Megszakítva a Színháztörténeti sorozat menetét, ebben és a következő fejezetben az aktuális ünnephez, a karácsonyhoz kapcsolódunk. Most a Népújság segítségével felidézzük néhány év karácsonyi színházi kínálatát 1922 és 1961 között. 

1922

   Az Egri Keresztény Szociális Egyesület 3 felvonásos karácsonyi pásztorjátékot rendezett a Városi Színházban, Betlehemi bakter címmel (a „színre hozatal” nem karácsonykor volt, hanem még az előző, 1921-es év ünnepéhez kapcsolódóan, de már január 1-jén). Írta: Szabó János. Az előadásról utóbb cikket író szerzőnek (neve nincs a cikk alatt) kifogásai akadtak: „Nem ismerem Szabó Jánost. Soha hírét sem hallottam. Karácsonyi pásztorjátékáról nincsen sok mondanivalóm. A betlehemi bakter olyan jóízű magyar falusi bakter volt, mintha csak Vas Gereben gyúrta volna. Az egész pásztorjátékból hiányzik a kelet sajátos lehelete, gondolkozásmódja. A darab fogyatkozásai a hozzá nem értő rendezés miatt erősen szembetűnőek voltak. Szent József csizmásan, Szűz Mária cúgos cipőben jelent meg a színpadon. Ilyen darabot nem volna szabad színre hozni, mert csak a vallást profanizálja. A betlehemi pásztorok szép magyar szűrökben, huszárosan zsinórozott csizmában játszottak, sőt egy betlehemi csirkefogónak fejében régi, rossz vasutas sapka volt, a másik csirkefogó rossz katonanadrágban mutatta be a betlehemi viseletet.
   Ebből az a tanulság, hogy műkedvelők lehetőleg ne játszanak jelmezes, keleti vonatkozású darabokat, ha nem tudják a szükséges ruhákat előteremteni.
  A szereplők külön-külön is dicséretet érdemelnek. Nagy jóakarattal játszottak. Losonczy Erzsébet (Szűz Mária) áhítattal játszotta meg nehéz szerepét.  Nagy József (Szent József) átérezte a szerep komolyságát. Krupa Erzsike (I-ső angyal) kedvesen énekelt. Egyébként is az ő jelenete volt a legmeghatóbb, a legszebb. Antal János (Illés) jól alakított. Járdán Ferenc, Leiszner Ignác, Bíró Sándor és Tóth Imre utonállókhoz  nem illő nemes törekvéssel játszottak. Említésre méltó Nagy Annuska, Erdélyi Erzsi, Kormos József, Kaknics Tóbiás, Bíró Ferenc, Kaknics Szeruska, Szakácsi Szidike és Murányi Rózsika. Kaknics Tóbiás a Karácsonyest című verset szavalta szépen és értelmesen.
   Nem állhatom meg szó nélkül azt, hogy a pásztorok egytől-egyig simára voltak borotválva. Ejnye, ugyancsak jó borbélyok voltak Betlehemben, a kutyafáját.”

1925

   Karácsony a színházban – Pénteken, karácsony első napján délután a „Három csésze teát”, Szloboda kellemes és mulatságos vígjátékát mutatja be az Országos Kamaraszínház. Karácsony első napjának estéjén egy pompás francia vígjáték, a „Váljunk el” kerül színre, ünnep másnapján. szombat délután a bemutatón nagy sikert aratott Candida, este pedig Herczeg Ferenc legvidámabb darabja, a Kék róka van soron. Vasárnap délután Gárdonyi örökbecsű vígjátéka, az Annuska, vasárnap este pedig Schöpflin Aladár nagy hatású vígjáték újdonságát „Vége a szép nyárnak” címen mutatja be Alapi Nándor Országos Kamaraszínháza.

1927

   A városi tanács a színházat rozoga állapotára való tekintettel bizonytalan időre bezárta. Az Egri Műkedvelők Köre ezáltal kiszorult a Városi Színház színpadáról, amelyről oly előnyösen ismeri már a közönség. A kör, hogy életműködésében meg ne béníttassék, elhatározta, hogy havonként egyszer, mindig az első vasárnapon, matinét tart az Uránia moziban.

1959

   Ilyenkor, a decemberi szép ünnepek közeledtével és beköszöntével az ember hangulatában – és bentebb is – valamiféle kellemes változás áll be. Könnyebb, szebb és színesebb lesz minden, ajándékokat adunk, várunk és kapunk, körülfog bennünket – mint karácsonyestén a gyerekeket – valami csodavárás, valami mesevárás. Pedig hát felnőttünk…
Az egri Gárdonyi Géza Színház Ábrahám Pál háromfelvonásos revüoperettjét. a Hawaii rózsáját mutatta be színesen sziporkázó ajándékként az ünnepek alkalmával a csodaváró, a meseváró színházszerető felnőtteknek. … (Dér Ferenc)

1961

   December 24-én, délután három órai kezdettel a Csinn-bumm cirkusz műsorát adják elő a színházban, ahol vidám, tréfás jeleneteken, a Csinn-bumm cirkusz életének ezernyi, kacagtató „problémáin” derülhetnek a gyerekek. Az egriek kedvenc színészei lépnek fel: Stefanik Irén, Kanalas László, Csornai Irén, Csapó János, Tolnai Katalin, Fekete Alajos. Fábián József és Dánffy Sándor.  

   A sorozatot kezdetétől figyelemmel kísérők tudják, hogy eredetileg „huszonkilenc…” címmel indult, 2012. szeptemberében. A cím onnan eredt, hogy miután 1985-ben megszüntették az egri és miskolci színház összevonását, január 1-jétől befogadó színház lett az egri, társulat nélkül, önálló bemutató joggal. De a színházakban két naptári évet érintő évadokban gondolkodnak, tehát ennek az évnek az első fele már egy (bár csonka) évad volt. A 2012/13-as volt tehát a 29. évad az összevonás megszűnte után, s ebben 29. évadban indult a sorozat.
   Akkor még egyetlen évre terveztem. Szerencsére és örömömre azonban annyi érdekes anyag, dokumentum, fénykép… gyűlt össze és olyan sokan vállalták a beszélgetést, visszaemlékezést (az elkészült beszélgetések közül többen még ma is várnak arra, mikor következhetnek majd), hogy ma már az 5. évadnál tartok.
   Így azonban az eredeti cím már erősen magyarázatra szorul. Ezért megváltoztattam (és a változást visszamenőleg is érvényesítettem a legelső fejezettől kezdve), „huszonkilenc” helyett – egyúttal a sorozat tartalmát is jelezve – „Színház Egerben 1884-től máig – Színháztörténeti sorozat”. Egyidejűleg felfrissítettem, átalakítottam a főcím képet is.
  A már megjelent, s az azonos című menüpontban összegyűjtve olvasható 78 fejezet tartalma természetesen nem változott meg. Azaz, néhol mégis, de ezekben az esetekben csakis bővült, ha olyan anyag birtokába jutottam közben, ami az adott fejezet megjelenésekor még nem állt rendelkezésemre, de érdemesnek láttam azzal kiegészíteni. Ez a jövőben is előfordulhat, tehát érdemes lehet néha böngészni a már olvasott részeket is. 

 

Beszélgetés SZILÁGYI OLGÁVAL, a kilencvenes évek - kétezres évek elejének egri primadonnájával

1984-től a Dohnányi Ernő Alapfokú Művészeti Iskola tanára. 1988-tól a budapesti Operettszínház szubrettje, 1994-től az Egri Gárdonyi Géza Színház primadonnája. 2013-ban mesterfokozatot és okleveles énektanár szakképzettséget szerzett a Debreceni Egyetemen.

Hogyan került kapcsolatba a Gárdonyi Géza Színházzal?

   Ó, az egy csodálatos dolog volt. Van egy nagyon kedves balettmester ismerősöm, akinek ajándékba adtam egy kazettát. Ő kapcsolatban volt Aldobolyi Nagy György zenei vezetővel, tőle tudta, hogy éppen primadonnát keresnek Egerbe. Odaadta neki a kazettát, meghallgatták, hívtak és leszerződtem. Hét éven keresztül voltam itt és nagyon megszerettem Egert.

Milyen volt akkoriban a hangulat a színházban?

   Nehéz szavakba önteni, nagyon kedvesek voltak a kollégák. Én egy kis hátránnyal indultam, énekesnő vagyok, nem színész mesterséget tanultam, bár néhány évig játszottam szubrett szerepeket az Operettszínházban (érdekes, hogy azokban a darabokban aztán itt Egerben a primadonna szerepet kaptam meg.) A kollégák nagyon segítőkészek voltak, elismerték az énekszakmai tudásomat és segítettek abban, hogy színészileg is felzárkózzam. A Mágnás Miska volt az első darab, amiben szerepeltem. Felejthetetlen az a hangulat, ami itt volt akkor a színészek között, ahogyan előadás után leültünk, megbeszéltük, segítettük egymást, kitaláltunk jó dolgokat, ezt így sehol máshol nem nagyon tapasztaltam. Itt nagyon őszintén dolgoztunk a színpadon és a közös érdek az volt, hogy jó legyen az előadás, nem az, hogy „milyen voltam én benne”. A legtöbbet Moravetz Levente rendezővel dolgoztam, sokat tanultam tőle a színpadi jelenlétről, színpadi gondolkodásról, a darabra való felkészülésről a próbafolyamatokon keresztül. A próbafolyamat a legizgalmasabb, amikor megbeszéljük, hogyan lehetne a legjobb, a premier pedig a legnehezebb, utána kezdjük el igazán élvezni a játékot.

Családi indíttatásának is szerepe van abban, hogy ének, tánc, játék tökéletes, természetes egységben mutatkozott, valahányszor színpadra lépett.

   Édesapám balett-táncos volt az Operaházban, édesanyám balettmesternő (a húgom is balettmester lett) és imádtam a táncot. Három éves korom óta tanultam. A szüleim fegyelemre, illemre tanítottak - illetve nem is tanítottak, ebben nőttünk fel. A vérembe került. A színpad nekem egy templom, egy másik dimenzió. Sok mindent ösztönösen csináltam ugyan, de maximális felkészüléssel. Nagyon sok energiát fektettem abba például, hogy tökéletes legyen a tánc. De a mai napig sportolok, figyelek magamra. Elmentem kurzusokra (továbbképzésekre is járok a mai napig is), meghallgattam mindenki véleményét, tanácsát és nem sértődtem meg, mert a dicséretet jó hallani, de attól nem fejlődik az ember, fejlődni a kritikától lehet. Ezt az utat választottam a növendékeimmel is, őszintén elmondom a véleményemet és maximalista vagyok.

Mondjuk el, kikről is van szó…

   Zeneiskolában tanítok és a növendékeim énekelnek már Szegeden, Debrecenben, az Operaházban. Versenyeken első-második helyezéseket érnek el. Magyar musicalekből és rockoperákból Stuttgartban rendeztem velük gálaestet... Mindez azért is lehet, mert megtanítom a gyerekeket úgy gondolkodni, ahogyan Moravetz Levente tanított meg engem. A növendékeimet mindig megdicsérik, hogy nem csak jól énekelnek, de már ahogyan kiállnak is, oda kell rájuk figyelni és van mondanivalójuk. Ez fontos dolog.

Hét év és igazgató váltás után a színház másfajta zenés előadásokat mutatott be, az operett háttérbe szorult. Annyira, hogy a színház primadonnájától és bonvivánjától meg is váltak.

   Nagyon fájt, de addig én itt sok darabban játszottam, igyekeztem minden arcomat megmutatni, s másoknak is kellett alkalmat adni arra, hogy megismerjék őket. Vége lett valaminek, ami nagyon hiányzott, de megnyílt egy másik út. Sokat jártam fellépni külföldre, Amerikába, Kanadába, Németországba, Ausztráliába, elindultam más irányba, koncerteken, operett gálákon énekeltem. De néha játszottam is, például Debrecenben, a Cigányszerelemben Zórikát, Kecskeméten, a Cirkuszhercegnőben Fedorát. Belekóstoltam abba, milyen az élet más városokban, megismertem más próba-hangulatokat, de nagyon őszintén mondom, a szívem húzott vissza Egerbe.

A közönség a mai napig emlegeti Önt

   Éreztem, hogy szerettek, gyakran kedvesen megszólítottak, otthonom volt nekem ez a város. Most néhány éve a Gyertyafény keringő című darabba hívott a direktor, elmondta, hogy nem nagy szerep, de azt válaszoltam, nem baj, csak ezen a színpadon legyek, mert valami olyan volt itt a levegőben, ami máshol nincs. Amikor az első próbán kimentem a színpadra, egyszerűen nem tudtam megszólalni, annyira meghatódtam attól, hogy újra itt vagyok. Nyaranta pedig a Várban az Egri csillagok előadásai jelentettek egy kis fájdalomcsillapítót.


 

Egri csillagok - Vikidál Gyulával

A legkedvesebb egri szerepek?

Az Anna Kareninában Vadász Zsolttal

   Mindig az volt a kedvenc, amelyiket éppen játszottam, de hozzá kell tennem, sokat számított az is, éppen ki volt a partnerem. Legtöbbször Vadász Zsolt, őt nagyon szerettem. Azután is léptünk fel együtt. Mégis, ami mélyebben érintett, az a Marica grófnő operett volt, valamint a Mária evangéliuma és az Anna Karenina musicalek. De szerettem a Cherbourgi esernyőket, a Józsefet, a Viktóriát, a Csárdáskirálynőt… utóbbinak érdekessége az életemben, hogy három szerepét is eljátszottam. Pesten Stázit, Egerben Szilviát (ezt más helyeken több nyelven is, németül, olaszul…) és Cecíliát is eljátszottam már egy társulatnál.



Cherbourgi esernyők


 

Mária evangéliuma, partnere Tóth Sándor



Sybill

Visszanézi időnként az itteni előadások felvételeit?

   Igazából bennem élnek, de jó érzés néha visszanézni, bár most már hibákat is látok. Én akkor itt a maximumot próbáltam adni, de az elmúlt évek alatt fejlődtem sokat és mostanra értek be igazán bennem a dolgok. Például kicsit más technikával éneklek már, találkoztam egy nagyon jó énektanárral, aki megmutatta nekem ezt az utat. Az én hangom jobban illik az operetthez, de mostanában ezzel az újfajta hangképzéssel, amivel gömbölyűbb és nagyobb lett a hangom, az opera felé is elmozdultam koncerteken. Született egy könyv Mozart életéről (Nemeshegyi Péter: Isten szeretetének muzsikusa, Mozart) s ahhoz CD melléklet, azon is énekelek. De változatlanul nagyon szeretem az operettet, ezt a boldogság hormonnal teli zenét. Hálás vagyok Kálmán Imrének, akinek dalait meg sem tudnám számlálni, hány koncerten énekeltem már, Huszka Jenőt is szeretem, de talán Lehár (egyébként nem egyszer már-már operai szintű muzsikája) áll hozzám a legközelebb, a Cigányszerelem, a Mosoly országa, a Víg özvegy…
 

Tehát a (szerintem mondvacsinált) operett vagy musical vitában is kiállna a műfaj mellett.

 

Mikó Istvánnal

   Igenis, ezt is lehet nagyon magas színvonalon csinálni. Akkor van baj, ha visszaélnek azzal, hogy például Kálmán Imre muzsikája - de másoké is - annyira megejti az embert, hogy még ha rosszul éneklik is van sikere. Ha vannak kollégák, akik nem kottából tanulják meg, hanem hallás után és a rossz dolgokat utánozzák le, és ettől az egész elértéktelenedik. Én úgy gondolom, nagy szükség van rá, s a világon bárhol léptem fel vele, mindenhol nagyon szerették az emberek. Amerikában, Kanadában például 30 nagyvárosban van újévkor operett gála. Chicago, Los Angeles, Winnipeg, Vancouver átlag 3000 fős koncerttermeiben akkora siker volt, hogy nem akartam elhinni…

Kár, hogy az egri újévi koncerteken nem hallhatjuk.

   Ha hívnak és meg tudom oldani, akkor szívesen jövök…
 

Egri bemutatói:

1994 Mágnás Miska – Rolla
1995 József és a színes, szélesvásznú álomkabát  - Narrátor
1996 Csárdáskirálynő – Szilvia
1997 Montmartre-i ibolya – Violetta
1997 Mária evangéliuma – Mária
1997 Marica grófnő – Marica grófnő
1998 Egri csillagok – Izabella királynő
1998 Sybill – Sybill
2000 Cherbourgi esernyők – Emery
2000 Anna Karenina – Anna Karenina
2001 Viktória – Viktória
2001 János vitéz – Francia királykisasszony
2011 Gyertyafény keringő - Pipi  



Klingler Katalin és Szilágyi Olga

OPERA – OPERETT – MUSICAL

„A János vitéz tükörképe a múltnak, a nép elnyomását fejezi ki az árva szerelmespár” – „levitézlett bártündérek, grófocskák helyett sikerült igazi, szocialista, kollektívában élő fiatalt színre hoznia” – „országos diadalkörútra” viszont mégis a Bál a Savoyban indult…

Operett

Bemutatók az 1957-62-ig terjedő időszakból. Igen érdekes képet adnak az előadások korabeli ideológiai hátteréről is a Népjúság írásai. A János vitéz szereplői között méltatott Forgács Kálmánról egy későbbi időpontban (a színháztörténeti sorozaton kívül) hosszabb írást tervezek, megszólaltatva leányát is. A 74. fejezetben, Olgyai Magda kilencvenedik születésnapját köszöntve részben visszatértünk az 50-es, 60-as évekhez. Ehhez kapcsolódóan a 75., 76., és ebben a mostani fejezetben, bár a sorozat kronológiai sorrendjében már elhagytuk ezt az időszakot, kivételesen még újra ezt tesszük, hogy megnézzük, hogyan állt abban az időben a zenés műfajok helyzete Egerben. A 90-es évek elejének egri zenés sikereire a sorozat egy később következő darabjában Szilágyi Olgával beszélgetve fogunk emlékezni.

1955.12.03.

Kacsóh Pongrác: János vitéz

  

Szili János a címszerepben és próbakép - a francia király udvarában
 

… Amikor bizonyossá vált, hogy Heves megye állandó színházat kap, sokat tanakodtunk, mi legyen a megnyitó előadás és melyik legyen az első operett, amelyben társulatunk bemutatkozik a közönségnek. … A János vitéz tükörképe a múltnak. A nép elnyomását fejezi ki az árva szerelmespár: Iluska és Kukorica Jancsi. A nép jobb élet utáni vágyát ábrázolja Tündérország. Hogyan jut el János vitéz Tündérországba? Megpróbáltatásokon, harcokon keresztül, mert a nép mindig tudta, hogy a jobb életet kivívni csak hősies harcok árán lehet. … Két nagyszerű művész alakítja a francia királykisasszonyt és János vitézt. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy Nádori Margit és Szili János az operett kultúra klasszikus hagyományainak nemes képviselői. A gonosz mostoha szerepét az egriek előtt már nem ismeretlen, kiváló tehetségű Mihályi Vilcsi alakítja, akinek ez parádés, magas kultúrájú szerepe. Mellettük a színház felfedezettjei, az igen tehetséges Illyés Ilona, Forgács Kálmán és Fejes István. … Forgács Kálmán sem ismeretlen az egriek előtt, hiszen olyan nagy sikerek fűződnek nevéhez, mint az Egri csillagok előadása, legutóbb pedig a Nászutazás egyik kiválóan alakított főszerepe. A színház felfedezettje ő, hiszen több mint 10 évig nem szerepelt hivatásos színpadon. Ruttkay Ottó, a Gárdonyi Géza Színház igazgatója


 

Néhány szó a János vitéz díszleteiről

A daljáték meseszép díszletei több mint 200 elemből állnak, értékük körülbelül 70 ezer forint. A díszletekhez 1000 négyzetméter vásznat, közel két kilométer hosszúságú lécanyagot és több mint félmázsa festéket használtak fel. A díszletek elkészítésén 7 ember dolgozott, egyenként 250-300 munkaórát. Az előadásban nyíltszíni változás lesz, amikor is a függöny leeresztése nélkül, csupán világítási effektusokkal megoldva változik a kép. Itt kell megjegyezni, hogy egy előadás villanyszámlája több mint 500 forint. (* A díszleteket Wegenast Róbert tervezte.)


 

1961.02.12.

Sikert hozott az új szovjet operett, a Dalol a tavasz ősbemutatója Egerben

 … A haladást tisztelő ember csak üdvözölni tudja a színház sikeres vállalkozását és azt, hogy volt mersze áttörni a régi operettek bűvös körén, hogy a levitézlett bártündérek, grófocskák, szirupos, érzelgős alakjai helyett a fiatalságot, a mai fiatalok problémáját engedte a színpadra.
   Nem hibátlan a darab és elsősorban a szövege: cselekménye sok helyütt logikátlan, lélektanilag és dramaturgiailag nincs megokolva, hogy ki miért jön be, miért megy ki, miért jut egy s más elhatározásra. A szövegkönyv írója – s a fordítók sem javítottak ezen – csak a pillanatnyi helyzetet használta ki arra, hogy nevettessen, s elmondassa a szereplőkkel azt, aminek máskülönben jellemükből kellett volna fakadnia.
   Ám a zene mit sem törődik a gyenge librettóval, s ami kimaradt a szövegkönyvből, Kabalevszkij „beletette” a zenébe. …
   Kiemelkedő siker Stefanik irén Szima alakítása. Annyi könnyedség, fiatalos báj, társai felé sugárzó szeretet van a játékában, hogy észre sem vesszük – alig van szövegkönyv szerinti mondanivalója. Sikerült igazi, szocialista fiatalt színre hoznia, aki a kollektívában él, aki elképzelhetetlennek tartja az életet a kollektíva nélkül, de aki azért nagyon vágyik arra, hogy valaki szeresse s valakit szeressen. Cs. Ádám Éva    
(Fotó: az előadás színlapja az Egri Műsorban)
 

1962.06.26.

A Bál a Savoyban, Pesten

Megkezdte országos diadalkörútját a Gárdonyi Géza Színház Bál a Savoyban című revüoperettje. Az első pillanatban talán túlzásnak tűnik a fenti állítás, de a kedves egri nézőknek megpróbálom bebizonyítani, hogy nem az. …
   Kispest kétszer, Budapest, Bartók Színpad: kétszer, Tarka Színpad: kétszer, MOM Művelődési Ház: egyszer, Dunaújváros: egyszer, Nyíregyháza: kétszer, Diósgyőr: egyszer, Gyöngyös: egyszer és Jászberény: egyszer.
   Nem kis út, nem kis fáradság. De tegyük fel a kérdést: megéri-e? Feltétlenül meg! Az előadásnak Pesten olyan nagy sikere van, hogy az a táblás ház (több száz főnyi közönséget jelent egy este is), amely állandó lelkes tapssal jutalmazta az egri színészeket, már sejtetni engedi az egész út mérlegét.
   Az állítás nem puszta jóslat. A pesti közönséget ismerni kell! Igényes, disztingvált, a rosszat nem fogadja el …
   Újság hasábjain még sohasem tettük meg, ez alkalommal pótoljuk, s megdicsérjük a színház közönségszervezőit is. Gondoljunk bele, feljönnek Pestre, mint Borcsa Amerikába, senkit nem ismernek, s néhány nap alatt táblás házat hoznak össze. Mert szép, szép a produkció, de ki tudja ezt Pesten. Most már persze igen!
   Beszéljünk az út után a diadalról is! Nem, Isten ments, nem áll szándékomban kritikát írni. De hát kinek nem esne jól ülni a nézőtéren és hallgatni a vastapsot, hallani a megjegyzéseket, az elismerést. …
   Dúdol a színház nézőterén idős és fiatal. … Amolyan természetes formabontás jött létre; énekelt színház és közönség, s néha attól féltem, valaki felmegy közülünk a színpadra, s szépen, áriákban kifejezve magát megsúgja a megcsalt feleségnek, hogy ne tűrje azt tovább. Persze, nem ment fel senki de – s az nem puszta szójáték – el sem ment senki az előadásról, s ez nem kis dolog, hiszen majdnem éjfélig tartott.
 

   Még egyszer meg kell tehát dicsérni Horváth Jenőt a rendezésért, Somoss Zsuzsát a táncokért, Somoss Istvánt az Ábrahám-muzsika szép interpretálásáért.
   A szereplőkről mit is mondhatnók! A maguk nemében tényleg nagyok voltak, s főleg kedvesek, szeretetreméltók. Természetesen, némelyiknél nem ártott volna, ha jobb hangja van, de mit tegyen, a legszebb francia menyasszony sem adhat mást, csak amije van. Illyés Ilona, Fontos Magda és Antal László azonban hangjukkal sok mindent felejtettek.
   Székely László díszleteit a pesti közönség szó nélkül megtapsolta. Sok sikert az utazáshoz! Suha Andor  
(A képen Somoss Istvánné koreográfus és Fontos Magda)
 

OPERA – OPERETT – MUSICAL

Musical

A 74. fejezetben, Olgyai Magda kilencvenedik születésnapját köszöntve részben visszatértünk az 50-es, 60-as évekhez. Ehhez kapcsolódóan a 75., a mostani és még egy fejezetben, bár a sorozat kronológiai sorrendjében már rég elhagytuk ezt az időszakot, kivételesen még újra ezt tesszük, hogy megnézzük, hogyan állt abban az időben a zenés műfajok helyzete Egerben. A 90-es évek elejének egri zenés sikereire a sorozat egy később következő darabjában Szilágyi Olgával beszélgetve fogunk emlékezni.

   Egy újszerű bemutató előtt – ezzel a címmel jelent meg a Népújság írása 1961. április 20-án. S hogy miben állt az újszerűség? A műfajban: musical! Ma, amikor a színházak - s korántsem csak az erre „szakosodott” zenés színházak – műsorán gyakori és népszerű a műfaj, érdekes felidézni, mit írtak Egerben, a hatvanas évek legelején a bemutató előtt és után.   

Egy újszerű bemutató előtt

A tűzijáték pontban este kilenckor megkezdődik, s ekkorra a botrány a feje tetejére állította már a családot… Na de semmi többet a tartalomból, nemcsak azért, mert Burkhard: Tűzijáték című musicalje, amelyet most mutat be az egri Gárdonyi Géza Színház Vass Károly rendezésében, elsősorban muzsika, s csak másodsorban szöveg. Itt minden a zenének, ennek a rendkívül kifejező, önálló színpadi létet és légkört megkövetelő és megteremtő, valóban komédikus, vagy inkább erősen szatirikus zenének van alárendelve... Fülbemászó dallamok, sanzonok, helyenként már szinte operai hangvételű áriák és sziporkázó színek … már a főpróba is elárulta, hogy a színház jónéhány színészének milyen kitűnően „fekszik” a musical műfaja., mennyire otthonosan mozognak máris ebben a sajátos, de sok játéklehetőséget, az egyéniség kibontakozására lehetőséget biztosító darabban.   

Tűzijáték az egri színpadon (1961.04.25.)
 

… a zene hangulata és felsziporkázó humora elszórakoztat minket. … zeneileg igényes műfaj ez a „musical comoedy” (*sic!) …
   A darab zenekara két zongora és egy ütőhangszer. Valentin Kálmán és Kiss Kálmán fáradhatatlanul és színesen hozzák Burkhard zenéjét. …      
   A Tűzijáték színre hozatalát Burkhard zenéje indokolta.

OPERA – OPERETT – MUSICAL .

Opera

Az előző (74.) fejezetben, Olgyai Magda kilencvenedik születésnapját köszöntve részben visszatértünk az 50-es, 60-as évekhez. Ehhez kapcsolódóan a mostani - és még két - fejezetben, bár a sorozat kronológiai sorrendjében már rég elhagytuk ezt az időszakot, kivételesen még újra ezt tesszük, hogy megnézzük, hogyan állt abban az időben a zenés műfajok helyzete Egerben. A 90-es évek elejének egri zenés sikereire a sorozat egy később következő darabjában Szilágyi Olgával beszélgetve fogunk emlékezni.

   Az egri színháznak sem abban az időben, sem azóta, soha nem volt operatársulata. Amint azt korábban, egy a színháztörténeti sorozaton kívüli cikkben írtam: Eger zenei és színházi életéből feltűnően hiányzik az opera. A színházban sem találkozhatunk vele, de akár koncertszerű előadással sem valahol, bár azt magam sem tartanám az „igazinak”, hiszen szcenírozás és játék nélkül nincs meg a színházi élmény, az élő hang varázsa nyújt csak többletet egy lemez meghallgatásához képest.
   A mai közönségnek is megvan bizonyára az a rétege, amely olyan örömmel fogadná a színházban az operaelőadást, amint tették azt 1958-59-es elődeik.

1958.12.03.

   A Carmen bevonulása Egerbe diadalmas volt és impozáns. A Debreceni Csokonai Színház művészei kiforrott, kidolgozott és magas kultúrájú előadással ajándékozták meg az egri közönséget. ...
  A széksorokban, a páholyokban sötétruhájú férfiak, kisestélyiben pompázó csillogó nők. S nemcsak a ruhák ünnepiek – ünnepélyesek az arcok is. … Emlékszem, nem is olyan régen olvastam egy-két vitacikket. Kell-e az egrieknek a kultúra – ez volt a címe. Csak körül kellett nézni tegnap a színházban, hallgatni az embereket, s máris könnyű a felelet: de mennyire kell! Aki látta, hogy egy operaelőadás micsoda ünnep, …aki figyelte a felcsendülő zenére áhítattal lecsukódó szemeket, s aki látta, hogy az emberek szinte beszívták a zenét, csak így felelhetnek: Kell!
   Azaz inkább kellene, ha már az operáról van szó. A felvonásközti szünetekben mindenütt hallani lehetett, hogy az egri közönségnek kevés ilyen zenei élmény jut osztályrészül. Két főiskolás arról beszélt, milyen jó lenne, ha újra láthatnák a Bánk bánt. Itt is, ott is felhangzott Puccini, Leoncavallo, Csajkovszkij operáinak címe, vágyakozó sóhajtások kíséretében. …   

1959.04.02.

   Az opera élvezete feltétlenül magasabb zenei igény … ezért is érthető az egri közönség hálája: ha megjelenik egy-egy operaelőadás hirdetménye, néhány napon belül elfogynak a jegyek a színház pénztárában … Kedden este az idei színházi évadban immár másodszor (és sajnos c s a k másodszor) ismét szép és maradandó élményben volt része Eger operakedvelő közönségének. Verdi ismert és szép operáját, a Rigolettot mutatta be a debreceni Csokonai Színház opera-gárdája. …
   S a felvonások alatt és után felcsattanó tapsok a sikert mutatták. Osztatlan sikert, mert akik csak most látták először, azoknak új élmény volt; akik pedig már máskor is hallották és látták, és így viszonyítani is tudtak, a felújhodott élmények hatása alatt – tudatosan vagy éppen nem tudatosan – áthidalták érzelmeikben az ide vagy oda vonatkozó, ilyen vagy olyan különbségeket. …
   Gildát az Egerből a debreceni operatársulathoz elszármazott, őszintén nagy reményekre jogosító fiatal művésznő, Ágoston Edit énekelte. Bájos, légiesen könnyed alakkal, csilingelő kedves hanggal. ...   

Az idézett cikkek a Népújságban jelentek meg, szerzőjük Buzás Endre és Dér Ferenc volt.   

 

OLGYAI MAGDA 90 ÉVES

Kilencvenedik születésnapját ünnepli Olgyai Magda, az egri közönség nagy kedvence, aki 1959-ben szerződött a Gárdonyi Géza Színházba, melynek örökös tagja. A kezdő képen az 1996-os Csárdáskirálynő Cecíliájaként köszöni meg a tapsot. Ma is Egerben él. A blog színháztörténeti sorozatának 74. része néhány korabeli, a Népújságban megjelent kritika-részlettel és két rövid video felvétellel köszönti tisztelettel a művésznőt. 

1959. szeptember
A Gárdonyi Géza Színházhoz szerződött a kaposvári Csiki Gergely Színház eddigi primadonnája, Olgyai Magda. Miljutyin: Nyugtalan boldogság című operettjében mutatkozik be.

1959. december
Ábrahám Pál: Hawai rózsája című operettjében olyan teljesítményt nyújtott, aminőt vidéki színpadon ma nemigen kapunk ebben a műfajban és az Ábrahám-muzsikában.

1960. február
Lehár: Luxemburg grófja – a kitűnő hangú, dekoratív megjelenésű Olgyai Magda Fleury-je az operett kedves-szellemes szerepe volt. Feladatát magabiztossággal és játékos könnyedséggel oldotta meg.

1960. április

Duett Szabadi Józseffel a gyöngyösi 34. sz. Autóközlekedési Vállalat dolgozóinak ünnepségén. 

1960. december
Strauss: A denevér
 - Én a szegedi színház operatársulatánál kezdtem a pályámat, s mint operaénekes négy évig énekeltem operaszerepeket. Akkor énekeltem a Don Pasquale  Norináját, Figaro Suzanját, a Rigoletto Gildáját, és még néhány jól ismert szerepet, éppen ezért nagyon örülök, hogy most ismét találkoztam kedves műfajommal. Izgalmas, szép szerep és én nagyon szeretem sokrétűsége miatt.
- Nagyszerű mókázó kedvvel és rutinnal eleveníti meg azt a jellegzetesen bécsi és polgári asszonyt, aki nem vesz komolyan semmit, mert környezete, világa erre szoktatta. Levegőt teremt maga körül és hiteles a figura akkor is, amikor a szöveg banalitásai már megölni igyekeznek a hangulatot.

1961. január
Gabriela Zapolska: Dulszka asszony erkölcse - A címszerepben jó prózai színésznőnek bizonyult. Egész megjelenésén, lármás magatartásán uralkodik figurájának mottója: „Ez a ház az enyém és itt minden úgy történik, ahogy én akarom.” Anélkül, hogy a szöveg szerint egyszer is kimondaná, mindenki érzi a nézőtéren, hogy ebben a lakásban, ebben az otthonban minden csak külsőség, a sarokban tanyát vert a piszok, a gyerekek lelkében a romlottság. S ha ezt éreztük – mert éreztük – akkor az alakítása sikerült.      

1962. február
Szigligeti-Tabi-Vincze: Párizsi vendég. Zenés vígjáték. Alispánnéja kedves, doromboló asszonyi megjelenítést hozott, és sikerét kellemes koloratúrszopránja, természetes játéka biztosította.
 

Miután a Miskolccal való összevonást követően újra önálló egri társulat születhetett, 1990-ben visszatért.

1996. február

Személyében (Cilike szerepében) remek primadonnának örülhetett a publikum. A sokszor epizódszerepekbe kényszerült színésznőről ilyenkor derül ki, mennyi mindent tud a szakmáról. Azt gondolom, most jött el ismét az ő ideje, amikor szégyenkezés és lesajnálás nélkül lehet polgári és előkelő. Megjelenései, belépői arányérzékről tanúskodnak, kedves a humora, s játéka elbűvölő. Kiváló partner a színpadon. Kisugárzása van.    

Videók a blog YouTube csatornáján:
1996, Csárdáskirálynő - Hajmási Péter, Hajmási Pál (részlet), Olgyai Magda partnerei M. Horváth József és Vókó János: itt.
Olgyai Magda megköszöni a tapsot az 1996-os Csárdáskirálynő előadás végén: itt.

 

SZERESSÉTEK A VÁNDORSZÍNÉSZEKET!

 Zsúfolásig megtelt a nagyszála a nevezetes Liliomfi úr történetének bemutatásán, ahol ráadásul maga a nevezett aktor is a deszkákra lépett. A helybéli uraságok, asszonyok és kisasszonyok igen óhajtván látni őt, az alkalomhoz illő toalettjeiket felöltve minden helyet jó időben elfoglaltak.  Aldobolyi karnagy úr - ki maga szerzette a zenét - intésére felcsendültek a nyitást jelző dallamok, és mindnyájan izgatottan vártuk a szerencsére városunkban most hosszabb ideje tartózkodó társulat újabb szem- és fülgyönyörködtető felléptét. Néhányan készültek ugyan öszvehasonlítást tenni bizonyos Darvas és Pécsi urak, valamint Dayka és Krencsey kisasszonyok korábbi játéka s ez mai estén tapasztaltak között, de utólagos beismerésük szerint az est folyamán e szándékuk magától elfelejtődött.

   A magyar színművészet hőskorát magunk is élvén és a nehézségekről jól értesülvén készen lettünk volna bizonyos megbocsátással élni, ha a színpadi ágálás terén néminemű bizonytalanságot, hiányt éreztünk volna, de szerencsére e hajlandóságunk gyakorlatba ültetésére nem volt szükség.  Mind a fő szereplők, mind a mellékesebb alakok takarosan tették a dolgukat. Liliomfi úr például most sem tagadhatta meg önmagát és minden színpadi bohémsága és vidám cselekedet mögül kiérződött a benne meglévő komolyság és megbízhatóság. A színlap által ő – minden bizonnyal egyikeként mókáinak - Tunyoginak neveztetett. Szellemfit a társulat vendégeként adta Zubornyák úr, visszafogottan  idomulva pajtása,  színésztársa  jellemarculatához. Agárdy kisasszony Camilla szerepében a taszító vonásokat is vonzóvá tette, s szerepéből még a végső meghajlás idejére sem lépett ki, az utolsó másodpercig az volt, kinek lennie kellett. Mariskát Csonka kisasszony adta, felmutatva báját, ifjonti kedvességét. Szilvai professzorként Áts urat láttuk, ki korábbi deszkára lépéseivel már Jászai-díjat is kiérdemelt, s valóban, megjelenésekor mindig reá irányult a figyelem.  Igen tetszett még Venczel, Balogh, Sata és Hüse urak, valamint Ivády kisasszony játéka is, s remekül adta a szomszédasszonyt Váli kisasszony.
   Kellemetes volt a színpadi kép mind díszletelemek, eszközök, mind a viselt ruházatok tekintetében. Előbbit Kastner úr, utóbbit Húros kisasszony álmodá az egri szálába.
   Aldobolyi úr zenéje most kevesebb populáris dallamot tartalmazott, mint azt tőle megszoktuk és igen szeretjük,  ám jól szolgálta most is a cselekmény és a hangulat előbbre vitelét, s a darab-eleji keringő, s főképpen a záróénekbe foglalt kérés, miszerint szeressük a vándorszínészeket, mindenképp utat talált fülünkhöz is, szívünkhöz is.  Köszönet illeti ezért a dicséretes buzgalommal működő hangászokat is, kiknek tevékenységéről alig esik szó, holott az egész előadást elronthatnák, ha nem jól tennék dolgukat.   Gali úr - ki maga vállalta a rendezést - társulata a hírek szerint még további estéken szándékszik ezen darabbal a nagyérdemű publikum elé állani, s a színművészet hű krónikása nem tehet mást, mint hogy e tényt az Önök szíves figyelmébe ajánlja. (J.F.)

  1995-ben, a Heves Megyei Napban jelent meg a fenti írás. A blog színháztörténeti sorozatának előző, 72. részében a színház 90-es évekbeli (külföldi) turnéiról esett szó, amelyek során afféle modern vándorszínészekként járták maguk is a világot. Innen jött a gondolat, hogy idézzük fel a vándorszínészet hőskorát bemutató előadásaikat.

   A hivatásos magyar nyelvű színjátszás kezdetének 200. évfordulóját az 1990/91-es évadban a Gárdonyi Géza Színház Jókai Mór: Thália szekerén (Thespis kordéja) című két részes színjátékával köszöntötte, ezzel az előadással már foglalkozott a sorozat 61. része.
    A Liliomfi háromszor szerepelt műsoron, de csak kétszer a saját társulat előadásában (a harmadik az Agria Játékszín 1983-as produkciója volt, nem egri színészekkel). A fenti, 1995-ös bemutatót megelőzte egy 1957-es, erről többek között ezt írta akkor a Népújság:

   A darab szellemes, fordulatokban gazdag, mulatságos – könnyed és játékos. A siker talán magától is adódik, de a színház művészi kollektívája nem elégedett meg ennyivel. Hozzáadta az előadáshoz a maga obulusát. Szinte kacérkodik az ember a gondolattal, hogy ezt írja: Jó darab, jó rendezés és jó játék! De hát ez, amennyire sok, annyira kevés. Ezért megpróbálom – hitem szerint megközelítően – visszaadni a művészi kollektíva munkájának hatását.  …   Mindenekelőtt sikerült megteremteni a kor színjátszásának levegőjét. Teátrális az egész darab (mint ahogy ennek is kell lennie), de egy cseppet sem terhesen. Sőt, ez szinte az előadás első perceiben megteremti a biedermeier-i levegőt, a könnyedséget, a vidámságot, és mi magunk is úgy érezzük, hogy visszamentünk a múlt századba. Nem rendezői fogásnak, de nekünk szóló valóságnak vesszük a gyertyagyújtást, a paravánra festett előadáscímet, s a színészek egyenkénti bemutatását. Az elsőnél még csak figyelünk, de a másodiknál már értjük, hogy közös játékról van itt szó, amelynek mi is részesei vagyunk, amelybe nekünk is bele kell mennünk, hiszen mi most a 19, századbeli közönség vagyunk, s azok ott nem Fontos Magda, Kautczky Ervin és Forgács Kálmán, meg a többi ismert, Gárdonyi Géza Színház művészei  …  s már azon sem csodálkozunk, hogy előadás közben a színészek kedvesen hozzánk, a nézőkhöz kibeszélnek, elmondják titkos gondolataikat, ötleteiket, melyet csak nekünk, a nézőknek szabad tudnunk. (Sima Andor)   
       

Turnék, együttműködés külföldi színházakkal a 90-es években

Idézzük fel azt a tényt is, hogy a kilencvenes években élő kapcsolat volt a Gárdonyi Géza Színház és határon túli – elsősorban erdélyi, de kassai, lengyelországi – színházak között. Az egriek is turnéztak külföldön és onnan is jöttek vendégjátékra. Íme, néhány rövid újságcikk idézet és néhány fénykép mindezek illusztrálására.

1989 - Lengyelország



Gali László direktor a kép jobb szélén, jobbján Erdélyi Eszter (itt még a Megyei Tanács Művelődési Osztályától, később a Színház szervezésének vezetője lett), Menkó Terézia, Kaposi Levente (Népújság), Győrvári János színművész és felesége és ketten Lublinból, a vendéglátók közül.  

1990



Fotó: Heves Megyei Hírlap  – Gál Gábor

1992 - az 1991/92-es évad második felében itt vendégszerepelt az egri színház:



1992 - Tennessee Williams:A vágy villamosa – a Kassai Thália Színház vendégjátéka

„Miután legördült a függöny, az értő, lelkes egri  közönség szűnni nem akaró tapssal jutalmazta a színvonalas produkciót. A feszített tempójú játékban elfáradt színészek arcán szemel láthatóan tükröződött az elérzékenyülés, az őszinte meghatottság” Részlet a Heves Megyei Hírlapból, Hekli József írásából.

1994 - Marosvásárhelyen



Szeredi Attila öltöztető és Rábl Róbert ügyelő

1995 - Marosvásárhely



Az öltözőben Bókai Mária és M. Horváth József

   A korábbi években a szaklapok, megyei és országos lapok is gyakran írtak a színház munkájáról, sikereiről (lásd a sorozat korábbi részeit!). 1993-ban a Magyar Televízió külön műsorban mutatta be az egri Gárdonyi Géza Színházat. Két néhány perces interjút – Gali László direktorral és velem -, valamint a műsoron lévő előadások részleteit és néhány mondatos beszélgetéseket azok szereplőivel.



... - Ha legközelebb meg kell pályázni a színházat, megpályázza?
- Nem.
- El fog menni Egerből?!
- Nem, hanem szeretném, hogyha (az akkorra) tíz éves munkát egy pályamunkának elfogadnák. Nem tudnék tudniillik leírni egy másfajta koncepciót. Hiteltelen lenne, ha teljesen mást írnék le, mint amit itt tíz évig csináltam.
- De ha elfogadják, akkor marad a városban?
- Igen, én összehoztam, ide hívtam egy társulatot, akikkel megfogtuk egymás kezét és tartjuk is. Tehát hogyha ők is úgy gondolnák, én úgy gondolnám, hogy a következő periódusban is maradok.
- Nagyon családias a színház.
- Ambícióm ez…  

S hogy én magam miért is kerültem be a műsorba, arra a Heves Megyei Hírlap 1993. május 4-i száma ad magyarázatot.





... - Ön hívott meg bennünket Egerbe. Néhány hónappal ezelőtt kaptam Öntől egy levelet, melyben felpanaszolja, hogy az egri Gárdonyi Géza Színházról keveset olvas a sajtóban. Mi lehet ennek az oka?
- Nem igazán vagyok vele tisztában, mert a színház művészi színvonala – ahogy én érzem – mindenképpen megérdemelné azt, hogy többet olvassak róla, többet lássak a televízióban, halljak a rádióban.
- Mit gondol Ön, hogyha egy nagy botrányt csinálnának Egerben a színészek, akkor lenne róluk híradás?
- Valószínű, de én nem szeretném, hogyha azért szerepelnének, én azt szeretném, hogyha az előadásaik okán kerülnének többször képernyőre.
- Ismeri Ön jó az egri Gárdonyi Géza Színház műsorát?
- Azt hiszem, mondhatom, hogy igen, hiszen nagyon gyakran megfordulok itt.
- Melyik volt a legjobb előadás ebben a szezonban?
- Ez nagyon nehéz kérdés, mert az az igazság, hogy én elfogult vagyok egy kicsit a színházzal, tehát mindegyik előadásban van valami, ami tetszik…


 

Shakespeare: Tévedések vígjátéka - Bakody József és Deák Éva. Rendező Gali László



Örkény István: Tóték - Csendes László. Rendező Kincses Elemér




Szomory Dezső: Hagyd a nagypapát! (Szabóky Zsigmond Rafael) - Ribár Éva és M. Horváth József. Rendező Szegvári Menyhért

Hozzászólás:

Régi emlékek! Érdekes volt olvasni, s megvallom megdöbbentett egy mondat, amit a kérdező tett fel - " ha lenne egy jó, nagy botrány ..."   Elgondolkodtam azon, hogy voltak időszakok, amikor a szakmai munka miatt írtak rólunk, szólt rólunk a TV-s hír. Szikora - Gali - Csizmadia idején.  Viszont voltak olyan hírek is, amik botrányról szóltak. Így utólag sem tud annyira eltörpülni az emlék, hogy ne sajnáljam azokat, akik generálták az ilyen irányú híreket .... Lehet, az ő pályájuk is más ívet vett volna.  Vajon tanultak-e belőle mostanra? Menkó Terézia

   Amint azt az első évad végén írtam: "Örömmel és izgalommal kezdtem el közölni a sorozatot sok hónapig tartó előkészítés, interjúk, beszélgetések, könyvtári és levéltári kutatómunka után, 2012. szeptemberében." Nagy örömömre annyi anyagot sikerült összegyűjteni, hogy most, a harmadik évad végén is jócskán van még sorára váró beszélgetés, a sorozat számára írt visszaemlékezés, érdekes fénykép, sőt még mindig vannak egészen új anyagok is előkészületben.
   A harmadik évad ér tehát most véget – ősszel jön a negyedik!     

 Húros Annamária díszlet- és jelmeztervező belsőépítészként diplomázott, majd 1979-től a szentpétervári Nagy Drámai Színházban tanult színpadi tervezést. A szolnoki után a pécsi színháznál kezdett tervezni. Ott volt az új egri társulat kezdeti éveiben is...

   Boldogan emlékezem az egri színdarabokra.
   Gali László igazgatósága idején kerültem vendégként Egerbe, mint jelmeztervező.
   Sokat dolgoztam Szegvári Menyhérttel, akit még a Pécsről ismerek. Ő olyan erős egyéniség, aki szerette a darabjaihoz megcsinálni a díszletet, így nekem a boldog lubickolás maradt a jelmeztervezéssel.
  Meg-megérkeztem a színház elé (volt, hogy csak a sarkon jutott parkolóhely), ott rámoltam ki a kisebb-nagyobb szatyrokat az autóból, amikben hoztam a ruhadarabokat. Egy néni meglátta a kockás "lengyel asszony szatyrokat" és megkérdezte: Kedvesem, hol pakol ki? Mit tesz Isten piacosnak nézett. Azóta ez a kérdés már több városban és országban elhangzott. Mert én egy olyan jelmeztervező vagyok, aki az utolsó csipkedarabot is maga veszi meg és viszi az adott helyre.
      Szeretettel emlékezem a színészekre.
  Az Igazgatósággal nem sok dolgom volt, annál többet találkoztam a gazdasági igazgatóval. Édes Menkó Teri mindig óvott a túlzásoktól, amit máig nem tudtam levetkőzni. De hát egy darab olyan, mintha a gyerekem lenne és mindent megadok neki.
   Sajnálom, hogy az Egerbe való járás megszakadt, ami együtt jár avval, hogy Szegvári Menyhért már nem dolgozik. De kellemes visszaemlékeznem arra, hogy az utolsó darabja, a Gül Baba létrehozatalakor visszatekintett az én Varázsfuvola díszletemre még Pécsről és boldogan alkalmazta azt az én beleegyezésemmel.

 A következő darabokat csináltam a Gárdonyi Géza Színházban:
 

1992 és 1996 között (sorrendben):

Hagyd a nagypapát! Szabóky Zsigmond Rafael

Ahogy tetszik
Vőlegény
Az atyai ház
Mágnás Miska
A láthatatlan ember
A görkorcsolyapálya
Liliomfi
Az üvegcipő

2010-11-ben:
Cigánykerék

Gül baba



  

  

 Rengeteget dolgozom továbbra is és örülök, hogy azt csinálom, amit szeretek.

* Hozzászólás az íráshoz:
Szerettünk Dórival dolgozni. Így utólag tudom, hogy a szerénysége, a türelme, szóval az egyénisége miatt. Pedig a tehetsége miatt elszállhatott volna, nem tette. Olyan alázattal tudta és tudja ezt a szakmát csinálni, amit tanítani lehetne. Most van egy kiállítása Nagykanizsán. Az a baj, hogy messze van. Menkó Terézia
 

Bessenyei Zsófia emlékére 2.

   Győrből érkezett a társulathoz. Láthattuk már Szomory Dezső darabjában: Hagyd a nagypapát! Szabóky Zsigmond Rafael, majd  Örkény Tótékjának Mariskájaként, amikor eljött 1995-ban Tennessee Williams: A vágy villamosának bemutatója.

  

Ezt írtam akkor róla a Heves Megyei Napban: "... Nincs pillanat, amikor lazítani lehetne, koncent­rálni kell rá, nehogy elsza­lasszunk valami gyönyörűt. ...  Kendőzetlenül, egyetlen hamis pillanat nélkül adta át magát szerepének és a közön­ségnek. Különösen fe­lejthetetlen az utolsó percek űzött tekintete, amelyben Blanche egész addigi és jövőbeli életének szintézise volt benne." Mindig nagy várakozással figyeltem, s szerettem akár tragikus, akár komikus (például: A montmartre-i ibolyában) szerepeiben. Szerettem. Akkor is, amikor évekkel később már betegen nem érezte magát olyan biztonságban a színpadon, mint addig. Drukkoltam neki.
  Színpadon kívülről két epizódot szeretnék elmesélni személyes emlékeimből, hogy érzékeltessem milyen is volt ő. Az egyik előadásra elvittem az osztályomat – gyakran mentünk gyerekekkel – és megbeszéltük, hogy utána találkozhatnak a szereplőkkel. Pár nappal azelőtt volt egy botrány, amikor a szintén ifjú közönség annyira nem figyelt és annyira zavarta az előadást, hogy az le is állt. Azt azóta sem értem, hol voltak, mit csináltak ezalatt a pedagógus kollégák... A beszélgetésen szinte mindenki ott volt, aki benne volt a darabban, kedvesek és közvetlenek voltak. (Ez egyébként a többi hasonló alkalommal is mindig így történt, hálás is vagyok érte a mai napig.) A végén Zsófia megköszönte a gyerekeknek, hogy az előadást olyan fegyelmezetten és őszinte érdeklődéssel követték és "nem alázták meg a színészeket" olyan magatartással, amit nemrég el kellett viselniük. A művész, akit áhítattal néztek még az előbb a színpadon, most nekik mondott köszönetet egyszerűen, természetesen. Másik emlékem egy szál rózsához fűződik. Ezt akkor vittem neki, amikor már kezdődött az említett bizonytalanabb időszak. Hitetlenkedve kérdezgette: "Nekem? Tényleg nekem?". Megfogta a kezem és megsimogatta köszönetképpen. "Látjátok, mit kaptam?" - kérdezte a közelünkben állóktól. Előttem van az öröm a szemében.



Évadnyító után...  Sata Árpád, Tatár Gabi, Bessenyei Zsófia

  Amikor meghalt, a színház honlapja méltatlanul hetekig nem reagált erre, fényképe is gyászkeret nélkül szerepelt tovább a társulati tagok között…  
   Tudom, hogy sokan szerették és tisztelték!

A Bessenyei Zsófiára történő emlékezés II. része a blog egy korábbi írásának átemelése a sorozatba (a 2011-es év írásai közül töröltem). Az első megjelenés idején a következő hozzászólások születtek:

- Nagyon szerettem őt. Bajcsi Beáta
- Nagyon sajnálom, hogy elment. Jó barátok voltunk. Nyugodjon
  békében! Bajcsi Lajos
- A vágy villamosa... Ha tehettük, ámulattal néztük a takarásból,
  mi, akkori "kiscsikók"... nagyon szerettük őt! Varró Emese
- Kétszer játszottunk testvért. Hagyd a nagypapát és A vágy
  villamosa. Azóta hívott tesónak. Remek színésznő és egy nagy
  szív. Sajnos, csak volt... Dimanopulu Afrodité
- Arany gyerek volt... 1980-ban játszottunk együtt először, a
  Kedves csirkefogók című Steinbeck regényből készült
  musicalben, a Csirkefogókban. Szatmári György
        

Bessenyei Zsófia emlékére

1. Moravek Krisztina írása



Moravek Krisztina és Bessenyei Zsófia (Tennessee Williams: A vágy villamosa)

  Annyi idős volt, mint én most, mikor a győri színházhoz kerültem huszonkét évesen. Öntudatosan, könyörtelenül léptem be első színházamba, legalábbis most így emlékszem rá. Azt hittem, én vagyok a mindent elsöprő erdélyi fantasztikum. Szemérmetlenül szemtelen, pikírt magabiztossággal szerettem volna magamévá tenni az egész világot. Én voltam a fiatal, a mindent tudok, a gátlástalan.
   Csókolommal köszöntem az idősebb színésznőknek, ezzel is éreztetve fiatal korom fölényét.
   Mai napig is szégyellem Zsófi, és ha így a két világ között átlépve, szeretnék bocsánatot kérni Tőled minden nagyképű, bántó tettemért.
   Mert tőled tanultam meg nagyon sok mindent.  Leginkább azt, hogy ha a klubban eszméletlenségig mámorosak vagyunk, az ember lányának akkor is Úrinőnek kell maradnia, és a humort mindig célzottan, de „comme il faut” - ahogy mondani szoktad - közöljük. Megtanultam tőled, hogy mit jelent igazi kollégának lenni, „pajtásnak” - ezt is te mondtad, hogyan osszuk meg utolsó forintjainkat hó végén, pénz híján miként varázsoljunk Bagarol-ból szempillafestéket, hogyan segítsük egymást megbukott szerelmeink elvesztése után, és miként lehet csirke farhátból nagyszerűt enni.
   Nagyszerű kolléga voltál, nagyon szerettelek és szeretlek most is. Sokszor eszembe jutsz, emlékezem, hogy mekkorákat nevettünk. Köszönöm, hogy hozzám mindig őszinte voltál, nyested a vadhajtásaimat, és rettenetes természetem ellenére megmaradhattam melletted.
   És ezt csak neked… Végül rájöttél, hogy mit keresett a sült hal a zsebedben éjszaka fél tizenkettőkor? Ezen hogy sírtunk, vinnyogva, nevetve sírtunk.
   Erre emlékszem, és így maradtál meg nekem. Comme il faut, minden körülmények között Úrinőnek, nevető, csodálatos világnak, ami nekem még jelen, gyermekemnek pedig tanítandó jövő. Meséltem neki rólad, tudja ki vagy, és így megy ez szépen tovább. Édesanyád kék sálát őrzöm, kis bizsu fülbevalódat hordom.
   Egyszer megkereslek, és ígérem, jót fogunk nevetni.


Menkó Terézia hozzászólása:
"Szép, kedves írás. Ami egy barátságról szól. Moravek Krisztina viszont valóban egy "erdélyi fantasztikum"! Tehetséges színésznő a maga szertelenségével. Legalább is én annak idején fiatalon (ezt az ő korára értem) ílyennek ismertem meg. Sajnáltam amikor úgy döntött, hogy az útja másfelé viszi. Nem amiatt, hogy mert dönteni, hogy elmegy a világ másik felére, hanem amiatt, hogy nem marad a Társulatban."
                      

Kiss Sándor
Töredékes emlékeim három évtized távlatából - 2.

   Gali László felkéréséhez egy számomra kedves történet fűződik. Debrecenben, egy rendezvényen, és az azt követő fogadáson hozott össze vele a véletlen. Mint az utóbb kiderült, szerencsés találkozás volt. Pezsgős pohárral a kezemben őgyelegtem a teremben, amikor is felfigyeltem egy többségében hölgyek alkotta kis társaságra. Nem volt nehéz, mert üde színfoltot alkottak a többnyire meglett korú, öltönyös, nyakkendős, kitüntetésekkel teleaggatott egyenruhás urak között. Odakeveredtem hozzájuk, kiderült, hogy a Csokonai Színház művészei verődtek egy csoportba középpontban direktorukkal. Miután kiderült, hogy én az ország mely városából jöttem, érdeklődni kezdtek az egri színházzal kapcsolatos hírekről, útkeresésünkről, az önállóság eléréséről, a kezdeti nehézségekről, további elképzeléseinkről. A fesztelen beszélgetés végén Gali László, a rá jellemző mosollyal az arcán csendesen megjegyezte, hogy neki nagyon tetszik Eger, mindaz, amit a színházért tesz a megye, a város. Ha szükség lenne rá, szívesen jönne segíteni. Ezzel el is váltunk, beszélgetésünk homályba veszett. Mikor kitudódott Szikora János döntése, Budapestre történő távozása, felidéződött bennem a debreceni találkozás, az ottani beszélgetés, amit megosztottam kollégáimmal, a megyei tanács osztályvezetőjével, munkatársaival.
  Gondoltuk, megér egy találkozást. Az említettekkel egyetértésben elutaztam Debrecenbe, ahol találkoztam Gali Lacival és csak annyit mondtam, most van szükség rád. És ő hajlandóságot mutatott. Hazatérvén tájékoztattam a színház fenntartójának, kinevezési jogkörrel rendelkező testületének képviselőjét, dr. Kovács Jánost, a művelődési osztály vezetőjét a debreceni beszélgetésről (*1). Miután Gali László beadta pályázatát „háztűznézőbe” mentek, tárgyalást folytattak Hajdú megyei partnereikkel. Nem voltak könnyű helyzetben, hiszen a debreceniek nem adták egykönnyen beleegyezésüket.
   De Gali László jött és követte őt egy tehetséges, az új társulat magját alkotó csapat.
  1987 őszén megszületett és bemutatkozott a Gárdonyi Géza Színház önálló társulata. Emlékezetes nap volt a bemutató napja. Izgatottan vártuk az estét. Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja (*2) című darabjának bemutatóját, Gali László rendezésében. És boldogan tapsoltunk az előadás végén. Fergeteges siker volt, az új társulat és a közönsége együtt ünnepelt. És mi, akik élére álltunk a függetlenségi törekvéseknek, boldogan mondtuk egymásnak, sikerült, megvan, ez a miénk, és mindent megteszünk megmaradásáért. Úgy gondolom, rajtunk kívül ugyanígy érzett a darabot vastapssal jutalmazó publikum is.
   Az induló darab választása, bemutatása, az évadra szóló műsorterv érzékeltette azt, amit Gali László kinevezése idején megfogalmazott, majd a követő években munkájával, nyilatkozataival megerősített. Az egri színház arculatának népszínházinak kell lenni. Irányítása alatt a független színház azzá is vált.


 

Gali László és Kiss Sándor - a háttérben Ivádyné Both Éva, Farkas Piroska, Menkó Terézia, Sebestyén János

   A Gárdonyi Géza Színház három tagozattal alakult meg. A kőszínház mellett a Harlekin Bábszínház és az Agria Játékszín alkottak egy intézményi egységkeretet. Ez a döntés akkor nagyon jónak bizonyult.
    Az Agria Játékszín (*3) az önállósági törekvések egyik állomásaként jött létre. Az évek során sok neves színész vállalt munkát Egerben, nyáron városunkban éltek, szinte családtagként érezték vendégszeretetünket. A produkciók a kíváncsi egriek szeme előtt készültek a várban. És remek, a közönség által kedvelt, a szakkritika által is elismert, az idegenforgalom szempontjából vonzó előadások születtek. Egy erős szellemi bázisra épülő, egyre gazdagabb technikai háttérrel rendelkező, jól vezetett intézménnyé vált az Agria Játékszín. Tagozatként való integrálása nagyban segítette a már önálló színház munkájának beindítását. Felkészült színházi szakemberek kerültek a már független intézmény vezetésébe. Jónás Zoltán a nyári színház igazgatója ügyvezető igazgatóként, Menkó Teréz (*4) pedig gazdasági vezetőként folytatta korábbi munkáját.
   A nyári színház tagozatként való működtetése kedvezően hatott annak további munkájára. Gazdaságosabbá vált működtetése, olyan darabok is bemutatásra kerültek, amelyeket a színház a kőépületében még nem játszott ki, és olyanok születtek a szabadban, amelyek még magas előadásszámban arattak sikert a Hatvani kapu téren. Ilyen volt például Webber: József és a színes szélesvásznú álomkabát című musical. A Líceum udvarán tűhegynyi hely sem maradt üresen. Volt eset, amikor az előadást nem kezdhettük el, mert az emeleti ablakokban is ültek és álltak az emberek, mi pedig tartottunk a balesettől.
   Sajnáltam, amikor ez a közös munka megszűnt. Abban az időben nehéz időszaka volt a színháznak, a teátrum vezetésének egy sor újabb kihívással kellett szembenéznie. A kilencvenes évek elején megváltozott a támogatási rendszer, komoly viták alakultak ki a városi és a megyei önkormányzat között abban, hogy az állami támogatás mellett milyen arányban járuljanak hozzá a színház működéséhez. A döntéshozó testületek egynémely tagja részéről elhangzott olyan vélemény, hogy vissza kellene térni a befogadó-bemutató működési formára. Volt, ki azt fogalmazta meg, míg az ő településén nem építik meg a járdát, nem szavazza meg a színház támogatását. Természetesen nem ez volt a jellemző, de terhelte az együttműködést. Ezekben az években kemény tárgyalások folytak a költségvetésről. Gali Lászlónak nem volt könnyű dolga, még be sem fejezte a társulat építését, máris elvonásokkal szembesült az intézmény. Ez vezetett oda, hogy a nyári színházi tagozatunk finanszírozhatatlanná vált. Sokat veszített ezzel a színház, veszítettek a nézők, és szegényebb lett Eger város idegenforgalmi kínálata.
   A Harlekin Bábszínház tagozattá válása szükségszerű volt, mert a már két évtizede eredményesen, magas művészi színvonalon működő, itthon és külföldön egyaránt elismert amatőr művészeti együttes hivatásossá válása, csak a kőszínházhoz való csatlakozással valósulhatott meg (*5). Az együttes művészei e keretek között, Egerbe kihelyezett tagozaton szerezték meg végzettségüket, váltak okleveles bábszínésszé. A három tagozat eredményesen működött együtt, különösen az indulás idején. Bábszínészek vettek részt nagyszínpadi produkciókban és fordítva. Közös rendezésekkel, előadásokkal találkozhatott a közönség. Sikeres időszak volt. De szűknek bizonyult már ez a keret is a bábtagozat számára, sikereik alapján vágytak az önállóságra, és ez bekövetkezett. Erre akkor nyílt alkalom, amikor Eger város és Heves megye önkormányzatai megállapodtak abban, hogy megszüntetik az egyes intézmények kettős finanszírozását. Így a színházét is. De módosult a felállás. A Harlekin Bábszínház, mint tagozat megszűnt és önálló intézményként Eger városhoz került, a Gárdonyi Géza Színház maradt a Megyei Önkormányzat irányítása alatt, tagozat nélkül folytatta munkáját.
   Erről az időszakról, az indulás éveiről még sok mindent lehetne írni. Gondolom így vannak ezzel azok a barátaim is, akik már helyet kaptak e fórumon.
   Szólhattam volna a színház berkeiben folyó színészképzésről, Bókai Mária és művésztársai gondos, követelményeket támasztó munkájáról. Arról, hogy személyes példájuk, színészi és oktató munkájuk eredményeképpen hányan választották hivatásuknak a színházi munkát, váltak elismert színésszé, énekessé, rendezővé, színházalapítóvá, meseíróvá, ügyelővé, rendezőasszisztenssé és még sorolhatnám.
   Írhattam volna a nemzetközi kapcsolatokról, amelyek kiépítése már a kezdetekkor megkezdődött. Vendégjátékokról, vendégrendezésekről. Marosvásárhely, Nagyvárad, Újvidék, Lublin, Kassa megannyi helyszín, megannyi élmény.



Lengyelország - turnén a társulat

     És még, és még…
   És még arról, hogy szerencsés és boldog embernek érzem magam. Szerencsésnek, mert munkatársaimmal együtt részt vehettem, adott esetben vezető szerepet vállalhattam a Gárdonyi Géza Színház önállóságáért folyó küzdelemben. És boldog, hogy amit célul tűztünk ki, megvalósult. És boldog, mert a színház közössége, elismerve a színházért és a színházban végzett munkámat örökös tagjává választott.
   Boldogan és büszkén viselem a „Gárdonyi Géza Színház Örökös Tagja” címet.

* 1. Dr. Kovács János visszaemlékezése. A sorozat 7. és 8. része.
     2. Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja. A sorozat 27. része.
     3. Agria Játékszín. A sorozat 5. része
   4. Menkó Terézia visszaemlékezései. A sorozat 9., 10., 11. és 12. része
   5. Harlekin Bábszínház. A sorozat 18. és 19. része.
         

Kiss Sándor
Töredékes emlékeim három évtized távlatából - 1.

("... óhatatlanul elő fog fordulni, hogy ugyanarról az eseményről, előadásról, művészről több részben is szó esik, hiszen a visszaemlékezők többször ugyanazokat a pillanatokat tekintik emlékezeteseknek." - írtam a sorozat legelső, bevezető részében, s ahogyan előre látható volt, így is történt. Mégis minden visszaemlékezés újat ad még ezekben az esetekben is, hiszen ki-ki saját szemszögéből, személyes élményeivel láttatja a múltat... J.F.)

  Nem könnyű írni arról, amiről már többen elmondták illetve leírták véleményüket, amivel kapcsolatban idézték emlékeiket., legyen az a szívemhez legkedvesebb téma, életem meghatározó időszaka, a Gárdonyi Géza Színház története, a társulat újjászervezése. Ezzel a megjegyzéssel tamáskodtam, amikor Juhász Ferenc tanár úr, régi barátom felkeresett, hogy kapcsolódjam az általa indított sorozathoz, osszam meg emlékeimet, az én látásmódomban tegyem közzé az akkor történteket.
   Itt szeretném megjegyezni – kapcsolódva Menkó Teri a társulat és a maga nevében megfogalmazott köszönetéhez -, hogy nagyra értékelem ötletét, munkáját, amit a Gárdonyi Géza Színház jelenének dokumentálásában és múltjának feltárásában végez. Nekünk, kortársaknak blogja érdekes olvasmány, a jövő kutatóinak, akik majdan színháztörténettel foglalkoznak, kész anyag, ami alapvetően a személyes élményekre, visszaemlékezésekre épül.
   Visszatérve a felkérésre, köszönettel elfogadtam. Ismételten átolvastam az addig megjelent írásokat, rádöbbentem, hogy egyáltalán nincs könnyű helyzetem, hiszen az adott időszak minden fontos mozzanata ismertté vált. Így hát arra gondoltam, röviden elintézem azzal, én is ott voltam, közreműködtem, ha kellett, az élre álltam. Gondolom, a tanár úr egy ilyen dolgozatra szekundát adna, ezért hát erőt vettem magamon és a gép elé ültem.
  Abban mindannyian egyetértünk, hogy Eger város polgárai mindig megkülönböztetett figyelemmel fordultak a színházművészet felé, minden korban szerették a színházat, tisztelték és megbecsülték a színészt. Színháztörténeti dokumentumok igazolják, hogy több mint két évszázaddal ezelőtt, a magyar nyelvű színjátszás hajnalán, Egerben járt Kelemen László társulata, s Egerben akkor szólaltak meg először színészek magyarul a színpadon.
   Ez a szeretet a későbbiekben is tapasztalható volt, talán ezért is szívesen választották az országot járó színjátszó csoportok, alkalmi társulatok játszóhelyül városunkat, léptek fel a legkülönbözőbb helyeken, szabadtéren, ivókban, ideiglenes építményekben.
   S ez a szeretet és a színházért való tenni akarás évtizedeket, századokat átívelően ma is jellemzi az egri publikumot.
   Mert az egri polgár szerette a színházat, több év előkészülete után, állandó otthont adó épületet emelt Thália papjainak. De bármennyire szerette, önálló társulatot csak 1955-ben kapott és bármennyire szerette, 1965-ben megfosztották az egri színházat önállóságától, és mert kitartóan szerette, sikerült azt 1985-ben visszaszerezni.
   A közönség, a civil szervezetek, az egri értelmiség támogatása, bizalma adta azt az erőt, elszántságot, ami szükséges volt az önállóság visszaszerzéséhez, az önálló társulat kiépítéséhez.
   1965-ben még az Egri Tanárképző Főiskola polgára voltam, kapcsolatomat a színházzal Moliere nevét viselő bérletem jelentette. Akkortájt a főiskola bérlettel rendelkező hallgatói megtöltöttek egy nézőteret, s tanáraikkal együtt - nem felügyeletével, hanem együtt - látogatták az előadásokat. Nem volt ritka, hogy az előadást követő napon az analízis óra az előző estén látottak megbeszélésével kezdődött. A színház összevonásáról, annak előkészítéséről keveset hallottam, főiskolai hallgatóként érdeklődési körömön kívül estek a kultúrpolitika nagy kérdései. Csak akkor tudatosult bennem, amikor híre kelt, hogy Johann Strauss A denevér című nagyoperettje az utolsó olyan előadás, ami az egri színpadon születik meg és a színházat összevonják a miskolci teátrummal.
   Az elmúlt évszázad (!) hatvanas éveinek elején a kulturális ágazat országos irányítói négy körzeti színház kialakítását tervezték, köztük az Észak-Magyarország körzeti színházat a Miskolci Nemzeti Színház és az egri Gárdonyi Géza Színház összevonásával. E döntés célja az volt, hogy egy sokoldalúbb, magasabb művészi színvonalon működő alkotó közösség jöjjön létre.
  A négy közül csak egy öltött testet. Hogy a mi esetünkben ez megtörténhetett, abban nagy szerepet játszott Lendvai Ferenc, a színház akkori igazgatója, aki teljes mellszélességgel támogatta a koncepciót, különböző fórumokon érvelt mellette, ecsetelte annak általa és a döntéshozók által vélt előnyeit és vett részt a végrehajtásban (*1). Ő volt a Gárdonyi Géza Színház utolsó és lett az összevont Miskolci Nemzeti és Egri Gárdonyi Géza Színház első igazgatója.

   A házasság, mint köztudott nem vált be. A frigy hátrányait nézőként, majd kultúrával foglalkozó politikusként is tapasztaltam.  E fórum korábbi írásaiban többen is kifejtették erről véleményüket. Általában azt szoktuk hangsúlyozni, hogy az összevont színház vezetői nem tartották be az egyesülést megelőzően elfogadott alapelveket, az akkor tett ígéreteket, nem hajtották végre azokat a feladatokat, amelyek az egyesülés során rögzítésre kerültek. Leggyakrabban a műsorpolitika átgondolatlanságát, az előadásszám csökkenését, a tájelőadások drasztikus megfogyatkozását említik, s azt,, hogy Eger város is tájhellyé vált, a színészek busszal jöttek, s busszal távoztak, a színház tárai kiürültek, azok a színházi szakemberek, akik nem kerültek át Miskolcra, távozni kényszerültek a színháztól, adott esetben a városból. Nézetem szerint ennél több történt. Károsan hatott Eger társadalmi életére, az itt lévő kulturális, művelődési és oktatási intézmények munkájára is. A színházat, mint sajátos profilú, több művészeti ágat szintetizáló alkotó műhelyt a közönségén túl, egy aktív szellemi közösség ölelte körül, sokaknak munkát is adva. Zenészek, énekesek, ének- és tánctanárok, grafikusok, statiszták, amatőr együttesek vettek részt a színház munkájában, működtek közre az előadásokon. Kritikák jelentek meg egri újságírók, főiskolai tanárok, jogászok tollából. S a színész is jelen volt a város közéletében, iskolai pódiumokon, közösségi rendezvényeken aktív résztvevőként, piacokon, éttermekben az utcán ismerősként, barátként. A színház művész klubja a város értelmiségének élő, eleven fóruma volt.
   Mindez az összevonással megszűnt. Ez is felírandó a veszteségek listájára.
   A felismerésből következett a változás igénye, de a húszévi házasság után a válás nem ment egyszerűen. Figyelmükbe ajánlom azoknak a - mai és a majdani - döntéshozóknak, akik vélt, vagy valós nehézségeket átszervezéssel intézmények összevonásával kívánnak leküzdeni, hogy könnyű egy tollvonással dönteni, de nagyon nehéz a téves döntést beismerni, és hosszú évek munkája kell annak korrigálására.
   Ez a mi színházunk esetében is így volt. Közel két évtized összefogása, munkája hozta meg az eredményt. A színház szerető közönség mellett nagy szerepe volt ebben az akkori megyei lap, a Népújság szerkesztőségének, Gyurkó Géza főszerkesztő helyettesnek, majd főszerkesztőnek és Márkusz Lászlónak, a lap kulturális rovatvezetőjének, akik teret adtak az egri véleményeknek, az egri közönség elégedetlenségének, és írásaikban számon kérték a színház vezetését, szembesítették a korábbi ígéretekkel, azok be nem tartásával. Nagy volt a nyomás az akkori színházi vezetésen, akik kezdetben védték a mundér becsületét, magyarázták a magyarázhatatlant, objektív okokra hivatkozva a teljesítés elmaradását. A hetvenes évek végén azonban már részükről is hangot kaptak olyan vélemények, amelyek az akkori állapot fenntarthatatlanságára utaltak.
   Márkusz László 1978-ban készített egy interjút Sallós Gábor igazgatóval (*2), aki megpróbálta az újságíró kérdéseire válaszolva a műsorpolitikával kapcsolatos kifogásokat megmagyarázni, utalva azokra az ellentmondásokra, amelyek a miskolci és az egri közönségigény különbözőségében, a darabok utaztatásában rejlik. Ebben az írásban a cikk írója egyértelműen tolmácsolta azt a véleményt, hogy „ a rosszul sikerült színházi házasság, amely ma már egyértelműen gátolja a társulat művészeti munkáját korlátozza a színház miskolci és egri, Borsod és Heves megyei jelenlétét.” A színigazgató válasza erre az volt: „Meggyőződésünk, hogy a fejlődés az önálló egri színház felé vezet.” Ezen véleményét alátámasztandó jegyezte meg korábban, hogy az egri kötelezettségek ellátása kedvezőtlenül hat a színészek szerződési kedvére is. Többen az adott évben távoztak a színháztól. E nyilatkozat birtokában bíztunk abban, hogy önállósodási tervünket a színház vezetői nem akadályozzák, az nem ütközik a miskolci színház ellenállásába.
   A hetvenes évek végén kerültem a megyei pártbizottságra, kezdetben, mint osztályvezető, később a pártbizottság döntéshozatali testületének tagjaként, titkáraként – mai szóval élve – lobbyztam annak érdekében, hogy az akkor arra hívatott fórumok hozzanak politikai döntést, értsenek egyet a miskolci színháztól való elszakadási törekvéseinkkel. Bár voltak kételkedők, akik az akkor is nehéz gazdasági helyzetre hivatkozva óvtak a terv megvalósításától, mondván minek ennyi pénzt és energiát ölni egy önálló színházba, hiszen akadnak ennél fontosabb feladatok is, vagy azzal, hogy a színház nehezen irányítható üzem. Úgy gondoltam és gondolom ma is, hogy egy színház, mint alkotóműhely létét vagy nem létét nem az alapján kell megítélni, hogy fenntartása mennyibe kerül, hanem az alapján, hogy milyen értékeket hordoz, ad át közönségének. Ami pedig a nehezen irányítható üzemet illeti, a politika szereplőinek, fenntartó szervezeteknek a feladata abban merül ki, hogy biztosítsa az intézmény működéséhez szükséges feltételeket, a műsorpolitika alakítása a színházra, mint alkotóműhelyre, annak vezetőire tartozik. Ennek szellemében készítettük elő, majd vezettük le a különválást, az önálló intézmény létrehozását.
   A nyolcvanas évek elején gyorsultak fel az események. Sikerült olyan gazdasági, társadalmi pozíciót kialakítani a megyében, amire alapozva megszületett az alábbi állásfoglalás. „Heves megye párt és állami vezetői, a művészetpolitika irányítói a Művelődési Minisztériumnál kezdeményezik a színház különválását, s megkezdik egy önálló társulat megteremtése érdekében a szükséges intézkedéseket egyetértve a Borsod - Abaúj - Zemplén megyeiekkel.” Ez a politikai döntés szabad kezet adott a szakmai szervezeteknek, intézményeknek a konkrét tárgyalások megkezdésére, folytatására, a különválás technikai, szervezeti előkészítésére, lebonyolítására, a működés gazdasági hátterének biztosítására, a források megjelölésére.  Ezek a beszélgetések, viták nem voltak minden esetben egyszerűek. Voltak kik naivnak tartottak minket, voltak kik egyenesen őrültnek, többségében azonban becsülték eltökéltségünket, kitartásunkat, jó szándékkal segítették munkánkat. dr. Kovács János visszaemlékezéseiben részletesebben szólt erről. E jó szándékú segítség köszönhető volt talán annak is, hogy látták, az ügyben eljárók minden fórumon egységesen lépnek fel, Heves megye és Eger város testületei, munkatársai, tanácsi és politikai vezetői, a városi és a megyei intézmények dolgozói munkakörükből egymást segítve végzik munkájukat. Egységes akarattal Eger város és Heves megye polgárainak támogatásával teszik dolgukat.
   Végül is bekövetkezett, amit kezdetben kevesen hittek, 1985. január elsején önállóvá vált az egri Gárdonyi Géza Színház.
   Igazgató-főrendezője Szikora János, aki Miskolcról érkezett Egerbe. Fiatal, addig csak rendezéseiről ismert és elismert színházi szakember. Az általa még Miskolcon rendezett Rómeó és Júlia előadás óriási szakmai és közönségsikert aratott. Örömmel vettük, hogy elfogadta a fenntartó szervezet felkérését és vállalta az igazgatói teendőket, annak ellenére, hogy prognosztizálható volt a rá váró feladat nehézsége. Úgy emlékszem, szívesen jött a hívó szóra, mert lehetőséget látott, hogy színházvezetőként is kipróbálja magát. Ehhez talán jobb iskolát nem is lehetett volna találni, az egri teátrum újjászervezésénél.
  Vezetése alatt sikerült az elválással, az önállóság megalapozásával összefüggő feladatokat többé-kevésbé - inkább többé, mint kevésbé - zökkenőmentesen elvégezni. Ebben a munkában nagy segítséget kapott azoktól az egri szakemberektől, akik az Agria Játékszín nyári színház munkatársai voltak, gondolok itt Menkó Terézre, a gazdasági ügyek kérlelhetetlen szakértőjére, Jónás Zoltánra a játékok igazgatójára és Szatmári István műszaki vezetőre, aki munkatársaival együtt kitartott az egri színházban. Komoly támogatást kapott a társintézményektől, a döntéshozó és az intézményt fenntartó testületek képviselőitől - Kertészné Angyal Mária, Ivádyné Both Éva, Haffnerné dr.Miskolczi Margit -, akik néha szürke eminenciásként tették dolgukat, segítették a döntéshozók munkáját.
   Igazgatása alatt igazi befogadó, bemutatási joggal felruházott színházzá vált az intézmény. Ismert vidéki és budapesti társulatok feledhetetlen előadásokkal örvendeztették meg az egri közönséget. Neves, közkedvelt színészekkel találkozhattunk. És önálló bemutatóra is sor került. A Csongor és Tünde (*3) színrevitele óriási sikert aratott, minket pedig, kik az önállóság mellett kardoskodtunk némi büszkeség, elégedettség töltött el. Érdemes volt. Ez az előadás irányította igazán a szakma figyelmét Egerre és Szikora Jánosra, mint rendezőre, és mint színház szervezőre, színház vezetőre.
   Szikora János másfél év után megvált az egri teátrumtól, Budapestre került, a Vígszínházhoz. (*4) Elmenetele nagy megdöbbenést keltet színházi berkeken belül és kívül egyaránt. Újságírók keresték az okát és tették fel a kérdést, hogy ezután mi történik az újjászületett intézményben. Egerbe jött a televízió A HÉT című kulturális magazinjának stábja, és az akkor még a mainál kisebb számban lévő országos médiumok jelentős része is érdeklődött a részletek után.
   Mi, akik felelősséggel tartoztunk a színház akkori jelene és jövője iránt, sajnáltuk, hogy ilyen rövid ideig tartott a közös munka, de megértettük, hogy egy jobb lehetőség reményében Szikora János így döntött.
  Egy vele 1986-ban készült interjúban fogalmazott úgy, hogy az ideszerződése idején tett ígéretet, miszerint 1987-től már társulatot igazgathat, színészházba költözhetnek az ideszerződtetett művészek és színházi szakemberek, nem látta megvalósíthatónak, úgy érezte, hogy a kezdeti lendülethez képest megtorpanás tapasztalható. Ez is hozzájárult döntéséhez.
   Szerencsére nem történt megtorpanás. 1987 szeptemberében, a korábbi terveknek megfelelően létrejött az önálló társulat, az ideérkező színészek megfelelő elhelyezést kaptak, szíves fogadtatásban részesültek, és néhány éven belül felépült a színészház is.
   A Megye Tanács pályázatot írt ki a megüresedett igazgató főrendezői állásra. Gali László, a Debreceni Csokonai Színház igazgató főrendezője pályázatát fogadta el a kinevező szervezet.
   A munka az ő igazgatásával folytatódott, aki 1986 őszén került a színház élére, irányításával lépett új fázisába a színház szervezése, kezdődött el az önálló társulat kiépítése.

                                       (Folytatás a következő részben!)

* 1. Beszélgetés Lendvai Ferenccel. A sorozat 3. része.
   2. Beszélgetés Sallós Gáborral. A sorozat 6. része.
   3. Csongor és Tünde. A sorozat 14., 15., 16., és 17. része
   4. Szikora János elhagyja Egert. A sorozat 20. része     
          

   „Egyedülálló, ahogyan minden egyes számában komoly, elemző írásokat, gyermekek és felnőttek által írt színikritikákat közöl, sőt színházi különszámot is megjelentet.” - Gali László direktor szavait idéztem.
   1989-2003-ig létezett a Mezőkövesdi Szivárvány (a legutolsó évben neve Örökmozgóra változott), s a kezdetektől mindvégig rendszeresen közölt írásokat az egri színházról. Havonta jelent meg - a három nyári hónapban összevont nyári számmal -, fénymásoló technikával, ezzel a szlogennel: "Gyermekeknek, felnőtteknek, minden érdeklődőnek...". Erős kulturális arculat jellemezte.

 1992 májusában jelentkezett az első színházi különszám, ebből 70 példány ajándékként a Gárdonyi Géza Színház művészeinek. (Ettől kezdve a színházi különszámok rendszeresen jelentkeztek, Szivárvány Teátrum, Thália Magazin, majd Színházi Magazin címmel, illetve voltak egy-egy előadásról szóló különszámok is.)
 

   Gali László direktor: "Olvasom a Szivárványt. Rendkívül örülök neki, hogy rendszeresen ír a színházunkról. Lapszerkesztő voltam magam is az egyetemen, s ez nagyon nagy dolog. Az évadzáró társulati ülésre szeretnénk meghívni azokat a lapokat, amelyek írtak rólunk, megismerni őket, megköszönni nekik!" Az 1992-es évadzáró társulati ülésen hangzott el a bevezetőben idézett méltatás. 1995-ben a Heves Megyei Napban (a sorozat egy korábbi részében már idéztem) így írt Kelemen Csaba színművész, Közönséget nevelni címmel: "Mezőkövesden olyan példáját találtuk az iskola és a színház kapcsolatának, ami az országban is páratlan. Juhász Ferenc tanár úr segédletével a gyerekek nemcsak rendszeres színházlátogatók lettek, hanem Szivárvány címmel havonta megjelentetnek egy lapot, s ez nagyon kedves, jó visszajelzés nekünk, színészeknek, színházi dolgozóknak."

1999-ben az Észak-Magyarország című lap is írt róla.

    

Minden rendes havi számból és természetesen minden színházi különszámból kapott tiszteletpéldányt a Gárdonyi Géza Színház.

 

  A Szivárvány-díj 1993-tól létezett. Egy emléklap, erkölcsi elismerés volt. Több évben is megkapta maga a Színház. Erről a Magyar Televízió egy adása is beszámolt, velem készített riportban:
   "- A Gárdonyi Géza Színház igazgatói szobájában találtam a falon egy okiratot, itt van a kezemben, átadom Önnek, kérem mondja el mi ez.
   - A Szivárvány díj. Minden évben kiadjuk azoknak, akik sokat segítik a lap munkáját, valamilyen módon. Nagyon jó a lap kapcsolata a színházzal, ezért most ők is megkapták........"
   A Thália Magazinok létrejöttével a díj átalakult kifejezetten színházi elismeréssé és kategóriákra oszlott, hasonlóan a  Blogolvasók szerint az évad legjobb… szavazáshoz. A kkategóriák győzteseit három tényező határozta meg. Az előadások közben-után tapasztalt nézői reagálások, egy valamennyi előadást megnéző szűkebb csoport álláspontja és a Szivárvány alapító-szerkesztőjének véleménye.



   2003 májusára – 14 év után - meguntam az egyébként hol kevésbé, hol erősebben, de mindvégig jelenlévő ellenvéleményeket, amelyek szerint nem kellene ennyi kultúra, miért nem inkább jópofa dolgozat részleteket, más hasonló, iskolai újságokra jellemző anyagokat közöl az általam alapított és szerkesztett Szivárvány. Én ilyen lapot nem akartam csinálni.
  2004. júliusában - az utolsó szám után egy évvel - "(Kései) Búcsúszám"-mal zártam le magam számára véglegesen a történetet. Részletek Ilosvai Ferenc egri pedagógus, a Szivárvány állandó olvasójának ebben a búcsúszámban – egyetlen anyagként - megjelent írásából:
   Az igényesen szerkesztett, XV. évfolyamába lépő, színvonalas lap máról holnapra megszűnt. A már említett tanárember, aki életre hívója, motorja, szerkesztője, mindenese volt a lapnak, letette a tollat, félretolta a számítógépet, abbahagyta az újságcsinálást (amiért honoráriumot „természetesen” nem kapott, amit önzetlenül szerkesztett szabadidejében). „Azt hiszem, nem lehet azzal vádolni, hogy bármit könnyen feladtam volna. Másfél évtizedig csináltam" – mondja most rezignáltan. Majd hozzáteszi, hogy dolgozott a lap szerkesztésén „havonta, örömmel, szeretettel… Volt már arra példa a hazai sajtó történetében, hogy búcsúbeszédet szerkesszenek egy folyóirat váratlan megszűnése, „elhalálozása” okán. Ezt az írást én annak szánom. Az általam ismert, olvasott és szeretett újság életének 15. évében kimúlt. Béke nyomaira! Örkény István egyik egypercesének csattanója azt hiszem, ideillik. Amikor a proszektúrán a boncmester elé tolnak egy balesetben elhunyt embert, az orvos összecsapja a kezét és felkiált: - Milyen szép, egészséges halott!



  

 Alig néhány hete olvashatták a blogon Gajdó Tamás színháztörténész megnyitóját, az egri színházban a hivatásos magyar nyelvű színjátszás kezdetének 225. évfordulójára rendezett kiállításon. Huszonöt évvel ezelőtt, az 1990/91-es évadban a Gárdonyi Géza Színház Jókai Mór: Thália szekerén (Thespis kordéja) című két részes színjátékával köszöntötte a 200. évfordulót. Az évadot beharangozó kiadványban Gali László direktor párhuzamot vont a 200 évvel azelőtti és akkori idők között.
   "A hivatásos, nemzeti színjátszásunk kétszázadik születésnapját köszöntjük. 1790. október 25-én tartotta a budai Várszínházban a Kelemen László vezette „Nemzeti Játszó Társaság” színháznyitó előadását – s azzal útjára bocsátotta színházművészetünket. A független, nemzeti színházat. A fészekrakók plakátjain még hosszú évtizedekig a legelső sor azt hirdette, hogy: „A Felsőbbeknek Engedelmükből” születtek az előadások – valójában azonban a magyar szóra és nemzeti szellemre szomjas közönség szeretetéből nyert erőt, életet a színtársulat. Erkölcsi erőt és anyagi támogatást. Ebből a szövetségből született meg a magyar színházművészet: szellemi szabadságharcban.
   Egerben is megszületett a Színház a visszaperelt függetlenség révén. Az a Színház, amely a Közösséget, a Város és Megye közönségét kívánja szolgálni. Amely használni és nem tündökölni akar. Elmúlt három évadunk – úgy vélem – erről győzte meg Önöket, ezért támogattak bennünket  az országos mértéken felül jelenlétükkel, nem lankadó kitüntető érdeklődésükkel.  Jubiláló évadunkban a körülmények nem sokkal lesznek jobbak a színházalapításra, mint kétszáz évvel ezelőtt voltak. Nagy szükségünk van a hajdani példára: Színház és közönsége kézfogására."

A Thália szekerén színlapja:

Kelemen: Blaskó Balázs
Sehi: Fésűs Tamás
Kazinczy: Epres Attila
Moór Anna: Bárdos Margit
Liptai Mária: Deák Éva
Anischil: M. Horváth József
Jambus: Kocsis György
Bagoly: Solymosi Tibor
Kulacsfi: Fehér István
Unwerth: Kelemen Csaba
Koppándházy: Somló Ferenc
Stoppula: Váli Zita
Anischlné: Tatár Gabi
Asszonyság: Olgyai Magda
Polgármester: Kiss László
Farkas: Faraghó András
Harsány: Balogh András
Balog: Bicskei Kiss László
Suhanc: Bódi Zsolt
Makkos Menyhért: Győrvári János
I. Gavallér: Ittes József
Vízárus leány: Balogh Ágnes
Úrinő: Török Katalin
Nagykamasz: Klepács Andrea
Jegyárus: Gábos Károly
II. Gavallér: Bódi Zsolt
Kórus, zenekar, súgó, okvetetlenkedők

Konzultáns: Fodor Géza
Zene: Melis László
Díszlet: Kastner Péter
Jelmez: Békés Rozi m.v.
Dramaturg: Bán Zoltán
Asszisztens: Lázár Rita
Súgó: Hevér Zsuzsa
Ügyelő: Ludányi Andrea
Rendező: Salamon Suba László m.v.

Az előadás díszleteinek cseh származású tervezője ettől az évadtól volt tagja az egri társulatnak. A sorozat egy későbbi részében sorra kerül majd egy néhány évvel későbbi beszélgetés Kastner Péterrel, Csehországról, Prágáról, arról, hogyan került Egerbe és egy nagy sikerű előadásról.