eszébe sem jutna a látogatónak. A régi, talponálló-szerű helyiség hatalmasat változott! Bárszékek, dohányzó és nem dohányzó rész, másfajta választék. Két hatalmas fekete-fehér fotó egésziti ki a látványt, az első egri színházról, a még fából épült Arénáról és az első kőszínházról. (Az előcsarnokban van még egy további alkotás, egy szintén a múltat idéző dombormű.)
   Beljebb kerülve az átriumba jutunk.  Kényelmes ülőkékkel, növényekkel ellátott remek hely az előadás előtti, szünet alatti társalgásra. Kisebb közönségtalálkozók megrendezésédre is ideális. Felettünk a szabad égre nyíló üvegtető, lábunk alatt padlófűtés. Az egyik falon nagyméretű fotók. Szépek, dekoratívak. De ugyan miért a velencei karneválon készült sorozat? Miért nem a színházhoz, az egri színjátszáshoz közelebb álló témát választottak? Régi előadások, nagy színészek, kellékek, jelmezek, tervek - meg­oldható lett volna... 
   A pénztár és a büfé közötti nagy ajtó felett ott a felirat: Stúdiószínház. A régi, emeleti helyiség ma balett- és próbaterem. Az új megnövekedett, variálhatóbb terekkel, jobb hangtechnikai és világítási lehetőségekkel rendelkezik. A megnövekedett tér egyéb­ként igaz a kiszolgáló részekre is, azokra, amellyekkel a közönség nem találkozik. Modern, ízléses arrafelé is minden.
   Ha elolvastuk már az aktuális szereposztást, elnézegettük a ruhatár felett a társulati tagok arcképét - színészek, színházvezetés, művészeti munkatársak, titkársági dolgozók -, akkor már hallatszik is a hívó: ,,Kedves közönségünk! Előadásunk szereplői köszöntik Önöket és kellemes estét kívánnak. Kérjük, foglalják el helyüket a nézőtéren! Az előadást tíz perc múlva elkezdjük.” A bevezető régi kedves dallam szerencsére megmaradt. Nem kell feltétlenül mindennek változnia. A nézőtérre lépve azt tapasztaljuk, hogy annak képe alapvetően nem változott. Új viszont a színpad íve, két eddig nem látott színpadi bejáróval – és újak, sokkal kényelmesebbek és más színűek a székek.
   De már kezdődik is az előadás!

   Elmúlt az az egy év, ami alatt csak saját épületén kívül működhetett a színház. Most itt állunk az új épület előtt, járunk tereiben és nem is igen értjük, hogy szerethettük annyira azt a kopottat, azt a régit… Pedig szerettük! De az újat is hamar megkedveltük otthonos eleganciájával.

- Nagyon szép volt, a végén a Himnusz alatt már sírtam is.
- Látványosak voltak a táncok.
- Örömmel láttam újra Hüse Csabát.
- Szerencsére most nem szakította félbe az eső.
- Egészen más mint a film.
- Megnézem majd bent a Színházban is.
- A díszlet a Feszty-körképre emlékeztetett.
- Szívesen látnánk most már a nyári játékokon más jellegű
  előadásokat, klasszikus zenés játékokat is, mint például a
  My Fair Lady, A Muzsika hangja, Hallo Dolly, stb…

 

   „…Pest a fulladásig jóllakott gyönyörrel, bűnnel, étellel és itallal.” A műsorfüzet Krúdy-idézete foglalhatja össze a legfrappánsabban az estet. Egy életérzés és a hátterét adó társadalmi helyzet, a megélhetés tetszik, nem tetszik, adott lehetőségeivel. Gyönyör és csömör, a tehetetlenség és a tenni nem is akarás megmosolygása, megfricskázása. Előadva pedig mindez kedvesen, érzéssel…

 

Nem tetszett:
   - Hogy olvasmányélményemhez képest kevesebbet adott az
     előadás.
   - Hogy időnként „volt már” érzésem volt.
   - Hogy a játéktér szállodával, bankkal épített nagyvárosi utca  
     helyett inkább valami szeméttelepre emlékeztetett.

Tetszett:
   - Kakó Zsolt élvezetes, örömteli tánca.
   - Podlovics Lajos félszegen hányaveti figurája.
   - A gyerekek bevonása  a fináléba

13-14 éves gyermeknézők mondták:

   - Csöpögős, unalmas, hazafiságról szóló előadást vártam, de kellemesen csalódtam.
   - A könyv alapján épp ilyennek képzeltem a szereplőket.
   - Egyetlen szóval: megérte!
   - Az utcán megpillantottunk egy gyönyörűen megcsinált hajú kedves, fiatal nőt. Elkezdődött az előadás és felismertük a színészek között, de éppen egy gonosz figurát játszott. Elkeseredtünk. 
   - A díszletek és jelmezek látványosak voltak, a bécsi pompát jól meg lehetett különböztetni a Baradlay ház magyaros jellegétől. A színészek egyéniségei jól illettek szerepeikhez. Míg a regény aprólékos kidolgozású, a színpadon az események gyorsabban peregtek, a színhelyek gyakran változtak, így az előadás fordulatos, érdekes volt. Az azért mindenképp hasznos volt, hogy kötelező olvasmányként ismertem már a cselekményt. Így tudtam jól követni és megérteni a történteket.
   - A háború zaját, füstöt, a nép kiáltását nagyon jól megkomponálták.
   - Elcsábított engem ez az egész. 

 

   Szurkoltunk a rokonszenves kis csapatnak. Vizsgázni sohasem egyszerű dolog. Az izgalom, a pillanatnyi lelki és fizikai állapot is befolyásolhatja a teljesítményt. Ez bizony most is így történt. Szerencsére láttuk őket már korábban is a színpadon, így véleményünket nem csak ez a délután formálta. Ami most igazán tetszett:
- Topolcsányi Laura minden produkciója.
- Fogarassy Péter talán remek táncoskomikust sejtető percei.
- Kovács Viktória tűnődő-szelíd alakja a Liliomból.
- Kürti Tamás néhány pillanata.
- Czéh Gabriella a Matild című sanzonnal, aminek éneklése közben a nézőtéren szinte
  megállt a levegő.     
Rendkívül rokonszenves volt valamennyiük bemutatkozó kisfilmje, amelyben két percben vallhattak magukról. Szívből kívánunk mindenkinek sok-sok örömet, sikert a pályán!    

   Mívesen szép, elegáns előadás született, amelyben emlékezetes alakítások megragadó jelmeztervezői munkával (fekete-fehér színekben tartva minden öltözék,  a mindössze két rövid alkalommal, dramaturgiailag indokolt helyen megjelenő egyéb színek által képzett ellentéttel), igen egyszerű, mégis oly változatos díszletekkel és invenciózus világítással (az évad világítása lehetne) támasztatnak alá.

   Manapság igen aktuális újra az a gazdasági-társadalmi szituáció, amelyben „lehet” választani: tisztességesnek maradni vagy engedni ebből az egyébként tiszteletreméltó életfilozófiából, viszont jól (jobban) élni.  Az idei utolsó bemutató ezt a helyzetet elemzi, illetve az egyén szerepét benne, a döntés lehetőségeit, a határokat, az önfeláldozás és az önfeláldozás teremtette jólét elfogadásának lelki és erkölcsi kérdéseit.
   Az évad rendhagyó játékterű előadásai után szembetűnő a hagyományos színpad-nézőtér viszony és az előadás is visszatérés a hagyományos színjátszási stílushoz.-  és igenis szükség van az ilyen típusú, kicsit lassúbb tempójú, ráérősebb, "beszélgetős" estékre is. Mindemellett van némi csavar, legfőképp a harmadik felvonást tekintve, amelyik mind a rendezést (asztal alatt bújkálás), mind a színészi játékot (az inas – Rácz János, a szobalány – Nagy Adrienn) tekintve bohózati hatáselemeket tartalmaz, noha az alaphangulat egyáltalán nem ez.
Szegvári Menyhért rendezése tőle megszokott módon színvonalas.
   Nádasy Erika (Boriska) olyan széles skáláját mutatja érzelmeknek, szárnyaló, mégis szerényen háttérbe húzódó örömnek, majd csendes, de mély fájdalomnak, amire kevesen képesek. Kascsák Dóra fiatalon is érett a szerepben. Venczel Valentin bárója charme-os, nagystílű és kisfiús egyszerre. Tóth Levente gesztusrendszere, mimikája az „ismerős” költő-újságíróé. Tunyogi Péter tornatanára rendkívül pontos, szórakoztató, hol megértésre, hol megvetésre késztető jellemrajz. Nagy örömmel látjuk újra nagyobb szerepben Bessenyei Zsófiát. Vívódik ez az asszony anyai érzelmek, a gyermekéhez való tisztesség, s a jólét megtartásának már beléje ivódott kényszere közt. Tatár Gabi és Topolcsányi Laura nővér-alakjai közül előbbi nincs tisztában azzal, mit követ el, amikor leendő férje kívánságára hajlandó feláldozni kapcsolatát Boriskával, akinek pedig mindent köszönhetnek, utóbbi rideg, kemény nő, akit végső soron csak a saját boldogulása érdekel. Fekete Györgyi szintén elszegényedett, de magát munkával eltartó rokona kellemes pillanatokat szerez.
    Díszlet és jelmez: Csík György

*  Az utolsó előadáson a színház dolgozóival közösen a fellépő művészek meglepetésére kis ünneplést rendeztünk. Rózsaszirmok hullottak a színpadra (kapcsolódva a rózsák darab-béli szerepéhez). Megérdemelték, valódi értéket teremtettek!